Remélem kellemesen telt a karácsonyod! Nekünk elég mozgalmas volt. Meglátogattak a szüleim, akik vidéken laknak, és mi is mentünk vendégségbe. Az első kérdésem erre is vonatkozna, Mégpedíg az lenne, hogy nem árt-e egy nem egésszen egy hónapos babának, hogy kocsival visszük és találkozik másokkal is, nem csak a szüleivel! Nekem minden esetre nagyon jót tett, hogy nem csak ketten voltam a babával! Nem tudom, hogy ehhez mit szólsz, de én azt vettem észre, hogy, ha mások is ott vannak Luca kevesebbet sír. Arra gondoltam, hogy ez talán azért van, mert akkor én is nyugodtabb vagyok, és nem aggódom folyton. Szerinted? Még azt kérdezném, hogy azt, hogy értetted, hogy , ha felvesszük a babát, akkor később nem lesz levakarhatatlan. Én , úgy hallottam, hogy már korán szoktatni kell, mert különben nehezen bír majd egyedül lenni. Láttam olyan könyvet is, amiben azt írják, hogy a gyereket meg kell tanítani aludni. Ezt nem teljesen értem (mondjuk lehet, hogy el kellene olcasnom a könyvet). A szoptatás egész jól megy. Kaptam egy elektromos fejőgépet, nekem elég jól bejön! Még most is gyakram rámtör a sírás, de az anyukám mesélte, hogy ezzel ő is így volt! Na, azt hiszem elég sok kérdést tettem fel. Hagylak válaszolni! köszi
Nagyon köszönöm, hogy válaszoltál! Tényleg sokat segített , amit írtál. Ma meglátogattuk az anyósomékat, és egy kicsit elmentünk sétálni kettesben a férjemmel, ez is nagyon jót tett, szerintem Azért még nem vagyok 100-as, de most hagylak karácsonyozni. Én is mindenkienek kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok!
Először is szeretnék gratulálni a kislányodhoz!
Azokból, amiket itt leírtál nekem nem tűnik úgy, mintha gyermekágyi depressziód lenne. A szülés után egy nő szervezetében,csak úgy zsonganak a hormomok. Minden megváltozik lelki és testi értelemben egyaránt. Nem csoda hát, hogy furcsán érzed magad, és sokszor nem érzed azt a boldogságot, amit gondoltál. Fogalmazhatnék úgy is, hogy szarul érzed magad! A szülés követő un. korai gyerekágyas időszak (kb 6 hétig tart)mindenki számára egy komoly kihívásokkal teli időszak. Főleg, ha első gyerekről van szó, hiszen akkor még minden ismeretlen! Kilenc hónapnyi terhesség után, egy kimerítő szülést követően kell átállni a 3-4 (sokszor gyakrabbi) szoptatásra. Tehát, amikor a szervezet már amúgy is kimerült, újabb nehézséggel kell szembe nézni. Ráadásul a hormonok és az élethelyzet hatására, gyakori, mint ahogy te is írod, hogy amikor pihenhetnél, akkor sem tudsz aludni! Szeretnélek megnyugtatni, ez hamarosan megváltozik, és a szervezeted alkalmazkodni fog majd, az új helyzethez, és ki fogod tudni majd használni azt az időt, amit pihenéssel tölthetsz.Ráadásul úgy át fogsz állni, hogy 3-4 óra alvás, többet fog jelenteni, mint amit eddíg jelentett. Ebben biztos vagyok.
Attól óvva intenélek, hogy lemondj a szoptatásról, hiszen az nem csak testi, de lelki szükséglete is a babának! Az teljesen érthető, hogy ki vagy borulva, hiszen valóban nagyon nehéz megélni azt, hogy a kisbabák valósággal anyát és apát "esznek " De gondold csak el, neki most kb. olyan, mintha téged bekötött szemmel kitennének egy lakatlan szigetre, egy idegenvezetővel, és teljesen rá lennél utalva. Biztos, hogy te is csak az ő testi közelségében éreznéd magad biztonságban. Ráadásul egy újszülőtt még a hely változtatásra sem képes, tehát utánad sem tud menni, ha elmész. Csak sírni tud, és bízni benned! Szerintem a legjobb a kezdeti időszakban, ha gyakran felveszed, vagy akár magadra kötöd kengurúban, vagy mégjobbak ezek az un. hordozó kendők, azokban már egész kiskorától tud feküdni. Az az álláspont miszerint, ha egy babát sokszor felvesznek, azt eredményezi, hogy később levakarhatatlan lesz a szüleiről, szerintem nem állja meg a helyét. Sőt, inkább forditva igaz. Erre saját lányom is példa, akit mindig felvettem, ha sírt, és soha nem tiltottuk meg, hogy átjöjjön a mi ágyunkba, és másfél éves korára magától döntött úgy, hogy a saját ágyában alussza végig az éjszakát. Én még a WC-re is vele mentem, amikor újszülött volt! Persze, azért jó, ha kialakitotok neki egy helyet, és amikor elaludt belefektetik, aztán majd meglátod egyre többet fog ott tölteni, ahogy nyílik a világ számára és lesznek érdekes dolgok, amikkel el tudja majd foglalni magát. Akkor majd, te is jobban felszabadulsz! Egyenlőre még te és az apja vagytok neki a világ, ez nehéz, de gyönyörű is egyben!
Nagyon egyet értek Karammával mindenben amit írt! Attól még nem lesz valaki rossz anya, mert vannak kétségei!Úgy, ahogy a kis Luca is most született, úgy a te anyasaságod is most születik!
Remélem sikerült, így gyorssegélyben egy kicsit megnyugtatnom téged! Boldog karácsonyt, és írj nyugodtan, ha kérdésed van, vagy valami bánt!
üdv. Judit
szerintem rossz anya az, akit nem gyotornek ketsegek a babaval kapcsolatban, hanem azt hiszi, o mindenben a legjobb. te nem tunsz annak. nem hinnem, hogy barki nekedtamad azert, mert szembenezel a felelmeiddel... en drukkolok neked!
Dec. 2.-án megszületett a kislányom, Luca. 2500 g. és 54 cm. volt születésekor. Viszonylag egyszerű szülés volt, már orvosi szempontból, úgy értem. Nekem azért elég nehéznek tünt. Hajnali 4-kor mentünk be a kórházba, valóban nem borotváltak le teljesen (amitől féltem egy kicsit), a beöntésről is megkérdeztek, nem adták autómatikusan, ez is nagyon pozitív volt. Végig zuhanyozhattam a vajúdás alatt, és de. 11-re meg is született a kis táskás szemű Lucánk. Már a kórházban jól szopizott és 3 nap után haza mentünk. Most múlt 2 hetes és az a baj, hogy egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy mi bajom lehet, de folyamatosan sírógörcsöm van, már a múltkor arra gondoltam, hogy biztos a szoptatástól és gondoltam talán, ha áttérek a tápszerre jobb lesz, mert ott legalább nincs annyira hozzám kötve. WC -re se bírok kimenni, egyszerüen hulla fáradt vagyok. Estére várom haza a férjem, hogy megfürdesse, de akkor sem tudok pihenni, ha amúgy megtehetném, mert mondjuk alszik a baba. Az a legrosszabb, hogy bár tökre szégyenlem kimondani, és kérek mindenkit legyetek velem, hogy nem okoz örömet ez az egész anyaság. Pedíg annyira szerettük volna a kisbabát, és az is szuper, hogy lány, mert pont lányt akartam. De nem tudtam, hogy ez ilyen kimerítő, meg, hogy nem mehetek sehova, és félek, hogy megérzi a baba, hogy ilyeneket gondolok, és ez majd árt a kapcsolatunknak. A baba is elég nyűgös, sokat sír, folyton szopni akar. Én meg azt sem tudom, hogy most eleget evett-e, vagy épp túl sokat. Szóval tök ki vagyok borulva. Ez normális? Vagy gyerekágyi depressziós vagyok? Várom válaszát! Kérem segítsen, nem akarok rossz anya lenni!
Persze, tudom, hogy normális a 12. hétig a hányás, anyukám velem szülésig hányt, a két fiútestvéremmel meg amíg megmozdultak. Én most 12 hetes vagyok, nagyon remélem, hogy hamarosan elmúlnak a rosszullétek, már sokkal jobban vagyok azért, mint pár hete.
Köszönöm a segítséget, ha mégis lelki problémáim lennének, segítséget fogok tôled kérni.
További jó munkát kívánok:
haspoki
Kedves Haspoki!
Azért kérdeztem rá a segítsére, mert sokszor a teljesen egészséges múlttal rendelkező terhesknek is jól jön egy kis segítség. Azt biztos tudod, hogy az első trimeszterben (kb. 12 hét) teljesen normálisnak mondható, a főleg reggeli hányás. Azonban, ha ez később is megmarad, előfordulhat, hogy lelki okai vannak. Nem tudom, hogy tudsz-e róla, hogy léteznek különböző relaxációs módszerrel dolgozó terhescsoportok, ha mégis szükséged lenne rá! Örülök, hogy jól vagy, és további kellemesen eltöltött pocakosodó időszakot kívánok neked!
üdv Judit
Az Uzsoki kórházban fogok szülni, július 3-ra vagyok kiírva. Nincs pszichés segítségem, de nem is érzem úgy, hogy szükségem lenne rá, hál istennek. Bulimiás voltam 12 éves koromtól, két-három éve gyógyulgatok, de már úgy érzem, nem vagyok beteg, persze nem is gyógyultam meg tökéletesen, ezt nem tudom.
Direkt nem hányok, mostmár nagyon örülnék, ha sehogy sem hánynék, csak gondolom az nem egészséges gondolkodás, hogy terhesen örülök neki, hogy három kilót fogytam. Mindegy, mert nem félek attól, hogy tíz kilót hízni fogok, természetesnek tartom, majd utána leadom. Remélem pár hónap múlva is így fogom gondolni :-))
A topikba sem magam miatt írtam, csak meglepôdtem azon a hozzászóláson, és muszáj volt reagálnom rá.
Köszönöm az érdeklôdésed :-)))
Kedves Karamma!
Kérlek ne riasszon el a hozzászólástól ez a kis perpatvar. Ez is csak azt jelenti, hogy a problémád nagyon is élő és sok embert foglalkoztat. Én nagyon is tudom, hogy ez egy komoly betegség és nagy haladásnak tartom azokat a lépéseket amiket megtettél az ellene való harcban. Gondolatban is bíztatlak, hogy legyél erős, és fordulj nyugodtan másik segítőhöz, ha valamiért az eddigiből kiábrándultál!
üdv.R.J.
Még egy gondolat. Nagyon jó, ha valaki egyedül ki tud lábalni egy komoly lelki válságból. De azt sem tartom cikinek, vagy szégyenletesnek, ha valaki segítséget keres. Ez a topic kifejezetten azoknak lett kitalálva, akiknek Karammához hasonlóan, valami nehézsége van, és azzal kapcsolatban kér tanácsot. Azt gondolom, hogy beleszólni más életébe, még ha ezt segítő szándékkal is tesszük komoly felelősséggel jár. Ezt mindenki jó lenne, ha szem előtt tartaná. Azt gondolom, hogy speciel Karammának majdemhogy szivességet tett mindenki aki kritizálta őt. Szerintem ő maga, sokkal több kritikával tudná illetni saját magát. Ha valaki, és itt most Csupaszabóra gondolok, olyan szerencsés helyzetben van, hogy szép családja van és készül a szeretet ünnepére, az miért ragadtatja magát arra, hogy ha nem kérnek a segítségéből, akár meg is sértse azt, akinek az előbb még segíteni akart. Érdekes?
Én minden esetre továbbra is várok minden kérdést életvezetésel kapcsolatban, akár komoly probléma az, akár épp érdekel valakit.
üdv R.J.
Kissé meglepődve olvastam az előző jó néhány hozzászólást (sajnos különböző okokból nem állt módomban az elmúlt héten többször benéznem a topicba)!
Eléggé elszomorít, hogy sokan mennyire intoleránsak mások problémáival szemben! Nem gondolom, hogy akadémiai vitának helye van ott, ahol valaki konkrétan valami betegségben szenved! Az, hogy valaki, olyan szerencsés, hogy eddíg elkerülték a komolyabb bajok, az még nem ad felhatalmazást arra, hogy leszólja a másik baját, vagy türelmetlenkedjen vele. Én ezt gondolom. Ez egy tanácsadói topic. Általában nem egy kérdés után tud az ember hatásosan segíteni valakin, sőt az is megeshet, hogy valaki később nyílik meg igazán. Ez egy személyes találkozásnál nyílván egyszerűbb. Nekem inkább abban van tapasztalatom. De én abban sem látok semmi bajt, ha valaki többször beszél a saját problémájáról, és többszöri neki futásból tudok egy kicsit segíteni neki. Kedves mindenki, aki nem a legkedvesebben szólt a mostani témához, arra kérlek bennetek tartsátok tiszteletben mások érzékenységét, és ha egy mód van rá, csak segítő szándékkal szóljatok bele, semmiképpen ne bántsátok egymást!
köszönettel: Regős Judit
amugy ez volt az utolso hozzaszolasom ebben a temaban a kovetkezo okok miatt (nem azert, mert ellenseges vagyok):
-ez Regos Judit eletvezetesi tanacsadoja
-aki csak megnyitja ezt a topicot hirtelen, nem mer kerdezni, mert anyazast lat
-ramszolt a kedvesem, hogy fejezzem be, mert onsajnaltatok
1. ha valaki kimegy a wc-re, a kornyezete arra gondol, hogy pisil/kakil. erre meg ra is lehet jatszani (ohh, hasmenesem van) alapbol soha senki nem gondolja, hogy az ember hanyni megy. arrol nem is beszelve, hogy 3 kilo kajat kihanyni nem tart tovabb, mint egy pisiles. a bulimiasok nagy resze amikor megtudja, hogy beteg, egy rovid ido utan gyogyulni akar. sokaknak nincs betegsegtudatuk (azt hiszik, a hanyassal ok talaltak fel a spanyolviaszt: eszel, de nem hizol) nagyon sokan annyira szegyellik, hogy nem mernek rola beszelni (szemtol szembe en is) ezt a szegyenerzetet meg lehet erteni, hiszen mindenki undorito feregnek tartja oket, mert a hanyas undorito, csak onuralom kell az abbahagyasahoz. ezt a beteg egy ido utan maga is elhiszi. elhiszi, hogy o egy gusztustalan teremtmeny, aki annyira sem jo, hogy leszokjon. megjegyzem az anorexiasoknak van a vilagon a legnagyobb onuralmuk, hiszen ki mas birna evekig megallni, hogy a kinzo ehseg (mert ok is ereznek ehseget) ne egyenek... en azert nem beszeltem rola, mert nem tudtam, hogy ez egy betegseg. akkoriban ferjnel voltam, amikor megmondtam neki (2 honapra ra, hogy felfogtam, mi van), elvalt tolem.
2. nem oldodik meg minden. ebben a betegsegben az agy kemiaja is szerepet jatszik. olyan, mintha kiakadna egy pöcök, es amig vissza nem kattan, addig nem vagy egeszseges. ha mondjuk sclerosis multiplexed van hiaba szeretnek, nem fogsz meggyogyulni. eveszavarban annyival konnyebb, hogy ki lehet maszni belole, mar amennyire ezt konnyunek lehet nevezni. tenyleg nem cseszhetem el mas eletet. de ettol a tudattol nem leszek egeszseges. ebbol a gondolatbol csak a hazugsag szuletik, mert van egy nyomas (nem cseszhetem el mas eletet), aminek meg kell felelni. ez igy nem megy. nem lehet azt mondani, hogy soha tobbet nem hanyok. csak az elkovetkezendo fel napban nem hanyok, aztan lesz ami lesz. mindig ezt kell mondani. en ezzel a modszerrel masfel honapnal tartok.
Szerényen jegyzem meg, ennyit azért tudtam a "betegségről". (az én szememben ez nem az, mondjuk inkább rendellenesség, dehát ha az, akkor mondjuk ezt)A borderline-ról viszont semmit...
Na akkor naívan:
1. Hogy lehet ezt eltitkolni, ha együtt élsz valakivel? Nem látta, mit eszel, nem hallotta /érezte hogy hánytál; vagy csak házon kívül tetted? Nem érezte, hogy valami nincs rendben, nem beszéltetek erről sosem, csak egyszer kiderült?
2. Ha szeretsz valakit, és viszontszeretnek, szerintem akkor minden megoldódik. De tényleg. ha magad kedvéért nem, hát az övéért biztos sikerül. Nem cseszheted el más életét.
3. A babát gondolom nem anyagi, hanem "testi" okokból nem tudod vállalni, ugye?
szia, tudom, hogy terhes vagy, drukkolok neked am csondben:) ketnaponta atolvasom a hsz-eidet, hogy lassam hogy allsz:) majd varom a tapasztalataidat.
azert vagyok higgadtabb, mert az elet tul rovid ahhoz, hogy ilyeneken felidegesitsem magam, ha mast nem, hat ezt megtanultam, amig a lelegeztetogepen logtam a semmi es a hallucinaciok kozepen:)
en vagyok beteg, nem a parom, de o nem hagy el, es nem hagyna, hogy ezert elhagyjam, amig latja rajtam a javulast. az, hogy valaki kepes-e meggyogyulni, az nagyban fugg a parjatol. amugy ha a te parod az lenne, garantalom neked, hogy a bulimiat nem venned eszre rajta, amig o ugy nem akarja. gyakorlatilag eletem vegeig titkolhattam volna, de en gyogyulni akarok. (6 evig titkoltam)
ez egy nagyon-nagyon osszetett pszichiatriai betegseg, nem csak a hanyas-nem hanyasrol szol. bulimias az is, aki egyaltalan nem hany, "csak" hashajtozza, vagy agyontornazza magat. a lenyeg: a tulevest kompenzalja valamivel. es itt nem csak karacsonyi-husveti-szulinapi bezabalasokrol van szo, hanem napi 5000-15000 kaloriakrol eveken at. tartozik meg hozza testkepzavar: az ember nem a valosagos onmagat latja a tukorben, hanem valami dagadt balnat. altalaban szemelyisegzavarral is jar, nekem borderline jutott. a www.bura.hu oldalon sokmindent megtudhatsz. a hangsuly nem a hanyas-nem hanyason van. attol, mert most 1 honapja nem hanyok, meg beteg vagyok, csak jobb allapotban.
a terhessegre azert kerdeztem ra Juditnal, mert szerettem volna tudni, hogy mire szamithatok, szoktak-e problemak lenni. en azt hittem, hogy a magzat elszivja, ami kell neki, es en azt csinalhatok, amit akarok, de Judit elmondta, hogy nem. Judit segitett nekem, mert az o irasai nyoman tudatosult bennem valami, ami eddig keplekeny volt: nem segit az eveszavar gyogyulasaban a terhesseg, akkor kell szulnom, ha egeszseges vagyok. a kerdesedre valaszolva: azert nem lehetek terhes, mert meg nem tudom biztositani a gyermeknek, amire szuksege van.
Ezt most nem értem. nem a párod "beteg", hanem te. Vagy valamit nem tudok? Én nem hagynám el az én páromat, ha az lenne. Ha bulémiás vagy anorexiás lenne, és nem tudna meggyógyulni, akkor viszont lehet, hogy nem bírnám mellette.
Én ezt csak azért kérdeztem, mert ha szereted őt és akkor nyilván örömöt is akarsz neki szerezni, akkor miért ne lehetnél terhes? Ha meg TE nem akarod, akkor ne legyél. Egyszerű. De azzal nem oldod meg szerintem, hogy teherbe esel, aztán utálod magad, meg a gyereket is.
Végülis most fogtam fel, h. feleslegesen írtam úgyis, mert Juditot kérdezted, meg a segítség veled él.
a paromrol. te elhagynad a hozzatartozodat, ha sulyos betegsege lenne? ezt gondold at, es utana ujra tedd fel ezt a kerdesedet. en AKAROK meggyogyulni, csak eppen nem innen, errol a forumrol varom hozza a segitseget. a segitseg velem el. de mindenhez ido kell. en mar 80 %-ban gyogyult vagyok.
sokat gondolkodtam, hogy írjak-e. Mjad úgyis elküldesz, ami nagyon rosszul esne ugyan, de kibírom.
Szóval. Én csak tévében láttam anorexiást és bulémiást. A "szaktopikokat" sem olvastam itt, csak ezt. Nem tudom felfogni, hogy amúgy rendes életet élő emnbereknek az agya ilyen téren nem tud normálisan gondolkodni. A hányás meg undorító.
Amikor beteg vagyok, mindig reménykedem, hogy nem kell majd hánynom... (Tudom, a kaki meg a pisi is az, de az a normális működés eredménye.)
Azt szeretném kérdezni, hogy szereted-e a párod? Szeretnél-e neki örömöt szerezni? Jó-e vele lenni, akarod-e "megtartani" őt a jövőben is? Mert ha nem, hagyd ott őket, élj egyedül, csinálj mindent úgy, ahogy neked tetszik, és ne törődj senkivel, csak magaddal. Aztán majd csak lesz valahogy. Ha viszont igen, akkor meg kell változnod. Szerintem ezt döntsd el először.
A "sem" és a "segíteni" közül szerintem kifelejtetted az "erőszakosan"-t :)
Én megértem karammát, pedig "csak" sima depresszióval küzdök időnként, de amikor igazán lent járok, olyankor nemhogy segítséget kérni, de egyáltalán, szólni valakihez is nehéz. És tök valószínűtlennek tűnik, olyankor, hogy ebből ki lehet mászni, úgyhogy minden szeddösszemagad, meg nanevicceljmár mérgondolodeztígy kurva idegesítő tud lenni.
es a te lelkednek jobb, ha sertodsz? van, aki ezt nem igenyli, van, aki bizonyos emberekhez fordul, van, aki nem bizik, csak nehany emberben, van, aki senkiben. azert, mert pont en nem igenylem a segitsegedet meg lehet, hogy valaki pont arra var, hogy megszolitsd. lehet, hogy valakinek a te lehengerlo stilusod kell ahhoz, hogy kimasszon a godorbol, lehet, hogy valakinek Regos Judit hangosan gondolkodo tanacsadasa. az en "mindent megoldok egyedul" beallitottsagu lelkemnek sokkal jobban esik, ha valaki csak ugy mellekesen megemliti, hogy "volt egy hasonlo ember, aki ezzel es ezzel segitett magan", mint ha azt mondja, hogy "karamma, tedd ezt es azt". van, aki attol gyogyul, ha huszan korbeugraljak es tanacsokkal latjak el, van aki attol, ha elkap egy beszelgetesbol egy szamara hasznos informaciot.
tudod van az ongyuloletnek olyan foka, amikor az ember nem kepes segitseget kerni, mert ugy erzi, hogy nem erdemli meg.
koszonom, hogy nem akarsz eroszakosan segiteni. akkor mar megragadom az alkalmat, hogy elmondjam, hogy valojaban a pszichiateri segitseg az mult ido, most nincs, es nem is nagyon szeretnem, mert egyreszt nagyon draga, masreszt meg csak gyogyulni akarokkal foglalkoznak, harmadreszt meg megbelyegzi az embert. ja, negyedreszt meg nem akarok gyogyszert szedni ujra, mert borzasztoan sokat dolgozom, es esznel kell lennem.
a gyerekneveles megint egy olyan kerdes, amit nem tudok jol kifejteni itt. nekem nagyon nagy banatom, hogy nem ugy banok gyakran a kislanyunkkal, ahogy kellene es az apja is szokta mondogatni ennek kapcsan, hogy nekem nem valo gyerek. nyilvan nem irok le minden apro mozzanatot az eletembol, meg elsosorban nem jaratom le magam nagykozonseg elott, tehat ezert is nem ismerhetsz minden reszletet.
veszett nehez amugy ezzel kuzdeni, de pl. most mar egy honapja nem hanytam, es tegnapelott amikor lehajoltam zuhanyzas kozben a tusfurdoert a sok idegeskedes, a laza zaroizomzat es a tele has miatt visszakoszont a vacsora, a parom pont akkor lepett be a furdobe es egy "hat gyonyoru vagy" megjegyzessel kiment. en egesz este meg reggel ideges voltam, mert hiaba magyarazkodtam, hogy veletlen volt, nem hanytattam magam, nem hitte el (hozzatartozik, hogy a sajat csapdamba estem bele, mert egy bulimias a csillagokat is lehazudja az egrol, hogy fedezze magat, de ezuttal tenyleg az igazat mondtam, am ezt ki hiszi el?). aztan reggel vitazas kozben mondott valami olyat, hogy en csak ne szoljak bele a gyereknevelesbe, amikor ugy mutatok peldat, hogy tegnap is bokaig alltam a hanyadekomban, es ez veszettul rosszul esett. de emellett megerositi azt, hogy engem nem lehet peldakent a gyerek ele allitani.
most ezt nem tudom, miert irtam, de jol esett...
a segiteni akarokrol meg annyit, hogy 90%ban nem segiteni akarnak, hanem erdekesnek, furcsanak es bizarrnak talaljak ezt a betegseget, es igyekeznek minel tobb reszletet megtudni. altalaban ugyanazok a hulye kerdesek szoktak ismetlodni, ezert leszoktam mar arrol, hogy errol beszeljek.
Kedves Karamma!
Megígérem, hogy ez az utolsó hozzászólásom veled kapcsolatban, amennyiben neked nincs szükséged rá!
Távol áll tőlem, hogy bárkit is akarata ellenére átsegítsek a másik oldalra. Sőt! Azt kell mondanom, hogy un. segítő szindrómában sem szenvedek. Egyszerűen megérintett a problémád, ahogyan gondolom másokat is, köztük Csupaszabót, aki kedvesen, bár nekem néhol kicsit erőszakosan (bocs, Csupaszabo!)próbált neked segíteni.
Szóval, befejezésül csak annyit, hogy amíg nem ismersz mindenkit a világon, addíg nem mondhatod azt, hogy a te dogaid a legszörnyűbbek (ugyan ezt így nem írtad ez igaz!). Szerintem a legtöbb ember (köztük én is!), csinált már olyan dolgot az életében amire egyáltalán nem büszke! Ez nem azt jelenti, hogy nem lehet jó anya. Sőt! Sokszor a saját tökéletlenségünkkel való szembesülés segít bennünket abban, hogy jobban megértsük gyermekeinket. Aki tökéletes, vagy inkább annak gondolja magát, sokszor abba a hibába eshet, hogy a gyerekétől is ugyanezt várja el. Vagy a gyerek éli meg úgy, hogy a szülei tökéletességégének ő nem tud megfelelni, és vele valami nagy baj van!
Csak ezt akartam még hozzáfűzni, különben mindenkinek állampolgári joga utálni magát, bár szerintem nem éri meg!
Minden jót, R. J.
mert olyat csinaltam, amit nem tudok magamnak megbocsajtani, habar masok megbocsajtottak. mert olyan ember vagyok, akit nem lehet peldanak allitani egy gyerek ele. mert olyan az eletmodom, amit meg kene szuntetnem, es nem haladok vele eleg gyorsan. mert nem vagyok elegedett magammal. mert gusztustalannak tartom a betegsegemet, meg a gondolataimat. ezert.
