Szerinted ha egy fétisvideo előkerült, egy pornófilm (ami azért sokkal szélesebb körben nézett, mint egy fétisvideo) ne került volna elő?
...és feleslegesen rágódsz a szavakon, mert az itt teljesen mellékes, hogy Borzolt kedély :) véletlenül téves szakmai elnevezést alkalmazott. Lehet a fétis is pornó, még azon belül is el tudnék képzelni hard vagy soft kategóriát, de amiről itt szó volt, csak egy lágy szarság volt, nulla, semmi.
Nagyon nem mindegy, hogy hard vagy soft pornóban szerepel valaki, és itt nem a szavakon, elnevezéseken kell lovagolni. Kemény pornónál például általában a nagy lőcsön szoktak lovagolni.
Nézd, egyszerű a dolog: ha Gigi ennyi infó (sőt, még ennyi sem, mert akkoriban kevesebb volt) alapján halálbiztosan egy kurva, amit itt már-már habzó szájjal ismételgettek páran, akkor Éva meg bizonyosan alkoholista, de valószínűleg Alekosz is, már ha nem gondolod komolyan azt az utóbbi kapcsán, hogy merő rosszindulatból tűnt fel bent mindenkinek az első napokban, hogy folyamatosan iszik. Még Alek is mondta, hogy már nagyon kivan, pedig hát a már unalomig ismételt mentegetés szerint ő csak nyalogatja a piát, egész nap jól elvan egy-két pohárkával. Valljuk meg, azért elég intenzíven nyalogathatta, ha az az 1-2 pohár úgy hazavágta, hogy erre ő is kitért külön. Ne nézzük már hülyének egymást, de legalábbis ne ennyire.:)))
Ami a másik elküldését illeti, szerintem Olivér volt a legdurvább, amikor Évát lárvázta, onnantól fogva folyamatosan Éva alpári produkciói jönnek, amibe a másik kódolt anyázásától kezdve a direkt lekurvázásáig sok minden belefért. Anikó meg Szandika volt még időnként elég kotta, az előbbi átment agresszívba is, amikor Alekosz nem volt hajlandó leszállni róla. A nagy Nagy Alekosz, akinek az állítólag választékos beszédétől sokaknak magömlése volt, hogy de mennyivel különb ő ott mindenkinél, aztán amikor be volt nyomva (vajon mitől? a napi 1-2 pohárka nyalogatásától?), akkor meg kerek perec megmondta valamelyiknek, hogy meg fogja baszni.:)))))))))
Én inkább úgy mondanám hogy Éva szereti az alkoholt, és ha van lehetőség akkor iszik, hisz soha nem tudja mikor ihat legközelebb.
Ez szvsz nem alkoholizmus, hisz láttuk hogy napokig (akár hétekig is) kibírja.
Nos, mutass nekem egy igazi alkoholistát aki akár egy napot is kibír pia nélkül.
Épp így szvsz Alek sem alkoholista. Látuk hogyan iszik. Megnyalja a páleszt és passz.
Ha ezen az ösvényen haladunk akkor bizony öregapán maszív alkoholista volt hisz reggel egy kupicával indított, aztán ment ki a szántóra, ebédre pedig nem mulasztott el meginni egy fröccsöt.
Aztán hogy részegen kit és milyen stilusban küldött el a halál faszára már megint egy másik mese. Mint ahogy az is hogy mások józanul milyen stilusban küldték el őt a halál faszára.
Az escortot legjobb tudomásom szerint nem vallotta be, maga a film az szerintem is túlment egy határon, de az mutat valamit, hogy nem vetkőzött le benne még cickóra sem. Ha mást nem is, maximum azt, hogy tudta, abból még komoly gáz lehetne.:)
Szerintem mindkettőt megilleti az ártatlanság vélelme (vagy mi a f@sz:)) a kurvaságot illetően. Aztán hogy Éva alkoholista-e, azt megint nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, de annyi biztos, hogy ő mondogatta odabent, amikor feszült volt, hogy le kell gurítania egy kis szeszt, az is hót ziher, hogy ő öntögette össze a többiek maradék piáját a sajátjával vagy itta meg a másét, meg az is, hogy részegen csak ő küldött el néhány embert a halál faszára alpári stílusban.
És megint csak azt mondom, hogy ezzel nincs is semmi baj, csak akkor nem kell tagadni.
Sokkal szinpatikusabb lenne ha azt mondaná hogy " igen, kimentem, dugtam egy hatalmasat, és még rengeteg pénzt is kaptam érte, tessék irigykedj büdös paraszt, hogy cigánycsaj léttemre egy sejknek is kellettem".......
Ami azt illeti én meg kellőképp irigykednék is paraszt léttemre a zsíros büdös sejkre ....:)))
A fétisfilmek is a pornó tágabb értelemben vett műfajába tartoznak. Sem az öltözék megléte, illetve hiánya, sem az aktus mikéntje nem zárja ki a minősítést. Adekvát stúdióban vették fel a jelenetsort, melyben bizonyos hölgyek csókoloztak, mások tapiztak, pucsítottak. A cél egyértelműen az erre fogékony férfiak igényének kielégítése. Innentől kezdve édesmindegy, hogy análbaszás, vagy "csak" perverz szúrkálódás szerepel a filmben. Tetejében még nyilván teljesen véletlenül dubajozás ügyében is kihallgatták az azóta punciig levetkőző, előtte erotikus táncosként, escortosként is bevallottan dolgozó Gigikét. A tényeket nem lehet elmaszatolni.
Nem is rád céloztam, hanem Motunra. Annyit tudunk biztosan, hogy kihallgatták őt is ezügyben, de az meg önmagában még nem nagy valami azok után, hogy az ügynökségek adatbázisából szoktak ajánlani embereket mindenhová és végigjárják ezeket az embereket a zsernyákok. Meglepve mondjuk én sem lennék nagyon:)), de addig nem ártana ragaszkodni a tényekhez.
Azért a sejtés meg a gyanú még nem a valóság.:) Motun azt írja, hogy aki kurva, az ne tagadja, miközben Gigiről tényszerűen csak azt tudjuk, hogy az Erotika Parádén szerepelt (akárcsak Éva) meg volt egy (vagy kettő?) fétises baromsága, amihez fürdőruhára vetkőzött.
Azért azt is vedd figyelembe, hogy Giginek a szó szoros értelmében vett kurvaságáról semmilyen bizonyíték nincsen. Ellenszenves nő meg minden, de akkor sincs.
sztem ha valaki ilyet csinál, és ezt el akarja titkolni, az ne menjen el szerepelni a legnézettebb magyar csatornára. maradjon otthon, éljen hétköznapi életet, és reménykedjen, hogy nem derül ki. de így kihívta maga ellen a sorsot.
Jajj, ne játszd meg, hogy ilyen értetlen vagy, mert még csak nem is vicces.
Gigi a szépségiparban dolgozik (Terézanya meg nem... jéééé), még ha nem is csinált semmit, akkor is mindenkinek eszébe jut, hogy csinálhatott volna akármit is.