2005 óta OTP-s vagyok, mely a weboldal-tájékoztatása szerint nem vállal hozamgaranciát (ha jól vettem ki). Engem most a Generali próbál hozzájuk átcsábítani, többek közt ezzel az indokkal.
Szerintetek mennyit ér ez a hozamgarancia? (azt már tudom, hogy 'csak' annyit jelent: a pénztár biztosítja a tag befizetései vásárlóérétkének megőrzését)
Illetve mi a háttere annak, hogy egyik pénztár tudja vállalni, a másik nem? (Generali indoka, hogy ő a friss tevékenysége révén nem 'vette ki a részét' a válságból. De mi a garancia arra, hogy a jövőben nem ez okozza a vesztét? Illetve, hogy össze tud szedni akkora taglétszámot, hogy legalább megközelítse a többieket.)
Van némi fenntartásom és kétségem a váltás megtérülését illetően, annak ellenére vagy pont azért, mert tisztában vagyok vele, hogy ez hosszútávot érint.
Magánnyugdíjpénztárból? Ne viccelj. Legfeljebb az önkéntesből, onnan is csak meghatározott idő után. A magánnyugdíjpénztárba a fizetésből levont nyugdíjjárulék egy része kerül az APEH-en keresztül, onnan nem lehet pénz kivenni nyugdíj előtt, a nyugdíjadat sem kérheted el előre, amíg dolgozol.
A magánnyugdíjpénztárak 1998-ban indultak, tehát 1993 óta semmiképpen sem lehetsz tag. A magánnyugdíjpénztárból a nyugdíjba vonuláskor kaphatsz pénzt, hogy milyen formában, még nem tudni, Sólyom László ugyanis visszadobta az erről szóló törvényjavaslatot az Alkotmánybíróságnak.
Ha nem magán-, hanem önkéntes nyugdíjpénztárról van szó - feltételezésem szerint arról -, akkor 10 év gyűjtögetés után veheted fel a lóvét, vagy ha nyugdíjba mentél. Ha nyugdíjas vagy, adómentesen teheted mindezt, ha nem vagy az, akkor adóznod kell a befizetett pénz és a hozam után (vagy egy része után), ha a munkáltatódtól kaptad adó- és járulékmentes juttatásként, vagy te magad adókevdezményt kértél annak idején a befizetéseidre.
Csak azért ne váltogass, mert "fűznek", ha ugyanis gyakran váltogatsz, elveszíted a tőke- és hozamgaranciát, aztán nyugdíjasként leshetsz. Akkor válts, ha elégedetlen vagy valamivel, pl. a befektetési politikával. A nyugdíjpénztár nem játék, a leendő nyugdíjad minimum negyede, de lehet, hogy fele vagy még több is onnan jön majd, szóval vedd komolyan.
Sziasztok! Tud valaki segíteni azzal kapcsolatban, hogy 33 évesen elvileg csak pályakezdőként, első munkahelyről léphetek be mny.pénztárba (eddig sehol nem voltam tag, 2001 óta van munkaviszonyom), viszont már a 3. munkáltatónál vagyok. Így nem lehetséges? Hülye voltam, hogy korábban nem foglalkoztam a témával...
Nem annyira az... Valszeg arrol van szo, hogy a kollektiva kozosen dontott a visszalepesrol, utana neztek ( vazz, egy most hany szo? egy? ketto? ) annak, aminek kell, letoltottek azt, amit kell, es ki is toltottek azt, amit kell.. csak valakinek nem ott volt a tagsaga, ahol a tobbieknek.
Inkabb arra vagyok kivancsi, hogy mi fog most tortenni, de sztem jovo hetnel elobb nem tudom meg. Ha kiderul, megirom :)
Igen, volt ilyen korábban, aztán módosult. Szerintem különben nem olyan nagy baj, a nyugdíjpénztár legyen valóban nyugdíjpénztár. Aki korábban akarja felvenni a pénzét, tegye valami más befektetésbe.
igen, de amikor megkötötte a szerződést még szó sem volt arról, hogy 10 év után adót kell fizetni majd a megtakarítás után és csak a hozam lesz adómentes, ráadásul annak is csak az első évi befizetésre eső része ha jól tudom csak 2 éve vezették be ezt a "barátságos" lépést
Nem elszigetelt, fordulj nyugodtan a PSZÁF-hoz, sok pénztárnál van hanyag elszámolás vagy rossz elszámolás, voltak emiatt büntik. Amúgy hülyeséget gondoltál, tíz év után csak a tíz éve berakott money hozamát veheted fel adómentesen. Az adó miatt meg ne ríjál, pls., annak idején, ha a munkáltatód tette be a lovettát, az adó- és járulékmentes jövedelmedből tette be, ha te magad tetted be, akkor meg adókedvezményt kaptál rá. Mindezt azért, hogy nyugdíjas korodta legyen megtakarításod. Ha nem rendeltetésszerűen használod fel a lóvét, hanem nyugdíj előtt felmarkolod, nagyon helyesen visszakérik a kedvezményt - ez van.
Sztem valami olyasmi történhetett, hogy nem lett beadva rendesen valami papiros, és ilyenkor bizonyos megyékben automatikusan OTP-s lesz a kliens. (Máshol meg allianzos vagy aegonos, azt hiszem.)
Üdv minden kedves fórumozónak! Megosztom az "élményemet" az önkéntes ny. p. -i kifizetéssel kapcsolatban. Az Axánál (A Winterthour jogutódja. )1998 óta vagyok magán ny. p. tag, önkéntes pedig 1997 óta. Novemberben kitaláltam -Én balga. . -, hogy mivel 2007-ben lejárt a 10 év, szabadon felvehetem a pénzemet a vélt hozammal. Bementem személyesen a székházukba. Ott az ügyintéző Hölgy készséggel segített. Kisebb agyvérzést kaptam, hogy mennyi pénz van a kimutatáson (Nem sokaltam. . . )és, hogy ebből még mennyit vesznek le adó formájában. . . 5 perc alatt beletörődtem. Még abba is, hogy milyen sokat kell várnom, míg megkapom. Eltelt a meghatározott idő, ám a pénzem nem jött. . . Telefonon közöltek egy utalási dátumot, ami már későbbi volt az igértnél. Türelmes létemre kezdtem bepöccenni, amikor már az a dátum is letelt, majd telefon, és újabb, másik dátumot kaptam. . . . Ejnye. . . Hányszor utalják át. . . . Eltelt az idő, de semmi. . . Újabb telefon, újabb, ám már sokkal későbbi dátum jött. . . . Tehát:Egy hónap alatt nem jutott el a pénzem egy pénzintézettől, ám még további közel három hetet kell várnom. Sehol egy hivatalos papír, értesítő, hogy bocsánat, késik, se semmi. Okot sem kaptam. . . . Pénzt több, mint egy hónap után sem. . . . Meglehet, hogy ez egy elszigetelt eset, ám akkor is jobban jár, aki nekivág felvenni a pénzét, hogy számíthat az álltalam leírtakra.
A Penztarhoz erkezett tb-i rendszerbe valo visszalepesi nyilatkozataval kapcsolatban az alabbiakrol szeretnenk tajekoztatni:
On az AXA Onk. es Mnyp-nal nem rendelkezik mnyp-i tagsaggal. A Penztarak Kp-i Nyilvantartasa szerint On az OTP Mnyp tagja, ezert kerelmet a Penztarunk reszukre tovabbitotta.
stb, 2010.01.11.
Ha valakinek van hasonloja, szivesen vennem a tapasztalatokat, meg azt sem ertem, mi lett elbaszva.. nem voltam ott.. vagyis sejtem, hogy mi tortenhetett, de az meg annyira szullearis, hogy el sem hiszem.
Sziasztok! Remélem tud valaki segíteni! 2001-ben álltam elöször munkába akkor a munkaadóm sem említette,hogy esetleg be kellene lépnem magánnyugdíjpénztárba.tudja valaki hogy mióta kötelező pályakezdőknek a belépés?Jelenlegi munkahelyemen lassan 4 éve lesz hogy dolgozom és ott is csak ajánlották ha gondolom lépjek be!Nem tettem akkor sem!Már két alkalommal is felhívott egy Aegonos hölgyemény hogy be kell lépnem mert kötelező mikor az ember elöször munkába áll és hogy örülhetek hogy nem szállt rám az apeh stb stb már szinte zavaró,majdnem el is hajtottam a ....-ba.Egyáltalán honnan vette az adataim stb??? Tudna valaki felvílágosítást adni, én annyira nem értek az ilyen ügyekhez! Lehet az hogy 2001 ben már be kellett volna lépnem kötelezően pályakezdőként,de az akkori munkáltatóm ezt nem tudatta velem vagy csak ez a nő akar rám tukmálni ezt a dolgot?? Előre is köszi!
Értem köszi. Bár elég érdekes helyzet áll fenn. Felhívtam az Allianzot hogy azért mégis mivan. Erre azt mondják, hogy nem vagyok bent a rendszerben és még a nyomát se látja. Elég érdekes. Lehet hogy elsunnyogták a bejelentést? Ez egy munkaerő-közvetítő cég volt ahova jelentkeztem kb. 2 hét. Csak az az érdekes hogy utána meg voltam egy másik helyen bejelentve igaz ott meg csak 1 napot de a fizetési papíron mindkét helyen ott van az Allianz magánnyugdíjpénztári befizetés. Szóval nem tudom mi lehet. Rejtély.
FEnnáll és fenn is fog állni, amíg nyugdíjba nem mégy, mindehol jelentsd mindig le, hogy hol vagy tag, mert a leendő nyugdíjad jelentős hányadát a nyp-be beérkezett pénz adja majd.