Malév bmi (British Midland) United Nations :-) Panam All Nippon Airways Japan Air Lines Swissair Swiss Sabena Delta Air Transport (DAT) Tyrolean Austrian Airlines Lufthansa Rheintalflug Balkan Airlines Royal Air Maroc British Airways Aer Lingus SAS Delta Air Lines Northwest Air France Spanair Iberia Icelandair Aeroflot Alitalia Crossair Interflug KLM KLM cityhopper basiqair Carpathian Olympic Airways Tarom Turkish Airlines (Turk Hava Yollari, ha úgy jobban teccik) Regional Airlines South African Airways LOT AlsaceExel SkyEurope Luxair wizzair Inter Airlines (Inter Expres Airlines) CSA TAP Portugal PGA Portugália Airlines Brit Air Air Malta arkefly Eurowings Brussels Airlines American Airlines Adria Airways Emirates Estonian Air JAT Airways Golden Air Lufthansa City Line City Jet Carpatair airBaltic Bulgaria Air
Legutóbbi tallini utam során belefutottam két új társaságba is:
Nordica - a 2015-ben alapított ùj állami észt légitársaság, CRJ900 és CRJ700 gépekkel (összesen 6 darab), mellé egy LOT stratégiai partnerséggel. Az AMS-TLL szakaszt repültem velük, max. félház, fizetös kaja és pia (drága), egyébként jó állapotú gépek, korrekt service.
Cimber (by Scandinavian) - csilivili CRJ900, de nagyon drága, fizetös fedélzeti ellátás, amúgy korrekt szolgáltatás.
Hirtelen előjött újra az összes emlék 2002-ből, akkor még Szunan is elég másféle képet mutatott. Nagyon kíváncsi lennék rá megint, hogy néz ki, a felújításokról is olvastam. Akkor, 2002-ben olyan volt, mint Ferihegy-1 a 70-es években. (Illetve ezt csak gondolom, mert először '83-ban, nyolcévesen repültem onnan). Szóval köszi a leírást még 1x!
Itt egy régi emlék a 2002-es útról, a beszállókártya akkori mása. Azóta is szívfájdalmam, hogy hiába Air Koryo-s a kártya, mi nem repülhettünk azzal, ilyen vagy olyan okból csak a China Northern járatára foglaltak nekünk helyet. Ezt jelzi a csodálatos hi-tech megoldás is, akkor ugye még csak előre nyomtatott kártyák voltak, felragasztható ülésszámokkal.
Látható is, hogy az eredeti JS- jelzésű járatszámot csúcstechnikával, filctollal "javították át" CJ-re, és a JS-ből megmaradt S-betű pedig 6-ossá "lényegült" át.
Az a járat úgy ment Pekingbe, hogy leszálltunk Dalianban, majd onnan tovább.
Valamivel kevesebb, mint másfél órával az indulás előttre vittek ki minket a repülőtérre Phenjanban. A check-inhez ismét ki kellett tölteni (1) a KDNK belépési- és kilépési kártyát (DPRK Entry/Exit Card) (2) és a vámkártyát (Customs Declaration Card). A várakozásaimtól és beharangozottaktól eltérően senki nem foglalkozott a telefonommal és a fényképezőgépemmel, a kutyát sem érdekelte, hogy milyen képeket lőttem az ottartózkodásom alatt – igaz, végig velünk volt az út alatt két helyi idegenvezető, akik szintén lazábbak voltak, mint vártam. Pedig elvileg a telefont a belépéskor azért regisztrálták, hogy azt a kilépéskor összevessék a belépési állapottal, nehogy „ottfelejtsük” az országban. A csomagomba se nyúlt senki – legjobb tudomásom szerint. Azt is mondhatnám, hogy a check-in, a biztonsági- és útlevélellenőrzés olyan, mint bárhol máshol, legalábbis, mint Kínában, mert azért az öngyújtómat elvették, illetve a Tourist Cardot (gyakorlatilag a vízum) elvették, azt sajna nem lehet megtartani emlékként. Mivel elég későn értünk ki a reptérre ablak mellé már nem volt hely, így egy folyosó melletti üléssel kellett beérnem (18C).
A tranzitban étterem/kávézó és nemzetközi színvonalú duty free is van, ami érdekes a terminál kialakításánál, hogy a „kilátóterasz” nem a szabadban van, hanem a tranzitra néz: ott várakoztak az indulásra a távozók családtagjai stb. Amin meglepődtem, hogy a tranzitban nem volt dohányzóhelyiség egyrészt, mert az érkezési szint landside oldalán van dohányzóhelyisége, másrészt meg majd’ minden koreai férfi dohányzik (igaz mondjuk ez Kínára is, ahol a pekingi reptéren is eltűntek a dohányzóhelyiségek). A délelőtt folyamán indulhatott egy belföldi járat is, mert egy Tu-154-st is készítettek indulásra és a személyzetet is láttam beszállni a gépbe, sajnos nem tudom, hova repült. Egy biztos, nem a senjangi járat volt, mert azt An-148-as repülte aznap.
A beszállítás időben kezdődött, de azt nem csak légitársasági alkalmazott, hanem valamelyik fegyveres erők egyenruhájában pompázó nő is végezte. A gép ajtajánál magamhoz vettem a Pyongyang Times és a Democratic People’s Republic of Korea című magazine egy-egy példányát. A légiutas-kísérők közül egy-kettő ugyanaz volt, mint egy héttel korábban. A járatot ismét a P-633 lajtromjelű Tu-204-100 típusú gép teljesítette.
A repülés eseménymentes volt, az étel- és italszervíz megegyezett az egy héttel azelőttivel, a minotorokon ezúttal azonban a Koreai Munkáspárt 7. kongresszusának tiszteletére tartott koncert felvételét vetítették (Moranbong Együttes, Állami Kitüntett Kórus, Chongbong Együttes). A vécénél azonban nem lehett sorba állni, a stuvi visszaparncsolt a helyemre, így készenlétben kellett ülnöm, hogy lecsaphassak a lehetőségre, amikor valaki kijött onnan. Mire visszaértem a helymre a Pyongyang Times, amit az ülésemen hagytam eltűnt, a Democratic People’s Republic of Korea magazint csak úgy menekült meg, hogy a mellett ülőm – aki egyébként korai szolgálati útlevéllel Moszkva felé szállt át – elvette, hogy nézegesse benne a képeket. Az újság eltűnésének háttere a következő: mivel aznap szinte teljes oldalnyi kép volt Kim Dzsong Unról a címlapon kényesen ügyeltem rá, hogy ne hajtsam félbe az újságot, ezért kellett az ülésemen magam mögött hagyni. Ugyanis, az újságot nem lehet félbe hajtani, mert az a vezető felé tanusított nagyfokú tiszteletlenség jele lenne. Úgy kell hajtogatni tehát az újságot, hogy a vezető képe a hajtáson kívülre essen. Az újságot továbbá nem lehet szimplán a kukába hajítani, mert az ország vezetője nem a szemétbe való. Tanácsosabb az újságot hátra hagyni, hogy azt a hozzá jobban értők sepciális, tiszelettudó körülmények között semmisítsék meg. A stuvi valószínűleg úgy értelmezte, hogy én már véglegesen hátrahagytam az újságom, így elvitte, hogy további sorsa is a tiszteletadás teljességében teljen.
A landolást követően a taxi során begurult a látképbe a Korean Air puszani (Busan) járata, el is kezdte a mellettem ülő koreait bökdösni az ablak mellett ülő honfitársa és a világoskék Airbus A330-ra mutogatni. A Korean Air nem a melltünk lévő utashíddal ellátott üres állóhelyre, hanem egy külső állóhelyre parkolt – nem tudom, hogy a mostani feszültség miatt ügyelnek-e erre Pekingbe, ahol korábban simán dokkolt egymás mellett a két ország gépe. Az útlevél vizsgálatnál egyébként összekerültek egymás mellé a két járat utasai. Aki egy kicsit is tisztában van a dél-koreai divattal az érti milyen szembeötlő a különbség, bár a déliek szeppentebbnek tűntek, csöndesen álldogáltak, míg a csak csoportosan utazni engedett északiak sokkal vidámabbnak. Hogy melyik a természetsebb, döntse el az olvasó. Egyébként olyannyira egyedül kell maradnia az észaiaknak, hogy az útlevél ellenőrzés után rögtön bevárták egymást. A „kedvencem” amúgy egy olyan tízéves túlsúlyos „kádergyerek” volt, aki a sorban állás alatt végig az okostlefonon nézett valami rajzfilmet.
Összegezve: őszintén nem értem, miért attól hangos a média, hogy az Air Koryo a legalacsonyabban pontozott légitársaság, én maximálisan elégedett voltam velük, a kiszolgálás pedig teljes mértékben korrekt volt. Igaz, Kim Dzsong Un 2 millió túristát irányzott elő valamelyik éppen futó terv keretében, ezért fejlesztették a repülőteret és a légitársaság szolgáltatását is.
Az észka-koreai utak hivatalosan a pekingi repülőtéren kezdődnek. Peking és Phenjan között heti hét járatpár repül, ebből ötöt az Air Koryo, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság (KDNK) nemzeti légitársasága, kettőt pedig az Air China üzemeltet. Az Air Koryo menetrend szerint repül még Senjang (Shenyang), Sanghaj és Vlagyivosztok között. A járaton, ahogy az útlevelekből kinéztem, a nyugati túristacsoportokon kívül volt egy Hong Kong-i és kínai csoport, voltak észak-koreaiak – könnyű beazonosítani őket a kitűző alapján –, volt két afrikai és volt legalább egy ENSZ-útlevéllel utazó utas. A check-in, az útlevél- és a biztonsági ellenőrzés a megszokott.
A beszállítás időben kezdődött, Pekingbe az Air Koryo vagy a Tu–204-sei egyikével vagy An–148-sal repül. Egyébként a légitársaság flottája kizárólag szovjet és orosz típusokból áll. Aznap a P-633 lajtsromjelű 222 férőhelyű Tu–204-100-as repülte a járatot csaknem teltházzal. Az Air Koryo, illetve a dél-koreai Korean Air ugyanazt a terminált használják Pekingben, számos kép van fent a neten, ahol a két légitársaság gépei egymás melletti utashídnál állnak. Aznap nem ez volt az eset. A beszállítás is a megszokott volt, nem játszottak forradalmi dalokat a hangszórokon, amik egyébként igen halkak voltak, így nem lehetett a bemondásokat hallani. Az utasok kiszolgálását végző légiutas-kísérők kizárólag nők voltak, de a kabinban volt még két férfi, akik egyike négysávos kapitányi (?) vállapot viselt. Sem beszállításkor, sem induláskor, sem a repülőút alatt nem játszottak propaganda-videókat, a repülés alatt a Moranbong együttes koncertfelvételeit vetítették. A biztonsági tájékoztató videójában pedig a Songun Korea légitársaságán köszöntöttek (a songun a hadsereg mindenekelőtt politikát takarja). A kaputól 5 perces késéssel tolták hátra a gépet – amit a kitűzője alapján egy észak-korai végzett és a tuskó felmutatása után sűrű integetésbe kezdett –, majd az aktív pályavégen vagy fél órát várakoztunk, nekem az az érzésem volt, hogy a fél Air China flottát elénk engedték, gondolom, mert sem a KDNK felett, sem a phenjani repülőtéren nincs gond a résidővel. A pályavégen várakozva egy pillanatra azt hittem, hogy a Korean Air csedzsui (Jeju) járata mögénk fog besorolni, de végül elgurult egy másik pályához. Végül 13.53-kor szálltunk fel 48 perces késéssel.
A biztonsági övek bekapcsolását jelző tabló kialudtával kiosztották a légiutas-kísérők azt a három formanyomtatványt, ami a KDNK-ba való belépéshez szükséges. Ezek (1) az egészségügyi kártya (Helath and Quarantine Declaration Card); (2) a KDNK belépési- és kilépési kártya (DPRK Entry/Exit Card); (3) és a vámkártya (Customs Declaration Card). Ebből igazán az utóbbi az érdekes, mert itt be kell vallani az országba bevitt elektronikus eszközöket és nyomtatványokat. Nekem az iPhone-omat, a fényképezőgépemet és az egy darab Houellebecq A harcmező kiterjesztése című könyvemet kellett bevallanom. A formanyomtatványok kiosztása után megkezdődött az étel- és italszervíz is. A hírhedt Air Koryo csirkeburgert szolgálták fel, valamint vizet, szénsavas szőlőitalt, valamilyen joghurtos italt, teát/kávét kínáltak. A csirkeburger igazából egy hamburgerzsemle sniclivel, majonézes káposztával és sajttal. Nem értem miért olyan hírhedt, nekem kifejezetten ízlett. Inni szénsavas szőlőitalt kértem, ami elég mű és gejl volt.
Mivel a vészkijáratnál az ablak mellett ültem (7A), velem szemben az egyik légiutas-kísérő foglalt helyet. A megközelítés és a leszállás közben szóba elegyedett velünk, így a tájból vajmi keveset láttam, cserébe a hajtóművek zúgása és a halk beszéd miatt keveset hallottam abból, amit mondani akart. A beszélgetést azzal kezdte, hogy először járok-e az országukban (előszerettel használják az „our country” kifejezést) és honnan jövök. A mellettem ülő férfi amerikai volt, láthatólag nem tudott a stuvi mit kezdeni ezzel az információval: mikor a férfi mondta, hogy az Egyesült Államokból jött, a stuvi félénken kérdezte, hogy Amerika!?, majd feszült csend következett. Egyébként arról beszélt a stuvi, hogy az Ő országukban 12 éven keresztül kötelező az oktatás, majd a háromnegyed éve megnyitott phenjani Science and Technology Centerről (Tudományos és Technológiai Centrum) beszélt, később a repülőn felszolgált víz minőségéről kérdezett, és büszkén újságolta azokat az erőfeszítéseket és sikereket, melyeket az országa tesz a jó minőségű ivóvíz előállítása érdekében. Közben le is szálltunk helyi idő szerint 15.48 perckor, 13 perces késéssel. (NB: Phenjan és a KDNK 8 és fél órával jár a greenwichi középidő előtt, azaz Peking és Phenjan között fél óra az időeltolódás Phenjan javára. Phenjan 2015. augusztus 15-én tért vissza a japán megszállás előtti 20. század elején bevezetett koreai időhöz, a japán megszállás végének 70. évfordulóján, a „japán imperializmus” elutasítása jeleként. Japán 1912-ben igazította a Koreai-félsziget időzónáját a japán időzónához).
A phenjani repülőtér elég pici, három utashíddal, így a leszállást követő egy-két percen belül be is álltunk az utashíddal ellátott állóhelyünkre. Ami érdekes volt, hogy a rakodók menetlépésben, alakzatban jöttek oda a repülőhöz.
A kiszállást követően először az egészségügyi kártyát kellett leadni, egy tiszt elvette és ennyi is volt. Majd az útlevélellenőrzés következett, ahol a határőr kérdezte, hogy „magyar?” (de nagyon megörültem, hogy tudja az állampolgárságomat a saját nyelvemen, de majd ahogy az később kiderült, az Észak-Koreában használt koreai nyelven a magyar az magyar), majd a kínai címemmel szórakozott egy kicsit, de egyébként zökkenőmentes volt a belépés az országba. A poggyászom kézhezvétele után jött a vámvizsgálat. A telefont, a fényképezőgépet és a könyv(ek)et át kell adni. Először a telefont és az útlvelet adod át, a telefont regisztrálják, majd egy vámos elkéri a vámbejelentő lapot és a fényképezőgépet, könyv(ek)et. A csomagodat átvilágítják, majd Te is átmész a fémdetektoros kapun. Valami volt a neszeszeremben, ami nem tetszett nekik a képernyőn látottak alapján, így azt még kétszer átvilágították, majd sűrű bocsánatkérések mellett közölte a vámos, hogy „no problem”. Ezután átkísért egy külön asztalhoz a fényképezőgépemmel és a könyvemmel, ahol kapásból mondták, hogy „no problem, OK”. Igazából sem a telefonomon lévő tartalommal, sem a könyvvel, sem a fényképezőgépemmel nem foglalkoztak különösebben. Gyors, udvarias, fájdalommentes folyamat volt, sokkal könnyebb volt belépnem a KDNK-ba, mint például feljutni egy ELAL/UP járatra, vagy bármilyen járatra a Ben Gurionról indulván (mondjuk most legutóbb egy perces volt az interjú Tel Avivban, igaz, „törzsutas” vagyok a Ben Gurionon). A leszállást követő kevesebb, mint egy órán belül már az érkezési szint landside oldalán voltam, ahol a csoportkísérőnk a két helyi idegenvezetővel várt minket.
Az idei újdonság a Vueling. Kicsit többre számítottam. Valahol a wizz ésa Transavia közé helyezném öket (a wizznél jobb, a hollandnál pocsékabb fapados.)
A frissített lista:
Malév bmi (British Midland) United Nations :-) Panam All Nippon Airways Japan Air Lines Swissair Swiss Sabena Delta Air Transport (DAT) Tyrolean Austrian Airlines Lufthansa Rheintalflug Balkan Airlines Royal Air Maroc British Airways Aer Lingus SAS Delta Air Lines Northwest Air France Spanair Iberia Icelandair Aeroflot Alitalia Crossair Interflug KLM KLM cityhopper basiqair Carpathian Olympic Airways Tarom Turkish Airlines (Turk Hava Yollari, ha úgy jobban teccik) Regional Airlines South African Airways LOT AlsaceExel SkyEurope Luxair wizzair Inter Airlines (Inter Expres Airlines) CSA TAP Portugal PGA Portugália Airlines Brit Air Air Malta arkefly Eurowings Brussels Airlines American Airlines Adria Airways Emirates Estonian Air JAT Airways Golden Air Lufthansa City Line City Jet Carpatair airBaltic Bulgaria Air
PEK-TPE, azaz shorthaul és sajnos turistán. Viszont 747-el repültük és az emelet is Y volt, fent klassz volt. De se Hello Kitty, se Rimowa nem volt :-(
