Sajnos számtalan tanács ellenére sem sikerült még megoldást találni . A számítógépes nyelvet nem értem némely szót belőle igen és így nem boldogulok vele. Minimális a tudásom e szempontból és a szememmel is küszködök a balra szinte semmit nem látok ezen nem is tudnak segíteni az orvosok öregkori macula degeneráció a jobb szemem sem is csak rásegíteni tud Hat éves korom óta szemüveges vagyok ami nem zavart különösebben rengeteget olvastam ami nagyon szeretett elfoglaltságom volt.A rejtvényfejtés is nagyon hiányzik emiatt. A kvízjátékok egy kicsit helyettesítik egy kicsit. Nagyon hiányzik a gépről mivel a 2 éve lecserélt gépen rajta volt még a mahjong nevezetü játék kitudott kapcsoln ez a hagyományos fajtájú volt helyette más fajtákat javall a gép azok pedi nem tetszenek. A Fórum sem az igazi már a nagy átalkítgatások miatt.
A panasznapot most befejezem még szerencse, hogy optimista énem van és bízom benne megoldódik a sok problémám egy része. Hálás vagyok, hogy segítesz ritkaság már a mai rohanó világban!
Szép napot és ilyen napfényes idót kívánok mint a mai! "bimbóka"
Kedves Bimbóka, tudom, hogy gondod van a föltevéssel,engedd meg, segítek!
*****
Petöfi Sándor
Szeptember végén
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, De látod amottan a téli világot? Már hó takará el a bérci tetőt. Még ifju szivemben a lángsugarú nyár S még benne virít az egész kikelet, De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet... Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide! Ki most fejedet kebelemre tevéd le, Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre Könnyezve borítasz-e szemfödelet? S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, Fejfámra sötét lobogóul akaszd, Én feljövök érte a síri világbol Az éj közepén, s oda leviszem azt, Letörleni véle könyűimet érted, Ki könnyeden elfeledéd hivedet, S e szív sebeit bekötözni, ki téged Még akkor is, ott is, örökre szeret.
Emlékszel? amikor a rózsák nyílni kezdtek, Már nem voltunk fiatalok - Házunk körül virágzó sírkeresztek, Szívünkben sok friss halott.
Tudtuk, hogy a boldogság lopott jószág, Akkor is, ha férj - feleség Nézi, hogy bomlanak bokron a babarózsák, S fogják egymás kezét.
Sok hajszálad lett ősz éppen abban az évben - Emlékszel? volt is oka. De ami fekete maradt, még feketébben Ragyogott, mint valaha.
Szemedbe, a töretlen csodájú, vad tükörbe Tört fényeket rejtett a rémület, És zavarosabb lett tiszta, haragos zöldje S attól lett édesebb.
Újjongó áhítattal ébredtünk reggelente, Te a kertre, én terád -, S ez az öreg nyarunk szelíden betemette Velencét s Angliát.
Mint furcsa ráadást vagy veszélyes messzeséget Kezdtük nézni a holnapot - Ez volt az a nyár, mikor a tél szele szíved Koszorújába kapott.
Volt vidámabb nyarunk s merészebb azelőtt, De emlékszel? ez volt a legszebb. Némán kertünkbe hajoltak a szomszéd temetők, Mikor a rózsák nyílni kezdtek.
Mint lusta madár úgy száll az idő. A nyár oda már, és az ősz hava jő! Átfesti életünk víg napjait, színekbe révedünk. Nap se vakít! Álmodni hív, ma a szép és a jó! Levélből válhat ma álomhajó! Patakvíz tükrén fut szalad tovább, szép, ahogy látjuk e földi csodát. Barna levélben a múló idő, alszik a vízben kavics, meg a kő. Ácsorog, őrzi a tegnapokat, itt csak a víz csorog, s meglapogat. Levelek zizegnek, elszállt a nyár, ágyazni hidegnek, ideje már! Borongva, sóhajtva jár-kel a szél, álmokat óhajtva, nyárról mesél. Elszáll az idő, elfut a patak, szállnak a költőző vadmadarak. Múlik az élet, megőszül a táj, várni egy szép telet szinte muszáj. Képzelet szárnyára felvesz a szél, az ősz festőállványa életre kél. Bölcsesség bújik meg színek mögött, életet újít meg, s vetít ködöt. Itt van az ősz megint, száll az idő, az avarszőnyeg, mint gomba, kinő! Ritkul a lomb, gyengén ragyog a Nap, búsul az ősz nagyon, s lelkekre hat.
A karácsony nyomokat kellene, hogy hagyjon! Ha el is búcsúzik, a szeretet maradjon! Ne kidobott fákon, ne az utcán látsszon, hogy elszállt az ünnep, s vele a karácsony. A szenteste ennél jóval többet adna, lelkünkben az érzés mindig ott maradna, és nem térne vissza önző rossz szokásunk, - falakat építünk, s szakadékot ásunk. Mert a szeretet híd a mások szívéhez, legyünk kíváncsiak mit gondol, mit érez! Adjunk az időnkből, van bőven, mint tenger, ennyit megérdemel, hidd el, minden ember! Hát a szereteted szórd szét a világba, a tél hidegében boruljon virágba! S érezd, hogy belülről szíved melegíti, mert a sok jó érzés éltetőn hevíti. Ne múljon az ünnep kedves nyomok nélkül, minden örömpercet tegyél el emlékül! Légy mától nyitottabb, szerethetőbb lélek, érezd, hogy: - Emberként, boldogabban élek! Próbálj szép szívedből egyre többet adni, egy fázós világban tűzhelynek maradni! A didergő lelkek hadd gyűljenek köréd, hozd létre világod érzést nyújtó körét. Ha majd ez a szép kör egyre jobban tágul, s az is átmelegszik, ki távol van, hátul, akkor a szeretet győzhet a világon, akkor lesz majd örök ünnep a karácsony!
Köszönöm a verset! Azt a tanulságot vontam le, hogy a realitás az életünkben nagy és meghatározó tényező, de néha jó álmodozni és kettő együtt is működik.
Itt van az ősz, s a színes tájba vidámságot csak mi viszünk. A szél csak sír, akár ha fájna, mégis örül a mi szívünk. Mert bár a természet megfáradt, s hullatja könnyét, levelét, belőlünk még a jókedv árad, mert ez a világ csoda szép!
Amíg van kivel kergetőzni, s élvezni boldog perceket, amíg a szív képes legyőzni, mert benne él a szeretet, addig az ősz csak hazug vándor, s nem hat ránk bús, konok szava. s nem érdekel, ha százszor ránk szól, hogy közeleg a tél hava.
Az élet körforgás a földön, csak megállók az évszakok, s ha életem örömben töltöm, történhet bármi, én vagyok! Bíz én vagyok maga az élet, s visszatükrözöm szép Napom, míg együtt itt lehetek véled, addig mindig lesz szép napom!
Itt van az ősz, s mi elfogadjuk, mert minden kornak bája van. S bár változunk, önmagunk adjuk, s a lét így már határtalan. Az élet csak egy társasjáték, s a táblán mindig lépni kell! A jutalom, a szép ajándék, s mi együtt fogjuk kérni el
Mindig árnyaktól futottam rettegtem, és zúgolódtam. Féltem, ha sírtam, nevetni se mertem. Szorongva hittem és riadtan szerettem. zord csillagcsatákban szörnyű sebeken át kivéreztem.
Múltból jövőbe, jövőből múltba addig csábított Maya veszett harangja. míg törtetve és tántorogva becsvágyaimat is összetörtem. Jó volt, hogy így volt!
A mélytitkú lélekéjben, megtörtént, aminek történni kellett. Zárlatod Uram, im felszabadított, érzem magamban az éledő Cherubot, s a legnagyobb misztériumot: a jelent.
amit öreg testem parancsol, reflex. Egy lárva perel, jajong, ismétli azt, ami beleégett, de szellemem már Neked épít új Templomot, s feléd ívelő égi híd minden lepergő percem. Az, aki holnap majd visszatér, adni fog csak és semmit sem kér. Saját nevét a zúgó időfolyóba szórja s elcseréli a Te nevedért.
Merengő szemem, ki látóvá teszed, ki elindítasz utamon, hogy járjak, ki kiszínezed számomra a nyárnak sápadt virágát s két karom kitárod, hogy minden embert magamhoz öleljek: tudod-e mit teszel velem?
Honnan tudod: a könnyet és a kínt, ha látó szemmel nézem odakint, nem fog-e jobban fájni, mint a vakság? Az úton, melyet lépésem követ, ismersz-e minden tüskét és követ, mely megsebez és gátat vet nekem?
Fáradt bimbóját halovány tavasznak hidegen néztem; ki tudja, a gazdag, pirosvirágú nyártól hogyan búcsúzom? Két lankadt karom ujjongón kitárom, de ha ölelek, ki tudja, mi áron? Nem Júdás lesz-e, akit szívemre zárok?
Ki bízó kezem nyújtott kezedbe várod, ismerősnél, rokonnál több: Barátom, tudod-e mit teszel velem?
egyébbként, mikor “ takaritottak” az indexesek elöfordulhatott, hogy a képeknél valami beállítást véletlenül töröltek, de azt mondod más oldalakon is vannak olyan problémáid, akkor viszont szerintem a gépedet kellene megnézetni.Ha valami fontos és szeretnéd föltenni, küld a linket, tovább küldöm a nevedben.A nem helyénvaló kommentek természetesen kellemetlenek, de Te mindig jól és értelmesen reagáltál.
