"A Svasznek többek szerint jó vásár lesz/lenne, én nem látom annyira jónak, majd bizonyíthat! "
Svasznek jó vásár? Hát, ha valakinek egy buta és durva játékosra van szüksége, akkor igen.
Én floorballozom, mint ahogy a hokisok egy része is, köztük Svaszi is. Tavaly ugy lött nekünk gólt, hogy a kapus területen belül, a kapus mögött várta a labdát (a kapus és a kapu között) és onnan lőtt. Megadták és ő még örült is neki :)
Egy level mar irodott Torgyannak es Szabadinak, a kosarasok megszuntetese es a fociszakosztaly "erdekes" tevekenysege miatt. Valoszinu a jovo heten el lesz kuldve, sok alairassal, elektronikusan es "hagyomanyos" modon is. A levelet megtalalod a GGG honlapjan (http://w3.swi.hu/grenternet/index.html).
Tuntetesrol egyelore nem tudok.
Szerintem nem január 1-ig kapott haladékot, hanem márciusig (mivel szezon közben csak nem szünik meg). Mindegy, Nem lenne szabad megszüntetni ezt a szakosztályt. 2 csapatos bajnokságnak nem lenne értelme (3- csapattal sincs sok, de így legalább a döntőbejutás a cél az alapszakasz alatt). Tüntetést nem szerveztek a kosarasok miatt?
Hat mondjuk ugy, hogy a jegkorong-szakosztaly haladekot kapott az ev vegeig. Aztan lehet hogy 2001 januar elsejetol a hokisokat is elkuldik :-((((((((((
A bajnoksag igy is tulajdonkepp 3 csapatos, ha mi megszununk akkor marad 2...
A hírt hallottuk. Először aztjelentették be, hogy a korongszakosztály nem szünik be, és ezután jött a hír, hogy a Ferencváros női kosárlabdaszakosztálya megszünt. Lehet, hogy jövőre a jégkorong jön? Az nagyon-nagy színvonalesést eredményezne. Remélem a korongszakosztály megmarad.
Az NS azt is megirta hogy a jugoszlav Mladost Zagrebbel is jatszunk. Ezek szerint a szomszedban szep csendben volt egy haboru es a jugok fu alatt elfoglaltak Zagrabot ;-))))))))))
Az eselyekrol: a Mladostot mindenkepp vernunk kell es lazan meg is fogjuk oket verni. A Csikszereda nagyjabol olyan eros mint mi, talan valamivel erosebb es hat hazai palyan fognak jatszani. Oket jo lenne megverni de nagyon nehez meccs lesz. A kazahok ellen szerintem semmi eselyunk. Ezzel tehat a dolog eldontottnek tunik mivel ha jol tudom csak az elso megy tovabb.
Amugy ez a Kontinentalis-kupa mi pontosan? A nevebol itelve valami europai dolog, dehat Kazahsztan nem Europaban van tehat inkabb valami nagyobb akarmi. A Dunaferr nem indulhat a BEK-ben, hogy oket is ide raktak?
Na teszek majd egy kort a Nemzetkozi Jegkorong Szovetseg homepage-en.
A Csíkszereda--Ferencváros összecsapás lesz a Kontinentális-kupa első fordulójának (szeptember 22--24.) egyik slágermérkőzése. A sorozat szombaton elkészített sorsolása alapján a magyar bajnoki ezüstérmes zöld-fehérek szeptember végén Csíkszeredán, a kazah Torpedo, a jugoszláv Mladost Zagreb, valamint a házigazdák együttese ellen lépnek a jégre. Az igazi szenzációt az jelenti, hogy a csíkszeredaiak nemrégiben éppen néhány ferencvárosi játékos vendégszereplésével szerezték meg a román bajnoki címet, most viszont ellenük kellene kiharcolniuk a továbbjutást a következő fordulóba. Az első „kanyarban" egyébként még az Alba Volán is pályára lép, mégpedig -- miként azt az elmúlt években megszokhattuk -- idehaza. A székesfehérváriak egy szlovén (Slavia Ljubljana), egy román (Rapid Bucuresti) és egy lengyel (Podhale Nowy Targ) együttessel csatáznak majd a továbbjutást jelentő első helyért. A bajnoki címvédő Dunaferr SE gárdája viszont az első fordulóban erőnyerő, így csak október 20. és 22. között -- ugyancsak hazai pályán -- a második körben mutatkozik be. Egyik ellenfele a szlovák bajnokság második helyezettje, a HK Zvolen, a másik a jugoszláv Medvescsak Zagreb, a harmadik pedig az első forduló csíkszeredai csoportjának győztese lesz.
(forrás:NS)
Érdekes, hogy minden évben játszunk a Medvescsak Zagreb-bel.
Akkor a többiek hová mennének, hanem a Volánba? Az biztos, hogy Simon, Tőkési, Orsó Holló már nem fog itt játszani jövőre. Szerintem őket a Volánban látjuk viszont. Sándor Szilárd lőtt nekünk pár fontos gólt. Remélem a Volán ellen is lőni fog. Eleve el akart jönni a Volánból (ő nyilatkozta), mivel légkörváltásra volt szüksége. Orsó remélem hozza a taalyi formályát és csak "véletlenül" fog betalálni (5 100%-os helyzetből 1-szer). Kangyalt én is szeretem :)), csak az nem tetszik amikor gólt lő nekünk.
Úgy tudom,hogy az Orsó már tutira jön a Volánba?
Remélem megembereli magát. (A kérdőjeltestű Orsó)
A Svasznek többek szerint jó vásár lesz/lenne, én nem látom annyira jónak, majd bizonyíthat!
A Kangyalt ne bántsátok, Ő a kedvencem, igaz, hogy gyengélkedett ebben a szezonban, de azért a bajnokságot csak az ő góljával nyertük meg!!!
Szóval én örülök, hogy marad!
A Sándor Szilárd meg egy kicsit el van szállva magától, pedig azon kívül, hogy gyors, egy nulla, NULLA.
Az elején majd villant egy kicsit, aztán, lepukkan.
Szóval irreális összeget kért, így állítólag le sem ültek tárgyalni...
Szóval csak ő hiszi,hogy nagyon jó!
SZVSZ az újvárosi utánpótlásnevelésnek köszönhetően 5-10 éven belül lesz annyi jó játékos, hogy az élmezőny 6 csapatos legyen, és ne csak 2-3 komoly esélyes legyen (mint idén volt)!
Addig meg marad ez a körforgás(Kangyal itt-Kangyal ott,stb).
Csao
Hyp
Amíg 2-3 csapatos a bajnokság, szart se fogunk elérni nemzetközi szinten. Miért kellett Jászberényt, Szegedet, Győrt jégkorong-ügyben lenullázni? Vélemények:
Nem tudom, hogy kik fognak oda menni. Azt se tudom, hogy mi lesz Svitekkel, Petroviccsal és Richtarchikkal (ő valószínűleg visszamegy, mivel csak kölcsönben volt).
Igy van, szep volt Levi! Kerdes hogy mikor kerul be a nagycsapatba, eleinte gondolom "csak" a fiokcsapatukban fog jatszani, talan egy ev mulva bekerulhet az NHL-es csapatba is.
OliBlood
A toletek tavozok kozul akkor ki jon hozzank, mit tudsz?
Akkor az igazolások:
Távozik: Simon, Tőkési, Orsó, Holló
Érkezik: Sándor Szilárd, Faragó Gyula, Alexander Vasziljev (ukrán kapus)
Még tárgyalások folynak egy kanadai játékossal.
A tavalyi légiósok közül Griger és Veselovsky marad Svitek így biztos nem lesz nálunk).
Mint mondtam a kurvaanyazassal en sem ertek egyet es valoban Jaquet ilyeneket nem mondott.
De egy edzo legyen kemenykezu. Legalabbis ha valamit el akar erni. Ezt tapasztalatbol tudom.
En nem az Uvoltozesrol beszelek hanem arrol a tirpak dumarol amit nyom a Kercso. ez mar nem kemenyseg kerdese nala hanem a primitivseg.
egyebkent Kercso jo szakember csak mint pedagogus szar.
Nem hinnem hogy Jaquet zidanekat bazmegozta volna meg anyazta volna. Az hogy jogosan hangosan beszel az teljesen mas.
Kercsonal sem ez a baj.
Na azert ez nem ilyen egyszeru. Ha az edzonek van tekintelye akkor nem szol vissza neki meg egy 25 eves sem (persze az edzonek sem kell anyaznia, lehet anelkul is kemeny edzo). En lattam azt a francia dokumentumfilmet ami a francia valogatott VB-szerepleserol (elozmenyek, VB, utana) csinaltak. Ha egy meccsen nem ugy jatszott a csapat ahogy kellene, Aime Jaquet iszonyuan uvoltott a szunetben a jatekosokkal az oltozoben. Nem egy 17-18 eves, magat sztarnak kepzelo kiscsavoval, hanem egy olyan csapattal ahol Zidane, Barthez, Dechamps, Petit, Desailly, Trezeguet, Djorkaeff, Dugarry, Blanc es hasonlo "senkik" kergetik a labdat...