Nekem 2012-es C4 Grand Picasso 1.6 HDI, és ugyanazt tapasztalom, mint ti. Az előző tulaj szerelője szerint toronycsapágy. Még nem nézettem meg, október közepén vizsgázik az autó, akkor viszem. Ha ti már túl vagytok a probléma megoldásán, kérlek osszátok meg velem. Köszönöm!
Lehet későn írok, de most olvastam. Amennyiben az adblue tartályt gari után újra cserélték, azaz kifizetted, 2 év szavatosságod van. Amennyiben ezidő alatt ismét tönkremegy, bemész egy márkaszervizbe, felmutatod a számlát, kéred a szavatosságra hivatkozva a cserét, ők adnak egy szírúj tartályt, aminek újraindul a szavatossága, ismét van két éved.
Velem is megtörtént a békéscsabai citroennél, hogy a 430 ezres tartály 23 hónapot tudott, először el akartak hajtani, csak aztán zsákutcába futottak, és 3 nap alatt rájöttek, hogy nekem van igazam, végül cserélték szépen.
Most hogy sikerült a térképcsere témát kivesézni, felhozok egy másik példát.
Az iGO esetében a sebességmérő helyeket (koordinátákat) elég volt egy egyszerű txt fájlba betenni, majd a txt-t fájlt bemásolni a megfelelő helyre. Próbáltál már ehhez a navihoz sebességmérő adatbázist létrehozni? Persze az előzményeket olvasva nyilván nem, tehát a kérdés csak költői volt. :)
" A Tomtom többet tud, mit a régi Navteq alapú navi? "
Passz, erre nem tudok válaszolni. Nekem 2014-es Picassom van, én ezt "bütykölöm", ha éppen van mit feltelepíten rá.
Más kocsikban meg Google Maps-t - Andoid Auto-val, ha van rá lehetőség - használok, ha a szükség úgy hozza, s per pillanat ezt a megoldást találom a legjobbnak az összes közül.
Aha. Látom nagyon értesz hozzá. Évjárat szerint nekem már Tomtom fut a háttérben, ezért én csak a partvonalról okoskodok. A Tomtom többet tud, mit a régi Navteq alapú navi?
Hát a 2000-es években az iGO idejében tényleg csak annyi volt, hogy bemásoltad az FBL térképfájlokat a navi eszközre és már kész is volt a frissítés.
Azóta a világ sokat "fejlődött", s sem a térképgyártóknak, sem az autógyáraknak nem éri meg, hogy annyira faék egyszerűségű legyen a rendszer, ahol a térképfájlok sima bemásolásával megoldható lenne a frissítés.
Nyilván egy fájlt bárki be tudna másolni egy pendrájvról, de itt ennél sokkal többről van szó.
Generálni kell egy licenc kulcsot az alvázszámod alapján, s a navid csak ezen kód bepötyögését követően hajlandó a pendrájvról elolvasni s bemásolni a térképfájlokat (ami itt nem egy darab fájlt jelent, ráadásul azok sem FBL-ek) a navi belső tárhelyére.
Bár van ugyan olyan lehetőség, hogy pendrájvról akár Windows Intézőt használj s részben lásd a navi belső fájlrendszerét, de azzal sem tudod simán bemásolgatni a szükséges állományokat úgy, hogy aztán működjön is a navi - azaz lássa az általad bemásolt térképeket.
Köszönöm, akkor 120 lesz. Maradok a Dayco-nál, sosem volt gondom vele ( kopo-kopp-kopp ). Most vizpumpás szettben vettem, nem tudom az milyen lehet, Dayco nem gyárt, ha minden igaz.
Szerintem továbbra is a 2021-2 -es (azaz a 118-as verziószámú térképfájlokat tartalmazó) az utolsó kiadás, ami elérhető a neten a SMEG+ rendszerekhez.
Ez az, ami hivatalosan is megvásárolható. Netes körökben azt rebesgetik, hogy a jövőben évente egyszer fog térképfrissítést kiadni a kocsijaihoz a PSA, ami idén a nyár vége felé várható.
A térképfájlok frissítése a SMEG+ rendszer esetében nem a térképfájlok manuális másolgatásával valósul meg, legalábbis a hétköznapi felhasználó ilyen szinten nem fér hozzá a rendszerhez.
A frissítést maga a SMEG+ rendszer oldja meg, ha a megfelelő fájlokat tartalmazó USB-s pendrájvot bedugod a kocsiba s bepötyögöd az alvázszámodhoz tarozó licenc kódot.
Ezt jópáran megcsináltuk már s az eltelt évek alatt többször is (tehát több térképkiadással), de ehhez mindig szükség volt a teljes telepítőkészletre, ami tartalmazza a kifejezetten a SMEG+ -hoz készített adatfájlokat (a térképfájlokon túlmenően egy rakás ki-tudja-mit tartalmazó egyéb fájl.)
Ezen egyéb fájlok hiányában, pusztán csak a térképfájlokkal mi nem tudunk mit kezdeni.
Nem, csak azt akartam jelezni, hogy a legfrissebb térkép file-ok továbbra is letölthetőek a netről, tehát nem maradtak frissítés nélkül a Navteq/Here navigációjú autók.
Nyilván én nem tudom megcsinálni, de egy Citroeneket jól ismerő guru, aki találkozott már ezzel a problémával, szerintem ki tudja cserélni csak külön a map file-okat.
Nekem is van egy 15 éves Navteq navim, évente frissítem a Here adatbázissal, de nyilván az egyszerű.
A gyári utasítások nem tesznek különbséget a gyári és az utángyártott vezérlések intervalluma között. Használat között van megkülönböztetés : normál üzem és nehéz üzem. A Taxi az nehéz üzemnek minősül.
Az általam beszerelt vezérlések (volt pár tucat már, természetesen nem mind C4 Picasso volt) egyike sem adta fel a csereintervallum lejárta előtt eddig (szerencsére), pedig mindegyik utángyártott volt. Természetesen az egyéb műszaki meghibásodásokat (pl. nem figyeltek a hosszbordásszíjra és szétszakadt, betekeredett a vezérlés alá és reccs) nem vettem figyelembe, csak a rendeltetésszerű használatot.
Ha téged zavar a dolog és megnyugtat, akkor kicserélheted bármikor a vezérlést, idő közben is. :-)
Van olyan ügyfelem, aki 60e kilóméterenként cseréltet vezérlést, miközben 120e a gyári előírás vagy 10 év. :-P
Utángyártott vezérlést ( Dayco ) hány kilométerenként kell cserélni? A gyári szerelésnek jó nagy intervallumot adtak, de ez mégsem gyári, ~400.000km és taxi. 100.000 az nem pazarló?
Ugyanez. A hiba és a modell is. Most cseréltek lengőkar hátsó szilentet, stab pálcát. Géppuskaszerü kopogás bal elöl. Nem lóg semmi. Nem húz, nem ráz. Kormányműre gyanakszik a szerelő. Marha idegesítő, különösen, hogy hó végén vizsgázik. Előtte azért még elviszem olaj+vezérlés cserére, akkor átnézetem mégegyszer.
Azt gyanítom lejárt az 5 éves kötelező és mivel a HER/NAVTEQ től ugye átment a PSA a TOM TOM hoz így baxik másik térképet kiadni. Mint 2017 ben amikor szerződést bontottak, a régebbi rendszerekre megszűnt a támogatás (RT3,4,RNEG,NG4)
Menj el vele egy olyan helyre, ahol műszaki vizsgáztatnak is, ott van futómű feszegető pad. Ha valami lóg, az a padon nagy valószínűséggel kiderül.
Ez a szoftveres dolog, már említettem, hogy túl sok ilyen van már, most van kidolgozás alatt az új műszaki vizsga szabályzat, ahol OBD-n keresztül élő kipufogógáz szenzor adatokat is nézni fognak. Sok autó fog lebukni/megbukni...
És akkor majd azt is megkérdezik a tulajtól, hogy ki végezte el és hol a beavatkozást, és a többség bizony énekelni fog.
200 euro (forintban) nem is sok ahhoz képest, hogy másoknak itt 1 millióért akartak komplett Adbue-t cserélni.
Hasonló problémám volt. A megoldás egy komoly programmal ellátott szerelő aki megadta az autónak mintha felontotte volna a tartályt és újra megy az autó. Mert az olcsóbb program azt mutatta h üres, míg a másik h 1.7 liter van benne. És ki akarták csereltetni az egész tartályt ami 200 euró.
Olyan problémám van C4 Picasso 2014 1.6hdi hogy az első futómű kopogó hangot ad ki mikor gödörbe megyek. Inkább úgy jellemeznem H egy nagy koppanas. Új lengéscsillapító, fekbetetek, új csapok, feltengo.. kicserelve. Esetleg valakinek hasonló tapasztalat vagy valami tipikus elrejtett szilent amit ki kéne cseréltetnem?