Keresés

Részletes keresés

Meli64 Creative Commons License 2022.12.13 0 0 45679

Köszönöm szépen a válaszodat! Nekem -4.0 a legrosszabb a bal alkar harmadoló ponton, és 58 éves vagyok. Gyógyulást kívánok! 

Előzmény: 55judit (45678)
55judit Creative Commons License 2022.12.11 0 1 45678

Jobb is ha nem szeded be a biszglicinátot. Sűrűbb lesz tőle a csontozat, de nem erősebb. Úgy működik, hogy meggátolja az elhalt csontsejtek kiürülését a csontból, viszont a csont épülését új sejtekkel nem segíti. A csonttörés kockázata nem lesz általa kisebb. Én se fogadtam el, kb. 10 éve írták fel. Azóta kísérleteztem számtalan módon, míg teljesen véletlenül találtam a megoldásra. A térd ízületemre kerestem megoldást mert már nagyon fájtak, fiam a terasz oldalát is lebontotta hogy ott könnyebben feljussak a házba.

 

Rövidebbre fogom: A véletlenszerű és gyors javulást a kollagénkomplex hozta. Ez: https://www.yiya.hu/kollagen-1-2-komplex-por.php A térdeim rendbejöttek, a csontsűrűségem jól alakul. Mutatom:

2020-ban nyáron a legkisebb csigolya -3,9 volt, vizsgálat után hónapokkal kezdtem szedni a kollagént.

2021-ben már látszik a javulás, az érték -3,7. Rá egy évre, 2022 nyarán már -2.8. Másfél év alatt több mint 1 egész javulás történt, és ez igazi élő csontszövet, nem elhalt és bent tartott csont.

De minden létező ásványianyagot bejuttatok amit csak tudok, mert a csont nem csak kalciumból áll. Sőt, az be sem épül a többi szükséges ásvány nélkül, csak ezt orvos nem mondja.

Ásványianyag pótlásra ezt: https://xn--zldalga-90a.hu/termek/4-db-zold-alga-imunex-alga-komplex/?gclid=Cj0KCQiAnNacBhDvARIsABnDa69z1iiDx2z--Rq3ZiSH-HsdiTl1e_BvJ5N4Tfj_dz2gZX7zBrJzldsaAj47EALw_wcB

D3+K2 vitamin innen mint a kollagént is: https://www.yiya.hu/D3-K2-vitamin-kapszula-tabletta.php

Ugyaninnen a szerves kalciumot és a magnéziumot is.

Remélem tudtam segíteni. Neked is gyógyulást kívánok!

 

 

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Meli64 (45677)
Meli64 Creative Commons License 2022.12.11 0 0 45677

Megkérdezhetem, hogy a csontsürűségedre mit szedtél? K2, k1, Kálcium, magnéziumot szedek. Sajnos elég rossz a csontsürűségem, Optirizine gyógyszert írtak fel, de nem merem szedni. Köszönöm.

Előzmény: 55judit (45676)
55judit Creative Commons License 2022.12.10 0 0 45676

Nagyon figyelem én is az ajánlásaitokat, bár nincs tünetem, de nyugtom sincs, mert úgy érzem egy időzített bomba van bennem. Megnéztem az általad ajánlott macskakarmot is. Sajnos idősebbeknek nem ajánlják én meg már ott vagyok.

Mit gondolsz erről a kurkumáról? https://www.yiya.hu/kurkuma-kapszula-tabletta.php Innen a yiyától használok több terméket is, azokat rendkívül hatékonynak érzek. Pl. a szív panaszom hamar megszűnt, a csontsűrűségem pedig a súlyos ritkulásból 1 év alatt kismértékű csontritkulásba ment át. Szedek a szememre is, azóta nem súlyosbodik a szemfenék sorvadásom. Gyulladásra valószínű kipróbálnám ezt a kurkumát. Egyenlőre ha észlelek kezdeti ízületi gyulladást, intenzív mozgatással ki tudtam még tornázni.

Előzmény: klarix (45674)
Meli64 Creative Commons License 2022.12.09 0 0 45675

Szia!

 

Köszönöm szépen a válaszodat.

Előzmény: klarix (45674)
klarix Creative Commons License 2022.12.09 0 0 45674

Szia, annak ellenére, hogy Esztó dr.nőt a legjobbnak tartom, mindig elbámulok a rettenetes mennyiségű AB amit ajál. Mondom ezt azért mert nem biztos a gyógyulást jelent a kilóméteres antibiotikum, arról nem is beszélve, hogy tönkre teszi a szervezet védekező képességét, bélrendszerét, amit aztán nehéz helyre rázni. Még a 3 hetes AB - mehet - de ennél több aligha.           Mondanám, hogy a csipés nem új keletű, mert az izületi fájdalmak csak később szoktak megjelenni, jobbára 1 év után, mikorra a nem kezelt lyme már vigan romba dönt mindent a szervezetben. Drugstore.hu -ban jó ajánlat volt a macskakarom tabletta. Az remekül enyhiti az izületi fájdalmakat, a többi inkább csak pénz lehúzás - sajnos. Amit még ajálhatok az a frekvenciás kezelés MiniFG-vel vagy amit be tudsz szerezni. Jó eredménnyel használtam. Ami a betegséget illeti teljesen kigyógyulni nem lehet belőle - sajnos, de hosszú időn keresztűl tünet mentes lehetsz. Ha tudok még segiteni irj rám, addig is remélj a gyógyulásban. 

Előzmény: Meli64 (45673)
Meli64 Creative Commons License 2022.12.08 0 0 45673

Sziasztok!

 

Sajnos beigazolódott nálam a lyme-kór.Izületi fájdalmaim vannak,térdem szokott néha bedagadni, illetve van egy folt a combomon,de nem kokárda. A kerületi sztkban a bőrgyógyászaton gyanakodtak a folt miatt a lyme kórra, de az Elisa megerősítendő lett, IgM 10,8 U/ml, az immunoblot(viramed) negatív. Nem voltam benne biztos , hogy nincs lyme-kór, ezért kértem időpontot Dr. Esztó Klárához. Ott a vérképből beigazolódott a lyme-kór. IgM OspC B.g. Pozitív +, az IgG p41 +/- negatív. Doxypharm 100mg 50 napon át napi 2+1, és hetente egymást 3 követő napon naponta 1x500mg zitrocin tablettát kellene szednem. Ettől szerintetek várhatok javulást, vagy csak a bélrendszeremet csinálom ki vele? Drugstore.hu beszéltem egy úrral, Ő Lyme-mix , Anamu, Chuchuhuasi , macskakarom tablettákat ajánlott, és antibiotikumot nem ajánlja. Sajnos teljesen étvágytalan vagyok. Ki lehet ebből gyógyulni? Nem tudni , hogy régi vagy friss, de az ízületeim kb nyár óta fájnak ennyire intenzíven. Kullancs csípésről nem tudok. Köszönöm szépen a segítséget előre is.

Üdv,Meli

boxerkutya Creative Commons License 2022.10.20 0 0 45672

Kétféle van manuális ,programozható. Nekem elég az előbbi. 30 9339372. A hölgy intézi.

Előzmény: pozo (45671)
pozo Creative Commons License 2022.10.20 0 0 45671

Köszi:)

Mi a típus száma?

Előzmény: boxerkutya (45669)
boxerkutya Creative Commons License 2022.10.19 0 0 45670

Urbán elektronika. Bp. Dózsa Gy út.

Előzmény: boxerkutya (45669)
boxerkutya Creative Commons License 2022.10.19 0 0 45669

A manuálisat . Csak 383+ - 6Khz- en használom napi 15- 20 percig. Nem  tökéletes ez sem , de használ hatàrozottan. Ab kúrákat évi 5-6 ról 1-2-re  tudtam csökkenteni. 

Előzmény: pozo (45668)
pozo Creative Commons License 2022.10.14 0 0 45668

Szia boxerkutya!

 

Érdeklődöm, hogy pontosan milyen típusú Urbán gépet használsz?

Hol lehet kapni?

 

Köszi válaszodat.

pozo Creative Commons License 2022.10.14 0 0 45667

Szia Marobert!

 

Úgy néz ki, hogy sikerül a szaunázást összehozni.

Kérdésem: Hetente hány napot szaunáztál és egy-egy alkalommal mennyi időt töltöttél a szaunában?

 

Köszi a választ

Törölt nick Creative Commons License 2022.10.05 -1 1 45666

Burgdorferi vagy 10 éve meghalt (közel 50 év nem volt neki elég ,hogy kidolgozza a gyógyító megoldást !)

Egyébbként európában 360 éve már leírták tünetileg = ezek az orvosok még ostobábbak !

Nos Willy megállapitotta náluk csak a "sensu Stricto létezik " ami a p41 ellenanyaggal függ össze ami Magyar orvos szerint az "első reszelt alma püré" után megjelenik- és bármilyen erős tüneteket okoz csak egy ponttal számol = akkor hogyan diagnosztizálta a beteg gyermekeket ugyanis a doktorok szerint 6 pont felett beteg a beteg = most meg akinek magas a pontszáma az védett - olyan hüjék a diplomájukkal az már másoknak is fáj! Hüje a helyes ügyes jólnevelt egyén rövidítése !

Na és ott tartanak mint 50 éve gyógymód doxi  21 nap és minden oké (sajnos ez az antibio-nak nevezett szer hozamnövelő ) állatoknak azért adják szép nagy legyen a mája gyorsabban fejlődjön és elvtársak azon csodálkoznak kiverték őket a Francia piacról (libamáj) biztos oka volt közben már az unió is harcol az antibiotikummal hizlalt disznók ellen !

Na és amit betettem e oldal lyme kór Kapiller doktor ( ösztönözni kellene az orvosokat jobb protokoll kifejlesztésére) Na ő is azok közé tartozik akik saját magukat sem tudják gyógyítani /annak ellenére ,hogy 10 éve fennt van a protokoll/ csak olvasni kéne tudni szövegértéssel /  Ha megértetted előző hozzászóllásom Anglia egy kinnt élő Magyar szerint ott orvos szerint nincs is lyme kór ! Ő is ott betegedett le . Annyira jellegzetesek a tüneteik semmilyen teszt nem kell hozzá megy ránézésre is .

Nos kettes kategóriától zártosztályon lenne az összesnek a helye. Kezelési protokollt leírtam tuladagolt altatógázzal lefektetni reggel a kéményen kiengedni. és kész is 

Előzmény: Maketheworldabetterplace (45665)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2022.10.05 0 0 45665

Áramot a Borréliaburgdor Feriknek!

Előzmény: Törölt nick (45664)
Törölt nick Creative Commons License 2022.10.05 0 0 45664

Látom nem kaptál választ ammónia ügyben röviden az vagy amit megeszel !

Bővebben Ammónia termelő pulyka tyuk és a többi szárnyas Büzlik a határ a pulyka trágyától !

Pétisó alkotóelemek nitrogén mész ammónia salétrom -mindenben van ami növény és fogyasztják .szerény példa csalán -nitrogén jelző növény -senki sem pétisózza mégis fejlődik oka a levegő magas nitrogén tartalma !

Ha ezt orvos mondja a betegeknek = kifogáskeresés miért nem tudják gyógyítani a lyme-t.

Korábban volt szó vashiányt okoz mert azzal táplálkozik .Aztán kideritették hogy mangánt mert azzal él. 

Lugosítás is előjött 90% felett savas az emberek többsége - temérdek mennyiséget fogyasztottak szódabikarboná-t -Amerikában megbüntették az ezt hirdető orvost szándékos megtévesztés cím alatt. 

Más Meghalt EIIR halála napján orvosok TV szerint " értetlenkedve figyelték mi történik vele " vérömlenyes kéz behozta közelre (oka lehet lyme affzelii de a covid oltások után is sok embernek" megturósodott a vére") azt gondoltam arra okosabb orvosok vannak - de ezek szerint nem - egyébb vele kapcsolatos rémhir "2 éve a fagyasztóban volt csak áramszünet miatt kiolvadt" Covidban hunyt el az írás szerint = mult héten orvosok hivatalossá tették " természetesen az "öregségébe halt bele -semmilyen baja nem volt" arc kinézetre 3 kategóriás lyme -hajra nézve 4 kategória ! Halál oka vérmérgezés.

Azóta az új király CIIIK is teritékre került valami baja neki is lehet  "virsli ujjak - orvos szerint ödéma ! az a kategoria amikor a szervezet felhalmozza a vizet azzal csökkenti a méreganyag töménységét - de lehet tulzott nátrium beviteltől is ! Egyébbként ő is 3 kategoria ! Ezek sajna Magyar tv hirekben szerepeltek . De mit is várjunk akiktől gyógyulást reméltek saját magukkal sem tudnak mit kezdeni. üdv.

Előzmény: Maketheworldabetterplace (45650)
55judit Creative Commons License 2022.09.15 0 0 45663

Micimaca ennek a cikknek a végén van egy 3 perces videó. Említi a hideg láb effektust is. nem tudom mennyire érdekel ez téged, ha igen, hallgasd meg. http://vadaszcsarda-sarai.hu/kk-jd-vlemnyek-visszr-364116.php

Egyébként a bioaktív kék jódról olvasgatok, mert tegnap óta szedem.

55judit Creative Commons License 2022.09.13 0 0 45662

Igen, lehet a kollagéntől. ha esetleg zavaró, egyél valami olyat ami hasfogó hatású. Keserű csoki, vagy nem tudom mi. Engem nem hajtott meg.

Előzmény: micimaca222 (45660)
55judit Creative Commons License 2022.09.13 0 0 45661

A C vitamin a kollagén beépülését segíti.

Ha az idegi állapotod befolyásolja a lábad hidegedését, akkor lehet hogy nem a galagonya a megfelelő szer. De nem tudom, ezzel nincs tapasztalatom. A stabilitásod még biztos nem a kollagén hatására javult, mert ahhoz hogy abból elegendő beépüljön és érezhető hatást váltson ki, az hosszadalmasabb folyamat. Remélem mielőbb hatni fog, és jobban leszel. Drukkolok neked.

Előzmény: micimaca222 (45659)
micimaca222 Creative Commons License 2022.09.13 0 0 45660

Ja és még valami: a kollagén neked is megmozgatta az emésztésed? Ez normális? Nem megy a hasam, csak élénkebb az emésztésem, lehet ettől?

Előzmény: 55judit (45658)
micimaca222 Creative Commons License 2022.09.13 0 0 45659

Szia Judit!

 

Én a múltkor megfeledkeztem a C-vitaminról, de ma már pótoltam. Jól tudom, hogy ez a kollagén felszívódását segíti? A galagonya csoda-hatása (lábak melegen tartása) valamikor megvannak, valamikor nem, azóta ez változó. Inkább akkor szokott hidegedni, mikor kicsit feszültebb vagyok.

 

Tök ügyes vagy, hogy kocogsz, de azért csak óvatosan ám! :)

 

Hú, a térd problémám nekem tényleg más jellegű, viszont mintha egy hangyányit javult volna az instabilitásom, de nem akarom elszólni. Mondjuk ma brutál terhelést adtam a lábamnak, mert ma festettem be a hajam. Kegyetlen volt. Remélem, hogy egyszer csak nálam is felsejlik a kollagén-hatás. :)

Előzmény: 55judit (45658)
55judit Creative Commons License 2022.09.10 0 0 45658

Szia Micimaca!

Szívből örülök a galagonyával kapcsolatos tapasztalatodnak! Nem lehetetlen a gyors hatás ha Yiya termékről beszélünk. Én is szedtem már és jelenleg is szedek többfélét nagy megelégedettséggel. Ők minden kapszulába annyi hatóanyagot tesznek, aminek érezhető a hatása.

Bízzál a kollagénben, jó lesz. A C vitaminról ne feledkezzél meg hozz. Én általában napi 2-3 ezret szedek. Nagy melegben aszkorbinsavval készítettem limonádét kancsóban, azt iszogattam egész nap. Most nem kívánom a savanyított vizet, ezért az aszkorbinsav port a kollagénbe teszem, így nem  savanyú, azon felül napi 1 vagy 2 lassú felszívódású C vitamit kapok be. Sok mindenre jó az!

 

Igen, kocogok, elhiheted. Nem rég kezdtem, és egyenlőre csak óvatosan, nem szeretném ha a térdeim megint cserben hagynának mert az kegyetlen ha be vagyok fékezve. Még túlsúlyom is van, a 160 cm-hez 70 kg vagyok. De  szépen lassan fogyatkozik. Nem fogyózok, csak másokat eszem. Az izom és testzsír arányomat nem tudom, de bízom benne hogy nem sok izmot veszítek, illetve talán nem is.😀

 

Régebben kérdeztél a térd problémámról. Nekem más volt mint a tied. Nem voltam orvosnál, csak azt tudom írni amit éreztem. A térdemben a porc kattogott, begyulladt gyakran, fájt. Ki volt lazulva a szalag is  a porc mellett, ami minden lépésnél ki-be ugrott,  ez is fájt. 8-10 lépésenként megálltam, állva lóbáltam a lábamat, mikor azt éreztem hogy terhelés nélkül nem ugrál ki a szalag, helyére került, akkor elindultam megint. És ezt így ismételgettem, máshogy nem tudtam járni mert nagyon fájt. Talán 2 havi kollagén fogyasztás után éreztem hogy nem ugrál, de sokat pihentettem, és kb 5 kg-ot fogytam is azóta. Hanyatt fekve a lábszáram alá fittball labdát tettem, éreztem hogy ez jól pihenteti az egész lábamat és a gerincem alsó szakaszát is. Volt a gerincemben is sok féle probléma, egy része még megvan kicsit, de nem fáj már semmi. A gerincemmel sokkal régebben foglalkozok, az más téma. Hát ezek vanna. Javítgatok amit tudok.

 

 

Előzmény: micimaca222 (45657)
micimaca222 Creative Commons License 2022.09.09 0 0 45657

Szia Judit!

 

Köszi szépen, a kollagént már bevettem, remélem a legjobbakat. Délután pedig a galagonya kapszulával is megismerkedtem, lehet, hogy csak beképzelem magamnak, de határozottan azt érzem, hogy a lábam nem hidegedett. Nem tudom, hogy ehhez volt-e köze a galagonyának vagy csak úgy "magától", de üzemi hőmérsékleten ketyegett. Maradjon is így! :)  Egyébként utánanéztem, és ennek a galagonyának a hatóanyag tartalma jóval nagyobb, mint a gyógyszertáriaknak. Ez azért reménykeltő.

 

Te tényleg kocogsz? Ha ez most komoly és nem viccelsz, akkor most leesett az állam. Ha nem vicceltél, akkor a kollagén port fogom enni reggelire, ebédre, vacsorára. :DDD

 

 

Előzmény: 55judit (45656)
55judit Creative Commons License 2022.09.09 0 0 45656

Szia Micimaca!

 

Kollagénen rajta van hogy napi 11gr. Poharat a mérlegre, belemérek kb fél gr-al többet hogy biztosan meglegyen 😀, teszek hozzá 1.000 aszkorbinsavat mert a kollagén beépüléséhez fontos (és máshoz is), belecsurgatom a kicsit megemelt kancsóból a desztillált vizet, ezzel már majdnem teljesen  csomómentesre keveredik. Hamar fel lehet oldali, ha vársz 3 percet teljesen kitisztul a folyadék. Össze-vissza iszom meg, valamikor étkezések között hogy ne nagyon keveredjen mással. Az ajánlás éhgyomorra van.

 

Egyszer olvastam hogy a kalcium délután és este hasznosul legjobban, ezért délben és este veszek be 1-1 szemet. Azt hiszem rá van írva, egyszerre is bevehető a napi adag. Nekem elég ennyi a jelek szerint, mert iszok néha máktejet is, és szedem az alga komplexet, abban is van. Zöldségben, magvakban is. Utóbbit ritkán veszek mert drága. A mák a legjobb, abban a kalcium és a foszfor pont olyan arányban hogy be tud épülni általa a csontokba.

Galagonyát nem szedek, de rá van írva arra is hogy hogy kell.

 

Gyógyuljál! Én most jöttem be a kocogásból. Bizony, már a gyaloglási időm felét kocogással töltöm.😀

Előzmény: micimaca222 (45655)
micimaca222 Creative Commons License 2022.09.08 0 0 45655

Szia Judit!

 

Megérkezett a csomag. Te hogyan szeded/szednéd ezeket, azaz mikor és milyen formában veszed be?

Kollagén komplex I-II, szerves kalcium, ill.galagonya-fokhagyma kapszula? Köszi!

 

Szia

 

Előzmény: micimaca222 (45654)
micimaca222 Creative Commons License 2022.09.06 0 0 45654

Juditkám!

 

Ezer köszönet, már össze is szedtem a kívánságlistát, a férjem hamarosan megrendeli. :)

Már nagyon várom.

 

Még egyszer köszi :)))

 

Előzmény: 55judit (45653)
55judit Creative Commons License 2022.09.06 0 0 45653

Ebb en a menüben meg ajánlások vannak betegségtípusokra, van keringésre is: https://www.yiya.hu/yiya-gyogycsomagok.php

Előzmény: 55judit (45652)
55judit Creative Commons License 2022.09.06 0 0 45652

Szia Micimaca!

 

Kalcium-malát amit szedek.

https://www.yiya.hu/termekek.php Ha erre kattolsz, a "Termékek" menüben vagy. Fent van a menüsor.

Itt az összes termék amit a Yiya gyárt és forgalmaz.

 

Bocsáss meg, majd a másik bejegyzésedre is válaszolok ha elmentek a vendégeim. Lépnem kell.

Puszi.

Előzmény: micimaca222 (45651)
micimaca222 Creative Commons License 2022.09.06 0 0 45651

Szia Judit!

 

Úgy döntöttem, megrendeljük a kollagén komplexet meg a szerves kálciumot is. Utóbbit ezen a néven nem találtam a Yiya-nál, ez lenne az?

https://www.yiya.hu/izotonias-italpor.php

A kollagén komplexet, amit ajánlottál, azt csak az általad küldött linken keresztül találtam meg, a bolti keresőben nem. Remélem, kapható és rendelhető.

Még egy kérdés: galagonya-ginkgo kapszulát itt lehet kapni? Kéne a keringésemre. Csak galagonya-fokhagymát találtam.

 

Köszi a választ, puszi

Előzmény: 55judit (45642)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2022.09.05 0 0 45650

Most olvastam Arckönyv Lyme fórumban, ammónia felhalmozódást említettek a baktériumok tevékenységének okozataként. Mi ezzel a tapasztalatotok?

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!