Na ő Mia :) Mostanában rákapott a cipőfűzökre, meg az ágynemü rágásra. De most már lemegy éjszaka aludni. Igy legalább tudok 3-4órát aludni éjszaka. Szerintem vámpirnak tervezték, mert nappal alszik éjszaka, meg szaladgál :) Most mondja párom, hogy a betontéglát is rágcsálja. Basszus a kezem ugy néz ki, mint ha folyamatosan vagdosnám. A kezünket is állandóan rágcsálja, éjszaka átmászik a fejünkön, stb. Egy perc nyugtunk sincs :) Holnap megyünk az első kombináltra.
Okorica, ez nagyon jópofa volt :) Mármint a sztori :)
SzentK Köszi, igen alakulgat a kutya-gyerek viszony, de a béke még odébb van. Egyelőre az is eredmény, hogy Fiona a maga módján toleráns vele, sőt játszani is szoktak együtt. Idegennek már százszor odakapott volna. Még mindig előfordul, hogy a gyerek tiszta szeretetből csépeli a fejét, ő meg tűr tűr tűr... mondjuk odébb nem menne :) A gyerek állandóan eteti, azzal nincs gond. Ma pl minden sajtfalat felét kivette a szájából és a kutyának adta :) A kenyérrel vigyáznom kell, mert eddig nem evett a kutya, de a gyerek óta kicsit kikerekedett miatta.
Valamelyik nap a szomszéd fekete tacsi (aki mellesleg minden nap jár erre) benézett hozzánk és körbeszaglászott. Fiona ilyenkor tiszta ideg és követi. Na amikor Fiona fekhelyéhez ért látni kellett volna, ahogy a mi kis morgoncunk rákészül , hatalmasra tátja a száját és belecsippent a feketének a fülébe :) Persze ezek nem komolyan harapások :) A fekete jóval nagyobb mint a miénk és ha nem nálunk vagyunk akkor ugyanilyenért helyreteszi Fionát.
Teszel fel Miáról képet? Legyen sok örömötök benne :-) !
Ha belegondolok, mikor Rozka 2 hónapos volt még a "betont" is szétrágta. :-D A házimozink összes hangfalát leépítette. Jó kis időszak volt.... Nálatok is történnek szétrágós huncutságok?
NCSK, hogy vagytok, Alakul Fiona és a kisgyerkőc kapcsolata?
Érdekes lesz majd Miával együtt élni :) Azon gondolkodtam, hogy tavasszal akinek van kedve, jöjjön le felénk kalászra és elmehetnénk sétálni valamerre. Van egy kis erdöszerüség, vagy ott van szentendre is, vagy dobogókő is. lehetne egy "tacsi séta" :)
Én ezt az akaratosságot,makacsságot azért írtam,mert nekünk van egy másik kutyink is,ő palotapincsi keverék,és ő teljesen a másik véglet volt kicsinek is,most meg 8 évesen pláne. Én hozzá tudom csak hasonlítani Szofit,mert vele is átmentünk ezeken a dolgokon,és vele sokkal egyszerűbb volt. De ez nem azt jelenti,hogy nem élvezzük minden percét a "gyereknevelésnek",csak kicsit húzósabb,mint az elöző volt! :)
"....nekünk még csak 7 hónapos a tacsink,de azt elmondhatom,nagyon akaratosak,makacsok tudnak lenni! Nagyon sok türelem kell hozzájuk,..."
Azért legyünk korrektek és őszinték: ki az, aki klasszikus értelemben vett "kutya-vasszigorral" neveli a tacskóját?
Én is leszidtam néha a Rudit - amikor pl. szemetelt, vagy káromkodott (ez volt az az acsarkodás, amit egy-egy neki nemtetsző vendéggel művelt pl. a kempingben) - de ő tudta a legjobban, hogy mindez nem komoly.
Mert beismerem: nem is volt az.
A legtöbbször inkább a környezet megynugtatása végett szidtam meg (mint afféle látszat-intézkedést - hogy lássák, hogy én sem értek egyet a kutyával, úgymond) - de látszott a Rudi nézésén, hogy "Ugyan már, hagyjuk a hülyéskedést - te ezeknek szerepelsz?".
Annyira egy csapatba érezte magát velem, hogy miután jól megkergetett egy-egy visítva-menekülő (hívatlan) vendéget a lakókocsitól - utána azzal a pofával ballagott vissza, hogy "Na, jól csináltam?"
Régen beszéltünk. Meséljetek mi újság! Walzi, igaz, hogy te kocsmázol is?
Szóval a Duna itt csörgedezik mellettünk, sokszor megyünk oda a gazdi2vel. Régebben még jött velünk a zsémbes öregasszony is, de ő valamit csinált a lábával, és többet nem jött le velünk. Hát én aggódtam is rendesen érte, a gazdik vitték mindenhova, de csak nem akart rendbe jönni a lába. Amióta nem mászkált, ott ültem (na, jó, feküdtem) mellette, és többször képen, lábon nyaltam, hogy segítsek rajta. Érdekes, ezeket már nem viszonozta fülcsípéssel. Egyik nap jött a gazdi1 édes kicsi fia, és elvitt a másik nagy haveromhoz, a Banditához. Egy egész délutánt randalírozhattunk együtt. Este jött a gazdi1 értem, amikor hazaértünk, hiába kerestem az öregasszonyt, csak szagokat találtam. Vártam, hogy hazajön, de nem jött, én pedig egyre szomorúbb lettem. Telt-múlt az idő, a saját vackomban szomorkodtam, pedig a barátnémé sokkal kényelmesebb volt, szerettem oda átrándulni egy szunyára. Nem sok kedvem volt kidugni az orromat sem a lakásból, mert kint kutyahideg volt. Teltek a napok, de az öregcsaj csak nem jött haza.
Egyik este a gazdik elkezdtek sugdolózni, hogy ki, mit kap karácsonyra. Én emlékeztem, hogy tavaly karácsonykor is rengeteg finomság volt, reméltem, hogy idén is kapok olyan dolgokat. Meg eljönnek a gyerekek (nem értem, hogy miért hívják gyereknek, hiszem mindegyik felnőtt méretű, és elhozzák Pupit is. Pupi egy tündéri havanase legényke, jó nagyot szoktunk játszani).
Na, a gazdik egyre többször hagytak itthon, és mindig nagy csomagokkal jöttek haza. Elkezdtem keresni a csomagokat, hátha meglelem, hogy idén mit kapok. Azért ügyesek voltak, jól eldugták, mert nem találtam belőlük semmit. Képzeljétek 16-án gazdi1 mondta, hogy legyek jó, mert vendéget várunk. Hát vendég nem jött, csak a gazdi1 rohant el itthonról. Többször hívta gazdi2t, hogy most itt van, most ott van, és majd jön. Képzeljétek, nekem december 16-án megjött a Jézuska, és hozott nekem egy bomba nőt. Skacok, a szám tátva maradt. Kicsi, formás, jó se..e van és hét melle, és nagyon tud hízelegni, kedveskedni.
Annyi puszit kaptam tőle már az első este (micsoda erkölcsök, ilyenkor még csak max. egy mancsozást enged meg az etikett), hogy annyit még életemben összesen nem sikerült begyűjteni. Ja, és megkaptam a Tézsi fészkét. Szóval nagyon megleptek a gazdik, látom, hogy szeretnek, pedig én még időnként most is önállósítom magam.
Igaz, rajtam meg kijött a rosszaság egy szemölcs formájában, nem fájt, csak viszketett, de Fruzsi, mert így hívják az új asszonyomat, azt is nyalogatta, hogy ne viszkessen. Szóval egy tündér, mindenhova jön velem, illeg-billeg előttem. A gazdik mondták, a jövő héten megyünk a dokihoz, leszedik a rosszaságot rólam, meg a Fruzsit szétszerelik. Szóval 21-én gyanús lett a dolog, mert a séta után már nem kaptunk juti falatot.
Hát 11-kor el is indultunk, valami Felicavet nevű helyre. Amikor odaértünk, nekem már nem tetszett annyira, mert a szag ismerős volt az emlékeimből, szégyen, nem szégyen, kissé remegtem (én a hős!), ráadásul szabad cselekedetünkben korlátoztak minket. Átnéztek minket elölről-hátulról, aztán irány egy ketrec. Ott remegtünk, hogy mi történik majd, de aztán elaludtunk. Én akkor tértem magamhoz, amikor már Fruzsi is ébren volt, de nagyon rossz kedve volt. Egyszer csak jött két nő, és kikapott minket a ketrecből és vitt a gazdikhoz. Engem a gazdi2 kapott el, Fruzsit pedig a gazdi1 kezébe fektették. Majd a gazdi1 kissé mérges lett, és visszaadta a nőmet. Fruzsit visszavitték, én pedig le akartam nyalni a vérét a kezéről, de nem engedte. Kb. negyedóra múlva megint hozták Fruzsit, akkor már nem szivárgott, de nagyon kivolt. Oda feküdtem mellé, és segítettem tartani gazdi2nek. Este, amikor hazaértünk, már egészen biztonságosan közlekedtünk, engem nem húzott a fejem, így kaptunk egy kis kaját, aztán mentünk a fészkünkbe pihenni. Gyorsan elaludtam, de éjjel arra ébredtem, hogy a gazdik rohangálnak és viszik Fruzsit magukkal, mert megint vérzik, nekem meg azt mondták, hogy vigyázzak a házra. Azért az egyöltéses friss sebemmel rögtön munkára fogni, hát nem vall túl nagy empátiára…
Jó három órával később meghozták a páromat, addigra már jobb színben volt. Szundiztunk is reggelig. Másnap, reggeli séta után megint kaptam házi feladatot, mert Fruzsit egy másik dokihoz vitték. Skacok, hogy ezek mit össze tudnak aggódni, ráadásul állandóan a csajommal rohangálnak.
Amikor hazajöttek, akkor végre adhattam egy puszit Fruzsinak, de sietős dolgom volt, hiszen várt a csontom. Azonban olyan történt, hogy a szám ismét tátva maradt, s ha már úgy is nyitva volt, hát vonyítottam is vele. Olajat cseréltek meg spirituszt töltöttek ebbe a nőbe a dokinál?! Mert úgy megtépett, hogy a gazdi1nek kellett leszednie rólam. Mint egy „Hebamme Hexe”, szörnyű volt. Azóta szerencsére jól megvagyunk, s a békesség kedvéért hagyom rágni a csontomat (addig is puhul), és ha megunja, otthagyja nekem, szóval az önérzetem sem sérül. Meg nyalogatni szokta a sebemet, és én is az övét. Igaz, hogy ott vannak a cicijei is, úgyhogy rendszeresen elkalandozok…
Ilyenkor szoktam sajnálni a gazdi1et, mert neki csak kettő jutott. Na, de úriember ilyenről nem beszél. Szóval sétálgatunk, most már egyre messzebb megyünk, mert már Fruzsi is bírja a strapát. Képzeljétek a gazdi2 varrt neki egy kabátot (miközben gazdi1 hátráltatta az ötleteivel), kis virággal, úgy néz ki benne, mint egy dáma, szóval dögös a nő. Azt viszont észrevettem, hogy a csajt jobban szeretik, mint engem, mert kicsit több kaját kap, mint én, pedig a sorrend szerint én vagyok az egyes számú kutya. És amikor kérdőre vonom a gazdi2t, akkor azt mondja, hogy majd én is kapok többet, ha akkora lesz a hátsó fertályom, mint a Fruzsié. Hát azt várhatják, de azért minden sétánál körbejárom a jó lelőhelyeket. Ma is találtam lerágott csontot, de még volt rajta némi husi. Igaz, nem sokáig, mert elnyeltem, miközben gazdi2 tombolt, és nagyon mérges volt rám. De hát honnan is tudhatná, milyen isteni finom és abbahagyhatatlan egy ilyen talált finomság?!
Hát, Skacok, ti ilyet ne csináljatok, mert később olyan rosszul lettem, hogy egyenes állni sem tudtam, nemhogy menni. Kínomba forgolódtam, tántorogtam. Gazdik hál’istennek, észrevették, hogy itt valami nem stimmel, mert felkaptak és indultunk Szentendrére. Hát nem kirándulásról beszéltek. Amikor leértünk, szabadon engedtem a „rókát”. Hát volt száguldás + Porsche szerelem, pillanatok alatt kint voltunk a dokinál, aki a Tézsit is vizsgálta, legalább is, ahogy elhallgattam, ismerte az öregcsajt, sajnálta is, hogy nem volt ereje meggyógyulni. Egy kicsit én is szomorú lettem, bár egyébként is elég ramatyul éreztem magam a doki kezei között.
Már amikor odaértünk ugyanis jobban éreztem magam, reménykedtem is, hogy megúszom az „eseményt”, de nem lehetett elsumákolni a vizsgálatot. Kaptam egy szurit, hú, nagyon csípett!, meg lecsapolták a véremet, cukrot kerestek bennem, de én olyat még soha nem kaptam, így aztán hogy is lett volna benne?!
Na, kiderült, hogy nincs nagy baj, mindenki megkönnyebbült, már én sem reszkettem, mint a nyárfalevél, és végre uzsgyi haza. Tündéri párom örömébe körbe-körbe nyalizott (bár nem kértem fürdőt), de most valahogy jólesett, hogy aggódott értem.
Skacok, tegnap itt voltak a gyerekek, és elhozták Pupit is. Hogy az mekkora egy kandúr, egész este próbálkozott velünk, de a gazdikkal közösen sikerült távol tartani, Fruzsitól is, meg tőlem is. Azért történt még más is, például elmentek vásárolni a gazdik a Fressnapfba. Fruzsi kapott egy gyönyörű nyakörvet, ami már beillene nyakláncnak, fekete rózsaszín mintás kis virágokkal, és állati jól áll a ruhájához. Meg vettek pislogó marhaságot, és nyakunkba is tették, de Fruzsinak sikerült elhagynia az első sétán, majd kikérdezem, hogyan csinálta, mert én még nem tudtam megszabadulni az enyémtől. Pedig elég kellemetlen, sőt mit több: bosszantó, mert nem tudok szem elől veszni egy kis falatozásra, rögtön meglátnak, akárhová bújok.
Ja, és kaptunk egy furminátort, vagy mi a fenét, de egy biztos: nem terminátor. Jól megfésültek vele mindkettőnket, s van egy jó hatása: most már felmehetünk a kanapéra, állítólag nincs tele szőrrel az ülőgarnitúra. Ha csak ezen múlik, én elviselem akár minden héten is a vakargatást. A kanapé ugyanis kanapé, például onnan jobban lehet látni, közelebb vannak a gazdik, nemcsak kutyaszag érezhető. Ja, és hoztak maguknak mindenféle cubákokat is. És elkezdődött az állatkínzás, de komolyan! Egész nap rotyogott a fazékban a cubák, mi meg kénytelenek voltunk beérni a fenséges illatával és kvázi virtuálisan őrizni.
Az egyik nap gazdi1 azt mondta, hogy mehetek vele Tárnokra, hát szóval egyből zabszem + lettem, mit ronthattam el? Végül gazdi2 lebeszélte róla, hogy magával vigyen, de küldtem a cubákokból Buksinak, akit én nem láttam, de a gazdiknak nagyon fontos. Ja, a Buksi, Tárnokon Káró fedőnéven üzemel, és egy áldott jó kutya, csak a fiúkkal nem jön ki.
Ugorgyunk – mondaná - Pósalaki úr is. Szóval hazajöttek a kis Andrissal, hát volt ám kutyaszag-orgia! Felismertem néhány kenyeres pajtásomat a kennel sorról. Hát a kennel álmomba se jöjjön elő, főleg az Illatos úti! Brrr…!!!!
Másnap megint nem kaptunk a séta után finomfalatot, ebből tudtam, hogy megyünk valahova. Amikor megérkeztünk, megcsapta az orromat az a szag, hát minden bátorságomat hirtelen a kocsiban hagytam. Először engem kaptak el a gazdik, és a doktor bácsi kiszedte belőlünk a cérnát, de szerencsére azért egyben maradtunk. Mondta is a gazdi1, hogy a tacskók cérna nélkül is működnek.
Tegnap meg egész délután és este valami Hofit néztek a gazdik, nekem egy szám tetszett nagyon, asszem az volt a címe, hogy „Lazítani, próbálj meg lazítani…”, meg is tanítom majd a Fruzsinak.
Szia,hát nekünk még csak 7 hónapos a tacsink,de azt elmondhatom,nagyon akaratosak,makacsok tudnak lenni! Nagyon sok türelem kell hozzájuk,de imádnivaló az biztos! Sok sikert hozzá!
Sziasztok. Nemrég lett egy kis tacsim, és nem találtam tul sok mindent a fajtáról. Ok, hogy jo kotorék, meg okos,könnyen tanul,de temperamentumra nem tudtam meg sok mindent. Nekem elötte bullterrierem volt, ugyhogy ez most kicsit más lesz :) Valaki, akinek régóta van tacsia beavatna a részletekbe esetleg:)? Előre is köszönöm
Mikor Rozkát befogadtuk volt egy másik kutyusunk is. Ő volt az első négylábú családtagunk. Az első gyermekem születésekor kaptam. Egy Bordeaux-i dog. Pár hónappal ezelőtt kiderült, hogy a teste tele van daganattal. Szinte letaglózott minket a hír. 1,5 hónappal ezelőtt hagyott itt minket egy szombat este. Zokogott az egész család! A kertünkben temettük el még aznap este. Éjszakába nyúlóan beszélgettünk róla a gyerekkel és megállás nélkül sírtunk. Rozka űlt közöttünk a kanapén és vonyítva ugatott! Értette... tudta... mint a farkasok, amikor ugatják a holdat. A cicánk 2 napig nem jött haza (pedig még pisilni is úgy kell kitessékelni). A gyerekeknek volt talán a legnehezebb, az ő családképükben mindig ott volt Aida nem éltek még nélküle... Nehéz volt, nehéz még most is!
Szegény Rozka "issza meg a levét", mert most agyon nyomjuk a szeretetünkel. Úgy elkényeztetjük, mint kutyust talán még ember soha. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy egy másik kutymorgó feledtetni fogja a fájdalmatokat, de segít... nagyon sokat!
Őszinte részvétem ! Tudom hogy most nagyon fáj,de az idő majd segít. Eljöhet még az az idő,hogy új kutyusotok lesz,nem azért hogy pótolja Rudit,hanem hogy megszépítse a mindennapjaitokat,és ti is az övét! Mert erröl szól ez,a szeretetről,arról,hogy egy kis léleknek boldoggá tudjuk tenni az életét,hiszen Ő is boldoggá teszi a miénket. Kívánom,hogy csituljon a fájdalom,és hamarosan boldoggá tudjatok tenni egy új kutyust! :)
A párom nevetett is az elején, hogy "Figyelj már, Rudit keresik vitorla-varrásért, hát normálisak ezek?" - de a végén (immár vagy 3 éve) teljesen megszokta ő is, hogy "Rudi-bácsit", vagy "Rudi-úrat" keresik ezzel-azzal.
Így terjedt el - nincs mit berzenkedni.
Szegény Rudikám már nem él - de engem az idén nyáron is így fognak hívni.
Hogy hogyan fogom ezt megélni... azt még nem tudom.
Ha valaki, akkor ti tudjátok min mehetünk keresztül - ezért a ti együttérző szavaitok hatványozottan is jól esnek.
Rudi éppenséggel élhetett volna még pár évet - hisz csak 13 éves volt - de sajnos a kór legyőzte.
Annyira részese volt életünknek, hogy egyszerűen nem volt bekódolva az, hogy milyen nélküle?
- Hosszú-hosszú évek óta megszoktuk, hogy egy bevásárlás vagy más ügyintézés után valaki vár az autóban. Már nem fog.
- A párommal mindig veszekedett, hogy ne öltözzön, ne menjen sehova. Már nem fog.
- A nyári lakhelyünkön a közösség kedvence volt - anélkül, hogy bárkinek is hízelgett volna - pusztán csak az az eszement ragaszkodása hozzánk is felkeltette (akár a külföldi) kempinglakók figyelmét is.
Mondok egyebet: Engem polgári nevemen Ronald-nak hívnak. Becézve Roni.
Erre az történt, hogy a Balatonparti-közösség nem sokat szarozott a nevemmel (hisz a kutyámat többen ismerték, mint engem) - ezért simán Rudi-nak, Rudibácsinák hívtak... Ismétlem: ENGEM!
Képzeljétek el, hogy vadidegen emberek kerestek meg ezzel-azzal (pl. egy vitorla-javításaal) hogy "Rudi úrat keresik" - mert már így hívott az egész közösség.
Még engem is a kutyám után kereszteltek át? Lehet ezt még fokozni?
Őszinte részvétem :(( Könnyezem a soraidat... Olyan sokat meséltetek Rudiról, hogy mintha ismertem volna személyesen. A fájdalmatokból átvenni nem tudok, de tiszta szívből együttérzek Veletek :(
El sem tudom mondani mennyire sajnálom!! Pontosan ma gondoltam rátok, hogy mi lehet Rudival... régen jelentkeztél. Emlékszem sok sok történetre, amit itt elmeséltél róla. Valóban egy különleges kutyus lehetett. Szerencsések vagytok, hogy veletek élhetett és ő is szerencsés, hogy ilyen kivételesen nagyszerű gazdái voltatok neki...
Rudi ezen a képen olyan nagyon gyönyörű és látszik rajta, hogy igazán elégedett, boldog kutyus!
„Egy jó kutyának, halála után, a legjobb helye a gazdája szívében van."
Szavam nincs a szomorúságomra. Meglett férfi létemre is könnybe-lábadva írom ezeket a sorokat.
Egyelőre egyszerűen el nem tudom képzelni az életemet nélküle - most is várom, hogy mikor hallom a kis tappancsait a folyosón, amint követ a nappalimból a dolgozó-szobámba.
Mert egy percig sem hagyott "egyedül" - úgymond - mindenhová követett.
Emberek százai ismerték a Balaton-parton is.
Amikor kint voltam hajózni, ő hozzá tartozott a tájhoz, ahogy várt a stég végén, hogy "mikor jövök már haza?".
Mérhetetlen szomorúság van rajtunk - a párom is (akinek Rudi volt élete első kutyusa) - ő se tudja feldolgozni az elvesztését.
Egészen biztos, hogy a kis lelke már a Kutya-Menyországban van már - mert ilyen békés, naivan jóindualtú kiskutya ritkán születik.
Még halálos betegen is arra ügyelt, hogy nekünk ne okozzon fájdalmat.
Ne kérdezzétek mi lesz - mert nem tudom. De hogy most ötletem sincs, hogy hogyan lehet nélküle élni... az biztos.
Jajj, ez nagyon szomorú, hogy így eltűnt a kutyuskád. Az jutott eszembe, hogy esetleg felkereshetnéd a környékbeli állatorvosokat, hátha valamelyik tud róla valamit! Esetleg valamelyik nagyobb közösségi portálon megosztani? Persze lehet, hogy már ezeket mind megpróbáltad...
Mivel én nem ismerem Rozka származási helyét, nem láttam a szüleit. Nem tudom, hogy törpe vagy standard a lelkem. Ez csak azért lenne fontost, mert a tápot amit adunk úgy kell kimérni, hogy hány kg lesz felnőtt korában. (én 6kg-val számoltam eddig, de most elbizonytalanodtam) Rozi most 3,8 kg, 19cm marmagasság és 34cm mellk. Az utóbbi 1-2 hónapban már nem nő. Lehetséges, hogy már nem is nagyon fog? Emlékszem,hogy Szofi törpe tacsi. Leírnád, hogy ő mekkora, csak viszonyítás képpen. Ha valaki emlékszik még, hogy mekkora volt 6 hónaposan a kutyuja és mekkora lett felnőtt korára azt is szívesen venném. Köszi.
Nagyon sajnálom hogy elveszett a kutyusod! El sem tudom képzelni mit érezhetsz! Vagyis kicsit mégis,pár hete a párom hajnalban,mielött ment dolgozni,kivitte a kutyikat,/társas házban lakunk/,és félkómás volt még Ő is,a kutyák észrevettek egy macskát,persze azonnal veszett rohamot indítottak ellene,az öregebbik visszajött,de a 6 hónapos Szofi,akit pár bejegyzéssel elöbb láthatsz a fotelban,nem! Frászt kapott a párom is,mert hiába hívta nem jött elő,kereste mindenhol,de nem találta. Bejött,és szinte sírva keltett,hogy :segíts,nincs meg Szofi....! Hát el kell mondjam,én úgy kiugrottam az ágyból,magamra rángattam a ruháimat,és rohantam ki az ajtón. És a kis drágám megszeppenve akkor fordult be a sarkon....,el sem tudom mondani,hogy megkönnyebültem,sírni tudtam volna....,de a kis mulyás is megijedt,nem is nagyon megy el mellőlünk azóta! Remélem megtalálod,szorítok nektek!
Még mindig keresem tacsimat !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!SOS :(