Keresés

Részletes keresés

MidiTom Creative Commons License 2020.03.29 0 0 2499

Kedves Luigi106!
Akik ismernek bennünket, és már régóta nálunk vásárolnak, tudják rólunk, hogy inkább lebeszéljük a vevőinket, ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, vagyis abban, hogy az adott hangszer, berendezés nem felel meg valamilyen vásárlói igénynek.
Az említett hangszer, bár "B-stock"-os volt, ez csak annyit jelentett, hogy az említett hangszerbemutató miatt már egyszer visszacsomagoltuk, de semmi külsérelmi nyomot vagy egyebet nem találtunk rajta, direkt megkérdeztem azokat a kollégáimat is, akik most a küldés előtt elcsomagolták. Az persze lehet, hogy az alján levő bordából valóban hiányzott egy darabka, de akkor már gyárilag így kaptuk, és mivel az alját nem nagyon nézegettük, nem tűnt fel.  Kínosan vigyázunk a nálunk levő árukra, ezért mi sem értjük, hogy ez miként keletkezhetett, de az biztos, hogy nem nálunk.
Azért remélem, hogy a hangszer ezektől eltekintve tetszik, és ahogy látom, a WK USB midi illesztése is megoldódott.

Előzmény: luigi106 (2497)
luigi106 Creative Commons License 2020.03.26 0 0 2498

Kedves kolléga.

Örömmel tudatom veled, hogy hála a segítségednek, sikerült amit szerettem volna elérni.

Bár eléggé szkeptikus voltam először, hogy a wk110-nek csak egy USB-B kimenete van, de lesz ami lesz alapon vettem egy miditech USB host nevű kütyüt. Ma végre megjött és rögtön ki is próbáltam.

Gyorsan összedugtam mindent, és megtörtént az első nagy pofára esés. Mert ugyan létrejött az összeköttetés a két szinti között, de a wk110 hangja szólt az MX hangszórójából. Hát ennyi, gondoltam elsőre, mivel a wk110-en semmit nem lehet állítani midiben, mert nincs is menüje. Viszont az MX-nek van midis menüje és ott átállítottam a gyári C portot A-ra, és csoda történt. Az MX hangmintáit használom a wk-ról. Tudom hogy ez sokaknak triviális, de nekem így 62 évesen sikerélmény, és tetszik.

Mégegyszer köszönöm, hogy időt szántál rám és segítettél eligazodni ebben az útvesztőiben.

Előzmény: Törölt nick (2495)
luigi106 Creative Commons License 2020.03.26 0 0 2497

Kedves MidiTom.

Nem gondoltam, hogy ebben a fórumban találkozok valakivel aki a syncopát képviseli. Én csak leírtam a nyűgömet ide. Abban igazad van, hogy nem éltem a 14 napos elállási jogommal, persze az már más kérdés, hogy mindezt miért nem tettem. Sajnos nem volt rá lehetőségem, hogy alaposan átvizsgáljam, de ez az én problémám. Miután alkalmam volt alaposabban is kipróbálni, szemrevételezni a hangszert, vettem észre ezeket a zörgő billentyűket. Nem vagyok zenész, bár gyerek koromban azért Kodályék belém plántálták a zene szeretetét. Így mindig kiéltem a kisérletező kedvem amennyire a lehetőségeim engedték. Most is van még egy vagy 10 éves Casio WK110, tök csendes a billentyűje.

De visszatérve a most vásárolt Casio MZ-X300 -as szintire, az eléggé marketing duma, hogy épp hogy csak ki lett próbálva. Nem tudom, hogy ti hogy szállítjátok, tároljátok a hangszereket, de most hogy alaposabban volt alkalmam szemrevételezni, felfedeztem, hogy az alján egy merevítő bordából is le van törve egy ötforintos nagyságú darabka. Ezek alapján jogom van feltételezni, hogy érdekes előélete lehetett ennek a “makulátlan” darabnak. Na de mindegy, én már túlléptem ezeken a dolgokon, ami a lényeg, hogy sokkal jobban tetszik a hangja, mint a WK 110 nek.

Előzmény: MidiTom (2496)
MidiTom Creative Commons License 2020.03.24 -1 0 2496

Kedves Lugi106!
Most olvastam, hogy a tőlünk vásárolt Casio szintivel volt gond. Nos, ez egy általunk a boltban kirakott hangszer volt, és egyszer kint volt egy bemutatónkon, ebből nem is csináltunk titkot. Viszont kevesen próbálgatták, összesen ha 1-1,5 órát nyomkodták a billentyűket, sokat mondok.
Ebbe a hangszerbe és a hasonló Casio modellekbe egy ilyen klaviatúrát rakott a gyártó, mint ahogyan sokan szidják a Yamaha, Korg, Roland, stb. olcsóbb keyboardjait is. A használat során bizonyos mechanikai zaj jön belőlük. Szerencsére ez nem jelentős, a vásárlókat álatálában nem zavarja, és az évek során nem erősödik, ha nem csépelik kőkeményen a hangszert. Amúgy élhetett volna a 14 napos elállási jogával, ha nem volt elégedett a vásárlással. Másrészt ha jelezte volna nekünk a problémát, szívesen segítettünk volna a midi keyboard illesztés ügyben is. Persze, ha van még ezzel kapcsolatos kérdése, a lehetőség a részünkről továbbra is fennáll.

Előzmény: luigi106 (2490)
Törölt nick Creative Commons License 2020.03.17 0 0 2495

Elvileg igen, a PORT A MIDI módban az 1-4 MIDI csatornán fogadja a split (Upper/Lower) és a layer (1/2) -hez tartozó MIDI-t.

 

De ehhez a Nektar impact LX88 -on is ezeket a csatornákat (meg a splitet is ) be kell állítani.

Azon viszont csak 3 zónát lehet állítani, szóval - szerintem -  nem fog mind a 4 hang szólni, csak 3 (Upper 1,2 és Lower 1)

 

Előzmény: luigi106 (2494)
luigi106 Creative Commons License 2020.03.17 0 0 2494

Köszi a választ, most már kezd tisztább lenni a kép.

Most belefutottam egy másfajta problémakörbe, és csak sejtéseim vannak, de az kevés.

Szóval van a Casio MZ-X 300 ami rendelkezik Split és layer funkcióval is. Ha mondjuk beállítom ezeket a  Casio-n akkor a masterkeyboardon elég püfölnöm a billentyűket, és automatikusan élnek a Casio-n beállított dolgok (layer,Split)? Ez a kérdés azért merült fel bennem, mert nézelődtem a thomann.de-n és találtam két számomra ígéretes billentyűt. Az egyik a Nektar impact LX88, a másik pedig a Swissonic Controlkey 88. A Nektar-on nincs aftertouch, de van Split és layer. A controlkey-en viszont van aftertouch, de nincs Split és layer. Bár a Swissonic azt hiszem úgyis kivan lőve, mert azt nagy valószínűség szerint úgysem tudom itthon kipróbálni, anélkül pedig nem veszek billentyűt. Elég volt egyszer elkövetni ezt a hibát. A nektárra van esély hogy ki tudom majd próbálni vétel előtt.

Előzmény: Törölt nick (2493)
Törölt nick Creative Commons License 2020.03.10 0 0 2493

Hogy a WK-110-es küldi a MIDI-t USB-n, ezt ki tudod próbálni ha rákötöd egy PC-re és pld. a midi-ox-al megnézed - de ez biztos gof menni.

Úgyhogy szerintem (mivel nem kell külön USB driver hozzájuk a PC-hez sem) az WK-110 - (USB) -  MIDI HOST - (MIDI) - MZ-X300 módon fog menni.

A PORT A B C -ről itt írnak: https://support.casio.com/en/manual/manualfile.php?cid=008010002 (https://support.casio.com/en/manual/008/Web_MZX500_300-E-2A_EN.pdf), ez alapján A, C állásban biztos jó lenne.

 

Előzmény: luigi106 (2490)
djuice Creative Commons License 2020.03.10 0 0 2492

Jaj, bocs ez rossz helyre ment!

Előzmény: djuice (2491)
djuice Creative Commons License 2020.03.10 0 0 2491

Vki nem vette fel Steve Gaddet? Későn értem haza... :(

luigi106 Creative Commons License 2020.03.08 0 0 2490

“igen, legegyszerűbb ha MIDI kábellel (nyilván mindkettő eszközön legyen hagyományos DIN MIDI csatlakozó) össze tudod kötni őket, és kész “

 

Hát sajnos csak az egyiken van din midi csati, a másikon csak USB midi van, és azon nincs midi állítási lehetőség. Szóval ez így elég zavaros, ezért leírom mit mivel szeretnék csinálni.

Az alapállás az volt, hogy volt egy régi Casio WK 110-es szintim 76 billentyűvel. Azon csak egy USB B csati van. De nincs rajta setup, a midin nem tudok semmit állítani. A billentyűzete viszont hibátlan állapotban van. A hangjával nem voltam megelégedve, ezért úgy gondoltam öreg fejemmel megérdemlek egy jobb hangú szintit. Ezért vettem meg egy Casio MZ-X 300-at. Sajnos neten rendeltem  egy Syncopa nevű boltban ami bagodon van, én meg Pesten. A kereskedő megesküdött, hogy hibátlan új, de ez azért nem fedi a valóságot, mert a billentyűk (nem mind) zörögnek. Engem ez zavar, és ezért gondoltam előszőr arra, hogy veszek egy master keyboardot, de ha valami jó minőségüt vennék az elég drága mulatság lenne. Ekkor jutott eszembe, hogy mi lenne ha midin keresztűl összekötném és akkor olcsóbban megúsznám. Igaz valószínű vennem kellene egy miditech midi host-ot (az a legolcsóbb, 28k) csak nem tudom ez működne-e? Néztem az MZ-X 300-ban a midit lehet állítani, de a midi in-nél három lehetőségből választhatok, A B vagy C. Ezt meg nem is értem, pedig már egy csomót olvasgattam a midiről, de ilyenről még nem is találtam infót, hogy mi ez az A,B,C? Hát itt tartok, vagyis sehol.

Ha valakinek van valami hasznos ötlete, azt megköszönném.

Előzmény: Törölt nick (2476)
djuice Creative Commons License 2020.03.05 0 0 2489

Sajnos ma mindenki rohan, kergeti az elvesztegetett perceit. Rengeteg ismerőstől ezt hallom, még akikkel 2 hetente 5-10 éve rendszeresen összeültünk sörözni is stb...

Hát, kár!

Előzmény: MidiTom (2488)
MidiTom Creative Commons License 2020.03.05 0 0 2488

Részemről krónikus időhiány, meg szerintem Gábor is igen elfoglalt mostanság, nem ér rá hobbizni.

Előzmény: djuice (2484)
djuice Creative Commons License 2020.03.04 0 0 2487

Akkor hát... VIVA LA MUSICA! :)

Előzmény: Spezial (2486)
Spezial Creative Commons License 2020.03.04 0 1 2486

Megnéztem ezt is meg még egy csomót. Elképesztő kínálat van szofver szintiből, realisztikus zongorától, nagyzenekaron át mindenféle és vannak nagyon élethűek is.

Előzmény: djuice (2485)
djuice Creative Commons License 2020.03.03 0 0 2485

Öreg ember nem vén zenész ezek szerint. :)

Azóta scanvas is van szoftveresen! :D

Sőt XV5080 is, D50 is stb...!!! :)))

https://youtu.be/WfrFx5DzJzk

https://youtu.be/lM4NDWbeDcc

Előzmény: luigi106 (2482)
djuice Creative Commons License 2020.03.03 0 0 2484

Ez jó kérdés, szerintem egyszerűen besült mint midiTom bitzenedéje.

Előzmény: Törölt nick (2481)
luigi106 Creative Commons License 2020.03.03 0 0 2483

Hú. Az előbbi hosszút neked szántam, csak rossz helyen nyomtam meg a választ. Bocsi.

Előzmény: djuice (2479)
luigi106 Creative Commons License 2020.03.03 0 0 2482

Köszi a jótanácsot, ezt már letöltöttem PDF-ben hála a szerzőknek, és nagyjából azt a választ vártam amit kollega írt. De az ördög nem alszik /a fene a pofáját/ és inkább megkérdezek egy szakavatott fórumot, hiszen arra van, minthogy utólag derüljön ki, hogy az általam elképzelt dolog csak akkor működik ha Mekka felé fordítom a billentyűt. Így viszont már nyugodtan alszom.

Egyébb iránt volt már midi billentyűm egy Roland A70-es még a 2000-es évek elején, csak akkor még pc-n toltam egy s-blaster16-os kártyával a hátán egy Roland sound canvas-al, csak sajnos akkor még isa slotton volt a kártya. Sajnos a billentyűt el kellet adnom amit azóta is sajnálok, de a sound canvas még megvan. Csak sajnos a mai gépekben már nem megyek vele semmire sem. Pedig az SC 55 MKII hangmintái voltak rajta a canvason is, ha jól emlékszem.

 

 

Előzmény: luigi106 (2480)
Törölt nick Creative Commons License 2020.03.03 0 0 2481

téynelg, mi lett a midi.blog.hu-val, Gerényivel, hogy nem frissül?

Előzmény: djuice (2479)
luigi106 Creative Commons License 2020.03.03 0 0 2480

Vettem egy Mac minit és minden gondom megoldódott.

Előzmény: Törölt nick (2478)
djuice Creative Commons License 2020.03.03 0 0 2479

Jót tennél magaddal ha ezt is olvasgatnád!

https://midi.blog.hu/2006/06/29/sik_gerenyi_midi

Előzmény: luigi106 (2477)
Törölt nick Creative Commons License 2020.03.03 0 0 2478

Igazán nincs mit, és mi lett a musescore-vel?

Előzmény: luigi106 (2477)
luigi106 Creative Commons License 2020.03.03 0 0 2477

Köszi, benned bíztam, és nem is csalódtam a segítőkészségedben és a tudásodban.

Igen a szintin lehet transzponálni fel is és le is, ezért gondoltam hogy működhet a dolog.👏

Előzmény: Törölt nick (2476)
Törölt nick Creative Commons License 2020.03.03 0 0 2476

igen, legegyszerűbb ha MIDI kábellel (nyilván mindkettő eszközön legyen hagyományos DIN MIDI csatlakozó) össze tudod kötni őket, és kész

mind a 88 elérhető lesz (általában a szintiről is elérhetők oktáv transzponálással a magasabbak a és mélyebbek is)

 

Előzmény: luigi106 (2475)
luigi106 Creative Commons License 2020.03.03 0 0 2475

Sziasztok.

Azt szeretném megtudni, hogy ha van egy egyébként jó hangú szinti aminek a bill-je már nem a legjobb (zörög), megoldható az hogy egy midi billentyűt használok hozzá a rossz bill helyett?

És mi van olyankor ha a szinti 61 bill-űs a midi keyboard pedig mondjuk 88. Akkor csak 61 hang (bill) elérhető? 

djuice Creative Commons License 2020.03.03 0 0 2474

Igen, ezekre már rég komolyabban ráfeküdtek...

https://www.modartt.com/pianoteq

Előzmény: Spezial (2473)
Spezial Creative Commons License 2020.03.02 0 0 2473

Értem.

Speciálisabb kérdés, hogy van olyan szoftveres aminél a zengető pedál zengetése is imitálva van? Vagyis nem csak egyszerűen a leütött hang szól, hanem ahogy bezengeti a többi húrt is hasonlóan, mint egy reverb effekt.

Előzmény: djuice (2472)
djuice Creative Commons License 2020.03.02 0 0 2472

Szoftverben ma már minden ingyen elérhető. :)

 

https://m.youtube.com/watch?v=2VtA2XtP518

Előzmény: Spezial (2471)
Spezial Creative Commons License 2020.03.02 0 0 2471

Bő tizenvalahány éve nem követem a dolgokat, mostanában vettem elő az öreg vasat. Mellékesen írnám ami nem annyira tetszett ebben, hogy nem teljes méretűek a billentyűk, ami azért elég vicces. Ahogy látom az árakat nem érdemes ezt bővítgetni, bár tettem bele nem rég egy floppy-USB átalakítót és az elemet is cseréltem, egyenlőre minden klappol.. Van ennek a szintinek jellegzetes hibája?

 

Ez a Roland Juno DS meglepett! Kb pont az van benne amit elképzelnék, meg amit anno szerettem volna és az ára se vészes. A teljesen saját hangminta valszeg csak időpocsékolás lenne, de a hozzáértők által készített már vonzó. Ahogy látom a youtubon bár egyszerű művelet, de vannak megkötések. Meglátom még mi lesz ebből, mennyi időm van erre...

 

Szoftveres zongorából melyiket szokták favorizálni? Van ilyenből jó is és ingyenes is?

 

Előzmény: djuice (2470)
djuice Creative Commons License 2020.03.01 0 0 2470

Hát az még a későbbi SRX-ekből sem volt üres!

Abban az időben a Korg Trinity volt az egyetlen és első workstation amiben méregdrága flash ROM technológiájú (kikapcs után nem felejtő) felhasználói memória debütált, kemény 8MB kapacitással, ahogy az SR-JV-k is ennyi mintát szuszakoltak (persze tömörítve) magukban. Viszont pont ezért, ennek csak a gyártók ismerték a titkát, hogy lehetett használható módon feltölteni ennyi tárterületet, hisz ha a samplereket nézzük, 8MB-ot ott is elvitt egy szuszra egy jobb zongora vagy stb.

 

Nézzd meg inkább a Roland mai Juno DS workstationjét, ha saját mintákra vágysz, 2 okból is javasolhatom:

- az XP80-tól 100x többet tud már csak saját hangjára nézve is

- a user memory slotjába ingyen letölthető az axial.com-ról  az összes SRX kártya hangkészlete (és így azokban foglaltan az SR-JV-k tömkelege is) + amit keresel, még saját magad is tölthetsz bele egyéni mintákat.

 

Sajnos az XP80 már van annyira koros darab, hogy bármikor kiadhatja a lelkét és ha mondjuk alaplap szintjén száll el, hát azt a szervíz már meg nem javítja! Érdemes bebiztosítani ellene magunkat ha mondhatom ezt, bármennyire is a szívünkhöz nőtt esetleg. Ráadásul a Juno pont ugyanazt az architektúrát alkalmazza mint az XP és hangzásban sincs olyan amit ne tudna mint a nagy elődje.

 

 

Előzmény: Spezial (2469)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!