Szepes és tettestársai? Ez jó! Márcsak azért is mert most hétfőn halt meg Szepes Mária és még eltemetve sincs, de már vannak tettestársai ! Nem kéne mea culpázni ?
Még valami. Az idő naív -- hétköznapi fogalma -- feltételezi, hogy események egymásutániságával kapcsolatos.
Na most a mai fizika szerint nem lehet bármilyen eseményeket sorbarakni. Két esemény között csak akkor értelmes sorrendről beszélni, ha azok úgymond időszerűen szeparáltak, ami lefordítva kb. azt jelenti, hogy valamelyikből a másikba el lehetett volna jutni max. fénysebességgel mozogva. Ez nagyon ellentmond az időről alkotott naív elképzelésünknek, úgyhogy itt ismét kérdéses, hogy van-e idő a szokásos értelemben.
Az irreverzibilitásról (idő irányáról) meg: érdemes elgondolkodni azon, vajon miért a múltra emlékezünk, és miért nem a jövőre? Mi lehet ennek a fizikai alapja, ha egyszer a fizika elemi törvényei invariánsak az időirány megfordítására? A magyarázat egyébként Boltzmann nevéhez fűződik, és félelmetesen nagy intellektuális teljesítmény, van akkora, mint a relativitáselmélet. Most nincs időm leírni (talán máskor), de az ismeretében el lehet gondolkodni azon, vajon az idő iránya nem bizonyos értelemben illúzió-e.
Márpedig: korlátozott egymásutániság, korlátozott értelmű kezdeti érték megfogalmazás, időirány kérdése -- ez eléggé ellentmond az idő közkeletű fogalmának. Annyira, hogy egyesek erre kijelentik: akkor inkább mondjuk azt, hogy "nincs is idő", és építsünk magyarázatot arra, hogy az emberek miért látják úgy a világot, mintha lenne. (Ez hasonló a szabad akarat fenomenologikus megközelítéséhez).
A mai fizikai ismeretek szerint a téridő négydimenziós. A modell szerint továbbá kauzális szerkezete van (fénykúpok -- ez kb. azt jelenit, hogy azon események között lehet oksági kapcsolat, amik között max. fénysebességgel terjedő jel át tud menni), és "nyílirányítható", ami azt jelenti, hogy lehet időirányt megadni rajta.
Na most ettől még nem leszünk boldogabbak, mert ugye ez azt jelenti, hogy ha felveszel megfelelő koordinátákat, abből egyet időnek nevezhetsz. Azonban ez koordináta (pontosabban megfigyelő) függő lesz. Csak nemgörbült téridőben vannak kitüntetett (inerciális megfigyelők), ott kicsit jobb a helyzet, bár még ott is a különböző inerciális megfigyelők idői különböznek.
Az ún. sajátidő abszolút fogalom, minden létező testnek (pontosabban pontszerűen kicsi részeinek) van ilyen. Viszont ilyen meg mindegyiknek sajátja van. Egy embernek már csak akkor pontossággal van sajátideje, amekkora idő a fénynek kell, hogy eljusson a talpától a feje búbjáig, kb. 10 nanosec, mondjuk ez praktikus szempontból persze elég.
Öregedés, ilyesmi már felveti az irreverzibilitás kérdését, amiről jó sokat lehetne írni, tehát ettől még komplexebb lesz a helyzet.
Tehát világos, hogy időbeliség az van, de olyan, hogy "az idő", nem igazán. Ráadásul ha most a kvantumgravitációt hanyagoljuk (azt úgyse értjük, meg egyelőre nem ismerünk olyan jelenséget, ahol releváns lenne), a fizika a négydimenziós téridő kontinuumot egyben adja meg.
Ha megoldod a "világegyenletet", kapsz egy ilyen megoldást egyben, ez nem ugyanolyan dolog, mint a newtoni kezdeti érték feladat. Megfelelő (bár elképzelhető, hogy túl szűk) feltételek esetén a relativisztikus fizika is megfogalmazható kezdeti érték feladattal, csak éppen itt ismét nincs kitüntetett idő, szemben a newtoni idővel. Sőt, az áltrel időfejlődéssel történő megfogalmazásában az idő igazából artifaktum (ún. mértékszabadsági fok), nincs önmagában álló fizikai jelentése. Na erre kell "gombot varrni"!
Remélem, ez nem túl óhéber, most így sikerült megfogalmaznom.
Az időt egyébként praktikusan azzal definiáljuk, hogy az, amit az óra mér. Tényleg. Kicsit pontosabban csináljuk, hogy a definíció konzisztens legyen az általunk jól igazolt fizikai törvényszerűségekkel. Persze ez csak addig a pontosságig definiálja az időt, amekkora pontossággal a felhasznált törvényszerűségeket fizikailag igazolták.
Persze, csak annyit tesz, h - ha már Newton és alma - ha elejtjük az almát, akkor esetleg - ha elég magasról ejtjük - még egy almát meg is tudunk enni, amíg leesik. Viszont az alam így is, úgy is leesik (megfelelő kezdeti feltételek esetén).
Amúgy RontóPál válasza sem teljesen OK, mert egymásutániság és idő feltételezik egymást, így önmagában ez egy saját farkába harapó kígyó. Kicsit pontosabba elemezve egyénként persze lehet neki értelmet adni. Ez így kb. olyan, mint az "idő a változás mértéke" egybekötve azzal, hogy persze a "változás az időbeli átalakulást jelenti" :)
OK, először azt tisztázd, mit értesz időn. Meg milyen értelemben vett létezéséről akarsz beszélni.
Pl. ha a hétköznapi fogalmat, amiben van múlt, jelen, jövő, meg abszolút, a Föld bolygóra (sőt a Naprendszer egészére) kiterjedő tartam, akkor az fundamentálisabb szintről nézve, csak bizonyos feltételek mellett létezik, bizonyos megfigyelők számára, bizonyos pontossággal.
Ha viszont felhigítod az idő fogalmát, akkor persze mindig mondhatod, hogy "van", csak éppen felhigított fogalmaknak nem sok értelmük van, mert nem jelölnek semmit.
Általános megjegyzés, nem konkrétan Rád vonatkoztatva: ez egy klasszikus probléma a hobbi-filozófusokkal, hogy nem fogják fel, a fogalmak gumiként tágítása-szűkítése révén persze minden állítás és annak ellenkezője is igazzá tehető, de ennek semmi értelme. Ennek elkerülésére tipikusan hosszas előkészületeket kell tenni, vagy már eleve meglévő relatíve stabil közös háttérre alapozni (többek között ezért is fontos a filozófia művelésekor mindig a hétköznapi tapasztalásból kiindulni és ahhoz rendszeresen visszavonatkoztatni).
Az alkímiával kapcsolatos dolgairól hallottam valamit, meg arról is, hogy kiállhatatlan alak volt.
Másrészt meg imádom ezt a tekintélyelvű dobálózást az asztrológia hívei részéről. Ha asztrológus lett volna, az mit jelent az asztrológia tudományos megalapozottsága szempontjából? Önmagában egy nagy nullát.
Másrészt meg akkortájt lehet, hogy én is alkimista lettem volna. Mindig is imádtam jó kis füstös/robbanó dolgokkal pepecselni :) A körítés meg... az ismeretek akkori szintjén úgyse volt jobb. Legalább egy csomó mindenben igaza volt az alkímiai irodalomnak, mert azért anyagok tulajdonságát/viselkedését tényleg kipróbálták.
Izsák valóban alkimista volt, magyarán a fizikust érdkelte a kémia is, de az asztrológiával köbö annyit foglalkozott, mint te.:-) Ellenben az asztrológusok szeretik bevenni a soraikba, hiszen át nem ugorhatják...
Ha ezen azt értik, hogy használt a bolygók asztrológiai/alkimista jeleit, akkor nemcsak ő, hanem majdnem minden csillagász/asztrofizikus asztrológus/alkimista. Sőt a biológusok is mind, mert bevett szokás, hogy a hímnemű élőlényt a Mars jelével jelölik, a nőneműt meg a Vénuszéval :)
(A jeleket ld.: http://www.whats-your-sign.com/alchemy-planet-symbols.html)
Newton, like most alchemists of the time, believed that alchemic wisdom extended back to ancient times. He believed strongly in the religious and astrological symbolism of alchemy. Most alchemists of the day were adept at astrology, sharing much of the deeper symbolism of the two disciplines, including the connection between the seven metals and the seven planets, as well as the four elements and the four humours
In an unpublished biography by his nephew-in-law John Conduitt,
Egyébként: English historian of science Derek Thomas Whiteside reported that he did not find any reference to astrology among the 50 million words that have been preserved of Newton's writings.
Szal, amennyire elolvasgattam, Newton biztosan asztrológus volt, csak titkolta, és különben is, többen hallották, hogy kiejtette a varázsos szót, használta a jeleket, no meg amúgy is köztudott a hét bolygó és hét fém kapcsolata.:-)
Szoktanm, de ez itt nem vers, hanem a természet és az ember természetfeletti összhangját megszólaltató éterrezonancia energetikai dimenziójú amplitúdómodulációja, a szívhang diadalmas igazsága.
Ez nem olyan egyszerű :) Az az állítás, hogy fundamentálisan a szokásos értelemben nincs idő, a fizika alapján elég jól védhető. Ha jól rémlik, valamelyik nemrégi Scientific Americanban írtak erről egy elég jó cikket az áltrel alapján.
Nagyon érdekesek ezzel kapcsolatban a következő megfontolások:
a) az idő specrel-bele, de méginkább áltrel-beli szerepe
b) az idő köze a változáshoz, egyensúlyhoz, illetve az idő nyilának problémája (irreverzibilitás).
Elég jól védhető álláspont, hogy az idő nagyon is a megfigyelőhöz kötött fogalom. Azzel lehet ezt ellensúlyozni, hogy ennek nyilván van a fizikai valóságban előfeltétele (mármint hogy egy megfigyelő egyáltalán képes legyen ilyet bevezetni), ezt nevezhetjük "időbeliségnek". Pontosabban inkább "téridőbeliség", de amit erről a fizikai mai álláspontja tudunk, az annyira nem esik egybe a hétköznapi időfogalommal (bár annak létét bizonyos értelemben megmagyarázza), hogy mint írtam, a "nincs olyan, hogy idő" elég jól megalapozható és tartható álláspont.
Az, hogy egy dimenzió lenne, nem elég. A tér is ilyen dimenzió (pontosabban 3), mivel különbözteted meg? Sőt, vannak "belső" dimenziók is, úgy mint elektromos töltés stb. amik elég népszerű fizikai elméletek alapján nem is különböznek annyira a téridőtől (esetleg egyenesen részét is képezik).
Amiket itt írsz, gyermekkori önmagam jut eszembe...
A bátyám, aki hét évvel idősebb nálam, középiskolai matematikai lapokba írt megoldásokat, s én tán kilencévesen, irígykedve figyeltem a bonyolult szám- és jelsorokat, amelyekkel foglalatoskodott.
És ahogy ő felírta egy lapra a kiinduló példákat és órákat görnyedt fölötttük, hát én is felírtam neki számsorokat meg betűket, hogy iksz meg ipszilon, meg zé, és ahogy ő a másodfokú egyenlettel bajlódott, én tizenötödfokút írtam fel, mert az sokkal nagyobb teljesítmény és szebben is néz ki és nem értettem a türelmetlenségét, hogy miért nem akarja az én egyenleteimet megoldani...
"amely elvileg valóban mutatna szolipszista vonásokat, ugyanis az a belépőjegy, hogy el kell vetnünk a létezők közvetlen megismerhetőségét, hogy a létezőkről szóló álításokról használható és formalizálható modelleket állíthassunk fel"
De végülis a "létezőkről szóló állításokról" beszélni az egy fontos metafizikai előfeltevést jelent, amennyiben az benne van, hogy azért vannak valamiféle létezők, amikről ezek az állítások szólnak, vagyis a nyelv önmagán túli valóságról (is) szól. Sőt, ez a valóság a nyelv előfeltétele abban az értelemben, hogy önmagában nyelv nem létezik, mivel önmagának tartalmat nem adhat.
Az még nem szolipszizmus (talán esetleg metodikai értelemben, de az meg normális), hogy az elemzés hatékonysága érdekében a nyelven túlmutató aspektusoktól eltekintünk.
Miért nevezed semminek, szellemtestvér, a benső igazság mélytüzű revelációját, a világmindenség rejtélyes egysége összhangzó harmóniáinak megidézését?
Fáj ez nekem, hiszen az én benső bizonyosságaimat tiprod sárba durva szavaidal, melyek nem érnek fel az intuíció szárnyalásáig, hanem a hitetlenség sarával mocskolják be a létezésnek a benső tűz visszfényében megmutatkozó leglényegét.
Az sem összeegyeztethetetlen, hogy valaki szőlőt termesszen, pontosan követve a jól ismert eljárásokat, és ugyanakkor bordalokat írjon Bacchushoz. Cak nem kell összekeverni a kettőt.
Ahogy itt már kifejtették, az aszrológiával az a baj, hogy igazából teljesen földhözragadtan materialista, mivel jelenségek között rendszerszerű kapcsolatokat tételez fel, de ezeket nem tudja nem hogy bizonyítani, de még efiniálni sem.
Hogy egyébként valakinek éppen ezek a metaforák indítják el a nyálelválasztását és váltják ki benne azt az érzelmi reakciót, hogy ezek a világmindenség sejtelmes és megfoghatatlan igazságait revelálják jelentős boldogságérzetet okozva, azzal semmi baj, vannak zoknifetisiszták is...
Még mindig ott tartunk, hogy egyesek nagy harsányan azt hangoztatják: nem igaz, hogy az embernek belső szervei vannak...
Ugyan, cáfolhatatlan közismereti tény, hogy az ember voltaképpen nem más, mint a világmindenségnek a tökéletes belső fényhullámhosszain sugárzó energiáinak a fókusza, mely az élet és halál sötét tüzű folyója fölött átívelve oldja harmóniává a mikrokozmosz és a makrokozmosz egységének az ősi kezdethez visszatérő végpontjait, miközben gyönyörűszép szive a semmi ágán vacogva szemléli a létezés örök mandaláját....
