Időzavarban
Egyre nagyobb időzavarba kerülök. Ma például egész nap azt hiszem 2010. március 10.-e van. A korábbi napokon is hasonló hiedelemben voltam, igaz, akkor meg úgy gondoltam éppen annyiadika van amennyit a naptár mutat.
Mintha lenne egy másik idő is. Mintha Orbán Viktor beszaladt volna az időalagútba, lehetőleg olyanba, amelyik neki kedves jövőt mutat. Az az ember, akinek évekig esze ágában sem volt bejárni a Parlamentbe, akinek később is egy vigyázzállás vezénylésénél többre nem futotta, aki mint az ördög a tömjénfüstöt úgy kerülte a parlamenti vitákat, igaz mélyen és - szerinte - sokatmondóan hallgatott, nos ez az ember hetek óta jár-kel az országban egyezkedik a vállalkozókkal, elmondja az Uniónak mihez tartsa magát, és általában is válogat a kendermagban.
A leginkább elképesztő, hogy ezt az emberek komolyan veszik, ájtatosan, vagy lelkesülten végighallgatják és senki nem figyelmezteti: Orbán úr! még nem is tetszett megnyerni a választásokat, mire ez a túltengő önbizalom? Nem lenne ildomosabb a programjáról, a kormányzati tervekről beszélni a választóknak, mint ezt a giccses operettfelvonulást járni?
fromme
Nagyon visszatetsző, hogy Szili Katalin éppen most kezdi firtatni a nyilvánosság előtt ki is az öszödi beszéd kiszivárogtatója.
Mindegy is, ki volt, nem tetszett neki, hogy Gyurcsány rendet akar csinálni az MSZP-ben, abba akarja hagyatni az addigi "politizálási" gyakorlatot, ki akarja cserélni az MSZP őskövületeit, fiatalítani akar. Meg kell nézni milyen állapotban volt az MSZP, amikor Gyurcsány Ferenc lemondott. Büszkén és dicsőségesen ugyanabban, mint 2006-ban, öntelt gőggel néztek körbe sokan, legyőztük a főgonoszt, nem engedtünk neki semmilyen változást a pártszervezetben végrehajtani.
Most a választások előtt, amikor már nem nagyon foglalkoznak az öszödi beszéddel, Szili Katalin az ő hihetetlen politikai érzékenységével bedobja ezt újra a közfigyelem elé, jöjjön fel minden politikai dislexiás panel, ami az öszödi beszédre ráfagyott, mellőzve és elferdítve annak igazi tartalmát.
Igaz, Szili Katalin már egyszer azt is kijelentette, ne is jelöljön az MSZP a választásokon miniszterelnökjelöltet, úgy is hiába. Örüljön csak annak a pár helynek, ami így is, úgy is összejön neki, persze ezek között Szili Katalinnnak is ott kellett volna lennie. Ha másképp nem legalább másodmagával. Nagy program!
Vécés nénik alkonya
Tévedés, amiről a hírkommentátorok beszélnek! Kövér László azt mondta, mindenkit el kell számoltatni, és mindenkivel le kell számolni, aki nem szabotálta az elmúlt nyolc évben a hatalmon lévő kormány működését. A vécés néniknek is meg kellett volna tagadni a toalettpapír kiszolgálását mindaddig, amíg a regnáló kormány le nem mond, és Orbán Viktor el nem foglalja az ő általa kiötlött, számára egyedül üdvözítő - mert saját bevallása szerint ő más munkára nem is képes - feladatot.
Miért gondolja bárki is azt, hogy az Orbán Viktor-féle maszk mögött egy velejéig demokrata, a szükséges mértékig kompromisszumkész, a nemzet, a gazdaság, az állam ügyei iránt elfogadható vízióval rendelkező valaki rejlik, mindenféle maszkabál csak a választás érdekében van, és utána előugrik mögüle az addig ott rejtőzködő államférfi?
Hallgatom a vissza-visszatérő értékeléseket micsoda egy agyafúrt, ravasz fickó ez az Orbán Viktor. Csak és kizárólag azért mond mást az ország gazdasági és politikai helyzetéről, és a szükséges tennivalókról, mint amit valójában gondol, mert így akarja elleneit félrevezetni, nehogy rátegyék kicsi kezüket az ő szépen felépített programjára, és nehogy eltávolodjanak tőle azok, akik nem szeretnének a választások előtt szembesülni a valóságos problémákkal, a mindenképpen megoldandó feladatokkal.
Egyre jobban furcsállom, hogy valaki, akinek a jósok és a boncok szerint rendelkezésére áll a bölcsek kövének tudománya, nem osztja meg ezt senkivel.
Lassan nyolcadik éve hallom, milyen hihetetlen rafinéria szorult belé, amikor direkt nem beszél semmiféle reformról, sőt inkább ellenzi a társadalom bármiféle átalakítását, de majd, ha újra hatalomra kerül tudni fogja mit is kell tennie.
Lassan kezdek elbizonytalanodni, és egyre erősebb bennem a kérdés, valóban létezik ez a tudás? Valóban képes egy ember nyolc évi némaságra, nyolc évig gyökeresen mást képviselni, mint amit valójában gondol? Nem lehet, hogy időközben ez az oly könnyelműen felvett maszk, már régen ráégett az arcára, ha akarna, sem tudna megszabadulni tőle? Nem lehetséges az az egyszerű magyarázat, azért nem beszél érdemi dolgokról, hosszútávon megoldandó problémákról, azért nem bonyolódik semmiféle együttműködésbe, mert valójában nincs is miről beszélnie? És a választás semmi egyebet nem mutat majd meg, mint a régi mese szerinti képet, miszerint a király meztelen?
Lassan nyolcadik éve hallom a különböző politikai elemzők magvas értékelését, vajon mi lehet a hallgatás mögött. És ezek az értékelések minden esetben abból a nagyon is jóhiszemű feltételezésből indulnak ki, miszerint az nem lehetséges, hogy a maszk mögött valójában nincs is semmi. Pedig aki a politikában nyolc évig hallgat mindarról, amiről szükséges lenne beszélnie, annak az esetlegesen létező valódi mondandója valójában nincs is.
Mára oszlik-foszlik az álarc és megjelenik az igazi program: Szájzár 20 évre!
Ajánlószelvény dömping
Akkor kellene a FIDESZ által összegyűjtött ajánlási szelvények számáról beszélni, amikor leadták azokat a választási bizottságoknak, addig csak a FIDESZ tájékoztat önmagáról, nincs ellenőrzési lehetőség. 2009-ben az EU-választásoknál is horribilis számokról beszéltek, aztán csak a szükséges mennyiséget éppen hogy meghaladó számú szelvényt adtak le az OVB-nek. Nyilván többet nem sikerült összegyűjteni.
Ők a maguk módján az OVB-t próbálták meg összenyálazni, mondván azért nem adtak le többet, mert nem tudják mi lesz a cédulák sorsa. A visszatartott cédulák sorsa persze jó kezekben van, csak úgy kérdezem.
Egyébként ennek a kopogtatócédula gyűjtési mániának az a szándékolt üzenete, hogy már a választások előtt megnyerték azt. Ez az üzenet ingyen van, a médiákok meg hálásan lehozzák a nagy hírt. Ezért kellene ezzel a továbbított hírveréssel jobban vigyázni.
Miért nem mondják a többiek is ugyanezt, mibe kerül? Legfeljebb az újsághírek összesítésénél több tízmillió szelvény "jön" majd össze.
fromme
Orbán megmutatja magát - a Facebook-on
Orbán Viktor, vagy nevében valaki - ami mindegy - irogat a Facebook-on:
"2010.02.24.
Orbán Viktor Blokád alatt Budapest. 1 óra 30 perces új csúcsot futottam a Cinege utcától a Parlamentig. Pedig kívülről súroltam a KRESZ határait. Azért mindennek van határa. Néhány delegáció érkezése miatt nem szabad megbénítani egy kétmilliós várost. Abcúg! Tegnap, 10:42
2010.02.23. Orbán Viktor A múlt héten túlestem a magyar tőkén. A nemzeti ügyek programja támogatása szinte egyöntetű. Holnap ismét csúcsra járok. 48 óra/5 miniszterelnök. Kedd, 17:24"
Kivel is találkozott? A bolgár, a szerb, a román, a horvát, és a moldáv miniszterelnökkel.
Nincs valami mentális zavar Orbán Viktornál? "Csúcsra járok" "48 óra alatt 5 miniszterelnök" Persze, udvariassági találkozások egy ellenzéki párt vezetőjével, a FIDESZ frakcióvezetőhelyettesével, az alcsúti segédedzővel.
"Túlestem a magyar tőkén" - na persze, az már csak olyan, vagy van valaki, aki a magyar tőkét semmibe sem veszi.
Kiváncsi vagyok Orbán hogy szerveztetné meg egy ilyen találkozó és elsősorban a saját biztonságát. Persze, ahhoz miniszterelnöknek kellene lenni. Jó, csak vicceltem, fekete humor volt. Emlékszem, amikor egy egyszerű pártgyűlésről páncélozott autóval menekült el a beszéde elhangzása után, a többieket meg sorsára hagyta. Úgy kell nekik, miért nem béreltek ők is biztonsági autót.
fromme
Amikor monyta lvontak az önkormányzatoktúl majd OV tagadta és visszakérdezett hugy mit vontak el, nem tudott rá válaszolni a saját állítására, pedig ha állít valamit akkor illik tudni.
OV egyébként hazudott amikor határozottan jobboldali felsőszemfog vigyorral állította hugy nem vontak el, mert elvontak.
Plédául a helyi adózási feladatokat az APEH csinálja ezentúl, embereket vett át az , infrastrukura sem kell ezentúl stb.
A várható hiány mértékében is OV duplát monydott - "mert csak" indokkal- hát egy felkészűlt ójságíró lesöpri vigyorit.
OV-n látszott feszűlt, állandóan visszakérdezett időnyerésből addig kitanálja mit hazudjon.
Nem az övéi közt volt nem volt csorda szellem burka, ez absz bizonytalanná tette OV-t, ezt kényszervigyorgásokkal oldotta.
Kerpen Gábornak hamarosan felajánlok egy havi egyszeri ingyenes fodrászolást és borotválkozást. Nem lehet ezzel az orosz anarchista kinézettel diákok közé menni, a pedagógusok érdekeit képviselni.
Kerpen Gábor lejáratja az egész pedagógus társadalmat. Igaza van Olgának, egy gyereknek egyáltalán nem mindegy, hogy a tervezett napon vizsgázik, vagy nem. Kerpenéknek meg Gaskóéknak meg be kéne látniuk: gazdasági válság van! Ha a nyugdíjasoktól elveszik a 13. havi nyugdíjat, a közszférában dolgozóktól is el kell venni a 13. havit. Különben is, Európában sehol máshol nincs sem 13. havi nyugdíj, sem 13. havi bér. Meg nincs 3 évig tartó gyes, gyed.
Nem világos miért kell behívni Gaskó Istvánt a stúdióba, amint gondol egyet és elrikkantja magát, ja, mint már megszoktuk megint sztrájkolhatnékja támadt. Még nem is hirdettek kormányprogramot, még ki sem derült mi lenne a változtatások teljes menetrendje, ő már sztrájkolni akar a várható intézkedések ellen. Miért nem tud várni legalább egy-két napot a bejelentéssel? Talán fél, hogy akkor már lemarad a médiaturnéról, annyi lesz a jelentkező?
Kicsit emlékeztet ez a sztrájszervező, MÁV Felügyelő Bizottság elnökhelyettesi atyafi az egyszeri parasztemberre, aki a helyi művelődési ház kultúrműsorán, amikor is az Othellot mutatták be, a színpadhoz húzott egy széket, leült, elővette a pipáját, majd amikor Othello megjelent a színpadon a szája sarkából felszólt neki: _ Figyellek, nagy franc vagy!"
Az optimista, álmodozó, na meg populista Csapodyt hallottuk. Nem? Olga, légyszi legközelebb kérdezd már meg a meghívott mdf-es riportalanyodtól, ha ők "többet tudnak", mondják már meg a következő heti lottószámokat? Érdekelne. :DDDD
Természetesen ezt nem is értheted másképp, csakis szó szerint. "Nekirontott", vagyis Kálmán művésznő felugrott ültéből, egyetlen mozdulattal ráborította az asztalt a szegény Kósára, majd ráugrott a feltápászkodó fideszesre és kegyetlenül csépelni kezdte. Így volt, bizony... (:–)
De - talán sejted - nem is ez volt az igazán érdekes a műsorban, hanem az, hogy mennyire ostoba volt ez a Kálmán Olga... (:–(
Kálmán művésznő ehhez a "szorongatáshoz" képes volt széles körben reklámozni a saját hülyeségét is:
Kósa azt mondta, hogy a "miniszterelnöknek van kormánya", erre "Olgika" (az ő hatalmas tárgyi tudásával, ugye) menten nekirontott, hogy nemnem, Kósának nincs igaza, mert a "kormánynak van miniszterelnöke".