Most még beiktatása előtt nyitom neki ezt a topicot, mivel maga a beiktatási folyamat is jellemzi. Ebből a szempontból dicséretes, hogy azt kérte ne legyen nagy felhajtás körülötte.
Ide gyűjthetjük jó és rossz cselekedeteit. Nálam most 1:0 ra vezet a jó. Sőt ha belevesszük, hogy jó partneri kapcsolatra törekszik már 2:0
Semmi "felkelő nap". "A Nap pályája ismét győzedelmesen emelkedni kezd." Meg aztán "Magyarország is nagyon megérett már a megújulásra." És "Az új helyzetben új hangvételű kormányzásra, s új típusú ellenzékiségre van szükség."
jogos, Mádl, volt a 130 milla, Göncznél a felujjítás csaj 70 volt, viszont kapott egy milliárdos értékű villát. Nem mintha sajnálnám tőle, csak az ekézők kettős látására mutatnék rá.
"Göncz Árpád 2000-ben egy 590 négyzetméteres, már állami tulajdonban lévő budai villát kapott állandó használatra. Az épületet akkor 71 millió forintért újították fel. Mádl Ferenc 160 négyzetméteres rózsadombi lakásáért 2005-ben 126 millió forintot fizetett a KEH." index.hu
Ami ugye megerősítésre várna. Erre kérdeztem hogy biztos e vagy benne.
Mert hogy nem igaz. Ugyanez volt pl. Göncznél is, - meg másoknál is - és végül 130 milla volt csak a felújítása az elfogadott lakásnak. Egy különbség volt. Őket nem ekézték érte.
A volt közjogi méltóságok ilyen jellegű juttatásaival ha problémád van akkor az országgyűlési képviselődhöz fáradj vele. Nem a köztársasági elnökök, bírók, stb. szavazták meg.
Nem tudom tudod e de főbírótól kezdve a korábbi köztársasági elnökökön át több tucatnyi embernek járnak a lakások (meg is kapták több tucatnyian.)
Miért pont Sólyom Lászlót ekézed érte? Mert ő nem szimpatikus? Mikor Göncz papának költöttek 130 millát a lakásra hogy méltó színvonalú legyen akkor miért nem sírtál? Vagy Mádlnál?
Most, Schmitt Pál államfői megválasztása után kiderült, hogy Sólyomnak újabb jogcímen is jár egy újabb állami lakás, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatalnak kell megvásárolni a távozó elnöknek.
Mondjuk ez itten az polidiliben már Sólyom megválasztásakor tudta mindenki....... de hát van akinek csak most esik le a tantusz.....
A leköszönő köztársasági elnöknek nem lesz két állami lakása. Sólyom László a törvény értelmében egy legalább három szobás lakást kap az államtól, de korábban volt Ab-elnökként már kapott egyet. Azt nem tartja meg.
Az Index információi szerint Sólyom László nem akarja megtartani azt a XII. kerületi társasházi lakást, amelyet 1998-ban, az Alkotmánybíróság volt elnökeként kapott. Sólyom László 1997-ben az Eszter utcai Ab-elnöki rezidenciából költözött ebbe a budai állami tulajdonú lakásba, amely 2005 óta, Sólyom köztársasági elnöki kinevezése óta üresen áll, mert Sólyom a Béla király úti elnöki rezidenciába költözött.
Most, Schmitt Pál államfői megválasztása után kiderült, hogy Sólyomnak újabb jogcímen is jár egy újabb állami lakás, amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatalnak kell megvásárolni a távozó elnöknek.
A XII. kerületi lakásra az azóta hatályát vesztett 1997. évi LXXIX. törvény (46. és 53. §) alapján formálhatott igényt. A köztársasági elnöki rezidencián lakó Sólyom a 2000. évi XXXIX. törvény 27. § (10) bekezdése értelmében jogosult maradt a lakás használatára, és a mai napig él is vele.
Úgy tudjuk, Sólyom a XII. kerületi lakást visszaadja az Alkotmánybíróság használatába.
Hiába keresnek már egy éve a volt köztársasági elnöknek új otthont, még nincs hová költöznie. A Blikk szerdai száma szerint lepukkant villákat ajánlottak a volt államfőnek.
Költözzön a rendelkezésére álló másik villába, amit alkotmánybírósági elnökként kapott és elfelejtett leadni!
A magyarországi GreenPeace Láthatatlan Légió néven, az LMP katonai szervezeteként folytatja zöldítő munkáját, Sólyom László vezényletével. Sólyom terepszínű ruhában, zöld barett sapkában a Tubes tetején, mint a légió főparancsnoka eskette fel - a terepszínű uniformis miatt csak becsült nagyságú, nagyjából - ezer légionáriust a jövő nemzedékek katonai védelmére.
A rendőri vezetők egyelőre jogászaikkal tanácskoznak, miután a helyszínre érkező erők felszólítására Sólyom és Schiffer András, az LMP képviselője a láthatatlan alkotmány különböző pontjaira hivatkozva támasztotta alá a performansz legitimitását, érvelésük szerint ugyanis a láthatatlan köztársasági elnök a Láthatatlan Légió főparancsnoka is egyben.
A Los Angelesi Hos ugyanis alairta a torvenyt, mely szerint NEM jar villa elnoknek, ha korabbi kozfunkcioja miatt mar kapott egyet.
Megjegyeznem, hogy a Los Angelasi Hos megnevezessel arra utalok, hogy SP olyan bator volt, hogy o el mert utazni Los Angelasba, amikor a magyar csapat resztvetelet az ottani biztonsagi helyzetre valo tekintettel tiltotta meg ellenkezes nelkul az a testulet, melynek S Pali maga is tagja volt.
Köszönöm, hogy megtiszteltétek ezt a fórumot véleményetek kultúrált közreadásával. Sólyom úr elnöki tevékenysége megszűnt.
Ezzel be is zárhatnánk a fórumunkat, de mivel a topic szellemével nem ellentétes, hogy a korábbi elnök aktuális tevékenységét is nyomon kovessük, így javaslom, hogy akinek van kedve a továbbiakban is tartsa meg szokását, hogy személyeskedésektől mentesen itt osztja meg Sólyom Lászlóval kapcsolatos információit, véleményét.
Különösen indokolt lehet ez akkor amikor Sólyom László maga jelezte, hogy láthatatlan elnökként kíván funkcionálni :-)
A mi dolgunk lehet, hogy láthatóvá tegyük ezt a munkásságot. Saját véleményem szerint van mit rendbetennie a láthatatlan elnöknek. Remélem kellemesen csalódhatunk benne ebben az új szerepkörben.
Ha a rendőri intézkedés jogszerűtlenségének megállapítását a bíróság bármely okból elutasítja, az - hangsúlyozottan nem taxatíve - a következőket jelenetheti:
- Nem illetékes - Nincs hatásköre - Az ügy elévült. - összeférhetetlenség áll fenn
Amit viszont nem jelent:
- Az az hogy jogszerű volt az intézkedés.
Ha a bíróság szerint az intézkedés jogszerű volt akkor azt az ítéletben kifejti és figylj, tanulj mert fontos, indokolja. Ugyanis a magyar köztársaságban indoklási kötelezettsége van a bírónak, így aztán hallgatólagosan nem állapíthat meg ilyesmit.
Mi lenne ha végre abbahagynád a csúsztatást, és a hazudozást?
"A bíróság azt mondta ki hogy a kordon állítás bírósági úton nem támadható meg ezért annak jogszerűségét nem vizsgálhatta."
Segítek: A Fővárosi Bíróság elutasította azt a keresetet, amely a kordonállítás jogszerűtlenségnek megállapítását indítványozta. Ha a rendőri intézkedés jogszerűtlenségének megállapítását a bíróság bármely okból elutasítja, az azt jelenti, hogy az intézkedés jogszerű -- ugyanis a rendőri intézkedés alapértelmezésben jogszerű és nem a jogszerűséget, hanem annak ellenkezőjét kell bizonyítani. Nem sikerült.
Ezzel szemben a jogerős bírósági végzés kimondja, hogy Orbán és társai a köznyugalmat megzavaró magatartást tanúsítottak, a jogszerű rendőri intézkedéssel szembeni nyílt ellenszegülésükkel durván sértették a társadalmi együttélési normákat, cselekményük garázdaságnak minősíthető.
Nem sok más európai kormányfő dicsekedhet ilyen priusszal :o(
Sólyom pedig egyenlőségjelet tett egy sikertelenül jogszerűtlennek minősíteni kért intézkedés és egy jogerős bírósági végzésben kimondott olyan köznyugalom-megzavarás közé, amely -- szintén a jogerős végzés szerint --garázdaságnak minősíthető tett.
Sólyom nyelvteljesítménye eredménytelennek bizonyult, nem őt neveztette ki a hálátlan Főforradalmár.
Hallot valaki nyilatkozatot a fideszes kommunikációk okán?
Arra gondolok, hogy az államcsődös beszédek után pár hét elég volt ahhoz, hogy kiderüljön olyan stabil a helyzet, hogy még csak erkölcsi támogatására sem szorulunk a nemzetközi szervezeteknek....... Vagy itt nem hazudott valaki az ország pénzügyi helyzetét tekintve?