nekem az előrevetődve taxiba ugrásuk is tetszett, meg a ló segge mögül való kukucskálás is komoly volt.
ettől függetlenül persze el kell ismerni, meglepni lehet őket, de a fővonaluk ellen nincs esélye itthon senkinek, de európában is bárkit megizzasztanak
Egy zászló története. A Tábor egyik csoportjának zászlóját felgyújtották a Zvezda szurkolói. A zászlót az FTC-Debrecen meccs után szerezték meg. Osztrák papírokkal belépőt vettek páran a mérkőzésre, a tömegben elvegyülve figyelték, hogy kik viszik haza a zászlókat. Mint a hiénák, kiválasztották a leggyengébbet, az Új Generáció idegenbeli (tehát nem fő-zászló) zászlóját egy apa és fiatalkorú fia vitték haza. Őket támadták meg és vették el a zászlót. Azonnal elkezdődött a keresés, a Zvezda ekkor még tagadta, hogy közük lenne az elvételhez, ezért más külföldi csoportok is képbe kerültek. Ahogy érkezett a mérkőzés napja, és lett több, 3-5 fős csoportokban, de inkognitóban, Zvezda és Delije jelzés nélküli ruhákban érkező szerb, a Zvezda felvállalta a zászló megszerzését. Az Új Generáció a megfelelő csatornákon keresztül jelezte a Zvezdának, hogy a zászlóért megküzdene, korrekt erdei találkozót ajánlottak. A Zvezda azonban a "balkáni stílusra" hivatkozva ezt visszautasította. A mérkőzés előtti napon és a mérkőzés napján hiába ment a vadászat, futottak a Zvezdások, a stadionban a zászlót felgyújtották. Az íratlan szabályok szerint, ha egy csoport elbukja a zászlóját, akkor az megszűnik. Megértjük az erdőben örök vesztes dózsások örömét, látjuk frappáns képeiket, amire majd pár vicces erdei videóval reagálunk is, azonban -bár hibáztak- a csoport nem a fő-zászlót bukta, és nem harcban. Reméljük folytatják. Voltunk. Vagyunk. Leszünk.
Kérdésednek történelmi okai vannak... mi nem vagyunk ilyen sunyik, mint szláv szomszédaink (ugye a Fiume már 2014-ben 1 héttel meccs előtt feljött összefirkálni a felüljáró falát, aztán hazamentek), mondhatni állva halunk meg. Nagyjából ezért lett Trianon is és megannyi magyarirtás.
Az elmúlt évekből úgy vettem észre, hogy Iván eléggé inaktív. Nem ismerem azt a közeget, de volt időszak, amikor láttam a Szögletben, és az nagyon rég volt. Ettől még a drapis kiírás tényleg jó lett volna, de utólag könnyen okos az ember. És benne van a faktor, hogy mindenképp begyújtják.
A Fradi kurvára elkényelmesedett, Mezőkövesdek és Kisvárdák ellen nem lehet felkészülni egy ilyen színtő brigádra. Az Újpest eltűnése teljesen érthető tíz év alatt a hátországot bevonzó klub leépült teljesen, a 15-20 év közöttiek amiből a következő brigád lehetne elhagyták a klubot a sikertelenség miatt, ha nincsenek ,,tömegek,, akkor megfelelő létszámú huligán sem lesz.
Ami a Fradi esetében visszatetsző, hogy mindig jönnek a képek hogy 30-50 ember bolyong és keresi az üres városban az ellent. A szerbek szerda este a Ludovikánál parádéztak maximum a taxik dudáltak rájuk.
Pózolni azt tudunk.. "looking for picture" az megy.. "rossz helyen várjuk a brigádot", "ott sok a rendőr" , "bujkálnak", "nem jöttek el"," rendőrség közbelép" stb stb.
Hát gyerekek az a legjobb, ha magyar csapat nem jut ki nemzetközi porondra, mert mindenhol égünk.
Nagyon fájó volt látni a lángoló UG drapit, pedig külföldön élek és jó pár éve nem járok meccsre, mégis egy világ dőlt össze bennem... (ismerem a körülményeket, de akkor is)
Ennyit a magyar huliganizmusról..
Azt nem értem szerbek ide tudtak kocsikázni egy számukra teljesen semleges meccs miatt pár napja, nálunk meg nincs 50 tettrekész ember, aki egyik hétvégén kilátogasson Pozsonyba revansot venni a sok provokáció miatt? Nagy a távolság, drága a benzin?
Újpestiek meg örvendeznek az elégett UG drapin, akik 15 éve végig földön kúszva bujkálnak mindenki elől és legutóbb épp a Bazel elleni gyávaságukkal égették rommá a hazai megítélést...
Egy világ dőlt össze bennem egy korszakos csoport fő zászlójának elégése láttán..:(
Rohadt tolvaj, szerb kutyák!
Miért nem készült egy kiírás, hogy "szerb kutya ne gyújts meg a zászlót, hagy küzdjünk meg érte 20 vs 20, ha már cigány módon elloptátok?
Remélem Noki, Iván még aktív, mert akkor biztos vagyok benne, hogy itt nem ér véget a történet...
"Már ez az egész nemzetközi dolog megterheli kis csoportunkat, de inkább ez legyen mint semmi. Valami hasonlót éreztem mit a Partizán ellen mikor egy ország dörzsölte a tenyerét , hogy most aztán jól beszopjuk.
Kb 150-200an mentünk Kölnbe ami jó létszám nekünk. Az első 15 percben úgy szurkolt a 45 000! német, hogy egymás hangját nem hallottuk. Aztán ahogy a gólt kaptak visszább állt, de így is brutál volt. Mindenfelől belénkálltak. Locsoltak, belógtak a szektora, rázták a rácsot stb.. A meccs után még vagy másfél órát bent voltunk, amíg el tudták zavarni a 400 fős huligán mobot és a jóisten se tudja mekkora ultra mobot. Akkorák mint kb. két Fraditábor!
Ezekkel a jelekkel vágtunk neki a visszavágónak. 5-10 000 Németet harangoztak be, amitől úgy beszart a rendőrség, városvezetés és a club, hogy a kölnieknek adtak majd 3000 jegyet nehogy idegesek legyenek, hogy nem jutnak be. :) Hiába tiltakoztunk, mindenki a másikra mutogatott. Ahogy ment a riogatás, "ezek mindent szétvernek majd" "ott lesznek a hazaiban" "elállják az utat nem jutsz be a stadionba" egyre jobban beszart az átlag szurkoló is és nem fogytak a jegyek megfelelő módon.
Előző nap összeállt a 60 fős, de mindenre elszánt kis magunk. Sokáig senkit se találtunk, mígnem befutott egy 120 fős mob. Megindultunk, de pár perc után rengeteg rendőr került elő és visszavitték őket a vasútra. Éjfél után így mindenki szépen hazament.
Másnap mindent elárasztottak. A gyülekező ponton hallottuk, hogy egy 14 éves gyerekről leszedték a pólót. Ezután kimentünk a városba és akit csak tudtunk elkaptunk. A többség elszaladt, de így is legalább 20 relikviát gyűjtöttünk. Ahogy híre ment, hogy vadászunk mindenkire már nem igazán voltak sétálgató kölniek. Szánalmas vezetés még a belvárosba is beszállította őket. A rengeteg rendőr bezárt minket a gyülekező helyre, de a vonulásunkra már nemvárt tömeg gyűlt össze.
A stadionban majd háromszor többen voltunk mint általában, de a 700 fős szektorunk nyilván nem szólt akkorát mint a 2900as német akárhogy ordítottunk, főleg úgy, hogy végig vesztésre álltunk.
Nagyon fasza volt összességében megélni, de európa valójában nem az ilyen kisvárosoknak való mint a mienk.. más kávéház ez! "
"Várunk mindenkit a kapu mögött, a körbeszalagozott részen, aki csatlakozni szeretne hozzánk és velünk együtt akarja buzdítani a vasgyári srácokat 90 percen át.Kérjük, hogy aki az ultraszektort választja, az továbbra is tartsa be a korábban kihírdetett szabályzatot!
Szervezett Szurkolói Csoportok"
Kb fél éve lehoztunk egy szigorú szektorszabályzatot amit a Fradi, az Újpest is követett. Most pedig a Diósgyőr. Értem én, de hirtelen mindenkinek eszébe jutott még jobban odafigyelni? tudom.. semmi összefüggés és már régen is volt ilyesmi, túlgondoljuk.. Jó legyen!
Ahogy látom Diósgyőrben már szalagoznak is amit fél éve kezdtünk el. A 30 év Magyar ultras alatt pont most jutott az eszetekbe? Ugyan már... ! És pont minket másolgattok? a "csicskákat" ? Mert, ha valahol még láttatok is ilyesmit akkor is tülünk nyaltátok!
Tegnap volt némi matek Újpesten a Zete-Fradi vegyes ellen, nagy a csönd csak a hooliganCZ oldalon volt egy rövid hír. Ezek szerint nem a fradi nyert mert akkor az összes szurkolói portál tele lenne vele.
Dallas??? Ahol egy komolyabb arc sem volt a támadás ilyen? (Korps, Kaos, Angol Brigád, de akkor lehet még a Panthers is félig-meddig aktív volt) Pár UVB-s volt a kocsmában, meg pár mezei szurkoló, kb 35-en. Igen, akkor aztán nagyon felmérték az erőnket! Azt az egy db bolond embert hozod fel, aki befutott a Várda ellen? Semmi köze a táborhoz, az neked akció volt? Igazi bohóc vagy.
A kibaszáshoz a sportmodi topicba kell menni, ott kérheted. Mondjuk készülj fel rá, hogy oda-vissza felmossák veled a padlót meg le kell menned kutyába, de hajrá egy jó vamzernek ez semmi.
Bohóc vagy mint a többi lokista, kb most is annyit értek mint mikor az újpestiek besétáltak meccs előtt a törzshelyetekre és a gumicsizmás sándor tomi ajándék mezével törölték fel a padlót a wc-ben :-)
Az ultra létszámotokat meg hagyjuk is, az elmúlt években is érvényes a régi nóta, tudod:,,Mikor jöttök Budapestre?????,, Létszámban is nullák vagytok, kb tíz évig hülyére nyertétek magatokat közben az örök vesztes miskolciak egy Debrecenhez hasonló méretű városból kétszer annyian vannak mint ti....pedig baszki negyven éve nem nyertek még egy nyomorult kupát sem. A konda akkor mozdult meg mikor Szima kifizette a buszotokat meg a jegyeteket idegenbe. És ez így volt Komáromi idején is, nyugodjon békében de egy ember sajnálatos halálára fogni azt, hogy megszűnt az ultra élet Debrecenben nevetséges indok.
Az meg a te bizonyítványod ha valaki vitába száll veled akkor moderátorért könyörögsz :-)
Pályára ti is benyomultatok nem is olyan régen....mondjuk pont úgy nézett ki a sok oldaltáskás mint egy buzi brigád. A 15 fős paksi mókusőrs drapiját sem sikerült leszabni a kerítésről ,amit utána meg sprintben bemutattatok az mindennek az alja volt. Szóval debreceniként inkább kussolni kéne, mert soha nem voltatok egy jelentős brigád, de az utóbbi években még annál is szarabbak vagytok.