Lapid volt az, aki becsületszavát adta a Kossuth téri tüntetőknek, hogy a tűzszerészeti vizsgálat után visszatérhetnek a helyszínre. Azok meg hittek a egy kommancs ígéretének :-/
A szálak egészen nyilvánvalóan a szilvásy által lefejezett majd kgb -sített NBH -hoz vezetnek. Csak egy a baj, hogy az NBH-ban profi adatgyűjtők dolgoznak, a fideszben meg jópár botlott poliktikus. Róka fogta csukta.
A tv ostromkor nekem is feltűnt egy-két ilyen figura. Kopasz, kigyúrt alakok. Nonstop mobilozás. A háttérben, a főcirkusztól 50-100 méterrel hátrább mozogtak. Gyakorlatilag állandóan körbe jártak, ki lehettett szúrni, hogy nem bámészkodók, hanem valamilyen céllal vannak ott.
"A magyar emberek jogfosztottságáról, annak megnyilvánulási formáiról a leginkább alapos, a politikusok és egyházi vezetők számára leginkább felvilágosító erejű tájékoztatások, meghívólevelek beküldői között háromnapos brüsszeli utazásokat, illetve 10 db, egy éves Barikád hetilap előfizetést sorsolunk ki. "
Az eltévedt gumilövedék legyen a Fletó-diktatúra legvadabb túlkapása. Kapaszkodjatok bele. Háttérnek képzeljünk lángoló autókat.
Az a helyzet, hogy a lakosság másik fele azért nem érzi súlyos túlkapásnak a történteket, mivelhogy a kis szimpatizánsaitok gyújtogattak, nem engedelmeskedtek a rendőri felszólításnak, és felszedték a Rákóczi utat, amivel ráadásul megdobálták a rendőröket. És nagyon nagyon olcsón megúszták ezek a jóemberek. Ott rendőrök is megsebesültek tucatszám. Ha egy hétköznap csak úgy simán odamész egy járőrhöz, és megpróbálod fejbe dobni kővel, és netán sikerül, 3 évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható. Tömegével történtek hasonló esetek, és ehhez képest ezeket a szépfirmákat hazaengedték.
"amelyik hangosan bégetett annak ki si lövette a szemét."
Nem véletlenül annak lőtték a szemét a rendőrök akik macskakövet dobott rájuk ,valamint buzogányt akart feléjük dobni? Röhej,hogy 2006-ból ekkora legendát gyártott a jobboldal.
Tagadod, hogy a kR ellen hajsza folyik lassan egy éve? Tagadod, hogy nem próbálták/ják kicsinálni ... még azon az áron is, hogy bírósági ítéletet sem tartanak tiszteletben, hanem felül próbálják írni egy gyorsan meghozott törvénnyel?
És még én vagyok elfogult?
Igen szeretem hallgatni a KR-t meg az Infót is. És minden nap megnézem az ATV-t és a HírTV-t, néha még az Echot is, bár az most már egy kicsit túl sok:O))
Szeretek többfelől tájékozódni.
És ehhez a jogomhoz szeretnék ragaszkodni. Sőt ragaszkodom is!
Nem szoktam gyakran túl gyorsan véleményt mondani. Most azonban az előzmények és a nagyon átlátszó igyekezetből, hogy jól megírt beszédekkel és ál tv-visszadobásokkal felépítsenek egy képet, nagyon kilóg a lóláb.
Nekem ez kicsináltnak tűnik és logikusan illeszkedik a szintén ál kommunikációba. Egy imidzs javitó lépés. Ki fog pukkadni hamar, mikor bebizonyosodik újra a szavak és tettek között tátongó szakadék...
A remény az ellenkezőjére sajnos és szerintem 0,00001%:O))
A média törvény soha nem volt tökéletes. Harc folyt a lehetőségekért. Azt is láttam azonban, hogy ez idő alatt épült ki egy nagyon erős jobbos média. Mi a fenét néztem én akkor? Nem volt HírTV, amely helyrerakhatta a közTV kiegyensúlyozatlanságát? Nem lett Echo, Lánchíd és rengeteg sajtótermék? Ki próbálta meg bármelyiket is kicsinálni?
Mi volt ebben patologikus?
És most mi van? A közszolgálati nem egyensúlytalan, hanem pártszócső, működnek továbbra is a jobbos médiák jól kitömve, miközben az ellenzék hangját minden eszközzel el akarják némítani.
Ilyen erős igyekezetet én a korábbi kormányoknál nem láttam.
Profi, hogy elfedje azt, ami most már nyilvánvaló. Profi, amennyiben jól játsza a kiosztott szerepét. Úgy tűnik, mintha..... tehát tökéletesen beleillik a ma kialakított kommunikációs képbe.
Ebben persze teljesen eltér a véleményünk. A kritikák teljesen jogosak,. Ha pl. csak a KR esetét vesszük, teljesen világos, hogyan is működik ez a média törvény és mit jelent a bírált médiatanács.
Pontosan úgy működik, ahogy ezt feltételezni lehetett és amiért kritikák érték. Kicsinálhatják az egyetlen ellenzéki rádiót, ha pedig megtehetik, meg is fogják tenni. Már megtették volna, ha nem lett volna akkora visszhangja.
És ez nem fairplay.
Hogy Áder visszadobta a törvényt, az a kismagyar groteszk. Visszadobta, hogy utána az ogy gyorsított eljárásban újra elfogadja ugyanazt. Tartalmilag semmi kifogás ... pedig csak a torka véres.
Én egészen másképp tudom, mert én látok is, nemcsak nézek....