Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

Riff-Raff Creative Commons License 2005.05.11 0 0 463

Azt minek beírni? Abban nincs semmi érdekes. :)

Különben meg nekem nem voltak eddig gondjaim a biztosítókkal, a Unionnal se. Gondolom, inkább a károsultaknak van több gondja, én meg nem voltam még károsult.

Illetve tavaly év elején annyi nehézség volt a Unionnal, hogy az egész éves díjat egy összegben fizettem inkasszóval, de sehogyse bírtak eljutni odáig, hogy leemeljék a számlámról a pénzt. Mondjuk ez betudható volt annak, hogy a Union akkor indult a kötelezővel, és mivel meglehetősen alávágott az áraival a piacnak, egyből sok ügyfelük lett. Nem is izgatott volna, hogy mikor emelik le a pénzt, csak kellett volna a zöld kártya, azt meg csak akkor adják ide, ha be van fizetve a díj. Végül hosszas alkudozás után az ügyfélszolgálatos hölgy becsszóra elhitte, hogy lesz a számlámon elég pénz, és nem is mondom le addig a beszedési megbízást, és adott zöld kártyát. Ez történt január elején, a díjat meg végül valamikor március közepén sikerült leemelniük.

Előzmény: HTT (462)
HTT Creative Commons License 2005.05.10 0 0 462

Hmm

 

Lassan már egyszer megérhetnénk, hogy valaki beírja, hogy ez meg az a biztosító teljesen korrekten intézi a dolgokat .... vagy túl naiv vagyok? :o))

 

Teo >

Előzmény: Riff-Raff (460)
Ali76 Creative Commons License 2005.05.10 0 0 461

Nagyon köszönöm az információkat!!!!

Továbbítom a poruljárt rokonnak:)

Előzmény: Riff-Raff (460)
Riff-Raff Creative Commons License 2005.05.10 0 0 460

Nekem most volt egy ügyem a Unionnal, hát úgy érzem, elég nagyvonalúan intézik a dolgokat.

Az előzmény annyi, hogy 2004-ben én használtam egy barátom kocsiját (ő Amerikában volt hosszabb ideig), és a Unionnál kötöttem rá biztosítást, csoportos beszedési megbízást adtam, egy összegben fizettem az egész évi díjat. Az év vége felé adtam vissza a kocsit, a biztosítás maradt a Unionnál, a srác novemberben bement intézni, hogy most már az ő számlájáról emeljék le a 2005-ös díjat, meg ami még változott. Erre én kapom február elején a bankszámlakivonatomat, január 3-án a Union leemelt a számlámról 23xxx Ft-ot. Ebben nekem annyi saram volt, hogy nem mondtam le a csoportos beszedési megbízást, de hát normális esetben ennek akkor se kellett volna így történnie. Hát bementem a Unionhoz, tettem szóban egy bejelentést, hogy szíveskedjenek visszautalni a pénzem. Eltelt két hónap, se pénz, se válasz. Április elején már írásban adtam le ugyanezt, kérvén, hogy 30 napon belül utalják vissza a pénzem. Eltelt a 30 nap, eredmény semmi. Közben kiderült, hogy a srác számlájáról viszont nem emeltek le semmit, egyébként az idei biztosítási díj 19xxx Ft lett volna. Ma bementünk együtt, hogy verjük kicsit az asztalt, hát vertük egy darabig, mire nagyjából sikerült rekonstruálni az esetet.

A Unionnak másfél hónap nem volt elég arra, hogy a novemberben bejelentett változásokat érvényesítse, ezért a korábbi szerződési feltételeknek megfelelő összeget (23xxx Ft) emelte le az én számlámról. Mivel én nem mondtam le a beszedési megbízást, ez akadálytalanul lezajlott. Miután akadály nem merült fel, nyilván nem is igazán foglalkoztak a dolgokkal, még azután se, hogy én kétszer reklamáltam. Gondolom, az lett volna a figyelmeztető jel a számukra, hogy az én számlámról nem tudják leemelni a pénzt, mert én előzőleg lemondom a beszedési megbízást.

Végül ígéretet kaptunk arra, hogy a különbözetet (kb. 4000 Ft) még ma visszautalják, a többit meg egymás között rendezzük.

 

De azért az ügyfélszolgálatos hölgy se volt a helyzet magaslatán. Meglobogtattam előtte a papírt, amit április elején beadtam nekik. Mondta, hogy ezt akár újra átveheti, de kellene a bankszámlakivonatom is. Mondom: minek? Hát azért, hogy igazoljam, hogy ők tényleg leemelték a pénzt. De én mit igazoljak ezen? Ők emelték le, náluk ennek éppúgy nyoma van, mint a banknál. De akkor is igazolnom kell, mert amikor valaki csekken fizet, akkor is először elkérik tőle a csekkszelvényt. Ja igen, mondom, mert ott közvetít a posta, és az, hogy az ügyfél befizeti, még nem azt jelenti, hogy a biztosító meg is kapja. De nálam nem volt közvetítő, és ha a Unionnál nincs nyoma annak, hogy leemeltek a számlámról pénzt, akkor ott már komoly bajok vannak. Úgyhogy vegyék csak a fáradságot arra az egérkattintásra, és nézzenek utána.

Hát sikerült neki újat mondanom, úgy látszik.

Riff-Raff Creative Commons License 2005.05.10 0 0 459
Nem minden részlet világos, de mindhárom eset a 2002. július 1-től 2003. június 30-ig tartó megfigyelési időszakban történt, ami azt jelenti, hogy 2004. január 1-től hat bonus-malus osztállyal visszább kellett volna sorolni. Aztán onnan lépeget tovább. Ha 2003. július 1. és 2004. június 30. között nem okozott balesetet, akkor 2005. január 1-től eggyel kedvezőbbe sorolják.
Előzmény: Ali76 (458)
Ali76 Creative Commons License 2005.05.10 0 0 458

Sziasztok!

 

Mit tanácsoltok?

Unokatesómmal érzésem szerint kib@sznak, most ugrott, egy 2003 év január környéki eset miatt a kötelezője. Röviden vázolom, mi a szitu.

 

2002 dec, káreset, ő a hibás; 2003 jan. káreset, ő a hibás; 2003 ápr. környéke káreset, ő a hibás. Az utolsó káresetnél a másik fél felhívta több hónappal késöbb, hogy írjanak már egy új betétlapot, mert elfelejtette időben bejelenteni, unakatesóm megtagadta a kérést, "hiszen ez csalás" felkiálltással:) . Idén jan. átment a postabiztosítóhoz és kihozták, hogy kb 20 ropi a kötelezője, most kapott egy visszamenőleges csekket 29e-ről és a jövő 1/4 évest, ami már 49e. A postánál azt mondták, hogy 2003 jul 30 utáni káreset most számít be és visszadobták A0-ból N4-be(ebben az "n" -ben nem vagyok biztos, de a lényeg, hogy 4 értékkel visszább)

 

Mi van ilyenkor?

HTT Creative Commons License 2005.04.19 0 0 457

Hmm

 

Ez a szép az életben :))

A két "banda" egymásra mutogatva szivatja az ügyfelet :(((

 

Teo >

Előzmény: Goliath (456)
Goliath Creative Commons License 2005.04.18 0 0 456

20 perc zene után sikerült beszélni egy pb-s hölggyel aki azt mondta, hogy a bank a hibás, mert nem küldött vissza akármit, és én sem adtam csoportos beszedésit. Akkor az otp vajon honnan találta ki hogy kell egy ilyen megbízás.

Ja, a hölgy fenyegetett, hogy ha nem fizetem be, akkor április 30-al megszűnik a biztosításom. Anyátok!

 

Bocs!

 

Goliath Creative Commons License 2005.04.18 0 0 455

Nekem a posta nem akarja levenni a díjat a számlámról. Január 4-én átküldték a banknak a csoportos beszedésit, erre március 2x-én küldik a csekket. Bementem a postára ahol kötöttem, hogy ez van. Ok, hozzam be a megbízási szerződést, lefaxolják, és leveszik a pénzt. Eltelik egy hét, semmi. Postára be, enyhe anyázás, telefonálgatás, a fax elment csak nem olvasható. Ok, mégegyszer kitölt, elfaxol, ez volt múlt hét kedden, de még mindig nincs leemelve a díj.

Remélem nem okoz nekem kárt posta biztosítós, mert ha a saját lóvéjukat így szedik be akkor kárt vajon hogy fizetnek?

 

Előzmény: vomit (445)
SliDe Creative Commons License 2005.04.14 0 0 454

Hali,

tudna valaki segíteni egy jószívű uniqa-s biztosítási kárrendező kellene nekem.

Nem.

Egy nagyon jószívű kellene.

SOS.

Köszi előre is.

slide@fw.hu

LG_Killah Creative Commons License 2005.03.04 0 0 453

OK. Thnx.

 

RetteNETes Lalyos Creative Commons License 2005.03.04 0 0 452
Vagy kérd el a kereskedéstől a jármű adatait, (alvázszám, szín, stb... ha nincs rendszám az nem baj, amint átvetted az autód, bejelented változásként.) és keresd meg a neked szimpatikus biztosítót,
Vagy vidd el magaddal az előbb említett biztosítónak ügynökét, az majd megköti neked.
Előzmény: LG_Killah (451)
LG_Killah Creative Commons License 2005.03.04 0 0 451

Üdv. mindenkinek.

Tök "ámátőr" vagyok ehhez a biztosítási dologhoz. De a kérdésem a következő lenne: Első autó, Első biztosítás, stb... Gondolom a kötelező biztosítás azért "kötelező" mert kell. Na már most a márkakereskedésbe ahol veszem az első autómat nem valami kedvezők a feltételek, de valamit kell kötnöm. Ahhoz meg kellenének az autó adatai. De amikor elhozom a árusító cégtől a kocsit akkor abban az időben nincsen rajta biztosítás, vagy nem? vagy mi van ilyenkor. Majdnem minden oldal amit néztem az autó adatait kéri a biztosítás megkötésekor. De az autóm még nincs meg. Ha viszont meg lenne, akkor meg már elhoztam volna az árusítótól, De biztosítás nélkül?? Szóval teljesen bele vagyok keveredve.

 

Bocs ha Offoltam.

 

RetteNETes Lalyos Creative Commons License 2005.03.02 0 0 450
ott van az igazság....
Előzmény: HTT (448)
tucsok13 Creative Commons License 2005.03.02 0 0 449

Anyum eladta a Golfját de a tesója nem akarta átíratni, viszont anyum ragaszkodott a B10 biztosítási besorlásához - idén januárban a tesója simán átíratta az üzembentartóit, és anyum mikor 1 hét múlva átvette az új kocsiját már arra vették figyelembe a bónuszát.

Vagyis: függetlenül attól amit ott benn a nyálas mondott igenis hogy van mód üzembentartó változásra! Az valóban igaz hogy ha pl a cég telephelye változik csak köv. évtől veszik figyelembe a díjbesorolásnál az új címet, de ha az üzembentartó személye változik azt kötelesek szerintem ők is változtatni!!

Én a helyedben bemennék egy másik Union képviseletre, vagy utánanéznék a jogszabályban. Sőt: érdemes felhívni telefonon a PSZÁF-et, ahol garantáltan segítenek. A honlapjukon van fenn mail cím is, arra elküldheted amit ide leírtál. Mert szerintem igazad van! És a PSZÁF a bizt. felügyeleti szerve, nekem már többször segítettek.

Előzmény: Sorby (443)
HTT Creative Commons License 2005.03.02 0 0 448

Halihó

 

Nem is tulajdonosként kell biztosítót váltanod, hanem eddig tulajdonos voltál, ezután meg lesz valaki más az üzembentartó, az meg ott köt biztosítást, ahol akar, és semmi köze nincs hozzá, hogy év közben vagy-e vagy sem ... szerintem :)

 

Teo >

Előzmény: Sorby (447)
Sorby Creative Commons License 2005.03.02 0 0 447
azért szerettem volna náluk kötni, mert az új üzembentartóra is az union jött ki a legolcsóbb megoldásnak, de természetesen ezek után már nem állt szándékomban megkötni náluk semmit, sőt, ha tehetném, akkor most azonnal megszüntetnék velük minden kapcsolatot, de ez csak akkor lehetséges, ha eladom az autómat, ugyanis tulajdonosként nem válthatok év közben biztosítást...
Előzmény: HTT (444)
RetteNETes Lalyos Creative Commons License 2005.03.02 0 0 446
HTT-nek igaza van, nem értem én sem a "szarozást" (Biztosítós szemmel persze értem a törekvéstz az állomány megtartására), és az sem világos miért ugyanoda akartál menni??
Előzmény: Sorby (443)
vomit Creative Commons License 2005.03.02 0 0 445
a posta biztosito nekem sem akarja elereszteni a kezemet, nem kuld bonuszigazolast, es keri az idei dijat. JBQA
Előzmény: Törölt nick (442)
HTT Creative Commons License 2005.03.02 0 0 444

Hmm

 

Nem vagyok teljesen otthon ebben a témában, de úgy hiszem, hogy Téged megvezettek szépen :o((((

Először is! Olyan szerintem nincs, hogy év közben nem tudsz üzembentartót váltani!!

Másodszor! Mi a ráknak kell Neked ugyanannál a biztosítónál biztosítást kötni, ha egyszer már hülyeségeket beszéltek??? Én biz simán lemondanám, aztán egy másik biztosítónál kötnék az új üzembentartóra, a többi meg nyaljon sót!!

 

Teo >

Előzmény: Sorby (443)
Sorby Creative Commons License 2005.03.02 0 0 443

sziasztok!

nem volt még időm végigolvasni a topikot, csak most hirtelen felindulásomban muszáj megosztanom veletek a történteket! (így utólag visszaolvasva jó hosszúra sikeredett...:D)

második éve lesz/lenne/lett volna, h az union biztosítónál kötöm meg a kötelező biztosítást a kisautómra. januárban, amikor megkaptam a csekket, akkor kicsit hanyattdőltem, ugyanis a tavalyi 14 ezer helyett idén 21 ezret kellene fizetnem negyedévente, rádásul úgy, h a kalkulátor szerint számomra még mindig ez a legolcsóbb! így hát januárban elkezdtem pörögni az ügyön, h milyen úton-módon lehetne ezt olcsóbbá tenni. akkor felhívtam az union biztosító központi ügyfélszolgálati telszámát és megérdeklődtem, h mi a menete az üzembentartói átírásnak. 1 hölgy készségesen felvilágosított, h először el kell mennem az okmányirodába, át kell iratnom a forgalmit az új üzembentartóra és az új forgalmi másolatával együtt kell náluk jelentkeznem és onnantól semmi akadálya a dolognak! ennek a hölgynek akkor még felírtam a nevét, de sajnos azóta már kidobtam a papírt, pedig ha tudtam volna...

aztán ez 1 picit feledésbe merült és néhány hét múlva újra hívtam az ügyfélszolgot (mivel kidobtam a papírt, ezért elfelejtettem, h milyen iratok és másolatok kellenek hozzá), ahol ismét beszéltem 1 kedves hölggyel (akinek nem írtam fel a nevét, mert hát ki gondolta volna, h eccer még szükségem lenne rá...), és elmondtam neki újra a történetet. ő megerősítette a korábban hallottakat, h először az okmányiroda és csak utána a biztosító. én naívan elhittem neki, hiszen nekem fogalmam nem volt róla, miért kellett volna azt feltételeznem, h neki sem...

aztán múlt héten elmentem az okmányirodába, ahol néztek rám bután, h hol az új kötvény?!? milyen kötvény?!? hát, amit a biztosító ad az új szerződőnek (vagyis az új üzembentartónak)... hát hol lenne? náluk, merthogy ők addig nem kötnek új szerződést, amíg be nem mutatom nekik az átiratott forgalmit!

ott álltam 2 tűz között és nem tudtam, h kinek van igaza, csak szarul éreztem magam, h teniszeznek velem... végülis az okmányirodás hölgy volt olyan kedves, h megszánt és kiállította az új forgalmit!

na, akkor innentől minden sínen van! magamhoz vettem az én régi kötvényemet, az új üzembentartótól 1 meghatalmazást, h megkössem a nevében a szerződést, az ő jogsijának és személyijének a másolatát, meg az új forgalmit! szóval teljesen felvértezve gondoltam, h munka előtt beszaladok ma a biztosítóba, délelőtt 11kor csak nincsenek olyan sokan, pikk-pakk elintézem...

ott először is kérték tőlem a lemondónyilatkozatot. mondtam, h erről nem volt szó a kétszeri telefonos ügyfélszolg beszélgetés alatt, de ha csak ez kell a boldogsághoz, akkor firkantok pár sort, h lemondok az üzembentartói jogomról! aztán átültettek 1 másik asztalhoz, az üzletkötőhöz, akinél egy körben lerendezhetem a lemondást és az új szerződéskötést is! a kölyök (nagyjából 28 éves lehetett, ighaz, h még így is idősebb nálam... :D) agyonszoláriumozva, tetoválás a nyakán és nem tudtam róla eldönteni, h rágózik v csak szimplán nyáladzik, de mindeképpen kérődzött vmin...

közölte velem, h ilyet nem lehet: év közben nem lehetet üzembenartót módosítani a visszaélések elkerülése végett! mondtam is, h ez tiszta sor, de akkor ezt miért nem tudta a kedves kolléganője mondani (2x is!!) az ügyfélszolgálaton, mert nekik világosan elmnodtam, h mit szeretnék és azt mondták, h lehet! ezek után csak hab volt a tortán, h kiderült, h mégis az okmányirodás csajnak volt igaza, mert előbb kell a biztosítást megkötni és utána készül a szerződés, tehát ebben is baromságot mondott mind2 kedvesdrágajó ügyfélszolgos csaj!

innentől átment a "beszélgetés" 1 kissé durvább hangnembe, miután kvázi kikérték maguknak, h hogy képzelem, h én azt mondom, h "önök azt mondták nekem az ügyfélszolgálaton", mert hogy ő vele biztosan nem beszéltem!?! való igaz, de azt hiszem, h per pillanat ő volt, aki velem szemben ülve képviselte az union biztosítót, ezáltal teljesen magától érthetődő volt (számomra), h az önök=union biztosító megnevezés helyesnek bizonyult... de jól kioktattak, h nem... :/

ezek után (kezdődő arcpírral és véresedő szemekkel :D) megmelítettem az "úrnak", h kicsit vegyen vissza magából és gondolkozzon el, h milyen hangon beszél az ügyféllel, mert még a végén a panaszkönyvet is kikérem! erre ő felháborodottan, h én mit képzelek, h fenyegetem, és egyébként is már x éve a biztosító sazakmában dolgozik és különben is blabla... hát, sajnos ez az x év még mindig kevés volt arra, h megtanulja a jómodort, bár ez független a biztosítós múltjától, szóval inkább illemtan órára kellene járnia...

ezek után itt állok, h kifizettem 1 kisebb rakás pénzt az átírásra teljesen feleslegesen, mindezt azért, mert 2x is rossz felvilágosítást kaptam a biztosítótól (tehát kizárva, h én értettem félre), én pedig naívan nem feltételeztem róluk, h (akár szándékosan, akár "véletlenül") félrevezetik az ügyfelet...

mit tudok ilyenkor csinálni? a biztosítónál senkit nem tudok felelősségre vonni, mert még a nevét sem tudom annak a 2 nőnek, akik ezt mondták! menjek a fogyasztóvédelmisekhez? hiába rögzítenek minden beszélgetést a biztosítónál (így az enyémet is), ha nem tudok nekik sem nevet, sem pedig konkrét időpontot mondani, ami alapján megkeresik, akkor ők is elhajtanak!

mi marad? megírom az index fórumra, h messziről kerüljétek az union biztosítót!!!

és mindemellett még vagy 2 napig dühöngök rajta magamban...

Törölt nick Creative Commons License 2005.02.28 0 0 442

Sziasztok! Hasonló az esetem, mint Replay-é, de én nov. 11-én ajánlott és tértivevényes levélben felmondtam egy kötelezőt a Magyar Posta Biztositónál.

Ők ajánlották, hogy így küldjem.

Szintén nem reagáltak rá eddig, és mikor felhívtam, azt követelték, hogy faxoljam el nekik a tértivevényt, mert még él náluk a biztosítás.

Akkor nem véd semmi a biztosítók ellen? Mi van ha azt válaszolják, hogy egy üres papírt küldtem nekik a borítékban?

Tanulság: még az ajánlott sem jelent biztonságot, legjobb ha személyesen aláiratod és lepecsételteted amit írsz nekik.

falco27 Creative Commons License 2005.02.22 0 0 441
Sziasztok! Az a kérdésem hogy olvastam ilyesmit, h a biztosítóánál lehet igényelni az új kocsi forgalombaállításának költségét, ha totálkárosra törik az autódat! igaz ez? Köszönöm a segítséget!
ezustgolyo Creative Commons License 2005.02.12 0 0 440
Köszi a segítséget!
HTT Creative Commons License 2005.02.11 0 0 439

Halihó

 

Biz elég érdekes dolog, de a jogi része úgy van, ahogy Lalyos mondja :o

Én megkérdezném a Helyedben a Köt. biztosítás kárrendezés topicban a "szakértőket", ők tán tudnak mondani valami tanácsot, hogy mit kéne tenned, hogy elkerüld a szívást :)

 

Teo >

Előzmény: ezustgolyo (437)
RetteNETes Lalyos Creative Commons License 2005.02.11 0 0 438

nem ismerem a konkrét ügyet, de a biztosítási szerződést az köti meg, akinek érdekében áll az autó megóvása (CASCO), illetve, aki rendszeresen használja.

Kérdés:

Szerződéskötéskor a forgalmi adatai alapján kötik meg a szerződést.

Ha oda be voltál írva, mint tulajdonos, akkor elvileg neked kellett volna fizetned a GFB-t.

Ha üzembentartónak volt valaki beírva, akkor annak.

Be kellett volna jegyeztetned az üzembentartót a forgalmiba...

 

Ennek ellenére túlzásnak gondolom a "visszamenőleg fizettetni" dolgot. Gondolom, a MABISZ díjat akarják behajtani rajtad...

 

Elvileg a Rendszerbe Új belépőnek számítasz A0-ás besorolással....

Előzmény: ezustgolyo (437)
ezustgolyo Creative Commons License 2005.02.11 0 0 437

Sziasztok!

 

Mi a véleményetek arról, hogy 2002 novemberében vettem egy autót amin azóta sem volt a nevemen a kötelező, mindig üzembentartói szerződéssel lett kötve, most hogy szeretnék a saját nevemben megkötni azt mondják, hogy visszamenőleg mindent ki fognak velem fizettetni mert nem volt legális azaz üzembentartói(nem volt bejegyezve a forgalmiba és hiteles az autó) és akik fizettek azok vissza fogják kapni a pénzüket.Ezt egy kicsit nevetségesnek tartom.

Vélemény?

Köszi!

sonne Creative Commons License 2005.01.26 0 0 436
megnéztem biztositas.hu-n, vagy ugyanúgy jönnék ki, vagy még rosszabbul. szóval vagy maradok, vagy lemondom... kösz!
Előzmény: HTT (435)
HTT Creative Commons License 2005.01.25 0 0 435

Halihó

 

Sajnos minél öregebb az autód, annál kevésbé érdekelt a biztosító abban, hogy legyen rá casco-d. Ezért "mindent meg is tesz" :(((

Ha új casco-t kötsz, még rosszabb lesz a helyzet szerintem :((

Egyébként érdemes körülnézni a piacon, mert casco-árakban is igen nagy eltérések vannak.

 

Teo >

Előzmény: sonne (434)
sonne Creative Commons License 2005.01.25 0 0 434
Casco-s téma, szóval kicsit off, de a fórumon ez az egyetlen élő topik autóbiztosítás ügyben:

Újan vettem egy autót 2 milláért, vételkor a casco 100000 / év volt. Most 5 éves az autó, ér kb. 1 millát, a casco meg 120000 / év.

Miért fizetek egy kisebb értékű tárgy után, vagyis kisebb kockázatért többet? Mi a teendő ilyenkor? Kössek új biztosítást a jelenlegi értékkel, vagy akkor még rosszabbul jövök ki? Egyáltalán kötnek még 5 éves autóra casco-t?

Kösz a segítséget előre is.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!