Na, mit szólsz a magyar-olasz meccshez? Azért elégedettek lehetünk a 2-2-vel, mert jól játszott a csapat. Kár, hogy a románok meg nyertek. Totti túl jól irányított, Inzaghi meg túl jól értékesítette a helyzeteit. Majdnem rosszul lettem, mikor a hosszabbításban Delvecchio betalált a kapuba, hosszú 2 másodperc volt, míg kiderült, hogy a gól érvénytelen.
Nem tudom, hallottad-e, hogy az Eurosport csütörtökön 21 órakor élőben közvetíti az AC Milan-AS Roma meccset. Azt hiszem, ezt majd én is megnézem.
Hétfőtől kezdve az olaszok verjenek meg mindenkit (azért 1 pontot adhatnának nekünk Olaszországban...), a Roma meg nyerje meg a bajnokságot.
Így legyen!
Hát igen, tényleg pályára fog lépni ellenünk néhány római. Remélem, most az egyszer minden olasz rosszul fog játszani, mert nagyon kéne már nekünk a vb-szereplés. Aztán utána verjék meg oda-vissza a grúzokat, litvánokat, románokat, ezzel csak nekünk segítenének a 2. hely elérésében.
Egy A.S. Roma bajnoki cím jó lenne idén, mert a Juve-Milan-Lazio sikersztori már unalmas. De még mindig 1 hónap van a rajtig. Remélem, már az első fordulókat is meg tudjuk tekinteni a Sport 1-en, mert a BL-en kívül minőségi klubfocit sajnos nem láthattunk eddig.
Látom, Batistuta megkezdte a gólgyártást. Hihetetlen, hogy ennyi év Serie A után is ennyire megy neki, és a védők nem tudják tartani.
Delvecchio is játszott, tényleg nehéz lesz a csatártrióból (duóból?)bárkit is kihagyni.
Imádott csapatunk a hétvégén
felülmulta a Palermo csapatát.
Végeredmény.:Roma-Palermo 3-0
Gólszerzők.: Batistuta 14p
Assuncao 34p
Delvecchio 60p
Totti,Montella,Delvecchio
az olasz,
Batistuta,Samuel,az Argentin
Aldair,Zago,a Brazil
Candela,a Francia
Gurenko,az Orosz
Nakata,a Japán vállogatottal készül,vagy
játszik a következő héten.
A ROMA következő edző meccsét szeptember 7.én
a MILAN ellen játsza!
Szerintem lehetne más megoldást is
találni seedorf leigazolására.
Nem lehetne mást kölcsön adni az internek?
Na midegy.
Ivan Tomicsot kölcsönadta a klub
a spanyol Alavesnek egy évre.
Tavaly a Perugiának Nakatáért cserébe adott
Alejnyicsevet leigazolta a Fc Porto.
Ha Montella elmenne, nagyon sajnálnám, remek játékos, de nekünk pontosan egy Seedorf -típusú középpályásra van szükségünk. Támadókban elég jól állunk, de védekezni is tudó kp-unk nincsen. És egy olyan csapatnak, aki nemcsak a szép játékot, hanem az eredményeket is szeretné a magáénak tudni, pontosan ilyen bulldog tipusú emberekre van szüksége. Szerintem erdményesebbek lennénk Seedorffal, mint Vincenzoval.
A szlovén NK Gorica ellen, gondolom, oda-vissza csak a győzelem elfogadható az UEFA Kupában, igazán nem panaszkodhattok a sorsolásra. Majd később már jöhetnek a keményebb meccsek, de a Roma tényleg esélyes a végső győzelemre is.
A Leverkusentől igazolt brazil Emerson
az egyik eddzésen keresztszalag szakadást
szenvedett.
Sensi szerint ebben az évben Emerson már nem léphet pályára.
Tomek!
Én mindig kocsival vágok neki olaszországnak
mert szerintem igy érdekesebb!
Évente egyszer mindig elindulok a haverjaimmal
és ott vagyunk kb.másfél-két hetet.
Ha találunk kempinget akkor ott alszunk ha nem
akkor a kocsi,tengerpert,vagy bulizunk.
De nem mindig Rómába megyünk,csak elindulunk és majd valahol vissza fordulunk.
Roma-Lazio meccsen egyszer voltam 97 őszén.
3:1-re nyert a lazio.
a Roma gólját Delvecchio lőtte.
Jegyet feketén sikerült venni,borsos áron,
igy abban az évben ez a meccs jelentette
az olasz körút végét.
A Roma a bajnokság elején jó szokott lenni.
De pl. tavaly idegenben elég sokszor győztek,
mig otthon becsuszott 1-2 vereség.
De ettől függetlenül remélem idén
elég jól fogunk szerepelni és bekerülünk a
legjobb három közé!
Az októberi kezdésig még igazolhattok bőven, és még a csapat is frankón összerázódhat. Mivel nagyon bízol a csapatodban, én is bízom bennük, és a totón tuti 1-esre veszem majd a hazai meccseiteket. Remélem, meghálálják az aranylábú gyerekek.
tommasi!
Hogy jutottál ki Rómába? Út,jegy,stb...A tapasztalataidról írhatnál boven, ha akarod emailen. A derbyt december 17-én én is szívesen megnézném, bár az idopont nem túl jó(noi kézilabda eb)
Jelen pillanatban még nem férek be.
De erősen küzdök a bekerülésért,mint hülye gyerek
a kikapcsolt fotocellás ajtóval!
Egyébként még változhat a keretem,hogy ha igazolunk még valakit.
Csak azt nem tudom mikor lesz vége az átigazolási
szezonak??
A Roma sorsolása.:
10.01 otthon Bologna
10.15 idegen Lecce
10.22 o Vicenza
11.01 i Inter
11.05 i Brescia
11.12 o Reggina
11.19 i Verona
11.26 o Fiorentina
12.03 i Perugia
12.10 o Udinese
12.17 i Lazio
12.23 o Juventus
01.07 i Atalanta
01.14 o Bari
01.21 i Milan
01.28 o Napoli
02.04 i Parma
Antonioli,
Cafu,Zago,Aldair,Candela
Assuncao,Emerson,Di francesco
Montella,Totti,Batistuta
De ez csak tipp,de kiváncsi vagyok mennyien fognak ebből bekerülni a kezdöbe.
A b csapatom.:
Lupatelli,
Gurenko,mangone,Rinaldi,Samuel
Nakata,D'agostino,Tommasi
Delvecchio,Poggi,Zebina
Te milyen összeállítást tippelsz? Mert sok jó játékosotok van, de bizony néhány nagyágyú így is kimarad majd. Főleg a csatárposztért lesz nagy harc, bár Batistuta helye szerintem tuti.
Hello Stansfield!
Köszi a cimet de ezt már régóta ismerem
és meg szoktam látogatni.
Remélem idén közelebb tud a csapat kerülni
az aranyéremhez.Erre minden esélye megvan.
Az nem baj ha van játékosunk jó bőven.
Meglátogattad már a Roma weboldalát, a www.asromacalcio.it-et? Szinte minden megtudható itt a csapattal kapcsolatban. Ahogy néztem, a játékoskeretetek elég bő, úgyhogy nem lesz gond egy-egy ember pótlása.
a rai uno van csak, amúgy nem szoktak sok meccset közvetiteni az összefoglalókból meg sokmindent nem lehet leszűrni... csak azért gondoltam a topic megnyitására, hátha akad 1-1 arc, aki netán élőben is látta az AS ROMA ULTRAS-t...
Olasz!
örülök neki ,hogy ilyen sok dal tudsz énekelni.
azt viszont nem értem ha nem vagy Róma fanatikus miért akartad ezt a topicot megnyitni.
Ha pedig az AS ROMA ULTRAS-t akarod
nézni a tv-ben ajánlom neked a RAI állami
televizio 1-2-3-4-5/ nem tuom mennyi van /
valamelyk csatornáját hétvégén mindig közvetit egy meccset vasárnap este. ha szerencsénk van
Róma meccset is fognak adni ebben a szezonban.
én ugyan nem vagyok egy roma fanatikus, de azért cirka 20 dalt tudok énekelni a repertoárból, igaz ennek nagy része még abból az időből van, amikor még a CUCS létezett. jó lenne legalább TV képernyő előtt látni a közeljövőben az AS ROMA ULTRAS-t, hogy mennyivel más stilusú a szurkolás, mint annakelőtte... egyébként ezt a topicot én szerettem volna megnyitni, de mindegy. :)