Keresés

Részletes keresés

ZKOO Creative Commons License 4 napja 0 4 19950

Értem és nem rossz felvetés. De Ákos 44%triplazott idén és pont hogy jobb játékost akarunk nála. Reddic nagyon jó védő volt erős felépítésű csak nem szeretett többet kiadni mint amennyit muszáj. Őt mentalitás miatt nem hoznàm vissza például.

De nem az én megítélésem számít. Konakov majd eldönti kivel akár együtt dolgozni. Az biztos, hogy jó lenne egy magas erős center mert azok ellen évek óta szenvedünk.

Ha ő lesz én neki is megadom a bizalmat pl.

Előzmény: BerCLas (19949)
BerCLas Creative Commons License 5 napja -11 1 19949

Igen, valóban annyira szarul büntetőzik, mint tette azt annak idején nálunk Reddic is, a közel 60%-kal. Az sem igazán rémlik, hogy bárki szóvá tette volna azt, hogy idén Ákos ebben a kategóriában még az 50%-ot sem érte el. Tovább nem vettem észre azt sem, hogy például Ákost emiatt faultolják, hogy ez taktikai húzás lenne az ellenfeleknél.

Nincs azzal semmi gond, ha valamilyen szakmai szempontból nem érzel jónak egy centert ahhoz, hogy a Falcoban játsszon, de azért ennél a posztnál ne a 60% körüli büntetőzés legyen a kizáró ok. Én naivan azt gondoltam, hogy a lengyel bajnokságban közel 15 pontot, 9 lepattanót, 2 asszisztot átlagoló center talán nálunk sem lenne rossz, de ezek szerint tévedtem. Van ez így.

Előzmény: ZKOO (19948)
ZKOO Creative Commons License 5 napja 0 0 19948

Nálam ő semennyire se. Nem tud büntetőt dobni se. Érdemes faltolni és nem is látom benne a fejlődési potenciált annyira. Magas jó felépítésű de nem hiszem hogy ő lehetne a palánk alatti X faktor 

Előzmény: BerCLas (19947)
BerCLas Creative Commons License 5 napja -5 1 19947

Bárcsak lenne igazad.

 

És neked/nektek mi a véleményetek az általam ajánlott Nico Carvachoról?

 

 

Előzmény: ZKOO (19946)
ZKOO Creative Commons License 5 napja 0 0 19946

Én pedig úgy látom, hogy nagyon nehéz találni fiatalt aki olcsó és jó lesz majd.

Viszont 30 körül már könnyebb talán olyat találni aki nem kap lehetőséget már él csapatban de még akar nemzetközi meccseket játszani. Idén elment egy olyan csapatba aki Fiba Eurocup induló volt ami a CL alatt van, tehát szerintem neki az a fontos hogy megmérettesse magát. És nem lenne ezáltal kevésbé a szem előtt, sőt láthatja, hogy komoly esélye van bajnoknak lenni is.

Így én nagyobb esélyt látok egy 30as centerre mint egy 24-25evesre, ha Konakov elméletet nézem, nem is fog máshová nyúlni. Ő sem az az újonc kereső típus .

Előzmény: BerCLas (19945)
BerCLas Creative Commons License 5 napja -4 1 19945

Igen, szerintem többen is egy hasonló kaliberű centerre gondolunk, szóval jó az ajánlás. A problémát abban látom, hogy francia élvonalból 10 pontos, 6 lepattanós játékost valószínűleg nem tudnánk (semmilyen szempontból) idecsábítani. Ráadásul Nnoko komolyabb karrierrel rendelkezik, mivel játszott korábban az Alba Berlin, a Crvena Zvezda és a Baskonia csapatában.

Szóval egy hasonló játékos kellene, aki most 24-25 éves, aztán többek között rajtunk keresztül eljutna 26-27 évesen például a francia élvonalba , mint volt ez Reddic esetében is. Vagy egy már tapasztaltabb centert, de nyilván akkor nem topligából.

Előzmény: ZKOO (19944)
ZKOO Creative Commons License 5 napja -1 0 19944

Én küldtem tegnap egy videót egy centerrol akit én érdekesnek találtam. Nézz rá vagy nézzétek meg, ilyesmire gondoltok-e. Rutin is van használhato is és már nem annyira kapokdnak érte szerintem.

Előzmény: BerCLas (19943)
BerCLas Creative Commons License 5 napja -4 0 19943

Ha tudná hozni azt a színvonalat, akkor biztosan elfogadnám. Aztán, hogy a BCL-ben mire lenne képes azt nem tudhatjuk, de mondjuk ez minden olyan légiósra vonatkozik, akiket eddig szóba hoztunk itt.

Előzmény: Terryx (19942)
Terryx Creative Commons License 5 napja 0 0 19942

Én csak a körmendi szezonjából indulok. itt több mint extra volt . 

BerCLas Creative Commons License 5 napja -5 2 19941

Éppen most játszik a csapatával a lengyel bajnokság elődöntőjében és valószínűleg már a mai napon elveszítik a párharcot 3-0-ra.

Érdekes szezonja lehetett, mert 26 perces átlaggal mindössze 7,7 pontot szerzett meccsenként (és ez nem igazán tetszik nekem), de mellette a 8,3 lepattanó viszont jól mutat. Érdekes, hogy ilyen kevés pontot szerzett, mert a ketteseket teljesen jónak mondható 63%-kal értékesítette. Ebből arra következtetek, hogy nem számított kiemelt játékosnak a csapatában, ezért nem igazán rá voltak kihegyezve a támadások. Márpedig biztos, hogy nem erősebb csapatról van szó, mint a Falco.

Nekünk szükségünk lenne egy, a BCL-ben 14-15 pontot átlagoló centerre és persze mellette a lepattanókban és védekezésben is ki kellene vennie a részét.

Előzmény: Terryx (19938)
ZKOO Creative Commons License 5 napja 0 1 19940

Igen értem, de a Zadar azért nem olyan pénzes erős klub amennyire én tudom. De lehet hogy ő is igen egy otthon élni szerető ember. Annak ellenére én megnézném mit tud egy magyar és BL szinten. Tavaly is néztem már és akkor is ott maradt és ugyan azt hozza. 

Okok érdekelnek de sose fogjuk lehet megtudni.

Előzmény: BerCLas (19939)
BerCLas Creative Commons License 5 napja -4 1 19939

A 2023-as és 2024-es ABA Liga alapszakaszának MVP-jéről van szó. Azt gondolom, hogy egy ilyen játékos irreális lenne nekünk anyagilag (és amúgy sem biztos, hogy rá van szükségünk). Valószínűleg hasonló jelenség lehet, mint nálunk Zozó. Nézve az ABA Ligás számait van közte három olyan, ami valamilyen értelemben nem igazán megszokott. 38 percet átlagol, bedobóként 6 asszisztja van meccsenként és közel 4 eladott labdája.

Előzmény: ZKOO (19929)
Terryx Creative Commons License 5 napja 0 2 19938

Wesley Gordon sem lenne rossz . Ő róla tud valaki valamit ?

Langels Creative Commons License 5 napja 0 3 19937

Én nagyon csodálkoznék, ha hazajönne.. Szerintem a külföldön játszó magyarok közül a legkevésbé valószínű.. De ha hazajön, szerintem nem esélytelen, hogy minket válasszon. Egyébként nagyon passzolna ide, mert a Gironában, ha jól tudom centert játszik és nem is rosszul. Bár ő se egy “pontfosó”, de egyébként hiánypótló lenne 4-5-ösként.. (Csak akkor megint nincs “atletikus” centerünk.. :))

Előzmény: Amarill0 (19935)
Falcobb Creative Commons License 5 napja 0 1 19936

Statok alapján én is gondolkodtam, hogy bedobom a nevèt, de aztán megláttam azt a dobómozdulatot. :) Persze ami működik azt nem kell megmagyarázni, és egy elég jó jelölt lehetne hozzánk. 

Előzmény: ZKOO (19929)
Amarill0 Creative Commons License 5 napja -1 2 19935

Nyilván nincs nagy valószínűsége, mert nagyszerű szezont futott az ACB-ben, de tételezzük fel, hogy GiGi haza szeretne jönni kis hazánkba… Szerintetek illene a csapatba, ill. megadná-e azt a pluszt, amit egy 4-5 posztos légióstól elvárunk a következő szezon során? Egyáltalán vajon minket választana?

reYKK Creative Commons License 5 napja -2 3 19934

szepen, lassacskan.. 😃;)

Ott gondolom hivatalos sajtorendezveny lesz majd

Előzmény: drive. (19933)
drive. Creative Commons License 5 napja 0 0 19933

Bognárt miért nem jelentettétek be?

Előzmény: ZKOO (19929)
RJBarrett Creative Commons License 5 napja 0 1 19932

A Falco appban a hír megemlíti, hogy Konakov mellett szerződése van 7 játékosnak - Keller, Perl, Kovács, Pongó, Tanoh, Tiby és Sövegjártó.

Kérdés, utóbbival számolunk-e?

reYKK Creative Commons License 5 napja -3 0 19931

Na, szuper!

Felkeszul a tekozlo fiunk 😃

RJBarrett Creative Commons License 5 napja -2 5 19930

Tiby +1 év, remek hír!

ZKOO Creative Commons License 5 napja 0 2 19929

Őt vajon miért nem lehet kimozdítani a saját nyelvterületéről?

Már évek óta nagy talány, hogy soha nem játszott nyugat európai klubban, de én szívesen látnám nálunk.

https://basketball.eurobasket.com/player/Luka-Bozic/227782

Langels Creative Commons License 5 napja 0 3 19928

Kockázatos. De nem tudjuk anno mi baja volt más kluboknál. Simán lehet, hogy jogos problémája volt, vagy azóta benőtt a feje lágya, mert szerintem Fehérváron semmi gond nem volt vele idén. Sőt, kifejezetten szimpatikus volt nekem a meccseken a viselkedése. (persze én nem látok be az öltözőbe) 

De egyébként én is 5-ösbe mindenképp atletikus amerikaira voksolok. A 3-as felőlem bármi lehet. Irányítóban én mindenképp tartanám Potot, de ha nem, akkor is hasonló kaliberben gondolkodnék. Ha a  3-as is amerikai lenne, akkor Tibyval (bár vele szemben soha, a gondolata se merült fel magatartás- vagy viselkedésbeli gondnak) már így is hárman lennének. Szerintem általában nem szül sok jót, ha túl sokan vannak egy nemzetből a légióskontingensben :)

Előzmény: Withoutshadow (19925)
BerCLas Creative Commons License 5 napja -3 0 19927

Azért az olaszoknál egy szolidabb szezont futott, meglehetősen gyenge dobószázalékkal. Mindezt egy első osztályból kiesett csapatban. Szóval nem biztos, hogy annyira kapkodni fognak utána, bár az átlag 22 perces játékideje után lehet, hogy hasonló színvonalú bajnokságban szeretné folytatni.

 

Előzmény: falco Man (19922)
BerCLas Creative Commons License 5 napja -3 2 19926

Drenovac is jó játékos, de a kettejük közül nekem Ford vagy egy hasonló játékos jobban kellene. 3-as és 5-ös poszton én most afroamerikai, atletikus játékosban gondolkodnék.

Előzmény: Gabriel Sousa (19919)
Withoutshadow Creative Commons License 5 napja 0 2 19925

Barnett remek fizikumú és jó kezű játékos, de nagyon hangulatember.

Ha mindig a tudásának legjobbját nyújtaná akkor nem a magyar bajnokságban játszana.

Mondjuk Fehérváron már többször volt kedve játszani, mint nem, de én még így is nagy kockázatnak tartanám őt leigazolni.

Előzmény: BerCLas (19924)
BerCLas Creative Commons License 5 napja -3 3 19924

Barnett nevét talán még nem dobta be senki, de megnéztem a számait és tényleg minőségi szezont tudhat maga mögött. Mondjuk a Szolnok elleni elődöntőben ő is tudása alatt teljesített, de összességében nem rossz ötlet az ő felvetése. Ha jól emlékszem a fehérváriak azt is írták róla, hogy csapatban gondolkodó játékosról van szó, tehát a személyiségét illetően is rendben lenne.

Amúgy szerintem pont a 3-4 kombó, amiből kevés van a piacon, főleg ha egy csapat minőséget szeretne kapni.

Előzmény: nForce (19916)
Petike978 Creative Commons License 5 napja 0 2 19923

Igen de kérdés,hogy anyagilag milyen lehetőségeink lesznek…A távozók is bőven hoznak pénzt.A BL miatt pedig mindenképpen meg kell próbálni elit bajnokságokból igazolni.Nyilván egy Francia 2ből is foghatunk ki jó játékost de ez azért nem jellemző.

Előzmény: falco Man (19922)
falco Man Creative Commons License 5 napja -1 1 19922

Végülis a legjobb légiós volt tavaly a bajnokságban és Zoli után ő volt az MVP lista második helyezettje. De valo igaz, hogy Olasz 1 Ben volt meghatározó jatekosa a csapatnak, nehéz lenne onnan mozdítani, de hasonlo stilusban gondolkoznek.

Előzmény: Gabriel Sousa (19919)
Langels Creative Commons License 5 napja 0 2 19921

Szerintem a 2-3 kombó teljesen felesleges. Az megint azt eredményezné, hogy sokan vannak a kisemberek, hiszen 1-2 poszton alapban vannak 4-en.

Előzmény: Petike978 (19903)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!