2 év Finnországban ?! kicsit irígy vagyok (na jó, nem kicsit vagyok irígy:))
azért ma találtam egy érdekes hírt. Remélem azért nem ilyen vészes kint a helyzet :)):
MTI hír:
A szokatlanul hideg tél és a villanyáram magas ára miatt a finn kormány mérsékletre szólította az ország polgárait kedvenc időtöltésükben: javasolta, ne fűtsék fel ugyanolyan forróra a szaunát, mint eddig tették. A napokban megjelent hivatalos állásfoglalás szerint 70-80 Celsius fokos hőmérséklet elegendő a szaunázáshoz, 100 foknál ugyanis 30 százalékkal nő az energia költség.
Finnországban történetesen az idei tél évtizedek óta az eddigi leghidegebb, mínusz 30 Celsius fokos hőmérsékletekkel. A száraz hideg vízhiányt okoz a tárolókban, amelyek az energia nagy részét szolgáltatják, ezért rekordmagasságot ért el a villanyáram ára - jelentette a Reuters. Így az a finn, aki hallgat a kormányra, jól jár: szép pénzt is megtakaríthat saját szaunájában.
Na, azér' még nem egészen mind1, tesókámmal kiküldetem, mert amiből itt tanulok, az nagyon tanárra építő, ugyanis nem magyaráz meg szinte semmit, csak baromi sokat gyakoroltat, ami persze oké, csak én ilyen mindenáron megértős típus vagyok. :) És köszi az infót.
Mivel egyetemi kiadvány ,valszeg nem túl sok könyvesboltban árulják , de talán a pedagógus könyvesboltban -amit Webberke említett- kapható.
Ár:kb2000 ft , alapvetően nyelvtan , nagyon jól összefoglalva, az olvasmányok viszonylag rövidek. Minden leckéhez van egy részletes Finno. ismeretterjesztő rész.(közlekedés, politika, történelem, kultúra stb)
arra már rájöttem ,hogy Finnországban vagy :) de mit csinálsz ott? és mennyi ideig?
Nagyon jó, és ezt a csodakönyvet hol árusítják? Én tavaly mindent összekutattam egy magyar nyelvű finn tankönyvért és nem találtam. Mondjuk mostmár mind1, de tudsz róla valamit, pl. ár, van-e benne nyelvtani magyarázat, ilyesmi?
Köszi.
Ha már nyelvkönyv szóba került: tavaly jelent meg,
Maticsák Sándor-Anna Tarvainen:Finn nyelv c. könyve , a debreceni egyetem adta ki.
egyetemi hallgatóknak készült,így elég tömény (pl.már a második leckében van partitivus) de szerintem jól használható
Huhh, bátor leány vagy!!! :) Ezek a laatikkok egész szörnyűek....
Viszont a karjalanpiirakka finom, csak nem kell rá túl sok tojásos vajat rakni, mert akkor émelyítő. Egyébként fura, hogy süti ügyben mennyire jók a finnek, szerintem baromi finomak a süteményeik, és egyéb kajában meg kissé fura dolgokat művelnek. Kiborító példul, hogy ha egy szupermarketban ki van pakolva kenyérkóstoló, akkor az tuti édes. Kb. 2 hét kondícionálás után ma már hozzájuk sem nyúlok. :)
És a füstölt heringnél mondok jobbat: a heringvásár idején a kikötőben a falapokra kötözött, lángok fölött sütött lazac!!! Ennél finomabbat nekem nem tudnak mutatni.
Ha bejutok a postaladamba, akkor kuldok levelet. Vegigjartam vagy 5 konyvesboltot (A Rakoczi-uti Librit es Fokuszt is), egy kifejezetten idegennyelvre szakosodott boltot is, de sehol sem talaltam a Keresztes-fele konyvet.:/ Reszletek majd mailben.
A Karjalanpiirakka mint snack használatos a finn közéletben. Ott létemkor is karjalanpiirakka mindíg volt az asztalon, nyomni kell rá kis vajat be a mikróba 30 mp és finom :)
Hozott ma nekem a postás egy vaskos könyvet, "FInnish Yearbook of Business" címmel. Örültem neki főleg hogy echte finn fóliába volt csomagolva ;D Na de a címzés, olyan jellegzetes: BUDABEST :D
Most nem azért, de nekem a porkkanalaatikko (kb. sárgarépaegytálétel) az egyik kedvencem... Bár az tény, hogy én több sót szoktam belerakni, mint amit hivatalosan illik. :-)
A merészebbek kedvéért álljon itt a receptje:
Porkkanalaatikko
2 dl rizs
500 g reszelt, nyers sárgarépa
1 l tej
4 dl víz
4 tojás
1 tk.* őrölt szerecsendió
ízlés szerint só
A rizst hozzáadjuk a főzésben levő víz-tej keverékhez, és lassú tűzön puhára főzzük.
A rizskásához hozzákeverjük a reszelt répát, a tojást és a fűszereket.
A masszát kivajazott edénybe öntjük, a tetejét megszórjuk zsemlemorzsával, és vajdarabkákkal.
200 C-on kb. egy óráig sütjük.
tk = teáskanál
Én személy szerint a barna rizst simán vízben szoktam megpárolni Vegetával, a többi ugyanaz.
A finn gasztronómia iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom Bokor Judit: Finn Konyha c. könyvecskéjét (1987, Minerva)
A kalakukko szó eredetére nem emlékszem pontosan, de valami elhallás útján született a "kukko" rész. (vö: német 'Kuchen')
A finn csemegék közül érdemes megkóstolni a Karjalanpiirakka-t (kb. karél pirog). Ez vékony rozstésztából áll, amit sós tejberizzsel, vagy krumplipürével töltenek. Hagyományosan vajjal kevert tört főtt tojással tálalják. Finnország keleti részein jellemző, bár az utánzatát az egész országban lehet kapni.
A laatikko-k közül közismert még a Lanttulaatikko, ami karórépából készül, és a Imelletty perunalaatikko, kb. áztatott krumpli, és a Maksalaatikko, ami darált májat tartalmaz. Ezek hagyományosan karácsonyi ételek.
A sütik közül a legjelentősebbek a pulla (kalács) tésztából készült változatok. Karácsonyi a már említett piparkakku és a leveles tésztából kivágott csillag közepén egy kanál szilvalekvárral a joulutorttu.
Aki teheti, ne hagyja ki a bogyókból készült sütiket mustikka, puolukka.
És aki teheti küldjön nekem is egy keveset a fent említett dolgokból... (na jó, a karácsonyi laatikko-kat nem kell erőltetni :-)
Még egy könyvajánlat, aztán tényleg befejeztem:
Quentin Crewe: Nemzetközi étlapkalauz (1980, Park Kiadó), a különböző országokra jellemző ételek felsorolása, rövid leírással.
jah a hangulat az biztos. Csakhát, ha szar... Pl. a kalakukkot meg nem kostolnám soha. Kuopioban minden rohadt négyzetcentiméterre jutott egy ilyen árús, de én nem engedtem a csábításnak. Egyszerűen undorító volt számomra :)
Megjegyzem, a Hesburger jobb mint a Carrols ;) Kala ateria, Fantával aztán szevasz :D Ezt is csak ott eheted, nemde?
na ettől féltem ,hogy még a hamburgert is megemlíted :)))
mikor Finnországban voltam igyekeztem a finn konyhaművészet remekeit kipróbálni :)))
füstölt hal a piactéren , hajóból .. ne is fájdítsd a szívemet
azt mondják a finn konyha íztelen mert kevés fűszert használnak de azért ettem egy két jó dolgot. pl. kapros,lazacos krumplileves;
de az egész lényege a hangulat, hogy ott lehetsz és helybéli ételeket ehetsz amit máshol nem.
Amikor 4 éve voltam Finnországban, akkor ettem füstölt heringet a piactéren, kis hajókból árulták. Finom volt nagyon : )
Legutóbb pedig mindenféle tengeri herkentyűs hallevest ettem... de teljesen rosszul voltam a rákok meg a kagylók látványától, úgyhogy csak a beazonosítható halakat ettem ki belőle : )))
A kebab viszont rendben volt, bármerre is mentünk, noh meg a hamburger a Carrols nevű gyorséttermekben : ))
kebabot enni Helsinkiben ?!?! ez hihetetlen ?!?!
mégiscsak el kellett volna menned a Zetorba :))
habár ott nem lehet Kalakukkot enni. én helsinkiben csak a vásárcsarnokban találtam (állítólag a legjobbat a Kuopioi piactéren árulják)
a legjobb étkezés Helsinkiben sülthalat venni a piactéren ,kiülni a mólóra , nézni a hajókat és hessegetni a sirályokat :)) ( huh, de sokára lesz megint nyár :((
Kebabot egyébként Németországban kell enni, a helybéli török őslakosok nagyon jól csinálják :))
kukko az a kakas , de fogalmam sincs, miért így hívják , hiszen egy darab kakas sincs benne :)
egyébként rizskenyér tésztájába göngyölt apróhal , egyben kisütve. többszöri kipróbálás alapján célszerű melegen fogyasztani mert én hidegen gyakorlatilag csak a nagyon erős rozskenyér ízt éreztem.