A Magyar (Méd) Birodalom története a dinasztia uralomra jutásától annak állítólagos kihalásáig, 1301-ig. A témában mindenfajta írott és egyéb forrás, vélemény és cikk szabadon idézhető, a kitaláltközépkoros, arvisurás, tamanás, ufós és aktuálpolitikai felhangú írásokat és képeket leszámítva.
The Ichirgu-boil or Chargobilya (Old Bulgarianчрьгобыля,[1]Bulgarian: Ичиргу боила) was a high-ranking official in the First Bulgarian Empire. He was the commander of the garrison of the capital and was the third most important person in the state after the ruler and the Kavkhan. In peace-time the ichirgu-boil had diplomatic functions. According to some data the ichirgu-boil personally commanded a squad of 400 heavy cavalrymen.
Origin
According to Veselin Besheliev the word "ichirgu" was of Turkic-Altay origin and meant "internal",[2] and according to others it derives from the Caucasian word "ichirho" meaning an "archer".
...a fehér sereg vezetője...
A bojla, később bujla, a középkori eurázsiai sztyeppe török népeinél gyakran előforduló méltóságnév volt. Eredete ismeretlen.[1] Valószínűleg ebből a méltóságnévből ered a magyar Béla keresztnév.[2]
Már a türköknél előfordul, általában összetett méltóságnevekben, mint például Tonjukukbojla baga tarkan esetén.[1]
A dunai bolgárokkal kapcsolatban is felbukkan a forrásokban más címekkel kombinálva – például icsirgü bojla, azaz „belső bojla”, ami 969 körül elszlávosodva már csregubiljának hangzott –, ahol magas katonai és közigazgatási rangot jelentett.[1][2] Egyes nyelvészek szerint esetleg ebből származhat a bolgár-szláv bojár nemesi rang.
Nincs olyan, hogy Kr.u. 950/i.sz. 1140... Már kértelek, hogy hanyagold az időcsúszásos baromságokat a nem azzal foglalkozó topikokban. Tudomásom szerint nyitottál ezeknek az agymanéseknek elég rovatot, vitázzon ott róluk, aki akar.
Nem a fizikai - mert olyan nincs, hanem a történelmi, amelyet a kései tudálékos történészek követtek el, a párhuzamos dinasztiák időbeli (190 éves) eltolásával, az idő megnyújtásával.)
hogyne, persze, ...csak ehhez meg kéne tudnod magyarázni, miért esik vasárnapra a húsvétvasárnap az összes mindenkori húsvéttáblázatban a korabeliek szerint is és visszaszámolva is
Az eddig elmondottak során tehát megállapítottuk, hogy a XV. század húszas éveiben(kimutathatóan) két változatát ismerték az 1061-i zselici alapítólevélnek: 1. az eredetijétés 2. a IV. Béla-féle 1257-i confirmatióját. Reánk azonban egyik sem hagyományozódott átérintetlenül és teljes szövegében. Az eredetiből csak a zárórészt írták ki 1422-ben s ezt Albertkirály 1438-ban kelt oklevele, valamint ennek II. Ulászló 1499-i átirata őrizte meg számunkra;a IV. Béla-féle szöveget 1374-ben a királyi kápolnaispán írta át, innen pedig— kivonatolva és kihagyásokkal — Szepesi Jakab kancelláriája illesztette bele az országbíróiítéletlevélbe, melyet viszont a veszprémi káptalan írt át 1432-ben. De nem is ebbőlismerjük ma, hanem ennek csak egy meglehetősen gyatra és egyszerű másolatából, melyetegy XVII. századi (eddig még ismeretlen) érdeklődő írt le saját használatára. Eredeti textusatehát többszörös fénytörést szenvedett. Ilyen körülmények között az 1061-i oklevél teljesszövegének a megállapítása ma már lehetetlen, sőt a ránkmaradt két változat alapján való részlegeshelyreállítása is kényes feladat volt.
Nem a fizikai - mert olyan nincs, hanem a történelmi, amelyet a kései tudálékos történészek követtek el, a párhuzamos dinasztiák időbeli (190 éves) eltolásával, az idő megnyújtásával.)
"A monostor történetébe azonban csak a XIII. század közepe óta tudunk betekinteni, mert csak ezóta maradtak fenn oklevelei. Legkorábbi idevágó adataink — mint a két nagy permellékleteiből láthattuk — a tatárjárás utáni másfél évtizedből valók."
"Mint a XVII. századi másolat szövegéből is kitűnik, Ottó ispán 1061-i zselici alapítóleveleegyike legrégibb és nagyon értékes okleveleinknek, mert egyebek mellett néhány olyangazdaság- és társadalomtörténeti és korai topográfiai adattal ismertet meg bennünket, amilyenekezóta nem fordulnak elő írásainkban, vagy legalábbis akkor — az újabb fejlődésmiatt —• már kiveszőfélben vannak, azért a hitelességét érintő minden mozzanatát a legnagyobbgondossággal kell kivizsgálnunk. E részben a legfontosabb kérdések egyike: Hiteles-e Szepesi Jakab országbíró 1377-i ítéletlevele? Erre határozott igennel felelhetünk, mert— bár alaki okokból nem fogadja el, de mégis említi eredetijét Zsigmond 1422-i ítéletlevele ;a benne átírt 1376. aug. 6-i fehérvári káptalani statutoriális jelentésnek pedig az eredetijétis ismerjük.74 De elismerték, csak a sérelmükre hozott ítéletnek s róla kiállított oklevélnektekintették 1425-ben a kegyurak is,75 tehát azután is, amikor az apát 1422-es pere már az őjavukra dőlt el."
A körülmények alapján "Atha comes" simán élhetett IV. Béla idejében.)
Jeconiasnál, Salatielnél és Eliachnál (utóbbira vö. Ilja, Éliás, Illés) inkább csak a nevek együttes előfordulása sejteti, hogy héber közösséggel van dolgunk, pontosabban talán mohamedán-zsidó gyülekezettel, mint az a Hispán-félszigeten gyakori volt...
Cidkija ben Ábrahám ha-Rofe 'Anav XIII. századi olasz rabbi leírása alapján egyébként már régóta sejti a kutatás, hogy az akkori magyar fővárosban, Esztergomban zsinagógája lehetett a zsidóságnak. Ott törött el a szekérkereke két, Kijevből hazafelé, Regensburgba igyekvő távolsági kereskedőnek, bizonyos Ábrahámnak és Jákobnak, Chijja fiainak valamikor a XI. század vége felé. A sabbathot megsértve a városba mentek, mire nem engedték be őket a templomba, és két idegen (ti. valószínűleg az esztergomi zsidóság számára idegen) rabbi, Kalónümosz és Sábbátáj ha Cházzán ítélkezett felettük...
Balaš: the name of a number of kings and several dignitaries and notables during the Parthian and Sasanian periods. The Parthian form of the name, the oldest, is Walagaš. In Middle Persian it is Wardāxš, in Pahlavi Walāxš.The Parthian form of the name, the oldest, is Walagaš. In Middle Persian it is Wardāxš, in Pahlavi Walāxš. The forms Walāš, Balāš, and even Golāš, attested especially in New Persian and in Arabic, are later. Armenian has Vałarš, which seems to be a borrowing from Middle Persian. The Syriac forms Walgāš, Walgēš, and Wologēš are borrowings from Parthian. The name occurs most often, however, in Greek, where it is spelled in quite varied ways: Vologaisos, Vologesos (or Vologeses), Bologaisos, Bologesos, Olagasos, Ologasos, and so on. In the later Greek authors one finds Balas, Blasēs or Blassēs, and Blasos or Blassos, forms that correspond to Walāš or Balāš. In Latin the spellings Vologaesus, Vologessus, Vologeses, etc. are attested (on the variants of this name cf. Nöldeke, ZDMG 28, 1874, pp. 94ff.; Justi, Namenbuch, pp. 344ff.; and Hübschmann, Armenische Grammatik, p. 79). We also note that, in the trilingual inscription of Šāpūr I on the Kaʿba-ye Zardošt, the Greek Oualas(s)ou (ll. 60, 64), the genitive of Oualassēs or Oualassos (cf. Maricq, Syria 35, 1958, pp. 327, 329 = Classica et Orientalia, Paris, 1965, pp. 69, 71), corresponds to Middle Persian Wrdʾhšy and to Parthian Wlgšy.
főleg Kinnamosz azon tudósítása fényében jelentős, mely szerint a zömmel kálizok és bolgárok közé tartozó mohamedánjaink "a perzsákéval azonos hitet" vallottak, és zsidó vallásúak is akadtak köztük
Szerinte II. Géza keresztény "hunjai" oldalán Mózes hitén levő kálizok is felvonultak Bizánc ellen 1150-ben. Más esetekben nehéz eldönteni, zsidó vallásúakról vagy csak jellegzetes zsidó neveket viselő személyekről szól-e a fáma, mint például 1211-ben, amikor Boroksán (a mai Baracskán) Baran fia Ippolit testvérét és fiait említi egy forrás: "Ego Ipolitus dedi ecclesie mee ... predium ... Boroksa ... quartam supradicti predy partem emi a cognatis meis filys Jeconie, a Salatiele, Eliach et Blasio".
Egy valószínűleg 1167-ben elhangzott bizánci beszéd szerint a Szerémség a „Duna menti rónaságokon túli részek”-kel együtt „annak a földnek” a legzsírosabb része, úgyszólván éléskamrája, ahol hatalmas városok vannak, illetve a Szerémség Magyarország legkövérebb földje, egyben lónevelő terület; Khoniátész, illetve egy 1313. táján írt verses krónika egyaránt 1127–1129-re vonatkozó része szerint Magyarország legtermékenyebb, illetve legkiválóbb része, amely „meglehetősen” lakott; egy Khoniátészt is felhasználó történeti munka ismét Magyarország legtermékenyebb részének festi le a Szerémséget. (Moravcsik szerk.: Az Árpád-kori magyar történet bizánci forrásai; Akadémiai, Bp., 1984, 151., 155., 268., 270., 303.)
Nagyon kedves vagy, de nem kell, megtaláltam a 83. oldalon (Gondolat Bp. 1985)
Más
– az átlagnál értelmesebbnek tartalak, ezen felül látom, hogy a perzsa kultúra is izgatja a fantáziádat, tehát szánok rád egy kis időt a megvilágosodásodhoz…
Al-Garnati az 53. évben hagyta el Básgirdot (71. old.) Ez bizony az i.sz. 1158. esztendő a Julián naptár szerint február 2-al kezdődik, az akadémikusok szerint a Hidzsra 553. évének kellene lennie. (Persze náluk mégsem az, mert össze-vissza hadoválnak, bekeverik a keresztény időszámítást és így jutnak el Dubler nyomán az 1153. évhez…)
Mindenesetre zarándoklatra ment Hvarezmből (3)55 Rabi I havában (1160 március 10 után) és savval havában ( okt. 31 után) megérkezett Bagdadba.
Nagy közös fájdalmunkra nem említi a bagdadi kalifa nevét, de a nagy népi közös akadémiai tudás szerint tekintsük „al-Musztandzsid ibn al-Muktafi” vagy angolosan al-Mustanjid” (AH 555-556)-nak az akkor Bagdadban székelő kalifát (szunnita az Istenadta)
Végtelen szerencsénkre Al-Garnáti leírja, hogy Bagdadban igazából Aunaddaula vezír az igazi úr…
Itt véget is érhet kutakodásunk, mert a különféle ad-Daulák a nagy népi közös akadémiai tudás szerint az AH 350-es évek szereplői…
A magyar történeti szakirodalomban elsőként Fügedi Erik mutatott rá arra, hogy Magyarországon a 11–12. században olyan települések jöttek létre, »amelyeket ázsiai (nomád) típusú városoknak kell tekintenünk«.
Ezen felül számolni kell Marhari 11, Merehani 30 várával, vagy városával, hiszen a turk magyarok elfoglalták, és később Hungáriához csatolták.)
Amikor az Idríszível azonos időben, tehát a 12. századi, közepén alkotott, de Magyarországon éveket eltöltött, szintén arab Abu-Hámid arról írt, hogy a Magyarországon található összesen 78 város »mindegyike olyan, mint Iszfahán vagy Bagdad,
Abu-Hámid nem írt ilyet, klasszikus kristói fordulat ún. ex-has!
"a Volga menti Itilt említette példaként, ahol piacok, mecsetek és fürdők voltak, a lakosság mind vallási, mind foglalkozási szempontból erőteljesen megoszlott, s a nomád életmód kétségtelen bizonyítékaként »a városlakók egy része tavasszal elhagyta lakhelyét, és csak ősszel tért oda vissza«"
Györffy György: "a Kárpát-medence a 820-as évektől csapadékosabbá vált, s így a száraz pontusi steppéről érkező, keményebb létfeltételekhez szokott magyarság életmódjának megfelelő természeti környezetet jelentett. Jó néhány csoport szárazabb pusztákhoz szokott állatokkal jött, ezek a kárpáti peremvidékek legelőit kerülték. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy a szárazabb legelőkhöz szokott juhállomány nedves legelőn könnyen elhullhatott. Így történt ez például a Hortobágy–Berettyó vidékén 1940–41 esős nyarán, amikor a magyar »racka« juhok bárányai – a vizes füvön tenyésző, tüdőbe hatoló szőrféregtől – közel 80 százalékban elpusztultak. Ezért is tarthatta szálláshelyét sok előkelő magyar – a tarsolylemezes temetkezések szóródásából ítélve – az alföldek legszárazabb vidékein, ahol mind amellett elég vizet találtak a folyók és sárrétek mentén az itatásra."
Kristó Gyula: "a Dunántúlon, legalábbis a terület nagyobbik részén, nem lehetett nomád életmódot folytatni, akik itt szálltak meg (a magyarok által itt talált őslakosok) vagy akik ide húzódtak ..., eleve nem folytattak nagyállattartást, vagy kénytelenek voltak felhagyni azzal. Itt már a honfoglaláskor álltak szilárd határú falvak ... Ezzel szemben a Dél-Alföldön a hosszú évtizedeken át tartó, de mind szűkebb térre korlátozódó nomadizálás nem kímélte az őslakosok esetleg itt meglevő falvait ... A Szarvas, Szentes, Orosháza, Hódmezővásárhely, Makó határában elvégzett vizsgálatok sokkal (kétszer-négyszer) több szállás, emberi lakóhely nyomát derítették fel, mint ahány falut az írott források alapján ismerünk. Bizonyára igaza van Blazovich Lászlónak, aki azt feltételezte, hogy ezek ideiglenes állattenyésztő (vagy állattartó) falvak, illetve szállások lehettek, »amelyek lakói jóval mobilisabb életet éltek a földművelőknél« ... Szent László király egyik, 1092-ben hozott törvénycikke arról intézkedik: mi történjék akkor, ha a falvak oly messze eltávolodtak kerületük templomától, hogy oda már nem tudnak elmenni? Ez egyértelműen tanúskodik a telephelyek, szállások mozgásáról. S hogy itt nem földműves közösségek mozogtak kis körzetben, hanem az elmozdulás nagyállattartással van kapcsolatban, azt ugyanezen évben hozott másik törvénycikk támasztja alá. Eszerint »azok a püspökök, akik a más püspökség területén [világra jött] állatok után kapnak tizedet, [a tized] negyed részét engedjék át a maguk püspökségében lakó papoknak« (Szilágyi Loránd fordítása). Ez azt jelenti, hogy az állataikat terelő nomádok nem voltak tekintettel az egyházmegyei határokra, hanem a friss legelőket keresve sűrűn lépték át a püspökségek határait. Mindenesetre ha ezt törvényben kellett rögzíteni, nem elszórt és főleg nem kevés számú embert érintő jelenség lehetett ez. Kálmán király szintén intette a falvakat, hogy amelyekben templom van, attól távolabbra ne menjenek. A Dél-Alföldön tehát még a 11–12. század fordulóján is élt a nomadizmus, így közvetlen és a térségre érvényes történelmi előképei mutathatók ki Idríszí azon idézett megjegyzésének, hogy Nagyolaszi lakóira még a 12. század közepén is »leginkább a nomád életmód a jellemző«."
