Meg kell emelnem a kalapomat Ammann elott, aki igy tud masodikra ugrani az megerdemli az elsoseget!
Az osztrakok felhetnek a cspapatversenytol, Uhrmann nagyon jo volt mint 3. nemet ember, es a finnek teljesen felszivtak magukat, Ahonen, Hautamaeki, Lindstroem is jok voltak!
Na hát ez az olimpia, mindig van valami meglepetés! Mivel szegény Ammann sérült volt, én egész elfeledkeztem róla. Meg kell nézni majd még párszor az Ammann ugrásait. A Hanni második ugrás nekem egyszerűen tökéletesnek tűnt, 20 pont, mintha alápontozták volna. Ahonen előtt leemelem a kalapomat, mindig is bírtam a srácot, de most még inkább, hogy így fel tudta magát szívni! Ammann akár szárnyakat is kaphat ettől. Mi lesz itt még majd, Malysz, Hanni, Ammann!?
Igen, Hocke kimaradt. Kvalifikációt ugrattak velük és alulmaradt. Hocke formája a győzelme óta lefelé ívelt. 16:30-kor ma kvali, 17:30 90 méter. Tippem: Malysz, mert baromi erős az elugrása. Nyilván itt az elugrás erőssége döntő lehet, ebben Matti is jó. Szívem mélyén egy osztrák győzelemnek drukkolok, Widhölzl, vagy miyen szép lenne Goldi! De ez csak álmodozás. Olimpián mindig minden lehet, ez más, mint egy VK verseny.
Nagyon várom már a versenyt! A középsánc mindig szorosabb, sokan nyerhetnek. Én meglepetésre tippelek, és azt mondom, hogy Matti megnyeri (lehet, hogy nem is lenne akkora nagy meglepetés...), valamint szerintem Malysz nem lesz dobogón
Kihalt a topic? A két német sztár az olimpia első edzésnapján nem ugrott. Ma kvalifikáció, ha nem csal emlékezetem... Ott sem muszály indulniuk, marhaság, hát ők már így is sztárok! :)
A http://skispringen.rtl.de/start.html site-on Live-scoring képernyőn a Hakuba training úgy tűnik, mintha el sem kezdődött volna. Lehet, hogy nem ma lett volna, hanem holnap, nem hiszem. Tán sz@r az időjárás...
Kicsit foghíjas lesz ez a 3 japán verseny, A japánokon és osztrákokon kívül szinte mindenki tarcsival megy, ha megy. Osztrákok Goldit kivéve mind. Malysz sem! Csapatban nem sok kérdés lesz, 1. AUT 2. JPN. Oroszoknál sztárok újra indulnak.
Az olimpia dolgot nem miattad írtam be, 130-31 körül filoztunk már erről, de nem volt válasz emlékeim szerint. Sírep. VB sem számít VK-ba.
Japcsi versenyek egész mások szoktak lenni, mint a többi, lehet ott bármi, bár, ha sokan hiányoznak, akkor Ádám simán nyerhet szvsz kétszer is. Én az osztrákoknak drukkolok, de lehet, hogy ők is pihennek?
Egyaltalan nem biztos, hogy Malysz ketszer nyer Japanban. Sot...
En sem mondtam hogy az olimpia vilagkupa (nyilvan nem), csak arra utaltam, hogy Hannawald inkabb keszul Nemetorszagban az olimpiara, minthogy Japanba utazzon. Persze aztan lehet megis elmegy, meglatjuk.
A VK szempontjából ez ciki, mert ha Malysz megy Japánba is, akkor túl nagy előnyt szerezhet (2 egyéni lesz kint), ami nem lenne jó a tavaszi VK végkifejlet szempontjából (ld. planicai finálé). Kérdés, hogy olimpia számít-e a VK-ban? A választ is megtaláltam közben: http://www.fis-ski.com/calendar/wc-kalender01-02.pdf
AZ OLIMPIA NEM VILÁGKUPA! Azaz VK egyéniben 7 verseny van vissza. Aki Japánban nincs ott, annak 5. Azaz ha Malysz kétszer nyerne Japánban, akkor 351 pont előnye enne Hannawalddal szemben, ezt 5 versenyen versenyenként több, mint 70 pont fölénnyel lehetne csak behozni, ami szinte lehetetlen (A 8. helyért 32 pont jár)! Azaz jószerivel Zakopanéban VK győztest avattak.
Malysz ugrását az ismétlésben láttam mégegyszer (Hannawaldot sajna nem), ez tényleg perfekt ugrás volt, iszonyatos jó telemarkkal. Jó lenne Hannawaldét is újra látni az összehasonlítás végett. Azzal egyetértek, hogy Hanni és Schmitt sokszor elég alibi telemarkot csinálnak (nem rogyasztanak, csak éppen), na de erre is szoktak kapni 19 fölött, ezek szerint ez nem probléma! Funaki meg annyira rogyaszt sokszor, hogy oldalt veszélyesen kifordítja a lécet. Főleg tavalyi idény vége felé volt jellemző.
Hannawald leerkezese eleg randa volt, altalaban Hannawald es Schmitt nem szoktak leguggolni a telemark-nal, Malysz viszont nagyon szep telemark-ot szokott csinalni (Funaki mondjuk ebben is etalon).
Egyebkent a hazai palya elonye normalis dolog, Nemetorszagban is jelen van abszolut.
Malysz nem nyert volna ha nem ugrik ekkorat... szal errol ennyit.
Azért szerintem megérdemelte Malysz, hogy legalább egyszer győzzön hazai pályán, ez volt az első győzelme Lengyelországban, régóta volt már szerintem hazai győzelem. Nem volt akkora a különbség, hogy most nagyon félteni kéne Hannit, továbbra is jó formában van.