Remélem, sikerül feltennem a képet. Ez pár éve készült róla, itt nem a kedvenc foteljében fekszik, de ezt a képét szeretem a legjobban. Nagyon szép a te kutyád is, helyes kis pofija van.
Találtam egy aranyos képet róla. Ugye milyen szép volt? Szegényt itt felébresztettem, szerettem volna lefotózni, de csak a fél szemét volt hajlandó kinyitni. Nagyon fiatal még ezen a képen. Egy mésfél éves. Neked nincs képed a kutyusodról?
Igen, ezt megértem, én is azért vittem még el orvoshoz a végső döntés előtt, mert úgy éreztem, hátha még van esély. Aznap, amikor meghalt, már tudtam, hogy el kell altatni, délután vittük volna az orvoshoz, de már nem várta meg, és azóta is hiszem, hogy minket akart megkímélni a döntéstől, ezért ment el magától. De ha nem így történt volna, bármilyen fájdalmas is, elaltattuk volna. De biztos, hogy bennem is ott lett volna, hogy hátha még nem kellett volna, hátha még lehetett volna segíteni. Most az gyötör állandóan, hogy hátha többet is tehettem volna érte. De szerintem /lehet, hogy hülyeség/ a kutyus és a gazdi között van valami olyan kötelék, amitől érzi az ember, hogy mikor van itt az a pillanat, amikor már nem lehet mást tenni, el kell engedni. Neki jobb így, mert méltósággal mehet el, és a gazdinak is, mert aki ennyire szereti a kutyusát, belepusztulna, ha végig kellene nézni, mennyire szenved a kutyája. És ha már megadatott, hogy ettől megkíméljük, annyi együtt töltött év után tartozunk neki ennyivel. Így az elvesztése fáj nagyon, de hidd el, te mindent megtettél érte! De tudom, mennyire fáj.
Sajnos én nem láthatom a sírját, mert a kisállattemetőben temettük el /nincs kertünk, panelban lakunk/, de tudom, hogy nagyon megnyugatató lehet, hogy tudod: ott van a közeledben, és jó helyen van.
Sokan nem értik meg, milyen szoros kötelék alakulhat ki egy ember és egy kutya között. Pedig egy kutyánál nincs hűségesebb barát: önzetlenül szeret. És ugyanúgy meggyászolja a gazdi, mintha egy embert vesztett volna el. Szerintem, ezt annak is tiszteletben kellene tartani, aki nem élt még át hasonlót, vagy nem érti meg ezt a köteléket.
Teljesen megértelek. Igazából nekem is nagyon friss, hiszen pont ma egy hónapja történt...talán amiatt könnyebb, hogy én már nagyon rég tudtam, hogy bármikor rosszabbul lehet és "készültem" rá. Örülök, hogy ilyen sokáig még velünk maradhatott.
Biztos képes leszel rá, hogy megint legyen egy kutyusod csak még várnod kell. Szerintem, akinek egyszer már volt kutyája az nem tud kutya nélkül élni.
Igazából nem is maga a döntés meghozatala volt nehéz. Már előtte sokkal megfogadtam, hogy nem fogom húzni az időt, ha rosszul lesz, főleg, hogy valószínűleg volt már daganat a tüdején és nagyon nagy szenvedés lett volna a haldoklása, mert az fuldoklást jelentett volna, ami borzasztó. És megfogadtam, hogy nem hagyom hogy sokáig szenvedjen. :-(((...most már biztos jól van. Szegénykém már annyira rég óta nem volt jól és nem tudott úgy igazán örülni :-(. Csak így a következő pár napban volt nagyon rossz érzésem, hogy talán még nem is jött el az idő és elég lett volna egy lázcsillapító, amit beadnak és jobban lett volna. Nem tudom.
Hidd el nekem sem telik el úgy egy napom, hogy ne könnyezném meg szegény kutyámat. Mindig szoktam neki köszönni, mikor hazajövök...elképzelem, hogy ott fekszik lenn :-(. Engem megnyugtat, hogy itt fekszik mellettünk, az ablakomból még látom is a sírját.
A megbocsátás, hát igen. Nekem ez a pillanat mutatott meg egy csomó "igazságot" néhány emberről (család meg barát). És sajnos nem jó irányba. Ez mindig bennem fog maradni, sose fogom elfelejteni. Persze, akinek nem volt kutyája az valószínű agyrémnek nézné ezt, de tudom akinek van kutyája az érti hogy miért bántott sok ember reakciója.
Nagyon együtt érzek veled. Nekem még annyira friss a veszteség, hogy a legváratlanabb pillanatokban nyilall belém az elvesztése miatti fájdalom. Nem tudom, én most hogy éreznék, ha nekem kellett volna meghoznom a döntést, de úgy érzem, nem szabad lelkiismeretfurdalást érezned, hiszen megóvtad őt a fájdalomtól és szenvedéstől, és most már boldogan rohangál a többi kutyussal az égi vadászmezőkön, és biztos vagyok benne, hogy onnan vigyáz rád. Szerintem ne bántson, hogy nem arccal felétek temettétek el, hiszen veled lesz mindig, és tudja, hogy mennyire szeretted és mindig is szeretni fogod. A megbocsátás? Ezt is nagyon meg tudom érteni. Én a barátomnak nem tudom megbocsátani, hogy nem szerette, és még az utolsó napokban sem volt hajlandó megsímogatni egyszer sem. De nagyon szép tőled, hogy befogadtad Csövit, biztos a kutyusod is örül ott fönn, hogy megmentetted a ki tudja, milyen sorstól. Remélem, egyszer én is képes leszek erre.
A virsli bejött neki. Prüntyi kutyám utálta, gondolom érezte, hogy átverés az egész és nincs benne hús. Csak én utazom el. A szüleim maradnak és vigyáznak rá.
Figyelj, te találkoztál olyan kutyával, aki nem szereti a májkrémet?
Én azzal akartam elcsábítani...de kész, egyszerűen nem mutat érdeklődét...én még ilyet nem láttam, azt hittem hogy ez a csúcsok csúcsa :-), de neki nem. AZt is kipróbáltam, hogy megeszi-e a vitamin tablettát :-)...bevette a szájába és elkezdte dobálni :-DDDD...teljesen komolytalan, még ebből is játékot csinált :-). De nem annyira kölyök már, tehát a bundája már amolyan felnőttes bunda, egy nagyon picit még a buksiján olyan pihe-puha.
Igen visszük dokihoz, de majd csak egy hét múlva, mert elutazom. És szegényt majd ivartalanítani is kell, ha kinn lesz a kertben :-(. Mert elég kreatív a kerítés mészásban :-).
Úgy vettem észre, a kutyák általában le tudják venni az embert a lábáról :))) Akkor tényleg nagyon gyerek lehet még. Úgyis kell dokihoz mennetek, majd az megmondja, mekkora. Nagyon kíváncsi vagyok :))) Egy felkarikázott virsli csodákat tud művelni tanítás közben :P
Még nem voltunk állatorvosnál. Biztos nagyon fiatal. Az én kutyusom, aki már nem él :-( (Prüntyi) egy évesen került hozzám (szintén talál kutya) és akkor már megvolt az összes foga. De Csövinek :-) még van egy hézag ott a 5-6. fog környékén. Talán olyan fél éves? Aga (=Prüntyi) nem volt ennyire dilis, de nem tudom, lehet ez személyiség kérdése is...vagy a kor miatt, meg méret miatt is...Csövi elég kicsike, Aga meg egy németjuhász volt. Nem tudom. Szóval dilis is, de ha a "feladatáról" van szó, akkor nagyon komoly :-)...őrjáratozás, vigyázás, nagyon figyel mi történik körülöttünk :-)), mindenről tudnia kell...szóval dilis is, de "kötelességtudó" :-). Meg elég gyorsan vette a lapot, mikor ülni tanítottam :-)...bár nehezen tudta a fenekét a földön tartani, mikor ott volt a finom konzerv :-). Szóval úgy néz ki még semmit sem tanítottak neki. Egyedül azt, hogy a házba nem mehet be :-), de se ülni se egyéb alap dolgot nem tud. Újra fel kell idéznem, hogyan kell ezeket megtanítani :-). Már olyan rég volt.
De még arra gondoltam, hogy később lehet apu megenyhül, már csak azért is mert Csövi úgy tekint apura, mint az ISTENRE :-DDD...ezt apu persze nagyon szeretni :-D
...szóval remélhetőleg nem akar majd neki rosszat télen sem. Olyan kis vékonyka, hát megfagy szegény. Meg szerintem olyan kis kedves bújós kutyus lenne...legalább estére.
Ami a nevét illeti, szerintem is vicces és nekem ez jön a számra, de azért mégis kellene neki találni egy szebb nevet, nem? Apu Nokedlinek hívja, és a Ropit találtam ki...de valahogy a Csövi az ahogy hívom...de ez olyan csúny név, nem? Saját kutyát lecsovizni valahogy nem túl szép, nem?
Köszi :-). Nagyon édes, de tényleg úgy is néz ki mint egy kis csövi kutyus. Pici kis girnyó. Tiszta virgonc, halálra röhögtem magam ma rajta. Annyira vicces, mikor behergeli magát a huncutkodásba, mint a hülye rohangált, időnként "megtámadott"=rámpacsizott mind a két első sáros mancsával, majd elrohant, szóval rajta volt a bolondóra :-)...talált magának egy karalábét, meg egy műanyag tálat, aminek jól "kitekerte" a nyakát :-DDD. LÁtszik rajta, hogy tiszta boldog :-)...és már kötelességének érzi, hogy megvéde a kertet meg minket, úgyhogy folyamatosan őrjáratozik :-) és felügyeli az eseményeket :-). Egy huncut, boldog kutya...nyoma sincs a szorúságnak. Csak még meg kell nevelni, mert nem tudja az etikettet :-): nem ugráljuk szét a gazdi gatyáját, kabátját, nem intézünk "rakéta-gyorsasági-nekifutásos támadásokat" 10 méter távolságból :-))))...ilyenek. De nagyon okos, kiegyensúlyozott kutyus.
Ja. Még a szülőket kell meggyőznom, hogy egy kutyának nem teljesen mindegy hogy a minusz tíz fokos téli éjszakát kinn tölti egy kutyaházban (bármilyen szuper hiper szigetelt, esetleg, ha fűtött, de ez nem tudom hogyan oldható meg), vagy benn a meleg szobában. Remélem ezt ők is belátják majd. Ha nem kitör a balhé részemről!
Majd meglátod. El kell még tőle búcsúznod, hogy befogadhass egy új kutyust.
Nekem nagyon nehéz kutya nélkül, de tudom, hogy ha benn fogok lakni a belvárosban, akkor nem lesz. Szegény egyedül lenne egész nap. Még ma is sírok, mikor jövök hazafelé, mindig ő az első gondolatom. Gondoltam, hogy elmegyünk egy menhelyre és kiválasztunk egy utódot, de egyszerűen tudom, hogy ott is bőgnék.
De úgy néz ki, hogy nem kellett messzire menni. Két hete egy kis elkóborolt kutyus lakik egy szomszéd utcában. Egy öreg néni etette, úgyhogy a kutyus egy tapottat sem moccant a kapujából. Jött velem játszani, de ha túl messze mentem, inkább gyorsan visszament a néni kerítéséhez. Ma gondoltam megnézem és viszek neki vizet meg valami ennivalót és pont ott volt annak a telenek a tujadonosa, ahogy szegényke meghúzta magát. Azt mondta ne etessem és hogy kihívta a sinteret, hogy vigyék el. Valaki más is kihívta már az utcából. Komolyan nem értem az embereket. Azt mondta, hogy ha befogadom, akkor betelefonál, hogy ne jöjjenek.
De mi már egyébként is beszélünk róla, hogy inkább legyen nálunk. És így történt, hogy Csövike nálunk van :-)...a tacskó buksijú mini németjuhász :-))). Nem akart velem jönni, fel kellett vennem :-))) és úgy vinni, annyira vissza akart menni a néni kapujába. De ő csak etette, nem engedte be magához. Még barátkozunk. De nagyon helyes, annyira elszoktam az ilyen kis fürge, fiatal, virgonc kutyusoktól. Nagyon bátor kutyus. Amint letettem a kertünkben, annyira kis vidám lett, fől-le rohangált és vigyorgott.
CSak az idegesít, de nagyon, hogy a szüleim nem akarják beengedni a házba. Pedig annyira vékony a bundája. Meg mi értelme, hogy nincs ott mellettünk? De apám nagyon eltökélt. Legalább éjszakára. Nem tudom, hogyan lehetne megdolgozni őket.
Nagyon sajnálom :-(. Nekem is végig kellett járnom ezeket a borzalmakat.
Én is nagyon szerettem volna, ha magától hal meg, de nem így történt. Szörnyű volt az utolsó este meg a másnap. Sokáig lelkiisemeretfurdalásom volt, hogy elaltattuk. De valahogy akkor úgy éreztem, hogy most jött el a pillanat. Nem evett, idegesítette ha mellette vagyunk, csak nézett a messze előre hunyorgó szemmel, olyan volt, mintha félig-meddig nem lett volna tudatában már annak mi történik körülötte. Csak arra koncentrált, ami benne történik. Éjszaka szeretett volna kimenni, kinn is maradt, pedig iszonyú hideg volt akkor. Nem bírt felkelni, vagy ha igen nem volt energiája odébb menni, pedig előző nap még sétáltunk együtt. Néhányszor hosszan rámnézett, úgy éreztem tudja hogy meg fog halni, mintha búcsúzott volna :-((((...mintha megszeretett volna még nézni ulojára. Próbált aludni, de nem nagyon tudott. Bár egyszer elszenderült, láttam hogy álmodik, de úgy érzem valami rosszat, mert maga alá húzta a farkát.
Utólag úgy éreztem, hogy lehet hogy csak belázasodott és amiatt lett hirtelen ennyire rosszul. De már nagyon beteg volt egy éve.
Már jó helyen van. Megnyugtató, hogy itt van eltemetve a kertben.
Viszont annyira bánt, hogy nem arccal felénk temettük el. Tudom, hogy nincs jelentősége, de nagyon bánt. A másik, amit soha nem fogok megbocsátani az, hogy a nagyanyám 3-szor keltette fel a haldokló kutyámat a helyéről, miközben tudta, hogy halálán van. Alig bírt felkelni, odébbment egy lépéssel és ott helyben lefeküdt. Alig volt benne már lélek. Soha nem fogom neki ezt megbocsátani.
Így néz ki a cocker spániel akit örökbe kéne fogadni! légyszi valak fogadja örökbe! a képen nem ő van de megpróbáltam illusztrálni! Ha már meghalt a kutyusotok valaki fogadja örökbe! arany szinű cocker spániel. 9 éves,oltásokkal minden rendben, nagyon szereti az embereket! Makk egézséges csak a gazdája nem tudja hova tenni mert elköltöznek! Valaki fogadja örökbe!
And when at last He'd finished, not one was quite the same. He said, "I'll walk this world of mine and give each one a name." And so He traveled far and wide and everywhere He went, A little creature followed Him until its strength was spent. When all were named upon the earth and in the sky and sea, The little creature said, "Dear Lord, there's not one left for me." Kindly the Father said to him, "I've left you to the end. I've turned my own name back to front And called you dog, my friend."
Köszönöm a részvétet. Nagyon nehéz most, nem is gondoltam, hogy ennyire fájni fog. Amikor beteg lett, azt hittem, felkészültem arra, hogy majd nem lesz velem, de nem. De hálás vagyok azért a sorsnak, hogy ilyen sokáig velünk lehetett.
