Keresés

Részletes keresés

bode1899 Creative Commons License 2012.02.21 0 0 19795

Szükség van rátok az nb1-ben, szorítok nektek

mi is voltunk már párszor reménytelennek látszó helyzetben, de állva maradtunk - fel a fejjel!

hajrá Fradi!

Kecsege U.Z Creative Commons License 2012.02.13 0 0 19794

Edzéslátogatás

Csütörtöki felhívásunkra mintegy 60-70 fő jelent meg szombaton délelőtt a ZTE FC székházánál. Talán a zord időnek is köszönhető, hogy "csak"ennyien voltunk. Kis várakozást követően a társaság levonult a műfüves pályához ahol épp a második csapat játszott edző meccset. Egy kiírás elhelyezése és pár perces szurkolást követően ismét a ZTE székház volt a cél, de ez esetben már nem kinn várakoztunk, hanem egyenesen Nagy Ferenc elnök úr irodájába vonultunk. Az iroda hamar megtelt, ezt látva az elnök úr(akinek az arcára kicsit kiült a döbbenet)nem a rendőrséget hívta, hanem a sajtószobába invitált mindenkit. Itt egy másfél órás beszélgetés zajlott le elnök, edző és szurkolók között. Ezt követően a megjelentek egy része haza, a többiek pedig ismét a műfüves pályához mentek megtekinteni a csapat edzését. Az edzést jelenlétünkkel és szurkolásunkkal próbáltuk kellemesebbé tenni a játékosainknak a szakadó hóesésben. A mester és a játékosok sem kívántak adósaink maradni, ezért bevonták a társaságot az edzésbe. Így az e napra tervezett edzőmeccs is megvolt: ZTE-UZ !

Képek:











Tovább »

forrás: Blogspot.com

Törölt nick Creative Commons License 2012.02.10 0 0 19793

Remélem minden rendben lesz nálatok !!!

 

Fradistaként nagyon hiányoznátok !

 

Gyerünk !!!!!!!!!!!

Kecsege U.Z Creative Commons License 2012.02.09 0 0 19792

"Szól a cenzor: Vétó; megtiltom ezt."

Sharpshooter1920 Creative Commons License 2012.02.09 0 0 19791
Nocsak, itt járt Cenzné meg az ura....
Sharpshooter1920 Creative Commons License 2012.02.09 0 0 19788
Azért jó lenne, ha már mondanának valamit az illetékesek, mert ez a bizonytalanság a legrosszabb!

Aki meg ezen élvezkedik, hogy velünk mi történik, annak azt kívánom, hogy járjon így a saját csapata......

Sose halunk meg!
Green Army Creative Commons License 2012.02.09 0 0 19786

én is remélem, a zegi meccsek mindig nagyon jók voltak...

Hajrá Zete!

Emi2 Creative Commons License 2012.02.09 0 0 19785

Hajrá, remélem talpra álltok!

Sok sikert hozzá! 

Kecsege U.Z Creative Commons License 2012.02.09 0 0 19784

MINDENKIRE SZÜKSÉG VAN SZOMBATON!

Z T E

2002. május 22. Bajnok a Zalaegerszeg.
Alig 10 éve szeretett csapatunk még a honi futballvilág élén csücsült, ha valaki akkor azt mondja hogy egy szűk évtized múlva a zalai sportélet (és nem csak a labdarúgás) romokban hever, akkor egy egész megye nevetett volna rajta.


Mára azonban úgy tűnik mindez valósággá vált. Bár a klub vezetésétől még nem érkezett hivatalos tájékoztatás, mindenki érzi, hogy nagy baj van. Csődöt vallott az elmúlt évek játékospolitikája, és a valódi szponzor nélkül szereplő csapatunk ezt már nem tudta elviselni.
Már az idény kezdetekor sejteni lehetett hogy nem ez lesz a klub legkiemelkedőbb idénye, de azt senki sem gondolta volna, hogy a csapat nem tudja tisztességesen befejezni a bajnokságot.

Február 11-én szombaton 13:00-kor hazai pályán edzőmeccset játszunk a szintén botladozó Nafta Lendva csapatával. Sajnos még az is előfordulhat, hogy most láthatjuk utoljára NB1-es csapatként a ZTE FC-t.
Arra kérünk ezért mindenkit akinek fontos a zalaegerszegi labdarúgás, a zalai sportélet, a kék-fehér címer, és a ZTE, hogy jöjjön ki a meccsre, mutassuk meg, hogy szükségünk van első osztályú labdarúgásra Zalaegerszegen.
Találkozó 12:45-kor a székház előtt, ahonnan együtt vonulunk át a műfüves edzőpályához.
Előre az égi színekért!
( http://www.nknafta.si/index.php?option=com_content&view=article&id=509%3Apo-dveh-odpovedanih-tekmah-ponovno-zte&catid=93%3Anovice&Itemid=56&lang=sl )

Tovább »

forrás: Blogspot.com

FabrizioZeg Creative Commons License 2012.02.09 0 0 19783

Z T E

2002. május 22. Bajnok a Zalaegerszeg.
Alig 10 éve szeretett csapatunk még a honi futballvilág élén csücsült, ha valaki akkor azt mondja hogy egy szűk évtized múlva a zalai sportélet (és nem csak a labdarúgás) romokban hever, akkor egy egész megye nevetett volna rajta.


Mára azonban úgy tűnik mindez valósággá vált. Bár a klub vezetésétől még nem érkezett hivatalos tájékoztatás, mindenki érzi, hogy nagy baj van. Csődöt vallott az elmúlt évek játékospolitikája, és a valódi szponzor nélkül szereplő csapatunk ezt már nem tudta elviselni.
Már az idény kezdetekor sejteni lehetett hogy nem ez lesz a klub legkiemelkedőbb idénye, de azt senki sem gondolta volna, hogy a csapat nem tudja tisztességesen befejezni a bajnokságot.

Február 11-én szombaton 13:00-kor hazai pályán edzőmeccset játszunk a szintén botladozó Nafta Lendva csapatával. Sajnos még az is előfordulhat, hogy most láthatjuk utoljára NB1-es csapatként a ZTE FC-t.
Arra kérünk ezért mindenkit akinek fontos a zalaegerszegi labdarúgás, a zalai sportélet, a kék-fehér címer, és a ZTE, hogy jöjjön ki a meccsre, mutassuk meg, hogy szükségünk van első osztályú labdarúgásra Zalaegerszegen.
Találkozó 12:45-kor a székház előtt, ahonnan együtt vonulunk át a műfüves edzőpályához.
Előre az égi színekért!
( http://www.nknafta.si/index.php?option=com_content&view=article&id=509%3Apo-dveh-odpovedanih-tekmah-ponovno-zte&catid=93%3Anovice&Itemid=56&lang=sl )

Tovább »

forrás: Blogspot.com

pfffffffff Creative Commons License 2012.02.08 0 0 19782

Vége?

pityim palko Creative Commons License 2012.02.08 0 0 19781

ZTE: szabadon igazolhatók a sereghajtó futballistái?

A Nemzeti Sport információink szerint az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban sereghajtó Zalaegerszegi TE-nél döntő lépésre szánták el magukat a vezetők. Döntésük alapján az anyagi nehézségekkel küzdő klub futballistái szabadon igazolhatóvá válnak. A gárda vélhetően nem lép vissza a bajnoki küzdelmektől, de az élő szerződésekben foglaltaknak a jövőben nem tud eleget tenni.

Ennyi volt?

Sharpshooter1920 Creative Commons License 2012.02.01 0 0 19780
Nekem a klasszik dió kétrudas jut csak eszembe:

"Szar minden"
pityim palko Creative Commons License 2012.01.31 0 0 19779

Emlékezzünk...a Siófok elleni 6-0-ra, a MU verésre, a bajnoki cím után ünneplésre, Radu Sabó játékára, Garamvölgyi mesterre.

Persze, ha megtörténik a "nagy áttörés", akkor nem csak az emlékeink maradnak.:)

Előzmény: Cruzito76 (19778)
Cruzito76 Creative Commons License 2012.01.31 0 0 19778

Nem akar valaki egy nekrológot írni a fejfánkra?

"Feltámadunk".

?

Sharpshooter1920 Creative Commons License 2011.11.30 0 0 19777

Jó rég nem írtam ide, azért jöttem most fel mert szeretnék egy nagy KÖSZÖNÖM-öt mondani a csapatnak a szenzációs őszi idényért, a sok felejthetetlen mérkőzésért és a parádés játékért.

 

Remélem most, hogy az idény véget ért, jut elég idő a lazításra, a spirituális feltöltődésre azzal a tudattal, hogy a jól elvégzett munka után édes a pihenés. Ebben a hidegben minden bizonnyal jól fog jönni a megérdemelt lélekmelegítő forralt bor és a bejgli, a kedves szavak a szurkolóktól a karácsonyi vásáron, kérlek ne keseredjetek el, hogy meg kellett szakítani ezt a remek szériát a szünet miatt. Vígasztaljon inkább a tudat, hogy lesz még nyár, jöhet újra Siófok.    

 

Köszönjük fiúk, higyjétek el sokat gondolunk rátok a szeretet ünnepe közeledtével is!

FabrizioZeg Creative Commons License 2011.10.18 0 0 19776
vposzka Creative Commons License 2011.09.09 0 0 19775

10.18. Dinamo Zagreb-Ajax Amsterdam és a 12.07. Dinamo Zagreb-Olimpique Lyon BL mérkőzésre 2-2 db belépőjegy eladó.Érdeklődni poszka71@gmail.com 

ironthehorse Creative Commons License 2011.08.28 0 0 19774

kirúgták a fővadászt("közös megegyezés") kiváncsi vagyok, kit hoznak az edzőkeringőből :(

pár játékost kellett volna inkább kivágni, mint macskát xarniilyen szintű(v jobb!) eredményeket sztem a saját játékosokból összerakott csapat is hozott volna

 

Cruzito76 Creative Commons License 2011.08.15 0 0 19773

Én épp ezt nem értem. Gyakorlatilag ugyanezzel a csatársorral voltunk dobogósok  a lőtt gólokban. Prince 9 gólja nem számottevő tavaly. Csak ugyanazt tudom ismételgetni, óriási hiba volt, hogy Illés és Sluka helyére nem kerestek embereket, velük min 20 gól távozott a beadásaik miatt. Ez igenis, komoly szakmai hiba volt.

Előzmény: pityim palko (19772)
pityim palko Creative Commons License 2011.08.14 0 0 19772

Az a nagy baj, hogy tegnap még akartak is, de a kaput így sem sikerült eltalálni. Ez a keret sajnos csak a kiesőhelyek egyikére jó.

Előzmény: Sharpshooter1920 (19771)
Sharpshooter1920 Creative Commons License 2011.08.14 0 0 19771

A múltkor beírtam ide egy tirádát a szokásos, ezerszer ismételt panelekkel (bezzeg régen, jugóinvázió blablablabla) de a csodálatos indexmotor eltüntette, jobb is mert baromi unalmas papagájként ismételni ugyanazt (mégha igaz is minden az utolsó szóig)

 

Szóval szerintem a jövőbe kell nézni: Akinek olyan a hozzáállása/képessége, kibaszni és kész. Engem az sem érdekel, hogy valakinek Zete címer volt a jele az oviban de itt meg flegmázik - húzzon el. Meg kell érteni, hogy ez egy munkahely, épp olyan mint a többi, a pénzért itt meg kell dolgozni. A flexesek sem kávéznak jókedvűen a plázában miután legyártottak 10 000 egység selejtet. Talán a capuccinos pohárnál többet kéne foglalkozni a labdával és akkor menne is valami.

 

A másik az, hogy kellene a Vadász mellé egy Simon Tibi (Isten nyugasztalja) / Urbán Flóri habitusú segédedző aki rendesen odapakol nekik ha valami nem úgy megy vagy valaki flegmázik.

Előzmény: Cruzito76 (19770)
Cruzito76 Creative Commons License 2011.08.13 0 0 19770

Ez már régebbi hír. Győztünk 14-0-ra a gálán. Ez nyár egyetlen jó híre, ezen kívül siralomvölgy. Lövész, hogy dolgozod fel a csodálatos menetelést? Plázában röhögő szalai, 0 pont, bojkottáló ultrák, mi jöhet még? Kicsit félek a vasi kiruccanástól.

Előzmény: tápos győri (19769)
tápos győri Creative Commons License 2011.08.11 0 0 19769
tápos győri Creative Commons License 2011.06.01 0 0 19768
Sharpshooter1920 Creative Commons License 2011.05.10 0 0 19767

Akárki akármit mond ez a Fővadász hibája, 4-1ről majdnem szopoá lett a vége, ez SZÉGYEN. A barca ellen sem szabadna 4-1ről kiengedni a győzelmet a kezünkből, nem hittem volna, hogy az idei bajnokságban bármi is felkúrja az idegzetemet, de ez mindent vitt.

 

Egy az egyben ugyanazt a marhaságot csinálta mint a Mocsai a lányokkal Sidneyben az olimpiai döntőben (A Sebes Gusztáv 54-es mutatványát már fel sem merem hozni 2-0 után). Kurva jól toljuk, átmegyünk a Fradin, rúghatnánk nekik 7et, erre visszafogja a csapatot, az meg mindenki előtt világos, hogy védekezni nem tudunk. Hát nem tanultunk abból a rohadt Pápa meccsből?!!

 

A Fradinak gratulálok a második félidőhöz, a mieinknek meg az elsőhöz, a Paksnak meg az EL-hez.

Sharpshooter1920 Creative Commons License 2011.04.20 0 0 19766

Olvass csak sok Zetés kiadványt, határozottan jót tesz... A kérdéses beszámoló egyébként megvan, csak nem akartunk titeket hergelni és eldugtuk az utolsó kinyomtatott példányt a bajnoki tablónk mögé.

Előzmény: Margit73 (19763)
Sharpshooter1920 Creative Commons License 2011.04.20 0 0 19765

Fogalmam sincs, de ez nagy szégyen. Erre a 2 meccsre + döntő kellett volna odatenniük magukat erre jön ez. Inkább nem is írok semmit, szerencsére nem láttam, csak az eredményt.

Előzmény: Cruzito76 (19764)
Cruzito76 Creative Commons License 2011.04.20 0 0 19764

Mennyi volt a Kecsó elleni MK derbi oddsa, nagy hazai győzelemre....?

Margit73 Creative Commons License 2011.04.18 0 0 19763

bassz.... Tűvé tettem a többi kiadványaitokat, de a tavalyi bajnokság zalaegerszegi meccs utánit nem találom (emlékeztetőül: pavicsevics látványos színészi alakítása ~20 méterre a kaputól, aminek következtében Andics piroslap és 11-es....)

 

Előzmény: Sharpshooter1920 (19762)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!