Szia Nusa! Kár, hogy nem tudsz itt lenni a szobában, és mutatni, hogyan kell csinálni egy kis cipőcskét. Próbáltam kötni, próbáltam horgolni, de borzasztó, hogy mi sikeredett belőle. Pedig, amikor a nagyobb unokáim születtek, azoknak csináltam kis cipőcskét, most meg képtelen vagyok. De talán már nem is kell, mire elkészülne, már járni fog Dávid.
Gratulálok itt mindenkinek, akik olyan ügyesek, hogy tudnak zoknit, és kesztyűt kötni. Nagyon irigyllek benneteket. Borcsi
Nem tudom kitől, de valamikor, valakitől letöltöttem ezt a szobamamuszt és most azzal szeretném megköszönni, hogy megmutitom, sikerült elkészítenem. Fiatal táncos koromban sokat kötögettem és találtam egy kis igazi erdélyből származó gyapjú fonalat, abból készült. Nagyon örült a lányom neki.
Köszönöm hirvike, utána járok. Teflonos nekem is van, de most nem tudom miért láttam valahol és nagyon megtetszett, meg talán könnyebbnek tűnik vele dolgozni. No majd meglátom, mert árfüggő is. Üdv: Ildikó
Hali Mindenkinek! Szeretnélek megkérni benneteket, hogy ha valaki tudja hol lehet vásárolni bambusz, vagy fából készült zoknikötő tűket, legyen szíves tájékoztatni. Nagyon szeretnék ilyeneket, most, hogy már Nusa-szeged és Hirvike jóvoltából megtanultam zoknit kötni - még tervbe van véve az egyujjas és az ötujjas kesztyű is -ha ebben is tudtok segíteni megköszönöm.Köszönöm. Üdv. Ildikó
Igen, igazad van, gyorsan válaszoltam is, merthogy a technika ördöge is játszott velem. A kérést azért teljesítettem, ha kellett, ha se. Nem lehet tudni sose. Köszönöm. Ildikó
Ahogyan, öt ujjas kesztyűt sem lehet síkban kötni, úgy, sajnos lábtyűt sem...
Sajnos, elő kell kapnod a körkötőtűt, vagy az öt tűt.
Ne félj tőle, gyakorlott kötős vagy, menni fog !
A sík zoknin begyakoroltad az alapokat, lehet továbblépni.
A lábtyű megkötését lépésről, lépésre lefotóztam, és a fotókra szöveggel is beírtam, mit hogyan csinálok, hol kell szaporítani, hol kell fogyasztani. a 8. és 9. képen láthatod az ujjak kötését.
Ennél már több segítséget nem tudok adni, mivel ebben, a konkrét esetben az alapadatokat csak Te tudod: nem tudom hányas lábra és főleg, hogy milyen vastag fonalból, és milyen vastag tűvel, hány szemmel dolgozol.
Tudom, hogy még adós vagyok az oldalfogyasztás és az orra képes útmutató fordítással - bár szerintem az a korábbi leírásomban egész érthetőre sikerült -, majd próbálok időt találni rá.
Nusa-szegedről! Bocsánat, hogy most én folyok a csapból is, de jártam a kézimunka kötés, horgolás topikon - ahogy felhívtad a figyelmem - és örömmel tapasztaltam, hogy az az Ildikó nem én Ildikó. Azért köszönöm. Hali.
Szeretnélek megkérni - mivel láttam a képtáradban -, hogy a lábtyű fejrészét leírnád-e egészen pontosan sorról-sorra, - mivel még nagyon kezdő vagyok tudod - ugyanis a fiam ilyet kérne. De mivel írtam Neked, hogy én az orra és a sarok részt a sik kötésűről koppintottam le, így nem tudom a lábtyű orra részét hogyan csináljam, hogy választom el a nagyujjat, hány szemet teszek félre és a többi 4 ujjnak a házát hogyan csináljam. Légyszi-légyszi. Köszönöm. Üdv: Ildikó
Korábban Csabamama nicknéven voltam bejelentkezve, de mivel már régen jelentkeztem be, vagy nem tudom mi, nem ismert fel ez a fránya masina. A lényeg, hogy szeretném Neked megköszönni, - mivel Te is hozzájárultál ehhez - az első pár zoknim megkötését. Nagyon hálás vagyok Neked érte, de komolyan. Igaz, azt a leffentyű dolgot nem tudtam sehogyse megcsinálni, deeeeee a sik kötésű zokni orrát és sarkát csináltam meg hozzá és ilyen lett. Nagyon boldog vagyok, hogy ilyet is tudok és köszönöm Neked. Ildikó
Nusa-szegedről! elkeszult a zokni, csak nem tudtam lefenykepezni, de nagyon-nagyon tetszett a gazdajanak, kaptam rogton megrendeleseket, ugyhogy indulhat a nagyuzemi zoknigyartas :), koszonom a segitseget!!!!!
Szisztok! Valaki le tudnánekem írni részletesen, esetleg tudna adni egy olyan magyar linket ahol le van írva hogy hogyan kell 2 tűvel zoknit kötni? mert sehol nem találok egy épkézláb leírást.... :( kötni tudok csak még zoknival nem próbálkoztam! Előre is köszi! fontos lenne mert páromnak csinálnám valentinnapra!!!!!!!
A visszakötést ki fogom próbálni hamarosan, nem ismertem eddig, de igazán jól hangzik. Az entrelacot soha nem próbáltam, talán egy húsz évvel ezelőtti könyvben - olasz? - láttam egy pulóvert ezzel a technikával, de annyira nem indította el a fantáziámat. Ami egyébként kivételesen nagy szó, mert akkor ontottam a kötött cuccokat.
ovadi, ha jól emlékszem, te írtad, hogy a saroknál a le nem kötött szemek megnyúlnak. Én is nagyon lazán kötök, valószínűleg ez lehet valóban az oka. Ezt úgy szoktam (hehe, szoktam:)) kiküszöbölni, hogy azokat a szemeket vagy egy-egy segédtűre, vagy egy bazi nagy biztosítótű-szerű dologra átteszem. Macerás, mert nem elég az egyébként is sok tű, még kettővel több lesz, de kevésbé nyúlik.
És gratulálok a hősöknek a sikerélményekhez:), meg jobbulást, ha van betegünk.
Ŕögtön meg is osztanék Veletek egy technikát- talán néhányatoknak új lesz- ha nagyon sablonos, megszokott dolgot írok, bocs érte.. :D
(Figyelem, kezdők megkeverésére alkalmas sorok következnek, tobvábbolvasás csak saját felelősségre, illetve erősen javasolt kötőtűvel, fonallal felszerelkezve nekilátni a második olvasatnak.. :D)
Szóval, eszembe jutott, hogy legutóbbi zoknikötéseim alkalmával felfedeztem egy pofonegyszerű, gyorsan megtanulható technikát, az oda-vissza kötést. (Ez nem azt jelenti, hoyg én találtam ki, hanem azt, hogy az internetem valahol rábukkantam egy ráutalásra, ami alapján kipróbáltam - és remekül működik!!)
Tehát az a lényeg, hogy zoknikötésnél - bármilyen sarkot is köt az ember lánya- oda-vissza haladó sorokban kell két tűn kötni, közben a másik két tű hátul kalimpál, beakad a fonalba.. vagyis meglehetősen visszaveti a kötés tempóját az örökös forgolódás a sorvégeken. Erre jó az oda-vissza kötés (egyelőre csak egyszerű harisnyakötésnél próbáltam, ennél elvetemültebb cselekedetre még nem vettem rá magam, de a sarkot amúgy is simán köti mindenki, legyen bármilyen is a zokni mintája..): a munka színén lekötjük a sima sort, még az utolsó szemet is! Aztán nem fordulunk meg!! Most a bal tű felé néznek a szemek; a bal tűvel beleszúrunk az első szembe (szélszembe) előről hátrafelé (azaz simán), és leemeljük. A következő szembe is így szúrunk bele, (a jobb tű lesz elől) majd a fonalat ráhajtjuk a bal tűre, úgy, hogy a kötőtűt a szál alulról kerülje meg. A jobb tűvel átemeljük a szálon a szemet. (Tehát lekötjük. :)) ezt kell ismételni a sor végéig, az utolsó szemet is le kell kötni ugyanígy. Mikor kész, a szemek egy egyszerű sima sor lekötésére alkalmasan néznek ránk a bal kötőtűn.. :D
Én egyszerűbbnek találtam a vissza sor kötésénél, ha felülről hajtom rá a szálat a tűre, így viszont a szemek ellenkező irányba fordulnak majd, azaz figyelni kell rá, hogy az odasort úgy kell kötni, mintha csavart simát kötnénk.
Az első próbánál nehézkesnek tűnhet ez a technika, de nagyon hamar be lehet gyakorolni, (pl.egy próbakötés megcsinálása elég is hozzá..) és utána valóban sokkal tempósabban lehet haladni. Nekem még arra kellet figyelnem, hogy a visszasorok lazábbak voltak kezdetben, de ez is csak addig volt így, míg hozzá nem szoktak az ujjaim, hogy ez is csak olyan kötés, mint amásik.. :D
Sziasztok!! Végre én is eljutottam egy olyan fonalboltba, ahol zoknikötésre alkalmas matéria is volt.. No, nem valami nagy mennyiségben, fel is vásároltam a 6 gombolyagból álló, teljes készletüket.. :P
A fonal melírozott, 80% szűzgyapjú, a többi polyamid, 2,5-ös 3-as tűhöz való (600 pénz/50g), most a kisebbel csinálom a próbakötést.. Ha nem fogy el a lendület, nemsokára mutatom az olasz kezdést és a derékszögben kötött sarkot. (Igaz, a melírozott fonal nem a legjobb szemléltetőeszköz, de nem vagyok olyan helyzetben, hogy nagyon válogatni tudjak.. :D)
Mivel két éve már nem kötöttem zoknit, sok technika nincs benne annyira a fejemben, hogy atrükkjeit tovább is tudjam adni, de most, kötés közben jutnak eszembe a dolgok szép sorjában..
Ha bírjátok idegekkel, majd megosztom Veletek menet közben.. :D
Sylvie, én is gyűlölöm az összeállítást, a kötés azért kötés, hogy ne varrás legyen.. :D Amit lehet, én is úgy csinálok meg, hogy lehetőleg öltés ne látszódjék benne.. Ismeriteka kötést utánzó öltést, amivel vállakat, urambocsá', zokniorrot is úgy lehet összeölteni, mintha egyben lenne kötve? ;