Keresés

Részletes keresés

asroma01 Creative Commons License 2012.02.07 0 0 2203

Még mindig nem tudni semmit lesz vagy nem lesz béremelés????

cruciferous Creative Commons License 2012.02.05 0 0 2202

Nem az ijesztgetés a célom és a szándékom! Olyan alapos dolgok és most már hatóságoknak átadott tények vannak mögöttem, amit akármilyen jó jogász és ügyvéd csapat sem tud megtámadni.
Mert ha itt nem születik igazság, akkor irány az Emberi Jogok Bírósága! Meg mondom őszintén, már őket is megkerestük, de közölték "addig amíg a Magyar jog hálón nem megy keresztül a dolog, addig ők semmit nem tudnak csinálni!" A tények ismeretében azt is közölték "hogy ez annyira kézenfekvő dolog, hogy ezt egy Magyar hatóságnak is látnia kell minden külső behatás nélkül is"
Ezenkívül a ZDF Német tv társaságnak átadandó anyagban sem találtak semmi kivetni valót!

De még egyszer hangsúlyozom: az egyik tulajdonossal lefogunk mindenekelőtt ülni megbeszélni a történteket és folyamatos történéseket. (ugyanis volt kollégáim folyamatosan túlóráznak. Érdekes, egyik helyen fizetik az ország másik végén meg nem a túlórát! Hát nem egy cég?)
Én azért még mindig bizakodó vagyok! Hiszek abban, hogy a Magyar vezetés nem biztos, hogy sokat tud a néhány (mert azért nem mindegyik! Tisztelet a kivételnek!) tv. által vezetett "kis királyságokról" Tudod mit? Az olyanok minden rosszat megérdemelnek attól a cégtől, akitől az autót, mobilt és a nem kevés fizetésüket kapják, mivel saját érdekeiket előtérbe helyezve mindenen és mindenkin keresztül gázolnak, felrúgva a jogszabályokat.
Az ilyenek mint említettem korábban is, megérdemelnék, hogy a penny őket perelje be amiért a hírnevüket és az egész vállalati image-et tönkre tették.

Nem tudom milyen kötelék fűz a pennyhez, de szerintem nem jutott volna ide a cég, ha a vezetés ilyen szemlélettel irányította volna a dolgozókat.

Én már egy másik "nagy" hálózat munkatársa vagyok, ahol sokkal több ember tartozik az irányításom és felelősségem alá. De még mindig azt vallom: hogy úgy tudunk profitot termelni, ha a dolgozó elégedett a munkakörülményeivel (nem feltétlen a fizetésre gondolok) és szívesen jár be a munkahelyére dolgozni. Persze nem gyomor ideggel.....így nem lehet jó munkát, kiváló profitot termelni.

Ha a pennynél csak ennyit változtatnának, akkor 20 -40% is meglehetne azt a nyereséget könnyedén termelni. Ja! A butuskákat, haverokat, barátokat meg leváltani a vezetői (BV, BV helyettes, EE,) pozíciókból és olyanokat odaültetni, akik értenek a boltos szakmához! Akik meg értenek, azokat megbecsülni! Szerintem, ilyen picin múlik az egész.....

Előzmény: Atlasz No1. (2201)
Atlasz No1. Creative Commons License 2012.02.05 0 0 2201

Megijesztetted őket.

Ezt biztosan TUDOM.

Olvassák a fórumot.

Előzmény: cruciferous (2198)
Atlasz No1. Creative Commons License 2012.02.05 0 0 2200

Én szívesen beszélgetek bárkivel és kösz a bókot, de ne menj fejjel a falnak!

Ne bízz senkiben!!!

A kártyáid maradjanak Nálad és ne teregess- csak mosás után:)

Nagyon sokat tudnék Neked mesélni, de olyanokat, hogy a szemed kerekedne.

Jelenleg olyan a történet, mint egy langyos lavor víz, ami csak gyöngyözik.

Másodsoron a tv. egy programozott végrehajtó és megcsinál mindent. Miért?

Vagy mert 4-6-8 órás eladóból kapta a pozíciót és elfelejtette, hogy honnan jött, ezért görcsösen ragaszkodik hozzá bármi áron, mert tudja, ha innen lepattintják, akkor esélye sincs még egy ilyen helyre.

Vagy friss diplomás suhanc, némi tapasztalattal, akinek az orra az egekbe ér és istent játszik.

Vagy semmilye sincs, csak úgy itt van.

Vagy "slepp"

Ezért meg fognak mindent csinálni. Vannak kivételek, de azok a szabályt erősítik.

Rendszerben működnek.

Megéri ez az egész a túlórák és egyéb sérelmek miatt?

A boltok termelik meg a cég összes dolgozájának a fizetését, a többiek kiszolgálók.

Ezt meg lehet becsülni, vagy vissza lehet vele élni.

Előzmény: cruciferous (2198)
cruciferous Creative Commons License 2012.02.04 0 0 2199

Jó poén! Szerinted a jelenlegi dolgozók közül, ki mer majd elmenni és elmondani a gondjait - bajait? De poénnak nagyon jó.....

Előzmény: kelet006 (2197)
cruciferous Creative Commons License 2012.02.04 0 0 2198

Köszönöm, hogy megosztottad velem a gondolataidat.

Valóban nem tudod mi van a "tarsolyba" de addig nem is akarom megosztani, amíg a megfelelő helyen ki nem lettek terítve a lapok.
Tájékozódtam és összeállt a "csapat" azokból az emberekből, akik határozottan tudják mit is akarnak. Egyszerű - az elmaradt munkabérüket. Nem azt firtatják (bár lehetne), hogy miért küldték el őket, de ha már elküldték fizessék ki a ledolgozott munkát!

 

"...és legvégső soron: nem mindenért a tv. a hibás..." még is mindig úgy néz ki! Ő adja ki az utasításokat és ő vonatja le a fizetésből "árukár" címen a jogtalan levonásokat.
Itt még egyszer kihangsúlyoznám, nem a "viselt" dolgaikon van a hangsúly, ha nem az összes többin.

Még egyszer köszönöm az intelligens hozzászólást! Végre, egy építőjellegű hozzászólás, de az elszántságom határozott.

Előzmény: Atlasz No1. (2196)
kelet006 Creative Commons License 2012.02.04 0 0 2197

Sziasztok! Február 10-ig lehet jelentkezni a személyes találkozóra a cégvezetővel és ott elmondhatjátok a problémákat ha gondoljátok! Mindenki megkapta körüziben: bárki mehet! Sok sikert!

Atlasz No1. Creative Commons License 2012.02.04 0 0 2196

Hmmm...boltvezetőként???

Annyira kevés leszel, hogy csak na :)))))))))

 

DE: csak hogy tudd:

  1. nem feltétlenül kedvelik a Penny jogészai a munkaügyi pereket, pláne, ha vékony a jég!
  2. Elég jók, de nem elég jók:)
  3. Amid van kevés lesz, ezt most megmondom, pedig nem tudom, hogy mid van...
  4. Ne várj megváltásra- 2-3 év és eldöl, hogy elbuktad a pert.
  5. Jól fogalmazol, jól kommunikálsz...de..a jog és az Mtk. leiratott.
  6. Mnej nekik, ha akarsz...no comment.

Ha elfogadsz egy jó tanácsot: tájékozódz, hogy kik és miért hagyták el a céget közép és felső vezetői szinteken, kik és miért vannak ott, ahol...

...és legvégső soron: nem mindenért a tv. a hibás...

 

ÁMEN!!!!

Előzmény: cruciferous (2195)
cruciferous Creative Commons License 2012.02.04 0 0 2195

Kedves Tomi!

 

Félre értettél valamit! Itt nem néhány óra plusz munkáról van szó! Ha nem a folyamatos napi 12 -14 óra szabadnap nélküli munkavégzésről.
Elnézést, de mi is csak emberek vagyunk! Ha már rá kell dolgozni, legalább az értelme legyen meg. (édesanyák, sőt már nagyik is) A munkaszerződések ugyan is, 8 - 6 - 4 órára illetve szabályozott hétvégi munkavégzésre vonatkoznak.

Megjegyezném, hogy jól lehet, hogy erről a penny Magyar vezetése mit sem tud. A munkaügyi perben viszont megfogja tudni!
Van olyan területe az országnak, ahol a munkaügyisek pontosan tudják mik a munkakörülmények és mennyit dolgoztatják ott a munkavállalókat. A másik, ha mindenki "ugyan azt" állítja hazánk szerte, akkor csak nem vádolhatják őket hazugságokkal!

Nem a szenzáció keltés a cél. El is kerülhető lett volna, ha mindezt értelmesen leülve meglehetett volna beszélni. De mint hallottam 1 -2 ilyen igényt úgy utasítottak vissza, hogy az illetőnek elkellett kullognia mintha nem tudom mit csinált volna. Hol ott, csak a jogos juttatására szeretett volna igényt tartani.

Előzmény: Törölt nick (2184)
cruciferous Creative Commons License 2012.02.04 0 0 2194

dragon1! ("sárkány találó név")

Az ostobaságod és az elhivatottságod elvakította az általam leírtak értelmezését. De lehet, hogy az értelmed nem engedte azt meg, hogy felfogd, amit itt leírtam.
A kifogásolt levélrészletek három, ismétlem a Te kedvedért, három különböző területről (a kedvedért: megyéből) érkeztek! De talán, a felindultságodnak köszönhetően, most már többet tudunk a Te területedről is, mert az információkat Te magad írtad itt le. Ugyan is, egy szóval sem írtam azt le hogy férfi avagy hölgy tv-ről lenne szó. Azt is gondolhatnám, hogy Te magad vagy a tv, de szerintem erre a szintre a penny már nem alacsonyodna le.

Ugyanakkor „hálával” tartozom Neked! A hozzászólásod után, nagyon sokan megerősítettek abban, hogy mellettem állnak a pennyvel kapcsolatosan indított beadványainkban.
Előtte sok volt a bizonytalanság, féltem is, hogy a végén alig maradunk, de a beírásod hatására szépen kibővült a határozott emberek sora.
Érdekességként meg is említeném, hogy ebben a sorban nem csak bolti dolgozók, ha nem boltvezetők, boltvezető helyettesek, sőt még volt tv is benne van.
Azért az csak érdekes lesz egy meghallgatáson, hogy különböző területekről ugyan azt fogják elmondani az emberek, nem?!

Az egész "hadjárat" azért indult el, mert rengeteg ki nem fizetett túlóra van ennél a cégnél. Én magam is volt, hogy 14 -16 órát dolgoztam nap mint nap, ami soha nem került kifizetésre. Én elsősorban ezért harcolok. Azt, hogy ezt a szomorú történetet valaki megírta, azt nem én kértem! Kifejezetten kikérem az ostobaságodat magamnak, hogy ezzel én bármiféle szenzációt akartam volna kelteni. Tudod mit? Leírtam! Mert megdöbbentett és mert én is majd nem így jártam a kimerültség miatt! Aki ebből szenzációt akart kavarni és ismételten felhozta a témát, az pont Te vagy.

Boltvezetőként láttam és pontosan tudom mi folyik itt. De nem ez a megfelelő hely, hogy ezt itt meg is vitassuk. Igen is gyűjtöm továbbra is a leveleket, mert a ki nem fizetett munkabérre mindenki igényt tart! Ha nem méltat rá a cég bennünket, hogy kifizesse, akkor majd a Német közszolgálati televízióból megtudják az ottani dolgozók is, hogy - hogy is bánnak a Magyar munkavállalókkal.

Levelezgetni meg nem fogok veled, mert értelme az nincs! Amúgy is, mint említettem korábban, a Német tulajdonosok egyikével meglesz szervezve a találkozó odakint, ahol légy egészen nyugodt az átadott dokumentumokban már nem bv, tv, rv fog szerepelni, ha nem név szerint az említett személyek. Nem a volt kolléganőtök tragikus történetéről szól a beszámoló!

Nekem egyébként a penny a második munkahelyem volt az életemben, mert előtte az ÁFÉSZ - COOP szolgálatában álltam bőven alulról kezdve azt és magamnak köszönhettem amire vittem. Ott még a tudásra volt szükség amit itt nem tapasztaltam. Itt nem jó, ha valaki tudással rendelkezik, sőt, még hátrány is.
Hozzá nem értésedet az is jelzi, ha olyan "okos vagy" akkor tudhatnád, akkor lehet normális profitot termelni, ha a dolgozó elégedett a munkahelyével és szívesen jár be dolgozni. Megjegyzem, nem a munkabérre gondolok, ha nem a munka körülményekre! (senki nem a fizetésére panaszkodott, arról szó sem volt)

Fadrusz Creative Commons License 2012.02.04 0 0 2193

Üdv
Én olyat hallottam  hogy lesz kompenzáció de majd jövő héten kiderül. Meg álliótalag béremelés is lesz majd.

asroma01 Creative Commons License 2012.02.04 0 0 2192

80%-nak  a dolgozokat értem

asroma01 Creative Commons License 2012.02.04 0 0 2191

Üdv!!!

Nagy a hallgatás az adójóváírás kompenzációjáról!!! Lesz valami fizetés emelés vagy valami mert ha nem adnak semmit sem akkor a 80%-al nettó 10 000 Ft-al csökkeni fog a fizetésünk. Vagy lesz béremelés????

Nagy a hallgatás.....

maximum1 Creative Commons License 2012.02.03 0 0 2190

Igaza van több hozzászólónak. Hiába dolgozunk, nem mi aratunk, mi dolgozók csak meztelen maradunk. Azok tudnak érvényesülni akik ügyesen, szavakkal, eltudják adni magukat és felfelé rendkívül jól tudnak nyalni, lefelé pedig könyökölni. Folyamatos a hatlmi harc, minden rétegben.

Törölt nick Creative Commons License 2012.02.03 0 0 2189

Nincs igazad, nem csak azokat küldik el akik nem képesek tisztességesen ellátni a munkájukat, sajnos pofára megy, vagy szimpatikus a tv-nek, vagy nem!!Vannak akik több évig húzták az igát, aztán egyik napról a másikra többé nem tartottak igényt a munkájukra, különösebb ok nélkül rúgtak ki dolgozókat, mondván, ha nem írja alá a kilépőt közös megegyezéssel, úgyis találnak rá okot, hogy fegyelmivel küldjék el!!  Tehát lehet mérlegelni, vagy aláírod a közös megegyezést és kapsz munkanélkülit, vagy kicsinálnak és fegyelmivel küldenek el és nincs munkanélküli, a döntést rád bízzák!!

Az, hogy kiírják magukból volt, vagy még jelenleg is aktív pennysek az őket ért sérelmeiket az legyen az Ő dolguk, biztosan mindenkinek megvan rá az oka!!

 

Előzmény: Törölt nick (2184)
Törölt nick Creative Commons License 2012.02.03 0 0 2188

Sajnos minden szava igaz ennek a hozzászólásnak!!Nagyon elvan a "kis-hölgy" szállva magától, de remélem ezzel a lavínával ami most elindult körülötte, kicsit csorbítanak az egóján, és újra megtanul a földön járni!!

ui: az ő széke sincs bebetonozva!!

Előzmény: Jutis Maradis (2186)
Atlasz No1. Creative Commons License 2012.02.02 0 0 2187

Ha azok a falak beszélni tudnának...

Kár, hogy nem lehet kihez fordulni?

Vajon mit is kéne tenni?

Nehéz kérdések és még nehezebbek a válaszok.

Lehet, hogy nincs kihez menni a problémákkal, vagy ha van is, nem tud és nem akar vele mit kezdeni.

Csak plussz információk, semmi más.

Ezekbe a dolgokba bele is lehet bukni.

 

A belső kamerarendszerről volt papír, amit alá kellett anno írni.

 

ui.: A hülyeség nem visz előre senkit, a rosszindulat pláne. A megélhetés kérdése pedig a mai világban eléggé kétélű dolog: vagy-vagy.

A végén- ha baj van- úgyis mindenki egyedül marad.

...és ne aggódjatok nincs Focus-om: sem 1.6-os, sem 1.8-as és Octaviám sem.

Egyszerűen gondolkodjatok el, hogy kinek, mi és mennyit ér!

 

Jutis Maradis Creative Commons License 2012.02.02 0 0 2186

Én is ismerem a "kis hölgyet", aki nem szimpatikus neki kinyírja. Nem rég két 15 éves dolgozót csinált ki, és büszke rá. A barátnőit nevezte ki üzletvezetőnek, és a RV aszisztált hozzá.

Berlusz Móni Creative Commons License 2012.02.02 0 0 2185

dragon1 Creative Commons License 2012.01.28 0 0 2183

curciferous!

 

Ugy látszik az előző válaszom nem volt sikeres erre az idézetre:

"Képzeljétek, már több levelet kaptam arról, hogy tényleg igaz történet, hogy az ország másik végén van egy "kis hölgyike" tv, akinek valóban köze lehet a saját bv-je halálához. Állítólag annyira kikészítette a hölgyet, hogy az mikor hazament, nem sokkal utána szívrohamba meg is halt! Nem semmi valaki lehet.....és nyugodtan alszik, nyugodtan tükörbe néz és éli buja világát!"

 

Még egyszer nem tudom leírni azt, amit első felháborodásomban írtam...

Nyugodtan dobd el a több levelet amit kaptál erről a történetről....Személyesen ismerem mind két hölgyet akikről szó van.

Ők ketten együtt és egy célért dolgoztak, a legnagyobb egyetértésben. A "kis hölgyike" soha nem bántotta volna meg a bv-jét ( micsoda szép szavak...bv..tv...), mert tisztában volt vele, hogy számíthat rá. A boltvezetőnk pedig bármikor számíthatott a "kis hölgy"-re.

Aki(k) ezt(ezeket) a levelet(ket) írta(ták) nyugodtan eláshatja magát jó mélyre, mert gerinctelen, irigy, és buta.

A másik aki szégyellheti magát az te vagy..ebből szenzációt csinálni, ne is haragudj meg, de szemétség.....nem ismered a másik oldalt, csak egyoldalról olvastad a dolgokat, fogalmad sincs ,hogy melyikük milyen ember, hogyan és mennyit dolgozik ill dolgozott...

Ez amit itt műveltél kegyeletsértés felháborító és ....imkább le sem írom.

 

Gondolkodj el ezen, ha van mivel gondolkodnod....

Előzmény: cruciferous (2180)
dragon1 Creative Commons License 2012.01.28 0 0 2182

Ismét írnom kell...

"engem egy "nyikhaj" tv kiscsaj rúgott ki. De ilyen büszke nem lehet magára, mer Magyarországon elmondhatja magáról, hogy idegileg tönkre tett és a végén a halálba hajszolta (ezt szó szerint kell érteni) a vezetőnket akinek igen sokat köszönhet. Összebratyizott több kolléganővel a különböző boltjaiban és mindenütt azt csinálta, hogy akinek nem volt színpatikus a dolgozó azt a barátnői besúgták és ilyen - olyan indokkal lapátra kerültek. Ja, és a nagy barátnője meg egy alkoholista, semmire kellő, rendelni és a bolthoz hozzá nem értő személy. Bepiálva balesetet is okozott, ennek kérlek nézzetek már utána!"

a sorok olvasása közben csak a döbbenet lett úrrá rajtam! Ilyen is van? Ez csak egy része volt a levélnek, de amit még leírt, hogy próbavásárlással, hogy szállt rá és rúgta ki az már megdöbbentett.

"lelkileg terrorizálja a dolgozóit, soha semmi nem jó neki, ha otthon minden ok. akkor elviselhető ha nem, éppen megy a balhé, akkor ember nincs aki megálljon előtte. Bulikba jár a céges Forddal, leissza magát, majd bepiálva autókázik! Egyszer már meg is fogták a rendőrök!"

 

E sorok olvasása közben csak a döbbenet lett urrá rajtam...

Neked híradósnak kellene lenned...ott divat ez, hogy dramatizálják a dolgokat. Az idézetben szerplő "kolleganőt" teljesen jogosan tették ki az állásából. Én sem vagyok már fiatal, majdhogynem veled egyidős ha jól olvastam...de szerinted egy olyan ember, akire én mint ilyen idős simán ráverek munkában, mindegy mit és hol kell csinálni, megérdemli,hogy csak bejárjon a fizetéséért??

Egy olyan valaki, aki hónapokig betegen van mondvacsinált okokkal, mikor a legnagyobb szükség volna rá, visszajön 1 azaz egyetlen napra dolgozni, csak azért ,hogy másnap megint táppénzre mehessen, ha elvégezte a rábízott munkát ugy ahogy..még egy ember kellett ,aki helyre rakja mindazt amit elcseszett, tehát egy ilyen valaki teljesen jogosan vádaskodik????

Netán a drága ott ült a Fordban , hogy mindezt tudja??? Vagy együtt éltek a tv-l, hogy ennyire tisztában van az életével???

Nevetséges....és elég undorító is.

No további jó mulatást.

Előzmény: cruciferous (2176)
cruciferous Creative Commons License 2012.01.27 0 0 2181

Annyi változás, hogy ismerősök révén eljuttattuk a Magyarországi körülményeket a Német közszolgálati televízióhoz ZDF akik nagyon érdeklődtek a leírtak iránt, oly annyira, ha ez összejön, akkor egy tv-s stáb is ideutazna hazánkba akik megcsinálják a riportot. Főleg az elhunyt kolléganőnk története "indította" meg őket, ami szerintem minden jobb érzésű embert és munkatársat is.
Kíváncsi lennék mit szólnának a Német emberek és a Német főnökség a riport leadásán, természetesen alátámasztva minden egyes szó dokumentumokkal.
Jogtalan levonások, ki nem fizetett túlórák stb.

cruciferous Creative Commons License 2012.01.25 0 0 2180

Igazat adok Neked! Jött egy levél az Alföldről, hogy egy penny főnöke még csak nem is rendelkezik kereskedelmi végzettséggel, ha nem cipőfelsőrész készítő, de nagyon "jól fekszik" a tv-nél (együtt kirándulgatnak, szórakoznak stb.) így ott ő a bv. A parancsokat osztogatja, dolgozni nem szeret, újságot olvasgat, rendelget, okoskodik és azután szépen haza megy. Nem lenézni akarom a cipó készítő szakmát, csak nem értem, hogy lehet valaki így bv.?

Képzeljétek, már több levelet kaptam arról, hogy tényleg igaz történet, hogy az ország másik végén van egy "kis hölgyike" tv, akinek valóban köze lehet a saját bv-je halálához. Állítólag annyira kikészítette a hölgyet, hogy az mikor hazament, nem sokkal utána szívrohamba meg is halt! Nem semmi valaki lehet.....és nyugodtan alszik, nyugodtan tükörbe néz és éli buja világát!

Az jó, hogy pereskedsz velük és a nyilvánosság is! Mi is megtettük ez irányba a lépéseket! Egyeztethetnénk ezzel kapcsolatosan. A hozzám beérkezett leveleket az egyik ismerősünk lefordítja Németre, ellesz küldve az ismerősünknek, aki állítólag találkozik az egyik tulajjal még a hét vége felé.
Akkor már okosabbak leszünk!

Előzmény: casu (2178)
drive30 Creative Commons License 2012.01.23 0 0 2179

Sziasztok! Én is pereskedek a Pennyvel, hazudgálnak a bíróságon de nagyon!!! Én nem hagyom magam, ha kell akár a média is ezzel fog foglalkozni!!!

Előzmény: cruciferous (2176)
casu Creative Commons License 2012.01.22 0 0 2178

Azt is érdekesnek tartom, hogy esetleg 1-es bv-ket miért nem figyel a kamera, vajon hol lógnak egész nap, vagy mit tesz a napi forgalomért, azonkivül hogy megrendeli az árut. Nem mondom vannak tisztességes bv-k akik becsületesen végig viszik a munkaidőt, kiállnak a dolgozóért.Sajnos a miénk sem olyan, képes besározni mindenkit, csak hogy a kis posztját megtartsa!

Előzmény: cruciferous (2176)
cruciferous Creative Commons License 2012.01.21 0 0 2176

Köszönöm az információt!
Mivel szétfutott az információ országszerte, hogy én bizony kiállok így 50 körül a magam igazáért, azt mondhatom, hogy rengetegen kerestek meg a maguk sérelmével jelenlegi és volt pennys dolgozók, akik jelenlegi álláspontjuk szerin (mert Magyarországon vagyunk...) kiállnak mellettem és hajlandók ők is elmenni az igazukért.
Meglepődtem, mert az ország merőben más pontjáról érkeztek felém megkeresések.
Néhány idézet név és város nélkül:

" jó ideje a pennynél dolgozom. Jó voltam míg beindítottam két áruházat is de ma már csak mint első eladó vagyok állandó kereszttűzben. Mindig azt lesik, mikor és hogy tudnának belém kötni, mert, hogy régóta itt vagyok már elküldeni csak úgy nem akar mert sok végkielégítést kellene fizetnie, így inkább mentálisan és idegileg is kikészít, napi 10 - 14 órát dolgoztat a tv."

mintha csak egy válasz lett volna csak az ország másik végéről...

" engem egy "nyikhaj" tv kiscsaj rúgott ki. De ilyen büszke nem lehet magára, mer Magyarországon elmondhatja magáról, hogy idegileg tönkre tett és a végén a halálba hajszolta (ezt szó szerint kell érteni) a vezetőnket akinek igen sokat köszönhet. Összebratyizott több kolléganővel a különböző boltjaiban és mindenütt azt csinálta, hogy akinek nem volt színpatikus a dolgozó azt a barátnői besúgták és ilyen - olyan indokkal lapátra kerültek. Ja, és a nagy barátnője meg egy alkoholista, semmire kellő, rendelni és a bolthoz hozzá nem értő személy. Bepiálva balesetet is okozott, ennek kérlek nézzetek már utána!"

a sorok olvasása közben csak a döbbenet lett úrrá rajtam! Ilyen is van? Ez csak egy része volt a levélnek, de amit még leírt, hogy próbavásárlással, hogy szállt rá és rúgta ki az már megdöbbentett.

"lelkileg terrorizálja a dolgozóit, soha semmi nem jó neki, ha otthon minden ok. akkor elviselhető ha nem, éppen megy a balhé, akkor ember nincs aki megálljon előtte. Bulikba jár a céges Forddal, leissza magát, majd bepiálva autókázik! Egyszer már meg is fogták a rendőrök!"

azt hittem rosszul olvastam valamit! Eszméletlen! Ezektől függenek családok és ember egzisztenciája!

Idézgethetnék, de akkor reggelig kellene! Mivel másutt is propagálva volt a kezdeményezés így találtak meg a levelek! Szám szerint ez idáig 79 ebből 64 vállalták a "nyilvánosságot"!
Tudjátok még valami! A központban nem tűnik fel senkinek, hogy egy - egy tv boltjaiban mekkora a rotáció? Valami oka csak lehet a dolgozók vándorlásának? Úgy néz ki, ez senkinek sem tűnik fel? Pedig ők is ebből élnek.....A tisztelt felsőbb vezetésnek nem az lenne a lényeg, hogy a dolgozók nyugodt, normális körülmények között dolgozzanak és ez által jó profitot termeljenek a munkaadónak? .....valamikor ezt így tanultam.....
Mint volt vezető, egy - két éve hallottam, hogy olyan vacak volt a penny forgalma, hogy azon tűnődött, hogy kivonul hazánkból. Egy vezetőin hangzott ez el.

Tisztelt Penny Vezetés!

Nem a dolgozókat kellene piszkálni és bántani, ha nem esetleg utána nézni miért nem tudnak normálisan dolgozni és most nem a fizetésre gondoltam! Eredményeket akarnak? Akkor egyszer nézzék már meg, hogy egy - egy terület tv-je alkalmas e a feladatra?

Nem mindenütt a dolgozók a hibások.....csak annyit kellene megnézniük melyik területen milyen sűrű a dolgozók vándorlása. Ennyi! Ehhez nem kell főiskola! Csak ész és szorgalom meg, hogy valamennyire értsenek a számítógéphez.

Előzmény: horgász a pácban (2175)
horgász a pácban Creative Commons License 2012.01.19 0 0 2175

Azt azért nem kell elfelejteni, hogy a kamera adatait kb 20 naponta ótomatikusan törli a merevlemezről, igy csak az utolsó 20 nap lesz rajta, ha valaki ki nem menti.

Előzmény: cruciferous (2174)
cruciferous Creative Commons License 2012.01.19 0 0 2174

Legalább egy őszinte vélemény, ami miatt nagyra becsüllek!
Ezért is írtam, hogy én végig viszem a harcot.
Félre értettetek, nem a férjem "leszedett" kamera felvételéről van most már szó, ha nem meg van a jogszabály (a tárva hagyott kiskapu) hogy a hatóság is lekérheti és megtekintheti a felvételt.
Itt már senkit nem kell majd megkérdezni, beszéltetni, a kép sorok önmagukért fognak beszélni! Ki mikor érkezett és mikor távozott. Nem hiszem, hogy nagy matematikai tudás kell ahhoz, hogy kiszámolják egy - egy dolgozó esetében az óra számokat.

Előzmény: kelet006 (2173)
kelet006 Creative Commons License 2012.01.19 0 0 2173

Ez mind szép és jó csak az a baj, hogy pl. a mi területünkön is volt ilyen régebben, hogy volt egy szar TV, és az egyik boltjának az ÜV.-je ellene fordult úgy hogy még a német is oda volt rendelve. A végeredmény az lett, hogy a többi boltjából is kikérdeztek mindenkit és egységesen mondták, hogy nincs vele semmi baj, segít mindíg mindenben(persze, hogy nem, sőt!) és a bizonyos bolt ÜV.-jét "hozzásegítették" a felmondáshoz ezek után! Úgyhogy amíg nincs egység addig mehet mindenki a.........! Na mindegy mi még mindíg szeretünk itt dolgozni!!!!:) De ha majd nem akkor fogok csatlakozni!

etikett Creative Commons License 2012.01.18 0 0 2172

Ez eddig rendben van csak ha nagyon körültekintőek szeretnének lenni megnézhetik illetve kinyomozhatják mily módon jutott hozzá a felvételhez.... csak ebben féltelek téged és párodat. De reméljük nem lesz semmi komoly belöle. A kamerával kapcsolatos dokumentumokat velünk egy dolgozói fórumon elhozták közölték és aláíratták hogy hozzájárulunk ahoz hogy megfigyelés alatt tarsanak de ez még a bekamerázás elött volt és a mi üzletünkben. Na most az hogy más üzletben hogyan csinálták avagy velük írattak-e alá bármit is azt nem tudom. Mindenestere ha bármi is kiderült vagy többet tudsz oszd meg  és amiben tudok v tudunk segítünk...

Előzmény: cruciferous (2171)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!