Megoldódott a problémám. A hátsó kerekeket hagytam a gyári előírás szerinti 2.3 bar-on és az elsőket fölfújtam 2.5 bar-ra. Így szépen kezesen engedelmeskedik, jól kormányozható autópályán és lassú tempónál is. Vicces, hogy sose gondoltam volna, hogy egy tized bar is tud problémát okozni, de be kell látnom hogy igen. Először előre 2.5-öt hátra 2.4-et fújtam, és bár javult a kormányozhatóság, de nem volt az igazi. Miután leengedtem egy tizedet hátulról, tökéletes lett. :)
A gumik egyidősek az autóval és nem futottak sokat. (12-13e Km, pontosabban ennek a 2/3-a mivel ebben a téli futás is benne van) Fektetve voltak tárolva nyári felniken, hűvös helyen. Mivel a téli kerekekkel nem tapasztaltam ilyet, nem vinném futómű beállításra. Persze az is lehet, hogy velem van a baj és nincs semmi baja az autónak, csak nem tudom megszokni a téli után a nyári kerekeket. A téliek 17 colos felnin vannak, a nyáriak 19-esen és lehet hogy ez zavar meg. A 19-es a gyári szett, a 17-es is, de azt pluszba vettük a szalonban az autóval együtt.
A gumik különböző jellegű és irányú kopottsága is okozhat problémákat a kormányozottságban (néhány tized is akár, amit szemmel nem veszel észre). Sose hittem volna, mert más autómárkáknál nem találkoztam ilyen jelenséggel, de a Mazda futóműve valamiért erre (is) érzékeny... ha más nem, és futómű-beállítás után is maradna valamiért a jelenség, egy kölcsön kerékszettel le tudod ellenőrizni, hogy viselkedik.
Annyi változás történt, hogy hiteles nyomásmérővel utána állítottam a guminyomásokat, ami nem is nagyon tért el a gyári 2.3 bar-tól. Három személyre ennyi van megadva előre és hátra. Mivel változás nem történt az úttartásban, előre még fújtam egy tizedet, mert úgy tudom hogy az első kerekek nyomásának növelésével lehet csökkenteni a túlkormányozottságot. Kicsit javult a vezethetőség, de nekem még mindig nem tetszik hogy autópálya tempónál erősen figyelni kell a sávban maradásra, mert a kis kormánymozdulatra is erősen reagál. Lehet hogy megpróbálom beállítani az öt személyre megadott értéket, hátha azzal jobb lesz, bár nem hiszem, mivel az előre csak 2.5-öt, hátulra 3.2 ad meg.
Tatabánya-Győr-Veszprém-Budaőrs között keresek egy olyan Mazda szerelőt egy 2.2D GH -hoz, aki tud diagnosztikát csinálni és megmondja, miért villog és tilt le a DPF 2000 km után. Tehát, aki nem csak találgat.
Köszönöm előre is ha ismersz ilyen szakembert és megosztod az elérhetőségét velem
Az autó négy éves, kátyúzva, padkázva nem volt, nem hinném hogy csak úgy magától elállítódik a futóműve. Ami mindössze más volt az eddigi kerékcseréktől,hogy utána fújtam a kerekeket mert kevésnek mértem a megadottakhoz képest. Az a gyanúm hogy valahogy mégsem jól lőttem be a keréknyomásokat és tudtommal az tud alul, vagy túlkormányozottságot csinálni. Lehet hogy csal a nyomásmérőm. Kúton nem érdemes mérni, mert azzal meg már jártam úgy, hogy aszerint már néhány tizeddel felette volt a nyomás az előírtnak, de a műszerfalon mégis jelzett a keréknyomás indikátor. A napokban nem volt időm szórakozni vele, de az lesz hogy állítgatok a nyomáson ameddig nem lesz jó kormányzása.
Nem jól gondolod. Már rég úgy szerelem mindkét autónk kerekeit, hogy vettem rájuk olyan szelepsapkát, amelyiken rajta van hogy melyik kerék honnan van levéve. Ezért kár volt klaviatúrát ragadnod.
Gondolom nem írtad fel levételkor, hogy melyik kereket melyik oldalról, melyik tengelyről vetted le. Így gondolom össze vissza raktad fel, talán még menetiránnyal ellentétesen is. Javaslom járj szakszervízbe, jót tesz ha minden évszakban kicentírozzák és átnézik a gumikat.
Mit b.....sztam el? Negyedik éves Mazda 6-on magam cserélem a téli-nyári kereket. Nyomaték kulcs, légkulcs meg minden ami kell. Most, mióta téliről nyárira cseréltem, kurvára nem tetszik a kormányzás, főleg nagyobb sebességnél. Alig mozdítok a kormányon és az autó keresztbe akar menni az úton. Túl, vagy alul fújtam az első, vagy a hátsó kerekeket? Emlékeim szerint az elsők túlfújása, okoz ilyet, de nagyon lehet hogy tévedek.
Az enyémben szorult (csökkent a rásegítés), meg teljesen balra alászedve remegett az egész kasztni.
Az általam megtalált kormányművesek mindegyike elzárkózott a javítástól, így egy bontott szerkezet lett a megoldás 200-ért (+beszerelés, futóműállítás). Azóta jó.
Van egy cég, amelyik kiküldi PL-be, ott gyári minőségben felújítják 260-ért. Helybe mennek a kiszerelt kormányműért és kiszállítják a felújítottat.
Ha megtalálom az elérhetőségüket, megírom (ha még érdekel)