Hannawaldnak nem jött össze a 6. győzelem sorrendben, a világcsúcs, mert Matti visszavágott Bischofshofenért, most fél méterrel és négy tizeddel volt jobb.
A lengyel drukkerek igen bunkón kifütyülték Hannawaldot, ennek a sporthoz semmi, de semmi köze, ez egyszerűen felháborító parasztság, és nem először történik! Nem esik le nekik az sem, hogy ezzel a világ számára Malysz-t is bizonyos mértékig népszerűtlenné teszik.
Szerintem mindenkinek legyen kotelezo a kvali, helyezestol, nevtol fuggetlenul. Eltorolni nem nagyon lehet, tul hosszura nyulna az elso sorozat, TV stb. miatt ez nem szerencses.
Én is egyetértek ezzel! Igenis legyen kötelező az ászoknak is a kvali, mert így lenne fair! Nekik nem jelenthet problémát döntőbe jutni, ha meg nem sikerül nekik, akkor meg ne kivételezzenek velük!
Szóval vagy töröljék el, vagy tegyék kötelezővé
Max. 15-en csinálhatják, mert a VK-állás első 15-je indul automatikusan, a többiek nem.
A Eurosport német kommentátorai veled értenek egyet, szerintük vagy tegyék kötelezővé a kvalit, vagy töröljék el.
Hanni különben pont azért lett mostanában ilyen jó, mert az erőnlétét jelentősen fejlesztette a nyáron, elmozdult a soványságtól, mert annyi nem elég, főleg az olyan sáncokon, ahol erőteljes elugrás szükséges.
Na jó, de figyelj ide, ha mondjuk a mezőnyből ezt tizen csinálnák, hova fajulna a dolog? Pl. mintha F1 edzésen az első 6 helyen álló csapat nem menne ki időmérő edzésre. A hasonlatom sántít, de a szituáció hasonló. Szabályok szerint megteheti, SZVSZ nem helyeslem. azt is tudom, hogy fáradékony a fickó, óvják az olimpiára, tanultak a múltból. Na de hát itt nem atlétákról van szó? A soványság az erőnlét rovásár megy?
Zakopane kvali:
méter után a pontszám
1. Kranjec,Robert SLO 129,5 128,1
2. Widhoelzl,Andreas AUT 125,5 126,9
3. Bardal,Anders NOR 126 125,8
4. Bystoel,Lars NOR 126 125,3
5. Kaiser,Stefan AUT 126 124,3
6. Uhrmann,Michael GER 124,5 122,1
7. Malysz,Adam POL 126 121,8
7. Hoellwarth,Martin AUT 123,5
9. Loitzl,Wolfgang AUT 123,5 120,8
10. Medved,Igor SLO 124 120,7
11. Kiuru,Tami FIN 123,5 120,3
11. Koch,Martin AUT 123,5 120,3
13. Spaeth,Georg GER 124,5 119,6
14. Lindstroem,Veli-Matti FIN 123 119,4
15. Schmitt,Martin GER 122,5 119
16. Mateja
17. Duffner
18. Pochwala
19. Peterka
20. Jussilainen
21. Fras
22. Nieminen
23. Goldberger
24. Ljoekelsoey
25. Janda
26. Cecon
27. Ahonen
28. Zonta
29. Horngacher
30. Dirk Else ...
Nem kvalifikált hírességek: Ingebrigtsen, Radelj. Hannawald kihagyta, én ezt nem tartom sportszerűnek (SZVSZ). Aki kimegy, őt is akarja látni kvalin is! A training 2. elején nagy ugrások voltak, de nem tudom a végeredményét.
OK, nem hiába írtam, hogy help, igazad van, németeknek nincs védőjük, csapatban is Japán a védő. Fejemben keveredtek a VB védők (Schmitt nagysánc, német csapat nagysáncon)! De most olvasom, hogy a németek 6 embert visznek ki (aztán majd kint selejtezenek tovább!), a kritériumok a következők voltak: 3szor a 15-ben, vagy kétszer 8-ban lenni, ezt 5-en megcsinálták, Duffi és Spaeth is, de a 6. hiányzik. Eddigi legjobb eredményeik: Uhrmann: 8, 12, Herr: 16,16,16!
Hanni nem megy ki az olimpia előtt Japánba, pihentetik, Zakopanéban ott van, ha nyer, 6. VK győzelme sorrendben, világrekord lenne! 90.000 lengyel drukkert várnak (nem a németek)! Talán nem ismétlődik meg a lengyel drukkerek tavalyi Harrahow-i sportszerűtlensége! Ma edzés és kvali.
Nem nagyon spekuláltam még ezen, de valószínűleg nem az a nyerő, mikor szinte teljesen egy síkban van a test és a lécek (Funaki és pl. most a cseh ugrók is ezt próbálják), hanem jobb felhajtóerőt ad, ha a lécek kicsit messzebb vannak és a testtel összedolgoznak, rávezetik a testre a levegőt. Pl. Malysz valahogy így ugrik, olyan nekem, mintha egy hátizsákot vinne magával és nagyon ilyen Widhölzl, és bár kicsit más, de Höllwarth is. Érdekes pl. hogy alábbi kép is mutatta, hogy anno milyen elegáns volt Matti Nykeanen a maga teljesen párhuzamos léctartásával, de most sehol se lenne.
Hess piszok nehéz döntés előtt áll, a 4. helyet Zakopanéban eldönti, de már előre fél. Uhrmannt és Herrt írják a hírekben, amit nem egészen értek, Duffi szóba sem jön, vagy 5 ember kell, mert a védő automatikusan indulhat? Passz, help me!
Funakinak tényleg gyönyörű a tartása, csak sajnos a stílusa felett eljárt az idő. Ő még mindig a teljesen egyenes testtartás híve, míg a nála nagyobbat ugrók kivétel nélkül "bicskában" ugranak, ami azt jelenti, hogy a lábuk és a testük tartása között van egy törés (180 fok helyett olyan 160 fok lehet a bezárt szög) - ezért tűnik egyébként csúnyábbnak... Nem vagyok szakértő, így nem tudom miért, de ez utóbbival jóval nagyobbat lehet ugrani (biztos jobb légellenállás, röppálya, stb.)
A japanok nagy korszaka ugy tunik lejart. Amikor Funaki nyerte a negysancot, Harada, Okabe is nagy formaban voltak.
Jo kerdes, miert estek vissza, talan valaki nagyobb szakerto tudna erre valaszt adni.
Az is erdekes, hogy Funaki szemre tenyleg nagyon tetszetos stilusa miert nem hoz akkora ugrasokat, mint mondjuk Widhoelzl kifejezetten otromba tartasa. Talan tulzottan befekszik a lecek koze? Nem tudom... de gondoltam felvetem, hatha valaki okosabb :)
Funaki jól kezdett, azóta szenved, Miyahira fordítva, tehát javuló formát mutat és már tart legalább 4 verseny óta. Yamada a Négysánc első versenyén robbant be, de azt hiszem Bischofshovenben már nem jutott 30-ba! Szóval visszaesett, és legutóbb se brillírozott.
Kasai nálam nem csapattag, nagyon gyenge idén
A kedvenc japán versenyzőm még Jinya Nishikata volt
Jól van na.Tudtam,gogy valakit kihagyok.Mateja.
Ami a japánokat illeti...Nem biztos,hogy Miyahira a legjobb,bár legutóbb kétségtelenül ő volt az.De mondjuk 3 versennyel azelőtt Yamada,azelőtt 5-tel meg Funaki.Miyahirát említettem,de én csak a 4.helyre soroltam.Vagy nem is tudom.Na jó,OK,Miyahira,ha a mostani formáját hozza,persze biztosan bennlesz.
Akkor,mai forma alapján:
Miyahira,Funaki,Yamada,Kasai.De,mint említettem,nem hiszem,hogy a nagy öreg Haradát kihagyják.Yoshiokának nem adok sok esélyt.
Köszi! Ezek a képek megdobbantják az ember szívét! Félve merem megkérdezni, hogy honnan szeded? (majd rákeresek én is, felizgattak ezek a képek)
A 200 m feletti lista az utóbbi 2 évben igencsak kibővült, Planicán szórták a 200 feletti ugrásokat, helyszínen láttam és hallottam (minden 200 feletti repülésnél kijár az ugrónak a Planica-Planica kezdetű nóta!). 99 repülés van 200m vagy fölötte.
Van egy fantasztikus adatbázis itt: http://www.skispringen.com/ Itt az Archiv, majd ott a Weltcup 2000/01 után újra Archiv, majd ott a Statistic. Én így találtam meg.
találtam egy listát a 200m feletti ugrásokról. Bár nem a legfrissebb.:-(
219.5 m Tommy Ingebrigtsen NOR Planica 1999
219.0 m Martin Schmitt GER Planica 1999 fumble
214.5 m Martin Schmitt GER Planica 1999
214.0 m Noriaki Kasai JPN Planica 1999
213.0 m Dieter Thoma GER Planica 1997 fumble
212.0 m Hideharu Miyahira JPN Planica 1999
212.0 m Lasse Ottesen NOR Planica 1997
211.0 m Dieter Thoma GER Planica 1997
210.0 m Espen Bredesen NOR Planica 1997
209.0 m Espen Bredesen NOR Planica 1997
209.0 m Dieter Thoma GER Oberstdorf 1998
207.5 m Noriaki Kasai JPN Planica 1999
207.0 m Christoph Duffner GER Planica 1994 fumble
207.0 m Takanobu Okabe JPN Planica 1997
207.0 m Takanobu Okabe JPN Planica 1997
207.0 m Dieter Thoma GER Planica 1997
206.5 m Kazuyoshi Funaki JPN Planica 1999
206.0 m Christof Duffner GER Planica 1999
205.5 m Goran Janus SLO Planica 1997
205.5 m Kazuyoshi Funaki JPN Oberstdorf 1998
205.5 m Kazuyoshi Funaki JPN Oberstdorf 1998
205.0 m Christoph Duffner GER Planica 1994
205.0 m Takanobu Okabe JPN Kulm 1997 fumble
205.0 m Andreas Widhölzl AUT Planica 1997
205.0 m Sven Hannawald GER Oberstdorf 1998
204.5 m Espen Bredesen NOR Planica 1997
204.0 m Andreas Goldberger AUT Planica 1996
204.0 m Kazuyoshi Funaki JPN Planica 1997
204.0 m Tommy Ingebrigtsen NOR Planica 1999
203.5 m Martin Schmitt GER Planica 1999
203.5 m Martin Schmitt GER Planica 1999
203.5 m Lasse Ottesen NOR Kulm 1997 fumble
203.5 m Jani Soininen FIN Planica 1997
203.5 m Dieter Thoma GER Planica 1997
203.5 m Dieter Thoma GER Oberstdorf 1998
203.0 m Toni Nieminen FIN Planica 1994 az első hivatalos 200m feletti ugrás
203.0 m Jan Balcar CZE Planica 1996
203.0 m Primoz Peterka SLO Kulm 1997
203.0 m Akira Higashi JPN Planica 1997
203.0 m Kazuyoshi Funaki JPN Oberstdorf 1998
203.0 m Sven Hannawald GER Oberstdorf 1998
202.5 m Christof Duffner GER Planica 1999
202.5 m Jaroslav Sakala CZE Planica 1997
202.0 m Martin Schmitt GER Planica 1999
202.0 m Andreas Goldberger AUT Planica 1994 first over 200 m, but fumble
202.0 m Jaroslav Sakala CZE Planica 1997
202.0 m Akira Higashi JPN Planica 1997
202.0 m Sven Hannawald GER Oberstdorf 1998
201.5 m Henning Stensrud NOR Planica 1997
201.5 m Noriaki Kasai JPN Planica 1999
201.0 m Andreas Goldberger AUT Planica 1994
201.0 m Jens Weißflog GER Kulm 1996
201.0 m Roar Ljoekelsoey NOR Harrachov 1996
201.0 m Jakub Jiroutek CZE Kulm 1996
201.0 m Henning Stensrud NOR Oberstdorf 1998
200.5 m Andreas Goldberger AUT Kulm 1997
200.5 m Stefan Horngacher AUT Oberstdorf 1998
202.0 m Andreas Goldberger AUT Planica 1994
200.0 m Jaroslav Sakala CZE Planica 1994
200.0 m Janne Ahonen FIN Kulm 1996
200.0 m Roar Ljoekelsoey NOR Planica 1997
200.0 m Dieter Thoma GER Planica 1997
200.0 m Nicolas Jean-Prost FRA Oberstdorf 1998
200.0 m Lasse Ottesen NOR Oberstdorf 1998
200.0 m Dieter Thoma GER Oberstdorf 1998 fumble