Keresés

Részletes keresés

sirius77 Creative Commons License 2012.02.29 0 0 3424

Szia,

 Mi Székesfehérvárra járunk, egy állatorvos csinálja, de beütve a keresőbe elég sok helyen van ilyenre lehetőség.

10 perces kezelés, ő ezért 2 ezret kér alkalmanként. Mindenfajta kutyát kezel. Amikor először voltam épp német juhász kutya volt bent. Mondta is, hogy az egy kicsit körülményesebb, mert nem lehet az asztalra feltenni, hanem a földön görnyedve kell megtalálnia a pontokat, ahová szúrni kell a tűt. :)

 

Mi ma megyünk 3adszorra, szépen alakul a kutyli, már szinte feláll, olyan magasra tudja emelni a fenekét, csak épp nem működnek még a lábai.

Tényleg úgy lesz, ahogy Virágvári írta, hogy először csak feláll és utána tanul meg lépegetni. Egyébként a műtéttől számítva 1 héttől minden nap reggel este, "sétáltatjuk" úgy hogy sál van a hasa alatt és azzal emeljük fel a hátsó részét. De tényleg hosszú folyamat.

 

köszönök minden hozzászólást, bíztatást. :)

 

 

 

Fecó_62 Creative Commons License 2012.02.28 0 0 3423

Szia!

 

Először is mihamarabbi gyógyulást kivánunk a kis kedvencednek.

Szeretném megkérdezni, hogy hova jártok akupunktúrára?

Minden fajta kutyát fogadnak?

Mennyibe kerül egy kezelés?

Hogy zajlik egy ilyen kezelés? - ilyet csak a Csodálatos kutyadoki -ban láttam, de sokszor más a valóság, mint amit a TV-ben lát az ember.

Szerencsére nekünk nincs szükségünk ilyen kezelésre és ne is legyen rá sohase szükség, de mint tudjuk a sors kiszámithatattlan és akkor jó tudni, hogy hová lehet fordulni.

 

Előre is köszönöm a fáradozásodat a válaszirással.

 

Fecó

Előzmény: sirius77 (3416)
Szuzi14 Creative Commons License 2012.02.28 0 0 3422

Köszi a választ, megvárjuk az első tüzelést. Már nagyon várja a kis drága, hogy kint rosszalkodjon.

Amint meglesz az összes oltása és jobb idő lesz megyünk ki.

 

 

ncsk Creative Commons License 2012.02.28 0 0 3421

Édes :)

Ivartalanítani lehet már kb 6 hós kortól, sok orvos azt ajánlja, hogy az első tüzelést jó megvárni, mert addig a szervezet olyan szintű növekedésben van és a nemi hormonoknak lehet szerepük a feljődésben is, hogy szükség van rá. Máshol meg azt mondják már lehet előtte is. Én a tüzelési utánira voksolok a kutakodásom alapján.

Előzmény: Szuzi14 (3420)
Szuzi14 Creative Commons License 2012.02.28 0 0 3420

Szuzi14 Creative Commons License 2012.02.28 0 0 3419

Sziasztok!

Szeretnék tanácsot kérni a 3 hónapos törpe tacsim Szuzika kapcsán. Gondolkozunk rajta hogy ivartalanítsuk vagy ne? Sok helyen olvasom hogy az első ivarérés előtt célszerű megejteni.Szerintetek várjunk vele vagy 6 hónapos kora körül már elvégeztethetjük neki?

Virágvári Creative Commons License 2012.02.27 0 0 3418

Nagyon szép eredmények, és milyen rövid idő alatt:) mondják, hogy az akkupunktúra és a hidroterápia is nagyon sokat segít a rehabilitációban.:)

A mi kutyánkat 9 évesen műtötték, azóta talán most éli a fénykorát, sokkal többet ás és fut lobogó fülekkel:)

 

Kitartást kívánok, és várom a fejleményeket!:)

Előzmény: sirius77 (3416)
ncsk Creative Commons License 2012.02.27 0 0 3417

Húúú, ezek jó hírek!! Nagyon örülök, kitartás!! :)

Előzmény: sirius77 (3416)
sirius77 Creative Commons License 2012.02.27 0 0 3416

Szia, köszi a bíztatást. Dokit sokszor kérdezzük,kérdeztük,a  műtét napján ő 2 hetet saccolt. Talán ezért is kezdtünk kicsit elkeseredni a 3. hét után, hogy még mindig semmi. Utána már csak annyit mondott, hogy türelem játék az egész. Hát valóban az.  Péntekig  a vizeletét sem tartotta. De képzeljétek elvittem akupunktúrára péntek délután és  mint a mesében szombat óta tartja a vizeletét és kicsit elkezdte mozgatni a lábait is. Ha más mondja, hogy van ilyen 1 kezelés után nem hiszem el....így a héten visszük 2-3 naponta ismét. Reménykedünk. Még csak 5 éves a tacsi, jó lenne, ha még legalább 10 évet velünk lenne. :)

Meg hát várja a kis játszó pajtása is vissza (kislány fekete-sárga drótszőrű tacsi). :)

Előzmény: Virágvári (3415)
Virágvári Creative Commons License 2012.02.25 0 0 3415

Szia Sirius 77!

 

A mi tacskónknak is volt ilyen műtéte még 2008-ban. Már olyan állapotban volt a műtét előtt, hogy azt mondta a doki, annyi a felépülési esélye, mint a porcelán és zománc közötti réteg.

A műtét után hetekig nem tudott járni (6. hét után állt lábra magától). A lényeg hogy a reflexei megvannak. Még eltelhet akár 3 hét is, hogy meg tudjon állni (nem elindulni). Utána kezd el majd lépegetni, aztán járni. Nagyon hosszú a felépülési idő.

Sok masszírozás, tornáztatás (napi 3x5 perc), és a munka meghozza majd a gyümölcsét!:)

 

Kitartás! ha vannak reflexei, tuti hogy meggyógyul:)

 

Előzmény: sirius77 (3408)
ncsk Creative Commons License 2012.02.24 0 0 3414

Nagyon édes drótszőrű :)

Sajnos én sem nagyon tudom mennyi idő a műtét utáni felépülés. Azért ha az állatorvos azt mondja működnek a reflexek, akkor lehet hogy tényleg csak idő kérdése. Székletét, vizeletét tudja tartani? Farkát tudja csóválni?

 

Előzmény: sirius77 (3409)
ncsk Creative Commons License 2012.02.24 0 0 3413

Minden nap találkoznak, hiszen a fekete évek óta minden nap jön, inkább azért feszült Fiona, mert ez a mi kertünk és tulajdonképpen el kell tűrnie, hogy valaki ide csak úgy beslattyog minden nap (itt nincsen senkinek kerítése). Egyébként meg féltékeny is rá, mert szeretem a feketét is és persze hívom és simogatom, erre totál kiakad és azonnal hoz 2-3 labdát, hogy vele foglalkozzak ne az idegennel :)

Egyébként a találkozás az úgy történik, hogy Fiona ráront a feketére (évek óta minden nap eljátszák ezt a színjátékot), de csak olyan kamu szinten, mert ez mégis csak az ő területe a fekete meg kamu szinte megadja magát (szerintem csak azért mert reménykedik egy románcban) :) és innentől nagyjából béke van :) Na amikor néha a Nelli is átjön kész káosz :)

 

Amúgy ma volt itt a kistacsi Írisz és meglepő modon semmi morgás az elején, hanem hatalmas hancúr. Persze amint előkerülnek Fiona saját tulajdonú tárgyai ugymint csont, labda és nyálazott faág, akkor már odamorrant a kicsinek (aki mellesleg szerintem akkora kezd lenni mint Fiona). A kicsi jólnevelten behódol ilyenkor és nem zargatja a miénket. Majd ha ivarérett lesz és kinyílik a csipája, na akkor azért felügyelnünk kell őket rendesen szerintem.

 

Ez egy mai válogatás a csontozásról :)

 

Előzmény: akkdomedee (3412)
akkdomedee Creative Commons License 2012.02.24 0 0 3412

Sajnos a videó legelején nem látni, hogy hogyan találkoztak, már csak a közepén vagyunk a fekete kutyus játékra hívásának. Nekem az volt a legfeltünőbb, hogy közben ha meg is álltak és odaszagolt a Fiónához, akkor ő inkább elhúzódott. Igen, Fióna döntötte el, hogy játszanak-e, de azért, mert a fekete nagyon ügyesen hívta játékra illetve oldotta ki belőle a feszültséget; de rá is hagyta, hogy akar-e csatlakozni. Ezután már bátrabb és oldottabb volt.

Előzmény: kutyimaci (3411)
kutyimaci Creative Commons License 2012.02.24 0 0 3411

Sziasztok!

 

Talán Alvinnnak azért megy jobban a kutyákkal való kommunikáció, mert kölyök kora óta tudatosan neveltem rá. Előbb oviba, majd suliba, szocializációs foglalkozásra jártam vele. Gyorsan megtanulta mi az amit szabad, meddig mehet el. Nyilván megvédi magát ha arról van szó, vagy ha a másik kutya közeledését túl soknak itéli meg. Nincs a tacskónál büszkébb fajta, na ez fajtajelleg. Nem is tudok rá jobb szót: van aki egyszerűen nem jön be neki, legyen az ember vagy kutya és gőzöm sincs mi alapján szelektál!!

Szerintem addig míg a gazdinak megfelel a kutyája viselkedése,nem zavarja a környezetét, korrigálni tudja és kényelmesen tudnak együtt élni nincs baj. Ezt mindenkinek magának kell eldönteni!

Spec. nekem ezen a videón Fióna inkább  magabiztosnak látszik. A fekete kutyus kezdeményezi a játékot, Fina testbeszéde pedig ez:" majd én eldöntöm hogy akarok e veled játszani és ha igen, akkor meddig". 

A tacskóbénulásról sajna nem sokat tudok, csak amit a neten olvastam. Mielőbbi gyógyulást a pöttömödnek! Kérdezz az állatorvostól bátran és mondd el neki miért aggódsz, ha kell többször is vidd vissza!!

E.

 

akkdomedee Creative Commons License 2012.02.24 0 0 3410

Nem kell kiírtani az alapösztönöket, sők, az csak jó, ha ezek megvannak és erősek. Ekkor ugyanis tudsz erre alapozni, a reakciók egy adott helyzetre jobban kiszámíthatóak. Hiszen az ösztön úgyis erősebb a tanult viselkedési formáknál.

 

A másik kutya nem dominálni akart, csak hihetetlen magas az ösztönszintje és nem hagyja, hogy más mellette domináljon. Természetesen ez azt is jelenti, hogy ő is domináns. De nem agresszív, csak rászólt, odacsípett az enyémnek.

 

Mondjuk az ilyen azért jó, mert ha egy ilyen kutya szól rá a tiedre, akkor mindig tudhatod, hogy nem ok nélkül csinálta. A tied hibázott valamit, az ösztöneit nem jól használta. Ilyenkor a kutya nem is szokta mégegyszer elkövetni ezt a hibát újra, Hiszen tudja miért kapta a büntetést. Míg egy domináns, de hibásan kommunikáló kutya esetén ez nem biztos. Így az adott probléma újra felléphet.

 

Mondjuk a videó alapján inkább azt mondanám, hogy a kutyád bizonytalan. A fekete nagyon szépen hívja játszani, amit el is kezdenek, de a bokor előtt újra megáll. Annyira nem merül bele a játékba, hogy beszaladjon a bokorba, ahol fizikailag nincs anyi helye. Szeretne menni, de nem mer; csak később, amikor már feloldódott.

 

Szóval, így az írásod és a videó alapján, ugyanaz van Fiónával, mint az enyémmel. Van benne egy jó adag bizonytalanság és ezt morgással vezeti le a többi kutya felé, ha azok túl közel jönnek és nem túl nagyok. Annyi, hogy a miénk nem bújik be a lábunkhoz, azért van benne annyi dominancia, hogy egyedül is kiáll magáért és ez megy is általában, a kutyákkal le is tudta eddig rendezni a dolgokat. Kivéve az ominózus esetet.

Előzmény: ncsk (3407)
sirius77 Creative Commons License 2012.02.23 0 0 3409

sirius77 Creative Commons License 2012.02.23 0 0 3408

Sziasztok,

 

De jó, hogy rátok találtam. Írtam már a tacskó bénulás topicba, de ott nem igen van már "forgalom". 5 éves tacsinknak 3 hete volt a porckorong sérv műtéte és nem nagyon sikerül neki lábra állni. Doki a kezdetektől azt mondja, hogy nagyon jók a reflexei és hogy sikerülni fog, de ő is 2 hetet mondott. Van ilyesmivel tapasztalatotok? Elképzelhető, hogy még 1-2 hét és tényleg lábra áll? Nagyon nem szeretném elalltatni a kis drágánkat.

 

ncsk Creative Commons License 2012.02.22 0 0 3407

Persze én is tiltom stb, de ez sajnos benne van a pakliban. Végülis kutyánk van nem robotunk és az alapösztönöket azért nem lehet kiírtani. Persze mindent megteszek annak érdekében, hogy ne legyen baj kivert a libabőr, amikor olvastam nálatok mi történt. Általában minden kutyánál én próbálom elsőre megítélni a helyzetet és eldöntöm, hogy odamehet vagy sem, vagy ha látom, hogy baj lesz, elhívom és eddig megúsztuk. Remélem soha nem tévedek. Mondjuk itt ahol élünk az agresszív kutyás gazdik óvják a másikat a saját kutyájuktól, pórázon viszik, vagy azonnal visszahívják. Otthon sajnos ezt nem tapasztaltam. Most van egy szuka, aki nagy haver volt (amíg nem lett ivarérett), de már látom, hogy baj lesz, így azt hiszem már tiltani fogom, mert ebben a harcban Fiona húzná a rövidebbet.

 

Amúgy szerintem nem csak a te kutyád hibája volt, hanem mindkettőé, hiszen a másik kutty is dominállni akart.

 

A méret meg a fajta sokat számít, mert nem mindegy mekkora erővel és harapással bír a másik. 

 

A szomszédunknak 2 fekete tacsija volt (apa és fia), de amint a kicsi ivarérett lett iszonyú sokszor összeverekedtek és jól összecsipkézték egymás fejét, így a kicsi elkerült máshova. Az öreg meg kicsit redfordos pofájú lett :) Remélem nem lesz több konfliktus Fionával, kint a kertben néha szoktak játszani is. Asszem feltettem már a játékukról videót, amin azért látszik, hogy Fina nem az a behódolós fajta. A feketét is imádom egy tündér:

 

 

 

 

Előzmény: akkdomedee (3406)
akkdomedee Creative Commons License 2012.02.22 0 0 3406

Ha nincs is kirohanás, attól még lehet baj. Nem akartam mondani, de a saját tacskómmal esett meg a dolog. Ami az volt, hogy ő is inkább magában szeret ellenni, ha a többi kutya túl közel menne hozzá, vagy túlságosan nagy lenne az érdeklődés, akkor jelzi, hogy ezt ne és morgással, vicsorgással tessékeli arrébb. De a nagyokkal szemben ő sem csinálta soha. Mondhatni tisztelte az erőt. Aztán egyszercsak egy olyan kutyának csinálta, aki hiperdomináns és nem tűri, hogy a közelében valaki dominálni próbáljon. Úgyhogy ő is csak rendreutasította. Azaz belecsípett.  Ennek a kis csippentésnek az lett az eredménye, hogy a tacskóm oldalán, rendes férfitenyérnyi részen hiányzott a bőr... Szépen kilátszott minden szövet/izom, ami alatt volt. És igen, ez az én kutyám hibája volt, ugyanis egy olyan kutya mellett dominált, azaz próbálta elküldeni (hiszen ez kőkemény dominálás), aki ezt korrigálta és aki ellen fizikailag nincs esélye. Szóval egy szavam sem lehetett, az én kutyám viselkedett helytelenül. Ha a viselkedése következményeit nem tudja kivédeni, akkor ne visekedjen úgy. Csak hozzátenném, hogy itt sem volt előzménye a dolognak. A két eb egymástól pár méterre békésen szagolgatott. Aztán egy fél másodpercen belül...

 

Úgyhogy azóta én az ilyen viselkedést tiltom és nevelem ki belőle.

Előzmény: ncsk (3405)
ncsk Creative Commons License 2012.02.22 0 0 3405

Ne értsd félre, kirohanás nincs. Ő póráz nélkül jön velünk és szigorúan vettük a szocialoizációt, és soha nem volt probléma más kutyákkal, tud ő viselkedni, ha meg rászólok ki is kerüli a másikat, de ettől még látható, hogy nem kedveli a többséget azaz kevéssel játszik a többiekkel elvan vagy csak morgással jelzi, ha nagyon piszkálják, hogy szálljanak le róla. Nagykutyáknak nem mer beszólni, de a kicsiket osztja, ami nem azt jelenti, hogy támad és harap, hanem morog és rendreutasít. A leghtöbbször persze kis csóva szaglászás és futás tovább, vagy ha nagykutya van és kan akkor lábaközéfekve smúzolás, mert a nagy kanokat nagyon csípi.

 

A fekete tacsit azért támadta meg, mert saját lakásában a tálja mellől csipegetett, ha kaja van akkor tényleg elég morgonc. Mondjuk ezek a támadások is csak olyan látványelemek, mert nagy sérülést nem okznak csak kis csippentések vannak.

Előzmény: akkdomedee (3402)
Fecó_62 Creative Commons License 2012.02.22 0 0 3404

Köszönöm a segtségeteket, sok hasznos infót kaptam.

kutyimaci Creative Commons License 2012.02.22 0 0 3403
akkdomedee Creative Commons License 2012.02.22 0 0 3402

Ezeket a kirohanásokat azért nem ártana letiltanotok. Mármint még a kutya elindulása előtt. A kutya a gazda mellől semmilyen aggressziót ne kezdeményezzen. Sőt, ha egyedül van akkor sem. Különben csúnya vége lesz. Mert esetleg egy olyan, domináns, nagytestű kutya irányában teszi ezt, aki esetleg erre nem egy morgással reagál, hanem durvábban. Ilyenkor akár maga a kutya élete kerülhet veszélybe. És higgyétek el, nem lesz időtök reagálni. Láttam már ilyet.

 

Ez nem tacskó dolog... Ez egy hiba a kutya viselkedésében.

Előzmény: ncsk (3401)
ncsk Creative Commons License 2012.02.21 0 0 3401

Szerintem ez tacskótulajdonság és van amelyiknél ez erősebben kijön, van amelyiknél gyengébben.

A mi tacsink is szuka és mérsékelten jön ki a többiekkel, de szukákkal csak nagyon nagyon kevéssel. A szomszédba költözött tavaly egy kis havanese szuka. Kölyökként Fiona csak kerülte, ha a kicsi játszani akart akkor megmorogta. Aztán a kicsiből egy óriás havagnese lett és azóta is simán ráugrik Fionára, hogy játszanak. Fiona ugyanúgy megmorogja, sőt odakap, de a havagnese aki a Nelli névre hallgat fel sem veszi. Addig invitálja játékra a tacskót, míg az végül belemegy és akkor rohangálnak kicsit. DE mindig elsőre a tacsi megmorogja ha túl közel merészkedik a Nelli. Ha a lakásunkba engedek be más kutyát, akkor még agresszívabb, a minap rárontot a szomszéd fekete tacsijára, aki minimum 2x akkora, mint ő (kan). Persze lett is harci sérülés a pofáján. Rájukkiabáltunk és akkor észbekaptak. A fekete csak védekezett, szóval Fiona volt a hunyó. Szerintem ők már csk ilyenek, megtűrik a másik kutyát, de nagy haverság ritkán alakul úgy, mint kutyimaciéknál.

Ellenpálda Fiona szülei együtt élnek békében, viszont lakott velük egy szuka foxterrier is, na a két szuka között volt összetűzés időnként olyan is, hogy varrni kellett a sebeket állítólag.

 

Fionának a szomszédba költözött egy féltestvére Írisz, aki most 5 hónapos azt hiszem, na őt azonnal morogja és odakap, amint a kicsi játszani szeretne, vagy csak túl közel merészkedik. Ahogy a pici ivarérett lesz a két tacskó tuti meg fog mérkőzni egymással.

Előzmény: Fecó_62 (3400)
Fecó_62 Creative Commons License 2012.02.21 0 0 3400

Szia !

 

Megleptél és minden elismerésem Alvinkáé és a gazdájáé. Mindig tudtam, hogy a tacskó nagyon értelmes és okos, de nálunk a tacsi az asszonyé.

Előzmények: Korábban volt két bernáthegyink (időben eltolva), egy kis rövidszőrű tacskónk, majd egy komondor-kuvasz keverékünk, azután a sors hozzánk vezérelte Fánikát a most 10,5 éves játszótéri tacsókeveréket, akihez tavaly januárban társult Borcsa a komondor. Jelenleg csak ők ketten vannak. Mind a kettő szuka. Hosszú évekig Fáni egyedüli kutyaként élte életét. Tavaly januárban, mikor Borcsa hozzánk került, már akkor sem akart hozzá közeledni, pedig akkor még kisebb volt mint ő. Állandóan morgot rá és zavarta maga mellől. Borcsa meg csak játéknak vette az egészet. Az udvaron napközben jól elvannak, az egyik erre, a másik arra. Ha Borcsa közelit, Fáni megugatja és elzavarja, Borcsi meg játéknak veszi. Ugyan ez van sétáláskor is, amikor szabadon rohangálhatnak. Lehet, hogy az is probléma, hogy én próbáltam együtt szoktatni, de a párom nagyon félti a kicsit, mivel annak idején a kuv-kom. keverék egy kicsit megtépte a másik tacsinkat. Annak ellenére, hogy napközben Borcsi hagyja magát elkergetni, már kétszer előfordult, hogy este amikor a tacsit kiengedtük pisilni, Borcsa nekiment. Tudva levő, hogy a komondor munkaideje elvileg napnyugtától napkeltéig tart.

Amit még nem irtam, a tacsi a konyha-nappaliban lakik, ahol a párom az egész napját tölti, mig Borcsa az előszobában lakik és a konyha-nappaliba nincs bejárása (többek között a helyhiány miatt is).

Amint jobb az idő, egész nap kint vannak mind a ketten, de ilyenkor sem akar közösködni a kicsi a naggyal.

Hát ez van jelenleg. Az agressziót én sem tűröm, de a baj pillanatok alatt meg van és eddig a kicsiben nem sikerült tudatositanom, hogy később  még húzhatja a rövidebbet.

A kezdet

Ritka pillanat

 

Előzmény: kutyimaci (3398)
Fecó_62 Creative Commons License 2012.02.20 0 0 3399

Szia !

 

Köszi a választ, Jövök és irok, csak most harcban állok a náthával. Ugy nézz ki, hogy nyerésre állok. ☺

Kaptam 5 percet az asszonytól, amig lecseréli az átizzadt vizes ágyneműt, azután vissza !

Remélem holnapra minden elmúlik és újra itt lehetk.

 

Előzmény: kutyimaci (3398)
kutyimaci Creative Commons License 2012.02.20 0 0 3398

Szia:))

 

Ő elég jól fegyelmezhető, suliba járunk, most már inkább csak klubbra:)) 4 sikeres vizsgán van túl, ezek többnyire engedelmes nyomkövető vagy ügyességi:))

A két kan mindig jól kijött egymással, gyorsan az értésükre adtam kinek hol a helye. 

Ha az ivarérés miatt aggódsz, lehet hogy jobb lenne valamelyiket ivartalanítani. De szerintem nem csak ezen múlik két azonos nemű kutya kapcsolata.(azért néhány konfliktus elkerülhető vele) Ezek ketten mindig megvoltak, bár Alvinka a főnök a kutyák közt. Ő jobban odamondogat ha nem tetszik neki valami. Ezen kívül sosem tűrtem semmilyen agressziót, azonnal jár érte a bünti. 

Mióta vannak együtt és mennyi idősek a kutymók?

E.

 

 

 

 

Előzmény: Fecó_62 (3395)
ncsk Creative Commons License 2012.02.19 0 0 3397

Jaj de édes pofi :) Nagyon játékos és igazi huncut tacskószeme van :) Nagyon jó lett a videó!

Mi is sokhelyről vagyunk tacskósok, én pl. Szlovéniában élek :)

Előzmény: Fecó_62 (3393)
ncsk Creative Commons License 2012.02.19 0 0 3396

Szia! Jaaj de kár. Nem is tudtam, hogy ivartalaníttatni akarjátok. Pedig nagyon jó génjei vannak, okos is szép is :) Lehet, hogy nálunk is lesz ivartalanítás, idén eldől. Egyébként meg gyönyörű, mindig odavagyok azért az okos kis fejéért :)

Előzmény: kutyimaci (3394)
Fecó_62 Creative Commons License 2012.02.19 0 0 3395

Szia !

 

A páromnak azért is a szive csücske a tacsi, mert ilyen aranyos pofikával és a rá jellemző viselkedéssel csak ez a fajta rendelkezik.

Alvika mennyire fegyelmezhető? Bár mi sem panaszkodhatunk, mert a séták során hamar megtanulta, hogy ne húzza a pórázt és szabadon engedve sem rohan a vakvilágba.

 

AZ "Ölelj meg kishaver..." -ért meg kissé irigyellek, mert Fáni nem hajlandó odamenni Borcsihoz. Ha kint vannak az udvaron és Borcsi feléje megy vagy játszani hivja, mindig megugatja és elzavarja. Kicsit tartok attól is, hogy ha Borcsi ivarérett lesz esetleg ez komoly rangsorbani vitát is eredményez közöttük és akkor Fánika húzza a rövidebet.

Előzmény: kutyimaci (3394)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!