Keresés

Részletes keresés

kivi Creative Commons License 2004.07.22 0 0 45
Javaslom, menj fel a Normafához, és nézd meg az elmúlt 3-4 év "termését". Ne a szóbeszédre alapozz, hanem saját szemeddel nézd meg a 4-5 közkedvelt DH nyomvonalat. Továbbá, a turistautak _közepére_ épített ugratókat!

Naponta találkozom a DH-sokkal, a legtöbbjük 8-10 kört is megy naponta. Itt a fórumon nagyon sok kerékpáros van (a nagy topicban), de azzal szinte mindeki egyetért, hogy a Normafáról el kellene tüntetni a lejtőzőket. Egyszerűen nincs ott keresnivalójuk (már). Budapest legkedveltebb hegyéről van szó, ahova turisták, kirándulók ezrei mennek fel pihenni, sétálni, egy kicsit levegőzni. Az ő nyugalmuk és biztonságuk érdekében ezt az áldozatot meg kell hozni. Mondom ezt annak ellenére, hogy én is kerékpáros vagyok.

A Diós árokkal (nem Diós árok út) alaposan melléfogtál, sokan rendszeresen vetélkedünk hogy ki ér fel rajta előbb. Akárcsak az Istenhegyi úton.
Előzmény: 41fan (44)
41fan Creative Commons License 2004.07.22 0 0 44

Sziasztok!

 

A BTK szerint, én úgy tudom, hogy természetkárosítás bűncselekmény. A Demszky a beszédében pedig ezt a szót használta. Van köztetek jogász? Van értelme a demszkyt beperelni rágalmazásért valamilyen a fedőszervezet segítségével (pl. Hajtás-Pajtás)?

 

Mi természetkárosítók? Szerintem a leghardabb DH-sok sem az úttalan utakon mennek át a védett virágokon az erdőben, hanem a Normafa-lejtőt és a Libegő alatti irtást használják (legalábbis anno egy DH-s volt osztálytársammal mindig arra jártunk). Zajosak lennénk, és zavarjuk az erdő állatait? Ez az anomália szerint ki kellene innen tiltani előszöris az autókat, a síelőket, az Úttörővasutat, a KFKI-t és nem utolsó sorban az erre kirándulókat is. A Normafánál az a sok eldobott sörös doboz és cigarettacsikk szerintem nem tőlünk származik. Emellett, mint hallhattuk, van aki nem is idejön a fogassal, hanem dolgozni megy, és nem mindegy hogyan és mennyi idő alatt ér be. Az elmúlt két évben egyébként én is max a Svábhegyig vagy a Városkútig mentem csak, mert máshol volt dolgom (nem ahol még lehet károsítani a természetet) -dingo-, tekertél már föl a Diós árkon? Para mi?

 

Környezetmérnök-hallgatóként furának tartom a város környezetpolitikáját. Kiváncsi vagyok, milyen tömeges panasz hatására döntött így a Demszky? Én meg azért panaszkodom, hogy a házunk előtt levő József Attila utcából tiltsák ki az autókat, mert zavarnak. Persze belvárosi szavazatból már úgy sincs sok, meg ez egyébként is csak nagy beruházások árán valósítható meg, mint pl. amit az elmúlt 5 év alatt Prágában megvalósítottak (várost elkerülő gyorsforgalmi út, új metró- és villamosvonalak).

 

Evezősként pedig (hogy tudjátok, Demszky is az evezős sport nagy szerelmese) nem tudom, hogy Demszky hogy nézheti, hogy a Római partnál és a Szentendrei-Dunaágban hobbimotorcsónakosok döngessenek. Amellett, hogy veszélyesen vezetnek, és meggátolják, hogy hétvégén rendesen tudjunk edzeni, és lassan leépül a Rómain az evezés és a kajak-kenu (pedig Széchenyi óta vannak), jelentős zajterhelést kap a Szentendrei-szigeten az erdő és a Lupán meg a Rómain a pihenni vágyó emberek. Ez persze nem egy környezeti probléma. A Belváros levegője az meg pláne nem.

 

Nekünk itt a fórumon szerintem most ahelyett, hogy arról vitatkoznánk, hogy milyen bérlet kell annak, aki csúcsidőn kívül a 4/6-oson akar biciklit szállítani, inkább azon kellene töprengenünk, hogy hogyan lehetne a Demszkyt megfingatnunk, hogy ne lehessen kerékpárstop a fogason (azt mondta, elszánt).

Előzmény: BUDAPEST 2004 (28)
kivi Creative Commons License 2004.07.21 0 0 43
Elkezdtem írni erre egy választ, de aztán rájöttem hogy te csak provkálsz minket. További sok sikert hozzá.
Előzmény: Labzo (40)
Törölt nick Creative Commons License 2004.07.21 0 0 42
jah, csak hogy a vége is tiszta legyen:
a családban 2 bringa van. az egyik "hivatalos szervíze" a 3/4 óra távolságra lévő, a másiké pedig a város másik végében van.
Előzmény: Törölt nick (41)
Törölt nick Creative Commons License 2004.07.21 0 0 41
Ehhhehe! Ne húzd fel magad! :-)

1, Akkor tessék: építő jellegű ötlet: építsenek még sok-sok km, !ésszerűen vezetett!, jól használható, jóminőségű bringautat. Nem a sárga vonalakra gondoltam, azt kenjék a hajukra inkább.

2, Nem mondtam, ohgy mindehova taxival kell eljutni bringástól. Azt mondtam, hogy ha akkora baja van a bringának, hogy nem lehet vele "lábon" eljutni a szervízig akkor --autó híjján -- ott van alternatívának a taxi. Tehát még egyszer: Nem minden nap, hanem 100 évben egyszer! (Ahogy mondani szokják.)

3, Nem tudom miből vetted le, hogy igénytelen gazdagok vagyunk? Tényleg miből is? A legközelebbi út egyébként ahol én normálisabban (érsd: nem betonon, hanem terepen, de még viszonylag népes, - tehát még mindíg forgalmas - helyen) bringázhatok, az 6 km. És nem taxival megyek. Sőt, tovább megyek! Ha már forgalmat sem nagyon akarok látni, akkor !kitekerek! (figyi! nem taxizok!) (pl.) Szentendrére és onnan irány a csend. kb 20-25 km! Na akkor most mi van?
És igen, a szervízek nem nőnek minden sarkon. Bár van egy (gyalog) kb 10 percre tőlünk, én mégis inkább azt választom ami 3/4óra(!) gyalog. Bár gyalog elég ritkán megyek, többnyire "ambuláns" problémáim vannak (pontosabban a bringámnak). Tehát fogom maga és eltekerek! Na most ilyenkor mi van?
Az van, hogy igénytelen gazdag vagyok, aki nem restell esetenként elsétálni a szervízbe / vagy ha arról van szó akkor egy másik bringával egy másik szervízbe - ami a város másik végében van - eltaxizni?
Biztosan napszúrást kaptam, és hülyeségeket beszélek....
Előzmény: Labzo (40)
Labzo Creative Commons License 2004.07.21 0 0 40
Nem értem, miért kell le hurrogni, közben én legalább megoldásokat tudok javasolni, ami ugyebár nektek (nem tudni miért) rossz! Amúgy is a taxi nem hinném, hogy mindig becsületes lenne (érdekes én halottam előszőr, hogy át tudják vágni az embereket...). Jó, hogy még azt nem írnátok, hogy végezzen el mindenki, aki vesz bicajt, kerékpárszerelői szakmunkást, és legyen otthon 1 szervíze...! Másfelől nem csak a szervízeket lehetne megközelíteni, mert nem hinném, hogy csak azért taxizna minden nap, mert 5-6 km-re van a legközelebbi út, ahol haladhat - kivéve az igénytelen gazdagokat, ellentétben veletek én nem vagyok az! Amúgy meg nem hinném, hogy a járkálás jó lenne, mert az ilyen szervízek nem nőnek gombamód, hogy minden utcasarkon lenne ilyen, de meglehet, hogy te olyan szerencsés lennél, hogy a pár méteres körzetedben 56 szervíz van. Magyarán: nem mindenki van szerencsés helyzetben, és lekéne szállní a földre nektek is, mert ha valaki 1 Metróállomáshoz közel lakik, és pont pár megállóval arréb van 1 jó szervíz, amit ismer, akkor meg minek használná a többi megközelíthetőséget?
Törölt nick Creative Commons License 2004.07.21 0 0 39
Csúcsidőn kívül? Hm. Tehát igazán zavarmentesen éjszaka lehetne elkezdeni. De akkor meg ki bringázik / ki szerezne róla tudomást? (Na jó, néhány elvetemült perverzen kívül. :-) )

A taxi nem jó. Had kérdezzem meg: ha bringád van minek bérlet, vagy fordítva? (Tudom, tudom... Ez csak egy másik megközelítése a "nem taxizom, mert van bérletem" gondolatmenetnek.)

Ha BKV vezetője... Na igen. És ha nagymamámnak bajsza, meg faxa lett volna, akkor Ő lett volna a bajszos faxos :-)
A bérlet árának megemelése pedig az utazó közösség méretéhez képest elenyésző arányú bringával utazók kedvéért megemelni... Finoman szólva nem hiszem, hogy növelné a bringások népszerűségét...
Előzmény: Labzo (37)
kivi Creative Commons License 2004.07.21 0 0 38
Na álljon meg a menet... ez elég fura érvelés. Közelebb nincs bolt? Ja, hogy az neked nem jó... Taxit nem lehet hívni? Ja, hogy neked az sem jó. Lehet sétálni is, gondolom van két egészséges lábad. Vagy úgy, tehát az sem tetszik... Ez már tényleg indokolttá teszi a buszon/villamoson történő kerékpárszállítást.
Előzmény: Labzo (35)
Labzo Creative Commons License 2004.07.21 0 0 37
Csúcsidőn kívűl kéne megoldani - eleinte. Csúcsidőben, meg hát több járatot kéne indítania. A taxit meg nem venném igénybe, mert ha mégis van bérletem, ami évényes - arra is kell költeni, akkor meg minek menjek mással? Ha BKV vezetője jobb lenne, mint a mostani, akkor bíztosan megtudná oldani a helyzetet. Az emeltebb árú bérlet az nem lenne vészes - felőlem, mint más jármű használata.
Előzmény: Törölt nick (36)
Törölt nick Creative Commons License 2004.07.21 0 0 36
Értem én. A 4es / 6os-t szándékosan hozoztam, mint szélsőséges példát, de nyugodtan mondhattam volna a metrókat is ugyanebben az időben (érsd: a csúcsforgalom kellős közepén)
Egyébként nekem is kellett már a város másik végébe menni bringát javíttatni, és mivel nekem sincs autóm ezért a taxit választottam. Persze. Nem olcsó, de egyszer - kétszer ki lehet bírni.
A HÉV-vel egyetértek. Legfőbb gond az vele, hogy kevés a hely. Felszáll ugye egy 4-5 fős társaság bringával és az utánuk következők már nem tudják rendesen elpakolni a bringát, csak keresztül-kasul, ami ugye senkinek sem jó...
Előzmény: Labzo (35)
Labzo Creative Commons License 2004.07.21 0 0 35
Nem pont a 4-es/6-os villamosra gondoltam, de azért jobb lenne, ha a BKV-n is lehetne szállítani a biciklit! Amúgy az volt egyszer rossz, hogy tönkrement a kerékpáromnak 1 része, amit 1 bicikliszervíz még tud orvosolni. Nincs autónk, hogy pont azzal mennénk el, és maga a szervíz sem volt közel. Persze busszal könnyen oda lehet érni, de azzal az apróbóval, hogy az kétkerekűt nem szállíthat, ezért gyorsan becsukta az orrom előtt az ajtaját. A mostani BKV közlekedése mellett el tudom képzelni, hogy lehetetlen, mert olyan rossz, de ha sűrítenék a járatait, vagy ha a csúcsidőn kívűlire tennék a kerékpárt is szállító járműveket. Magán, a HÉV-en sem olyan jó szállítani, mert ott is megvan szabva + nem 1 önző öregember használja azt a helyet, és megvan sértődve, ha rászól valaki.
kivi Creative Commons License 2004.07.20 0 0 34
A kolléga valszeg tervezett egy kerékpárszállító utánfutót a tujához, és ennek próbál felhasználási lehetőséget teremteni. :-)
Előzmény: Törölt nick (33)
Törölt nick Creative Commons License 2004.07.20 0 0 33
Üdv!

Na ezekkel azért már nem biztos, hogy egyetértek! Gondolj bele! Péntek du. (mondjuk 3óra körül) elindul a 4-5 főből álló bringás különítmény, mondjuk a 4es / 6os, vilingerrel, ahol mondjuk minden második megállóban "csatlakozik" egy-egy szmogot (egyébként teljsen jogosan) gyorsan és (főleg) balesetmentesen kikerülni vágyó bringás egyén. Szerinted mi lenne mire a Moszkvára érne a tuja?
Nem mondom a fogasról letiltani nem szép dolog, de azért ne akarjunk már átesni a paci ama oldalára.
Előzmény: Labzo (32)
Labzo Creative Commons License 2004.07.20 0 0 32

Na Demszky, és az álatala támogatott autóspolitikája is nagyon megvan. Csak azt nem értem, hogy minek kell a biciklisekre bűntetést kiszabni? Na meg Aba Botondnak is nem 1 hülye ötletei vannak – jól tudja a BKV-t csődbejuttatni. Én meg ellentétben jobban támogatnám a bicikliseket, a metrón, a kéregvasúton, a trolibuszon, az autóbuszon, és a villamoson is támogatnám a biciklis közlekedést, és a HÉVen meg több helyet csinálnék neki. Erre technológiailag lehet megoldást találni, még 1 biciklisbérlet is bevezetésre kerülne, ami nem csak a tömegközlekedésen lenne használható, hanem még (talán kiegészítéssel) a kerékpáros centrumokban, megőrzőkben, motelokban is, vagy ottan kedvezményre jogosúlhatnának. A bicikliseknek ajánlott útvonal állapota szőrnyű, sok helyenként meg van szakítva, és az odavezető út sem olyan jó, ezért is jobb lenne ha biciklibarátabb lenne a BKV, minthogy ellene. Kis plusszként tudnám fizetni a kerékpáros bérletet, ami pedig olcsóbb lenne, mint annyi biciklire külön kiváltható jegy.

hiszi a piszi Creative Commons License 2004.07.20 0 0 31
Gratulálok Demszky úr, ez aztán a korrekt, liberális megoldása egy -talán valóban létező- problémának. Persze a bringásokba könnyű belekötni némi népszerűségi-index emelkedés reményében. Egyszer basszus az autósokkal szemben is lehetne ilyen bátor. Komolyan mondom ha ezt bevezetik minden nap felviszem egyszer a bringámat a Fk-űn. Kerül amibe kerül...
Előzmény: BUDAPEST 2004 (28)
sashimi Creative Commons License 2004.07.19 0 0 30
A DH-soknak a nehany szazezres bringa melle kell venniuk egy-egy Trabit is 50 ezerert, hogy kimeljek a kornyezetet.

sashimi
Előzmény: reTek (29)
reTek Creative Commons License 2004.07.19 0 0 29
"környezetvédelmi érdekből"

hihi
A büdös füstös bibcikliszmogra lehet számítani a nyári bringadömpingben. A főváros kitiltja a felettéb környezetromboló járműveket, vagy becseréli benzinre....
Előzmény: BUDAPEST 2004 (28)
BUDAPEST 2004 Creative Commons License 2004.07.16 0 0 28
Előzmény: reTek (27)
reTek Creative Commons License 2004.07.07 0 0 27
Én már vittem metrón országútit. Nem szóltak érte, pedig hajnalban volt csúcsforgalomban. Sőt villamoson is, és buszon is vittem már. Csak még ellenőrrel nem találkoztam:)
Vhogy jó lenne megoldani a belvárosi büdös kikerülését, egy 10kms úton fél liter nyálat+taknyot csullantok el, és még így is csikorog a fogam alatt a por...
kivi Creative Commons License 2004.07.07 0 0 26
Például: http://i8.ebayimg.com/03/i/01/a8/a8/2e_1_b.JPG
Előzmény: sashimi (24)
kivi Creative Commons License 2004.07.07 0 0 25
Elvileg a mozgólépcső a szűk keresztmetszet (szó szerint és átvitt értelemben is). A 4-es metróhoz épülnek majd felvonók is, így kerékpárral és kerekesszékkel is elérhető lesz majd a peron.
Előzmény: HaAdam (23)
sashimi Creative Commons License 2004.07.06 0 0 24
Egy nemet ismerosom (190 centis) volt egyszer egy honapig Pesten egy olyan biciklivel, amin rendes valto volt, de talan 16-os kereke lehetett. Ossze tudta csukni egy perc alatt es egy taskaban tudta vinni a BKV-n. Sajnos tobb, mint ezer euroba kerult :-(

sashimi
HaAdam Creative Commons License 2004.07.06 0 0 23

Mindenesetre jó lenne, ha korlátozott számban legalább a metrón lehetne közlekedni biciklivel.

Ne kelljen átkerekeznem a büdös városon, azért mert Pesterzsébetröl mondjuk a nyugatiba akarok érni, elég nekem 10 km-t biciklizni a metróig, illetve mondjuk Kismarostól Kóspallagig. Ne kelljen a városi büdösben még 15 km-t tekernem.

sashimi Creative Commons License 2004.07.06 0 0 22
Delkaliforniaban, amikor ott dolgoztam, olyan busz jart a kornyeken, aminek az elejen lehajthato biciklitarto volt ketto darab jargany szamara, termeszetesen ingyen. Nalunk sem lenne rossz egy ilyen rendszer.

sashimi
hiszi a piszi Creative Commons License 2004.06.09 0 0 21
Jól van, én meg majd ott a MAHART-ot védem. Csak azért is! :) (Akik egyébként szintén visszaélnek helyzettükkel.)
Előzmény: Biovadász (20)
Biovadász Creative Commons License 2004.06.09 0 0 20
Jut is eszembe, a kompon aki autóval megy, miért kell többet fizetni annál aki csak gyalogosan?

Mingjárt nyitok egy topicot "Auto kontra MAHART" címmel. :)

Előzmény: Biovadász (19)
Biovadász Creative Commons License 2004.06.09 0 0 19
Ugyan, a hídon saját erejéből megy a kocsi, a jó hasonlatod a komp lenne, de az már megint fizetős.
Előzmény: hiszi a piszi (18)
hiszi a piszi Creative Commons License 2004.06.09 0 0 18
Az, hogy BKV-val megyek fel a hegyre kb. annak az analógiája, mint hogy hídon kelnek át az autók a Dunán. Akkor szedjünk hídpénzt is!
Előzmény: Biovadász (17)
Biovadász Creative Commons License 2004.06.09 0 0 17
Bőröndje válogatja, túl nagyot abból sem lehet. Az utazási feltételekben le van írva, hogy mit és milyen feltételekkel lehet szállítani.

"Arról nem is beszélve, hogy aki bringával közlekedik valahol mindannyiunk érdekét szolgálja."

Igen. Ha rajta ül és tekeri. De milyen érdeket szolgál azzal, hogy buszozik vele? :)

De még mindíg azt ajánlom, hogy könnyen megoldható azzal, hogy ráültök és tekeritek, akkor nem csak bringajegy, de saját bérlet se kell. :)

Előzmény: hiszi a piszi (16)
hiszi a piszi Creative Commons License 2004.06.09 0 0 16
Direkt ki van jelölve a kerékpárosoknak a hely. A fogaskerekű ráadásul üresen közlekedne ha a bringások nem lennének. Egyébként meg ha két k. nagy bőrönddel szálok fel a zsúfolt négyeshatosra, akkor sem kell pluszjegy. Arról nem is beszélve, hogy aki bringával közlekedik valahol mindannyiunk érdekét szolgálja.
Előzmény: Törölt nick (14)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!