Keresés

Részletes keresés

kirsan Creative Commons License 2023.05.18 0 0 12420

Ha első utatok lesz, nem lesz összehasonlítási alapod, ezért nem lesz akkora csalódás. De minden rossz igaz. Mi hagytuk bukni az aranykártyánkat, mert sajnos későn jöttünk rá, hogy az MSC a legrosszabb. A kaja minden más hajón jobb! A szervezettség kritikán aluli. Mivel nagyobb távolságokat tesz meg (általában) egyszerre akar mindenki kiszállni, meg vissza a hajóra. Pl pont Barcelonában álltunk már másfél órát, hogy visszaszálljunk a hajóra. Induláskor a beszállás Genovában volt 3 óra is. Persze előfordult, hogy csak fél óra. A kosz hajó függő, de volt, hogy egész úton nem takarították fel a szőnyegről az étteremben a kiöntött levest. Vagy a Fantasián pl. az összes mellettünk lévő kabinban dohányoztak, és láthatóan jött át a füst a kabinba, a személyzetet mégsem érdekelte. Több mint 20 út után betelt a pohár.  Costán a kaja sokkal finomabb, de pl volt olyan hajó, hogy egy literes befőttes üveget teleraktam az előző vendégek hajcsomóival a kabinban, és elvittem a takarítók főnökéhez, aki azt mondta, hogy nincs elég ember, nem tehet semmit. (Costa Favolosa) Náluk is betelt a pohár. A szervezettségről annyit, hogy volt olyan kikötó, hogy majdnem nem tudtunk kiszállni, mert azok mentek előre, akik befizettek kirándulásra, és csak úgy tudtunk kiszállni, hogy beugrottunk közéjük, amikor senki nem figyelt oda. Mi megnéztük a várost, és egy óra múlva indult tovább a hajó, és még akkor engedték ki azokat, akiknek ugyanaz volt a sorszáma a kiszállásra, mint nekünk. Ezeknél a társaságoknál abban az időben külön kellett fizetni a hajóút árát, kikötői illték, borravaló, italok, vagy becsempészed, és még így is várták több helyen a jattot, ha nem adtunk, akkor pedig elvesztek a bőröndjeink. Szándékosan eldugták, mesélhetnék, hogy hányszor rontottam be a biztonsági főnökökhöz. Egyszer egy hajón dolgozó nő mesélte, hogy fluoreszkáló tollal jelölték meg azok bőröndjét, akik nem adtak jattot a személyzetnek! A kiszállás az út végén katasztrófális. Persze rájöttem, hogy a cimkézés azért van, hogy ne rohanjuk meg egyszerre a kijáratot, és nem kell vele foglalkozni, azzal a csoporttal szálsz ki amelyikkel akarsz, nem fognak szólni, örülnek, ha elhagyod a hajót, de akkor lennt várhatod a bőröndjeid. Amikor először mentünk normális társasággal, nem értették, hogy miért kérdezem, hogy mikor kell kiszállnom. Azt mondták, hogy 5-kor hajnalban kiköt a hajó, és délig bármikor elhagyhatom a hajót, addig azt csinálsz, amit akarsz. Nincs az, hogy reggel 7-kor el kell hegyni a kabint, és órákat vársz az egyik termben, hogy kiszállj. És az utazás ára: ami ki van írva a honlapokon, annyiba kerül. Sőt ajándék költőpénzt kapsz a hajón. Persze többnek tűnik, de ha kiszámolod, hogy mennyi plusszt fizetsz, akkor az MSC jóval drágább mint egy normális all inclusiv társaság. És mindegy melyik, mert mindegyik jobb. Ha én leírom a saját kedvenceimet, akkor valaki úgyis bekóstol, még 21 év hajózás után is, hogy de van jobb, mert neki az tetszik jobban. (pár évig csináltam a hajós fórumot )

Előzmény: Amerigo61 (12418)
jazzcool1,2 Creative Commons License 2023.05.17 0 0 12419

Ez ugyan promó, de egy új és hatalmas hajóról van szó: https://www.hajosutak.com/msc-world-europa-az-msc-legnagyobb-hajoja/

 

 

Előzmény: Amerigo61 (12418)
Amerigo61 Creative Commons License 2023.05.17 0 0 12418

Sziasztok, még nem voltam tengeri hajóúton, de az asszonnyal elhatároztuk, hogy benevezünk egy mediterrán útra. A Földközi tenger nyugati medencéjét célozzuk meg. Genova – Nápoly - Messina - La Valletta - tengeren - Barcelona - Marseille - Genova lenne az útvonal, MSC World Europa hajót néztük ki. Viszont teljesen zöldfülűek vagyunk a témában, ezért kutakodtam a neten és erről a hajóról és általában az MSC-ről elég sok rossz véleményt olvastam (pocsék kaja, hatalmas zsúfoltság, nemtörődöm személyzet, ócska kabinok). Ez kissé visszariasztott ...

Szerintetek melyik társaságot célszerű választani, ha nem az MSC? Nincsenek extra igényeink, de nem szeretnénk nagyon pofára esni egy rosszul sikerült úttal. (Sok milliós luxusutak kizárva)

Köszönöm előre is! 

van ilyen Creative Commons License 2023.05.17 0 0 12417

Sziasztok!Valaki nem készül a Vörös tengerre az MSC-vel január végén?

moonwalkr Creative Commons License 2023.05.16 0 0 12416

MSC-nél járt már úgy más is, hogy a foglalási kódjával nem tudott felmenni a honlapjukra, hogy mondjuk Shore Excursiont foglaljon?

Előzmény: Fantasia17 (12415)
Fantasia17 Creative Commons License 2023.04.29 0 0 12415

Sziasztok!

Keresek Grandiosan, 09.03-án utazókat az egyéni kiutazással kapcsolatban!

moonwalkr Creative Commons License 2023.04.11 0 0 12414

Hát mindenre van kereslet, annyi szent. Nyilván erre is lesz.

De pl. egyszer a Vészhelyzetben volt egy rész, amikor azt taglalták, hogy Benton doki mondjuk évente 28000 dolcsit keres. Azaz egy amerikai átlagorvos átlagfizetésénél drágább a jegy. Meg mondjuk az sem mellékes, hogy mondjuk erre maximum a gyermektelen emberek esélyesek, mert mondjuk fel nem szállnék egy hajóra, hogy három évig csak Viberen/Skype-on/Messengeren/Mittudomménmin lássam a gyerekemet, unokámat.

 

Meg van az a mondás, hogy jóból is megárt a sok. Klasszikusan ezt érzem erre is.

Előzmény: Villanások (12413)
Villanások Creative Commons License 2023.04.11 -1 0 12413

Sziasztok, találtam egy érdekes cikket. Luxus távmunka hajó indul.

Doma1114 Creative Commons License 2023.04.09 0 0 12412

Doma1114 Creative Commons License 2023.04.09 0 0 12411

Van MSC kártyád. Azzal tudsz fel- és leszállni a hajóról. Azt adod oda a pincérnek, amikor italt rendelsz. Ha már tudod, hogy a csomagod mely italokat foglalja magában (pincértől megkérdezheted) onnantól azokat fogod kérni, a rendszer tudni fogja. Ha olyat kérsz, mely számodra fizetős lenne, akkor a kártyán lévő összegből levonódik. Nincs kp a hajón a casinót kivéve. A kabinban lévő monitoron is nyomon tudod követni a kártyádon lévő összeget, a rendeléseidet. Sőt a kint lévő automatáknál is le tudod kérdezni. 

Előzmény: moonwalkr (12410)
moonwalkr Creative Commons License 2023.04.07 0 0 12410

Végül kértünk előre csomagot. Csak nem tudom a technikáját, hogyan fogunk innivalóhoz jutni. Mindenhol számláznak, csak a végén nullás lesz a számla?

Mert mintha úgy láttam volna a képekről, hogy simán, normál pohárban kirendeled az italt, de gondolom nincs karszalag, hogy tudják, Te éppen mire vagy befizetve.

Előzmény: Doma1114 (12409)
Doma1114 Creative Commons License 2023.04.07 0 0 12409

Ha nincs csomagod:

Egész nap van víz, tea, kávé.

Reggelinél ez kiegészül automatából tölthető gyümölcslevekkel. Az utazás elején a gyerekek töltöttek saját (hozott) kulacsba, de mivel szinte minden nap kiszálltunk és ott vásároltunk amúgy is innivalót, abbahagyták. A parton vásárolt üdítőt pedig simán fel lehet vinni a hajóra.

Előzmény: moonwalkr (12407)
alfoldiakacc Creative Commons License 2023.03.23 0 0 12408

Valaki mostanában megy az MSC Vituosával?

moonwalkr Creative Commons License 2023.03.23 0 0 12407

Sziasztok!

 

Eddig csak Royal Caribbean-nel voltunk hajózni, most kipróbálnánk az MSC-t is. A kérdés az lenne, hogy az italok (alkoholmentes) hogy műkszik az MSC-nél?

A RC-nél kaptunk egy dízses kublit és automatából lehetett csapolni az innivalót. 

 

Az MSC-nél ez hogy működik?

kirsan Creative Commons License 2023.03.17 0 0 12406

Látom lassan egy éve elül a topic. Ébresztő. Vége a kovidnak, jön a nyár. Senki nem megy hajózni? Kinek mi a terve?

gerrri Creative Commons License 2022.07.26 -3 0 12405

Milyen volt az út? -aug. 28-án megyünk ugyanerre; jótanács így utólag?

ha nem vagyok tolakodó esetleg privátba tudunk beszélni? komigeri gémél

Előzmény: 66661 (12396)
Róbert333 Creative Commons License 2022.07.26 -2 0 12404

Hú basszus jogos a felvetés! Még jó hogy nem találtad meg a kontextust mert én sem.

Hogy miért kell sörözés közben ilyenekkel foglalkoznom?

Most tehetem be a Bibione fórumba ugyanezt most meg már nem tudom törölni ugye?

 

moonwalkr Creative Commons License 2022.07.26 -3 1 12403

Valahogy nem találtam meg a kontextust a hajó utak és a bibionei lepra szállások között:)

Előzmény: Róbert333 (12401)
Róbert333 Creative Commons License 2022.07.25 -3 0 12402

Annyit hogy az árak kat tudjátok mihez viszonyítani egy házaspár vagyunknék két gyerekkel.

 

Róbert333 Creative Commons License 2022.07.25 -5 0 12401

Egy hete jöttünk meg bibione ból,  egy tengerparti központhoz közeli egyszerű apartmant vettünk ki, gondoltam megosztok veletek pár információt ami hasznotokra válhat:

Borzalmas ahogy leépül bibione. olaszország sose volt a fényűzés szinhelye, De azért azt alig hiszi az ember hogy még vannak ennyire kritikán aluli szallasok Európában! Nagyon figyeljetek mit vesztek ki mert a fotók csalnak. voltam többször Bibioneében voltak hasonló kategóriájú egyszerű apartmanok de legalább 150-200 000 Ft-ból megvolt egy hét. Most viszont 600 000 Ft egy hét a leg retkesebb szálláson. Igaz a 150 000 Ft a szállásunk júniusban előszezonban volt de főszezonban az is csak 250 körülre kúszott fel, figyeltem.

Az ember nem akarja elhinni hogy a tulajdonos nem Újít fel, inkább ”agenziat” vált, és ha nem veszik fel a megbizast a közvetítő cégek kiadásra, akkor átmegy egy másikhoz aki úgyis felveszi a jutalék reményében. Ne feledjétek ezek a közvetítő irodák, ingatlan irodák akiket mar ismerünk Magyarországon!

Magyarország fényévekkel előttük jár úgy gondolom.Balaton parton ha keresnék se találnék ilyen kategóriájú szállásokat mint Olaszországban!

Konkrétan most egy tengerparti szállást kerestünk a gyerekek miatt hogy közel legyünk a part hoz, és a ”laguna piccola”-at választottuk.

Lehet hogy jövőre már kénytelenek leszünk elbúcsúzni Bibioneétól. 

A probléma abból adódik hogy nem szívesen veszünk ki 1 millió Ft fölött szállodát bibioneban (mert tudok annyitól kezdődnek), amikor 1 millió Ft-ból Törökországban vagy Egyiptomba olyan ötcsillagos szállodát veszek ki melynek a medencéjebe az itteni szállodák medencéje 10-15 szőr fér bele kb. és akkor még nem beszéltem az ellátásról ami törökbe van, nem beszéltem a kultúráról amit Egyiptomba látok, nem beszéltem az egyiptomi Vörös tengerről, a sivatagban való Quadozásról, és magáról az egyiptomi sivatagban az esti csillagos égboltról!

Én mindenkinek azt javaslom hogy ne menjen Bibionéban, inkább menjen egy repülős egyiptomi útra ugyan ebből az árból!Nyilván azok akik nem szeretik az esetleges gyomorrontást, vagy az európainál teljesen más kultúrát, a sivatag sem érdekli és a vörös tengeri élővilága sem, akkor menjen Bibionébe, de számítania kell arra hogy ugyanezert az árért közel nem kapja azt, mint Egyiptomban, hanem vissza csöppen a 70-es évekbe retkes koszos mocskos apartmanokba!

 

Bibione a magyarorszagi legszegenyebb reteg nyaralohelye! Azerz szomoru mert egyebkent nem lenne rossz. Lehetne belole vilagszinvonalu beach et csinalni! Nem kene hozza sok, csak az emberi kapzsisag ne lenne (ez az oka sajnos a legtöbb problemanak), és akkor a tulajdonos megbecsülné annyira az ingatlanját hogy a kiadasbol amit elért, felújítaná azt!

 

Sajnálom hogy ez az érzés alakult ki bennem hogy ez a hely ahol a gyerekek legjobban érezték magukat lassan le kell hogy kerüljön a nyaralási listáról.

 

Róbert333 Creative Commons License 2022.06.19 -3 0 12400

Mi ezen foglaltunk:

 

https://prenotazioni.triesteterminal.eu/en/

 

 

Róbert333 Creative Commons License 2022.06.17 -3 0 12399

Eva: A trieszti kötő vel kapcsolatban nincs tapasztalatom ott még nem voltam de valahol olvastam, talán az „úti kritikán” , hogy nagyon durva trieszti kikötő a becsekkolásnál úgyhogy érdemes online csekkolni amit mi is megteszünk.

Mi is pont abban az időpontban, ugyanazzal a hajóval megyünk! :)

A parkoló 100 € fölött van úgy tudom 1 hétre, úgyhogy nem olcsó.

 

gerrri Creative Commons License 2022.06.15 -3 0 12398

Mi is a Seaview-vel megyünk, de augusztus végén. Majd kérünk beszámolót! :)

 

Előzmény: 66661 (12396)
1959csutak Creative Commons License 2022.06.15 -3 0 12397

Szia! Mi holnap fizetjük be . Szintén akkor megyünk. A gyerehajóránál foglalunk. Ők azt mondták küldenek egy linket, ahol előre lehet foglalni a parkolást. majd kiderül. Mert még hezitálunk pár órát egy másik úton is. 

Előzmény: Brt_Eva (12395)
66661 Creative Commons License 2022.06.14 -1 0 12396

Üdv!

Valaki jön innen erre az útra?

MSC Seaview

2022 július 03 indulás

 

Genoa, Naples, Messina, Valletta, Barcelona, Marseille, Genoa

 

Bocs, nem olvastam vissza. Parkolót akartam bérelni, jól látom, hogy csak a hajó indulása előtt 48 órával lehet?

Illetve autóbérlésre van lehetőség azokban a kikötőkben, ahol megállunk?

 

Brt_Eva Creative Commons License 2022.06.10 -3 0 12395

Sziasztok! Trieszti kikötővel kapcsolatban érdeklődnék. Van valakinek tapasztalata? Június 25-én innen indulnánk MSC Fantasia-val. Mennyivel előbb érkezzünk, mekkora a sor a becsekkoláshoz, mennyibe kerül a parkolás stb... Ezen hajóról tapasztalatokat is szívesen fogadnék. Köszi

Mall1114 Creative Commons License 2022.06.01 -3 0 12394

A vizet, a gyümölcslevet, a kávét, a teát viszont kérni kellett. Mindegyik automata előtt állt egy felszolgáló és ő adta amit kértél.  Az a kávé, amit alapból lehet kérni egész nap amerikai kávénak felel meg. A bárban, ha nincs italcsomagod vehetsz finomabb kávét. Nekünk itt most a gépi is ízlett (anno a Costánál rosszabb volt, de ott mivel volt csomagunk a reggelihez a bárból kértük mindig a kávét). Egy tipp. Az automaták mellett egy kis tégelyben felfedeztem nespresso instant kávét. Onnantól kezdve forró vizet kértem, nespressot, illetve meleg tejet. :) 

Mall1114 Creative Commons License 2022.06.01 -2 0 12393

1. az ottlétünk másnapján már magunknak szedhettük az ételt

2. ha olyan italt szeretnél ami nincs a csomagodban, akkor azt szerintem ki kell fizetned (vagyis a megterhelik a MSC kártyádat vele, a kötelező depozitból levonódik)

3. már áprilisban is (előtte törölték el) szabadon leszállhattunk a hajóról, és nem csak a hajótársaság által szervezett fakultatív program keretében

Előzmény: Róbert333 (12392)
Róbert333 Creative Commons License 2022.06.01 -1 0 12392

Köszönöm a mindenre kiterjedő választ.

még egy olyan kérdés felmerült hogy vajon az MSC -nél is feloldották e úgy mint tudomásom szerint a costanal a covid korlátozást az étkezésnél, hogy már magunkat szolgál hatjuk ki. Vagy az MSC -nél még az a gyakorlat mint egyébként a hotelekben hogy a személyzet szolgált ki minket?

 

Az ital csomagnál még érdekes (szerintem túl bonyolították), ahogy néztem hogy csak 6 € ig fér bele Egy Koktél az ital csomagban és a legtöbb amit innánk az meg 8 €-os! ebben az esetben ki kell egészíteni 2 €-val vagy meg kell venni a 8 €-s koktélt mert akkor semmit nem ér az ital csomag.


A hajobol kiszallaskor a fakultatív programokat hajó társaságnál kell befizetni (a covid időszak alatt úgy volt), vagy ezt is feloldották és egyénileg is szervezhető már?

 

 

Mall1114 Creative Commons License 2022.05.31 -3 0 12391

Az biztos, hogy italcsomag vásárlása esetén az egy kabinban utazók minden tagjának italcsomagot kell venni. Ha a két kabin egy foglalás alatt van, nem tudom. 

De...

Az első hajóutunk alkalmával Brindiamo italcsomagunk volt (Costa). 

A második hajóutunk alkalmával nem vásároltunk italcsomagot, mert kb 200 eFt-ot kellett volna ráfizetni (2 felnőtt + 2 gyermek) MSC

 

Otthon szolid ivók vagyunk. Amikor volt italcsomagunk kb 5-5 pohár (műanyag pohár és keveset töltenek) párom Martinit én Aperolt, esetleg max 2 koktélt ittunk meg / nap. A gyerekek olykor üdítőt. 

Azt érdemes figyelembe venni, hogy a kikötések során - jó esetben - nem a hajón marad az ember. 

 

Kíváncsiak voltunk, hogy italcsomag nélkül, hogyan leszünk meg. Hát kiválóan. 

 

Amit tudni kell, hogy a hajóra alkoholt felvinni tilos, pontosabban a felszállásnál elveszik és amikor végleg leszállsz a hajóról visszaadják. Mi sosem vittünk fel a hajóra alkoholt. Az üdítővel azonban más a helyzet, azt simán felengedik. Tehát, amikor leszálltunk nézelődni vettünk 0,5l-es üdítőket innivalónak és ha maradt benne (sőt bontatlant is) simán felvittük a hajóra.

Ami egész nap van a hajón az a víz, kávé, tea.  Reggelinél gyümölcslé, ami meglepően finom volt. Mi általában vizet szoktunk inni, a gyerekek is, de néha kulacsba kértek gyümölcslevet. Nekünk abszolút nem hiányzott így az üdítő ivás lehetősége. Amit felvittünk azt a kabinban fogyasztottuk el. 

Az alkohol utáni vágyunkat a nápolyi kikötés során kielégítettük, ott ugyanis 1-1,5 euróért 1-2 dl aperolt (proseccoval) kaptunk. Ott ugyanis rengeteg ilyen kis bár van, ahol potom áron hozzájutsz. Az 5 éjszaka alatt kétszer ittunk a hajón koktélt. 

Nekünk ennyi elég volt. 

 

A fentiek alapján nekünk abszolút nem éri meg az italcsomag. Persze, ha tartalmazza a hajóút ára (mint pl. az első utazásunk során) az nagyon jó, de ha külön kell megvenni az ráfizetés (számunkra).  Mi annyit nem iszunk. Oké mi gyerekekkel voltunk és nem haverokkal, amikor esetleg lehet, hogy több fogyott volna.....

 

 

Előzmény: Róbert333 (12388)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!