Nem elfogultságnak nevezném, hanem felületes hiradásnak ültek fel.
Nem olyan nehéz az. Hiszen ha egy tömbként kezelnek egy népet (honfoglalókat), akkor választani kell két információ közül. Árpád dicsőségesen bevonult, vagy Álmost elverte a besenyő-bolgár szövetség. a mi krónikáink az a., változatot választották....
"Lehet, hogy mégis kiszorította egy nálánál keményebb nép? Bíborka nem forrás? Regino nem forrás? A képes Krónika "bese"-je nem célzás?"
Röviden. A kazároktól nyugatra élő sztyeppei törzseket egyesítették úgy 810-820 körül. Nevezzük ezt a vezért Ügyeknek. Elvette Előd (Levéd) lányát, Emesét, és lett a gyerekük Álmos. Nos, az új hatalom elleni védekezésül épült Sarkel, és egy egész erődsor. (Majackoje). A kazároknál 850-860 körül belső hatalmi harc tört ki, ami polgárháborúba torkollt, ahol a kazár harmadik méltóság a Kündü, (Kund) a "protomagyarokkal", vagyis a kazároktól nyugatra élő sztyeppelakókkal szövetkezett, és nyerésre állt. (Ez volt az az időszak, amikor a türkök a kazárok minden háborujában részt vettek 3 évig (Biborka)).
A kazár kagán összefogott az addigi ellenségeivel, a besenyőkkel, hogy megnyerje a polgárháborút. Cserébe felajánlotta a besenyőknek a kündü által birtokolt (és a kagán számára már úgyis elveszett) területet. És a kagán-besenyő szövetség nyert, a "protomagyarok" a Kündü kabarjaival a Dnyeper mögé vonultak vissza. Itt (Etelközben) így valóban besűrűsödött a népesség (Anonymus), ezért az első alkalommal elfoglalták maguknak az Alföldet (Honfoglalás I. ütem.) miközben megtartották Etelközt is. Miközben a magyarok a Brentánál harcoltak 20 000 harcossal, a bolgár-besenyő szövetség Etelközre rontott, és az ottmaradtak (Álmos vezérrel) Erdélybe menekültek. (900-ban.)
Erre a magyaroknak nem volt más megoldásuk, el kellett foglalni a Dunántúlt is a Kis-Alföld, Bécsi medence számukra kevésbé lakályos területeit is be kellett lakni. (II ütem)
Kérdésedre konkrétan: Biborka is, Reginó is egészen megbízható forrás, besenyők is voltak.
"A mértékadó kutatás szerint a régészet a honfoglaláskort sokkal tágabban értelmezi, mint a történelemtudomány, hiszen a 895-970 közötti időszakot érti rajta. Az egyszerűség kedvéért a 10. század a honfoglalóké, a 11. század a korai Árpádkor, amely kiválóan datálható királyaink pénzeivel, illetve horizontokkal és analógiákkal.
Szőke Béla munkássága nyomán, a korábban szlávnak minősített „Hampel B” típusú sírok magyar köznépi temetőnek minősülnek.
Elsősorban nálunk, hiszen a nemzetközi régészet ezt nem akceptálta, még ha vannak is egyéni hívei a környező országokban.
E nézet szerint a „Hampel A” és a „Hampel B” típusú népesség egyszerre (900-as évvel bezáróan) érkezik a Kárpát medencébe, de amíg „Hampel A” típus főként a homokos sztyeppe vidékét választja, addig a „Hampel B”, a köznép, inkább a vályogos, löszös tájakon telepedik le.
Szőke szerint a honfoglaló magyar köznép zárt és egységes anyagi műveltséggel jelent meg a Kárpát-medencében. Ez a műveltség sokkal szerényebb a vezető réteg pompás emlékanyagánál, de tömegeket képviselt, a műveltség kialakulása pedig a dél-oroszországi ligetes sztyeppe területén történt. E műveltség hordozói, embertani emlékei is új népiséget jelentenek a Duna-Tisza mellékén. De ez a két nép, nagyon de nagyon különbözik egymástól.
Éry Kinga határozott állásfoglalása alapján ma már nem illik kétségbe vonni, hogy a 12. századi Magyarország népessége nem a „Hampel A” típusú népesség leszármazottai. Éry Kinga szerint ez a köznép több generációval megelőzi őket a Kárpát-medencében. A feladat tehát az, hogy meg kell állapítani, hogy az a több generációval előbb igazából hány évet is takar.
Az uralkodó tanítás nézete szerint 970-től számíthatjuk a kora Árpád kort. Szőke szerint feltűnő jelenség hogy ekkorra eltűnnek a honfoglaló magyar vezető- és középréteg jellegzetes temetkezési szokásai, a magányos, nagycsaládi stb. temetkezések. Ezt nem is olyan nagyon régen, még úgy fogalmazták meg, hogy a Hampel A-nak 970 után nincs folytatása, a Hampel B-nek pedig 950-970 előtt nincs előzménye.
De mégis hová lett a „Hampel A” népessége, akik szinte minden nézet szerint a magyar nyelv hordozói, de félelmetes kisebbségben vannak a Hampel B-vel szemben. Bóna István szerint 1995-ben a Hampel A és B csoport sírjainak aránya 1:25.
A Hampel A ilyen arányok mellett nem lehet a nyelvi dominancia hordozója, nem lehet István hungár királysága nyelvének meghatározója. Kell lennie más megoldásnak. A megoldás ebben az esetben kézenfekvő, a Hampel B is magyarul beszélt, és az a régészet hibája, hogy nem tudják a 10. század közepénél előbb kimutatni jelenlétét a Kárpát medencében. Ezt a megközelítést, természetesen nem fogadja el a nemzetközi régészet, és ők továbbra is ragaszkodnak ahhoz, hogy a „Hampel B”, vagy más néven a „bjelo-brdo-kultúra” 950 táján kezdődik, és a 12. század megállapíthatatlan szakaszában végződik. A legújabb hazai kutatás azt az egyszerűnek látszó megoldást választotta, hogy igényes kutató számára ezek a kategóriák nem léteznek. Talán annyiban igazuk van, hogy ha Magyarországon a 12. században magyarul beszéltek, akkor a két évszázadon keresztül folyamatosan nyomon követhető kultúra biztosan magyarul beszélt a 10. század közepén is. Ötven év pedig nem tétel ilyen magvas kérdések kutatásakor.
Nem csodálkozom, hogy az első világháború után megváltozott állami viszonyok után az utódállamok régészei és történészei kapva kaptak a magyarok eredményei után, miszerint a „Hampel B” kultúra egyértelműen szláv, letelepült, és magasabb rendű. Gyenge erőlködés elmagyarázni mondjuk a németeknek, hogy mennyivel különb, más, magasabb rendű a nomád életforma a letelepültnél.
Az utódállamok régészeit és történészeit különösebben nem érdekelte a nagytömegű nép nyelvi asszimilálásának lehetetlensége, ők a magyarok erőszakosságával intéztek el a kérdést, és feljogosítva érezték magukat a „törlesztésre” a 20. században.
A garantáltan saját, tehát senki által kétségbe nem vont népesség, a magyar, („Hampel A”) 970 körüli eltűnésére sincs szakszerű magyarázat.
Dienes István azt találta ki, hogy a „törzsi-nemzetségi arisztokrácia, kiváltságait féltve, feladja ősi pogány temetkezőhelyeit, és az új hatalom mellé állva elsőnek temetkezik – keresztény módon – az új hit felépülő templomaiba, illetve az általuk alapított monostorokba.
Az új renddel szemben az ellenállást választók csoportja pedig elveszti javait, „és temetkezései is szegényessé válnak.
Viccesen azt is mondhatnám, hogy ezek szerint a lovasok megelőzték a kereszténység felvételében a letelepült földművelő lakosságot.
Dienes nézete sem régészetileg, sem embertanilag nem áll meg a lábán.
Ebben a nagy kronológiai bizonytalanságban Bóna István szerint „régészetünk lépten-nyomon az éppen korszerű (divatos) vagy uralkodó történelmi elméletek-szemléletek uszályába került. Azt hitte, akkor jár el tudományosan, ha saját eredményeit az írott forrásokból legutóbb kiolvasott, frissen ’elfogadott’ értékelésnek rendeli alá, jobb esetben: mellé. A következmények közismerten súlyosak, a vegyes (történeti elmélettel párosított régészeti) érvelés ugyanis a régészetet tüntette fel megbízhatatlan, önálló keltezésre, értékítéletre képtelen tudománynak. Nem is alaptalanul.”
Kristó Gyula szerint „a magyar régészettudomány – egészen a hitelvesztés határáig eljutóan – az elmúlt évtizedekben oly sok alkalommal igazodott éppen divatos történeti elméletekhez, illetve kísérelte meg a maga eszközeivel alátámasztani ezen elméletek igazát.
A határainkon kívüli idegen és a határainkon belüli magyar régészek közötti „versenyben” vesztésre állunk, hiszen ők saját vélt etnikumuk leleteit keltezik a magyar elé, a hazaiak pedig a magyar anyagot datálják a lehetségesnél olykor sokkal korábbra. Ebbe a „versenybe” régészeink belementek, anélkül, hogy felmérték volna: ezzel az eljárással nem lehet „versenyt” nyerni (nem tudnak a teljes szakmai ellehetetlenülés nélkül a szomszédok elé datálni), de a tudományos hitelt el lehet veszíteni.
Magyarországon, és természetesen másutt is virágzik a „historizáló” régészet. Ennek fő oka, hogy amennyire lehetséges kerülik a meglepő eredményeket produkáló c-14-es módszert. Kommentár nélkül hagyják a c-14-es módszerrel beazonosított 11. századi avart, aki egyszerű „továbbélő”…
C-14-es módszerrel Vályi Katalin íjas-tegezes lovastemetkezést kénytelen a 11. század első harmadára tenni, miközben analógia alapján a 10. század eleje jöhetne szóba. Kristó Gyula már 1995-ben szorgalmazta a leletanyagokat radiokarbon vizsgálat „ítélete” alá helyezni, hiszen már nem kell azokat külföldre küldeni, Debrecenben is elvégezhető a vizsgálat. Minél több leletet kell radiokarbon vizsgálat alá vetni, mert nem ex cathedra, hanem csak kellő tapasztalati anyag birtokában lehet vitatkozni e módszer megbízható voltáról. A régészek számára közismert, hogy a fentieken túl más természettudományos módszerek is léteznek régészeti leletek korának meghatározására, ezek alkalmazásától sem kellene távol tartni a honfoglalás kori anyagot. Kristó már 1995-ben megfogalmazta, hogy „valamennyiünk érdeke, hogy a tárgyakat minél pontosabban datálhassuk.”
A honfoglaláskorral foglalkozó magyar régészettudomány legfontosabb feladatai közé tartozik az időrend tisztázása, lehetőség szerint szilárd kronológiai váz megadása. Közismert, hogy félelmetes bizonytalanság uralkodik mind relatív, mind az abszolút időrend vonatkozásában.
Az abszolút időrend rendbetétele nagyon egyszerűen megoldható lenne, hiszen csak az ezután előkerülő „Hampel A” típusú leleteket kellene a legnagyobb gondossággal górcső alá venni."
Ha ez így lenne, megint elővehetjük a régi, befejezetlen lemezeket, hátha ésszerűbb magyarázatokra jutunk.
Az egyik biztosan a Szent Korona ügye lesz, a másik a székelyek eredete, a harmadik meg a csángók története.
Utóbbiak esetében előkerülnek majd a szkíta földművesek magyar turkokkal való elkeveredésének lehetőségei, különös tekintettel a csángók szejpítő "magyar" nyelvére.
A székely ügy ennél is kacifántosabb lehet. Hogyan is vonultak ők Árpád elé, amikor a magyarok elsőként Erdélybe jöttek be?
A legnagyobb keveredés a koronával lehet. A Géza, Turkia királya felirat jelentése az új helyzetben kisimul, de csak azért, hogy Révay koronaőr beszámolóját tegye kérdésessé. Eszerint a korona valóban Bizáncban lehetett, de mióta? Ha valóban Dukász Mihály barkácsoltatta meg a koronát, abból sok minden következik. Az egyik az, hogy a bizánci rekesztechnika sehol sem volt ahhoz a tudáshoz, amivel azt elkészítették. Így felejthetőek lesznek a női korona és egyéb bizánci verziók is. Keletebbre kell menni a további magyarázatokért.
"A HONFOGLALÁSKORI RÉGÉSZET REGÉNYE
A humán tudományok, így a régészet egyik sajátossága, hogy időről időre felmerül egy-egy terület vagy időszak forrásainak ill. az azokból levonható következtetéseknek felülvizsgálatára, újbóli szintézisére való igény. Ezt általában két ok teszi szükségessé: a korábbi szintézisek óta előkerült újabb forrásanyag vagy az újabban felmerült értelmezési lehetőségek.
A honfoglalással, illetve a honfoglalók régészeti hagyatékával kapcsolatban nem került elő világrengető lelet, de szakmát rengető tényezőnek bizonyulhat a hungár naptár, vagyis a 200 éves időcsúszás hipotézise.
Ez a 2002 óta ismert, de agyonhallgatott hipotézis romba dönti a ma már 20-30 évnyi pontosságra taksált régészeti kormeghatározást, amellyel az avar és honfoglaláskor kapcsán szoktak dicsekedni.
A laikus bizonyos fokig egzakt tudománynak képzeli a régészetet, és meg van győződve, hogy annak kormeghatározó módszerei szilárd természettudományos alapokon nyugszanak. Így még feltételezni is képtelenség, hogy a honfoglalók régészeti hagyatéka datálásában 200 évet hibázzanak.
A szakirodalom bizonyos szegmensében olvasható, hogy a honfoglalás kori régészet hadilábon áll a részletesen és megnyugtatóan kidolgozott időrenddel. A régészek egy része nem hajlandó tudomásul venni, hogy az általa feltárt sírnak a kora nem haladhatja meg az i.sz. 1000. évet, ezért kénytelen megnyújtani a honfoglalás korát a 11. század közepéig. Ehhez nagy segítséget nyújt a Képes Krónika bejegyzése, miszerint Leventét a 11. század közepén pogány szokás szerint temették el.
Mi is egyáltalán a kormeghatározás, és milyen módszerei vannak?
A korhatározás olyan gyakorlati tevékenység, amelynek során meghatározzák egy-egy lelet abszolút, vagy valamilyen skálához viszonyított relatív korát.
Az abszolút kormeghatározás legismertebb módszere a radiokarbon módszer. A radiokarbon kormeghatározás eredményeinek hitelesítésében fontos szerepe van a fatörzsek évgyűrűinek vizsgálatára alapozott dendrokronológiánk.
Nagyon fontos módszer, a „keltezés pénzzel”, ezt szokás a leginkább megbízhatónak tartani.
A pénzzel való keltezés korlátozott számú alkalmazhatósága miatt a horizontokkal és analógiákkal való keltezés a leginkább elterjedt.
Keltezés „vegyes érveléssel”. Ez azt jelenti, hogy a régészek igazodnak egy éppen divatos történeti elmélethez, majd a maguk eszközeivel igyekeznek alátámasztani az elmélet igazát. A régész kénytelen prekoncepcióval dolgozni, amely esetünkben azt jelenti, hogy Szent István király, aki már érmet veretett, a honfoglalók ötödik generációját képviseli, hiszen a történészek szerint Árpád ükunokája.
Létezik keltezés kiválasztott tárgytípusokkal. Végül, de nem utolsósorban a régész keltez benyomás alapján is.
Talán ennyi elegendő, ahhoz, hogy az olvasó megértse a régészek lehetőségeit.
Ezzel szemben hipotézisem a Hungár naptár szerint a magyarok Salamon király uralkodása idején érkeznek meg Erdélybe, egészen pontosan az i.sz. 1078. évben. A Hungár királyság felveszi a harcot a betolakodókkal, amely záros határidőn belül békekötéssel, majd I. Béla király fiaival megkötött szövetséggel zárul. (Ennek az első betörésnek a krónikás által megváltoztatott nyoma a cserhalmi ütközet, ahol a Hungáriára törő ellenséget anakronisztikusan „kun”-nak nevezi Kálti Márk.)
Géza herceg a Képes Krónika tanúsága szerint feleségül veszi a magyarok harmadik kapitányának Gyulának a lányát, ráadásul ezt a házasságot Dukász Mihály egy korona adásával törvényesíti, feltehetően a turk magyarok kérésére. (Géza Turkia hű királya, miközben görög szövegben Szent István még Hungária királya.) Házasságukból születik Álmos herceg, aki így anyja révén már magyar is. (Nem véletlen, hogy csak ezután fognak előfordulni Álmos és Árpád nevű királyi sarjak.)
Géza és László herceg az újonnan érkezett magyarokra támaszkodva i.sz. 1082-ben Mogyoródnál legyőzi Salamon bajorokra és morvákra támaszkodó seregét, maga Salamon az ország nyugati végébe húzódott, Pozsony várába. A csatában sebesült meg, és került fogságba a morvák fejedelme Szvatopluk. (AD 892)
Országának északi részét a Morva folyó középső és felső folyásának vidékét, valamint a déli részét – Marahensium – vagy magyarul Mura Enns vidék a magyarok rövidesen megszállják, uralmuk alá hajtják.
Hogyan állhatott elő ilyen zavar az időrendben, hogy a szaktudósok nem vették észre azt, hogy Árpád személye későbbi, mint Szent Istváné?
Úgy gondolom egyszerű hanyagság az oka, hiszen azt nem vették észre, hogy kétféle keresztény időszámítás létezik.
A Dionysius Exiguus (D.E.) által megalkotott régi típusú keresztény időszámítást, III. Ince pápa koráig (1016-ig) használták, az éveket Jézus Krisztus születésének, D.E. által meghatározott évétől számlálták. (Anno Domini, AD)
Az új típusú keresztény időszámítást III. Ince vezette be, mert úgy találta, hogy rosszul számolták az éveket, rosszul állapíthatta meg D.E. Krisztus születésének időpontját.
Az AD 1016. évet az új típusú időszámításban az 1206. évvel jelölték.
Természetesen ettől az évtől számolva a kancelláriákon igyekeztek az új időszámítás rendszerébe átírni a korábbi dokumentumokat, de ez nem járt a legnagyobb sikerrel, hiszen minden visszaszámolás hibával jár.
Rengeteg oklevél, krónika fennmaradt a régi rendszerben is, és végsősoron ennek is köszönhető leleplezésem. A magyarok bejövetelének időpontja a „régi típusú keresztény időszámítás” rendszerében (AD 889) hagyományozódott ránk, míg a hungár királyok krónikája már visszaszámolással a 14. századból. Idáig világos, a szobatörténészek elnézhették, nem vették észre a kettős datálást. De mi a helyzet a régészekkel?"
A pénzzel való keltezés korlátozott számú alkalmazhatósága miatt a horizontokkal é analógiákkal való keltezés a leginkább elterjedt" Bálint Csanád 1995
"Nagyobb bajt okozott a temető leletanyagának értékelésében és kormeghatározásában a 12. sz. sír egyetlen lelete, Salamon (hiv. 1063-1074) dénára, amelyet a halott szájában találtak." (Szőke Béla)
"A leginkább valószínű az lehet, hogy ezen Árpád-kori népesség ősei már több nemzedékkel a honfoglalás előtt a Kárpát-medencében tanyáztak, amire egységes embertani képük, és gyaníthatóan jelentős lélekszámuk is utal."
