Ha nem tudod eldönteni, hogy melyik nyelvvel tudod a leghamarabb megszerezni a diplomádat, mindenféleképpen az Eszperantót javaslom.
Én a lovári cigányt választottam, természetesen egy jó párszor hazavágnak ebből a nyelvből. Most az állásom forog kockán, később a diplomámat is bevonhatják.
Várom minden kedves fórumozó hozzászólását, aki hasonló cipőben jár.
Kedves Kitticica, egy ilyen leírásra gondoltál? Természetesen le lehet fordítani eszperantóra.
A Google keresőben találtam.
Üdv. umea
A húsvét utáni ötvenedik napon, vasárnap ünnepli a keresztény világ a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását, azaz pünkösd napját. A pünkösd elnevezés a görög pentekosztész, azaz ötvenedik szóból származik, és minden évben május 10-e és június 13-a közé esik. Pünkösdöt a keresztény egyház születésnapjának is tartják.
"Áldott szép Pünkösdnek gyönyörû ideje"
Piros Pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. Magyarországon is újra piros betûs nap a Pünkösdhétfô. De mi is ez az ünnep? A hozzá fûzôdô népszokásokat réges-rég elfelejtettük. Vagy mégsem?Pünkösd napjára minden felébred. Abbahagyja a lusta nyújtózást a világ, ember és állat párt keres. Nedvektôl duzzadnak a levelek, zsong és zsibong az élet. Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák elôtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bô termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd, a húsvét utáni ötvenedik nap.A templomokban évrôl évre megemlékeztek errôl a napról, a lángnyelveket a pünkösdi rózsa szirmaival helyettesítették, a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon. A lányok és asszonyok bíborvörös ruhába öltöztek, befont copfjukat a hagyomány szerint a bal vállukra kanyarítva, a férfiak felöltötték ünneplôjüket es kezdôdhetett a mulatság. Néhány faluban még ma is élnek a pünkösdi hagyományok, játékok, az Alföldön a Pünkösdölés, a Dunántúlon a Pünkösdikirályné járás. A pünkösdikirály választás sajnos teljesen eltûnt, pedig a mai napig él a szólás: Rövid, mint a pünkösdi királyság. Kezdetben vitézi szokás volt, a katonák maguk közül választottak egy évre királyt.
Biztos, hogy nem nézik, hogy befizetted-e a következő vizsgára a díjat, én voltam februárban és biztos, ami biztos alapon befizettem a márciusit is. De sikerült, így februárban vissza is igényeltem a pénzt- még nem kaptam meg, de megvárják a következő vizsgát - amit lemondtál -, hogy biztosan nem jelensz meg rajta.
Nem a teljes összeget, hanem annak csak a 40 %-át utaláják majd valamikor vissza.
Szeretnék tőletek kérdezni valamit. Nem sikerült a márciusi írásbeli vizsgám, most jelentkeztem a májusira. Nagyon fontos lenne, hogy minél hamarabb meglegyen a nyelvvizsgám. Ha bejelentkezem a júniusira is, az az ITK központban látják vajon? És emiatt nem tehetik azt, hogy ha már befizette akkor jöjjön mégegyszer? Az idő nagyon fontos tényező és utána már csak szeptember lesz vizsga. Az is igaz úgye, hogy ha sikerülne a májusi vizsgám és közben jelentkezem a júniusira nem kapom vissza a befizetett vizsgadíjat? Aki tudja a válaszokat a kérdésemre kérem írjon, szeretnék tisztán látni. Előre is köszönöm.
Szia! Nagyon szépen köszönöm és tök jól esik, hogy így visszakerested, meg minden! Aranyos vagy :) ! Már csak a szóbelit kellene letudni júniusba és utána már kifújhatom magam! Remélem ez a 2 hónap elég lesz, hogy felkészüljek rá! Köszönöm még egyszer :) !
Visszakerestem a bejegyzésed, és örömmel olvasom, hogy sikerült az írásbelid! Mondtam én, hogy harmadjára elcsíped...Gratulálok, és sok sikert, és kitartást a szóbelidhez! Piroska
Én egyedül, teljesen a nulláról tanultam az eszperantót, a netes tanfolyam segítségével (eszperanto.hu), a Szilvási könyvből, illetve az Umeától kapott anyagból. Fél évet tanultam, és februárban sikeresen le is vizsgáztam középfokon, komplex (első nekifutásra) A tanulás alatt éstsd: főzés, strandon napozás, munkahelyemen a varrógép mellett(hallgattam)...szóval szinte mindig...Az online tanfolyamon minden feladatot visszaküldtem, és megoldottam. Jó gyakorló feladatok vannak! Szerintem jó nyelvvérzékem sincs,(írásbelim 65% lett, vagyis határeset...a szóbelim 73%) csupán szorgalmasan, és kitartóan tanultam (a diplomához lellett). Mindannyian mások vagyunk, de ha oda teszed magad, akkor nem lesz gond, és a netes tanfolyamot csak ajánlani tudom, őszintén...
Örülök, hogy rátok találtam :) Már régóta olvasom a fórumot. Nekem sem sikerült a márciusi írásbeli, ehhez szeretnék kérni anyagot, teszteket ha lehet. Köszönöm a segítségeteket. Üdv :Orsi
Légyszíves küld már el nekem is a tabállás anyagodat és minden írásbeli vizsgához segítséget adó anyagodat is. Sajnos már sokadjára próbálom az írásbeli vizsgát, a szóbelim már régóta meg van. Márciusban is voltam, 54 pontom lett. Most megyek májusban is. Előre is köszönöm a segítségedet. Az email címem: ancika.4@freemail.hu
Légy-szíves küld már el nekem is a tabellás anyagot és a feladatsor + minden írásbeli és szóbelivel kapcsolatos anyagot szívesen fogadok. Májusban fogok komplex nyelvvizsgát tenni.
Szia Glavego! Lennél kedves nekem is elküldeni a tabella szavakat? Remélem nem terhellek vele, mert úgy látom, elég nagy forgalmat bonyolítassz itt :) Előre is köszi!!!
Sziasztok! Annyira örülök, hogy rátaláltam erre a fórumra - és "sorstársakra"! Májusban megyek középfokú nyelvvizsgára - eszperantóból... Szeptemberben ugyanis lejár a GYED-em, és a munkahelyi besorolásom miatt nem halogathatom tovább, nélküle mit sem ér a fősulim. Most tanulok keményen, autodidakta módon próbálom. Vannak anyagaim, de sajnos elakadtam. Tudna valaki segíteni? Tesztekre lenne szükségem, ha lehet, megoldással együtt. Természetesen én is segítek, amiben tudok, bár még nagyon az elején járok. Előre is köszi!
Kérlek küldd el nekem újból, ha lehet, mert a gmail-em összeomlott, mindenem törlődött...(((((((( Eddig nekem semmi gond sem volt vele, bár mások már írták, hogy egyre gázabb.... ha tudod, akkor a másik emailemre küldd, ha lehet.