Április 30./május 1. éjszakája a Walpurgisnacht, azaz a Walpurgis-éj vagy más néven Szent Walburga éjszakája.
A naphoz a német néphitben ősi, keresztéynség előtti pogány hagyományokra visszamenő hiedelmek és szokások is kötődnek, de erről már sokszor volt szó különféle topikokon.
Itt inkább a Harz-hegység legamgasabb pontjára, a Brockenre, népies nevén a Blocksbergre szeretnék kitérni, amely az északnémet néphit szerint a boszorkányszombaton a boszorkányok és varázslók gyülekezési helye.
(Dél-Németországban inkább más, földrajzilag közelebbi hegycsúcsokra teszi a néphit ezt a helyet).
A Brocken sajátos földrajzi helyzetének köszönhetően már az ókorban egyfajta kultikus hely lehetett:
A Brocken csúcsának (tszf. 1.141 m)első ismert megmászása 1460 körül történt, az első igazán közismert Brocken-expedíció azonban a környékbeli német orvos és botanikus, Johannes Thal nevéhez köthető és kicsivel 1572 előtt történhetett.
Doktor Thal le is jegyzetelte a Brocken növényvilágát egy 1588-as kiadású könyvben.
A Brocken első ismert térképét 1732-ben L. S. Bestehorn porosz térképész készítette.
Christian Ernst zu Stolberg-Wernigerode gróf, akinek a birtokához a Brocken is tartozott, 1736-ban a csúcson egy kis vadászházat épített Wolkenhäuschen néven.
J. W. von Goethe 1777. december 10-én mászta meg a Brockent egy Degner nevű erdész vezetésével.
Később Goethe a Faust c. művében is ide helyezte a boszorkányszombat helyszínét.
Az első vendégház (Gasthaus) 1800-ban épült a Brockenen.
Igen, hát gondolom azért mert volt akkoriban egy ilyen optimista szellemi légkör Európában, hogy egyre jobb lesz az emberek élete és gyakorlatilag akkor alakult ki a modern német nemzeti tudat.
Talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a klasszikus német szellem a 18. sz. második és a 19. sz. első felében hozta létre a legnagyobb alkotásait a kultúra és a filozófia terén.
A 19. sz. második fele és a 20. sz. eleje már inkább a technikai és a reáltudományos forradalomról szólt Németföldön, ezeken a területeken alkottak hatalmasakat ( tudományos és technikai eredmények, nehézipar, járműipar, gépgyártás stb.).
(Ahhoz képest a mai teljesítmény(ük) eléggé szürke, gyakorlatilag a semmihez közeli, de nem akarok a történelem fórumon politikai felhangú vitákat nyitni.)
Az egyik legjobb magyar fordítás Szabó Lőrinc munkája:
Viszontlátás és búcsú
Szivem dobbant: gyorsan nyeregbe! Szinte vágyat előz a tett. A föld már ringott, esteledve, s éj függönyözte a hegyet; mint föltornyosult óriás, állt a tölgy, a ködruhás király, s száz fekete szemével strázsált az erdőszélen a homály.
Felhődombról nézett a hold, csak sandítva, párái mögül, puhaszárnyú szelek lobogtak, sikongtak a fülem körül; az éj ezer szörnyet teremtett, de kedvem friss volt és vidám: milyen tüze gyulladt szivemnek! ereimben micsoda láng!
És láttalak, és már felém folyt tekinteted édes tüze: szivem egészen a tiéd volt s ajkam minden lehellete. A drága arcra rózsa illat s az egész tavasz odagyűlt, és csók várt - istenek! - amit csak reméltem, érdemtelenül!
De ah, a nap kél, máris itt a búcsú a fájó hajnalon: mennyi mámor a csókjaidban! szemedben mennyi fájdalom! Mentem; láttam, hogy integetsz, hogy szemedből a könny hogy ömöl: mégis, mily gyönyör, hogy szeretsz! s hogy szeretlek, nagy Ég, mily gyönyör!
J. W. von Goethe: Wilkommen und Abschied (Viszontlátás és búcsú) c. költeménye a német felvilágosodás költészetének egyik legszebb alkotása.
Németül:
Willkommen und Abschied
Es schlug mein Herz, geschwind zu Pferde! Es war getan fast eh gedacht; Der Abend wiegte schon die Erde Und an den Bergen hing die Nacht Schon stand im Nebelkleid die Eiche Ein aufgetürmter Riese, da, Wo Finsternis aus dem Gesträuche Mit hundert schwarzen Augen sah.
Der Mond von einem Wolkenhügel Sah kläglich aus dem Duft hervor; Die winde schwangen leise Flügel Umsausten schauerlich mein Ohr Die Nacht schuf tausend Ungeheuer Doch frisch und fröhlich war mein Mut In meinen Adern welches Feuer! In meinen Herzen welche Glut!
Dich sah ich, und die milde Freude Floß von dem süßen Blick auf mich; Ganz war mein Herz an deiner Seite Und jeder Atemzug für dich. Ein rosafarbenes Frühlingswetter Umgab das liebliche Gesicht, Und Zärtlichkeit für mich - ihr Götter! Ich hofft es, ich verdient es nicht!
Doch, ach schon mit der Morgensonne Verengt der Abschied mir das Herz In deinen Küssen welche Wonne! In deinem Auge welcher Schmerz! Ich ging und du standst und sahst zu Erden Und sahst mir nach mit nassen Blick: Und doch welch Glück geliebt zu werden! Und lieben, Götter, welch ein Glück!
Eredetileg nem önálló költemény volt, hanem a Faust egy részlete.
Faust és Wagner húsvéti sétára indulnak, közben Faust Wagnerhez beszél.
Egy magyar fordítás (Kozma Andor):
Nincs jég a folyón s a patak már tiszta, Kikelet van, éleszt s bájol e fény. A völgyben zöldel a remény. Vonul a gyönge öreg tél vissza S már a zord hegyben ül rejtekén. Még onnan bágyadón küldi ránk Ólmos esőit s csíkja a dérnek Sávozza olykor a réti virányt. Ámde a nap nem tűr ma fehéret, Mindenütt zsendül, pezsdül az élet, Mindent megszínez, ami csak éled; S hol virág nem nyílt ki ma még, Virít helyette a cifra nép. Nézz e magasról vissza már most S látod ott lenn s nézd a várost. A kapú sötétiből A tarka tömeg nyüzsögve dől. Napra vágynak mind ma, no lásd, Igy ünneplik itt a szent feltámadást, Mert feltámadtak ők maguk ma: Alacsony házak dohos szobáit, A műhelyt, hol döngött a munka, Fedelek, ormok nyomasztó árnyit, A szorúlt, szűk utca-sikátort, A templom tisztes éjjelét Elhagyva, a fényt meglelék. Nézz csak, nézz ama fürge tömegre Kerten s réten el mint oszol ott! A viz tükre arra s erre Hordja a sok vídám csolnakot. Amott oly nagy a terhe egynek, Hogy már-már majdnem elmerül. S hány kelme-szín virít a hegynek Messzeségében az út körül. A falu hangját hallom végre, A nép itt, mintha mennyben élne! Itt nagy s kicsi elégedett, Itt én is ember lehetek!
durch des Frühlings holden, belebenden Blick. Im Tale grünet Hoffnungsglück. Der alte Winter in seiner Schwäche zog sich in rauhe Berge zurück. Von dorther sendet er, fliehend, nur ohnmächtige Schauer körnigen Eises in Streifen über die grünende Flur. Aber die Sonne duldet kein Weisses. Überall regt sich Bildung und Streben, alles will sie mit Farbe beleben. Doch an Blumen fehlts im Revier. Sie nimmt geputzte Menschen dafür. Kehre dich um, von diesen Höhen nach der Stadt zurückzusehen! Aus dem hohlen, finstern Tor dringt ein buntes Gewimmel hervor.
Jeder sonnt sich heute so gern. Sie feiern die Auferstehung des Herrn, denn sie sind selber auferstanden. Aus niedriger Häuser dumpfen Gemächern, aus Handwerks- und Gewerbesbanden, aus dem Druck von Giebeln und Dächern, aus der Strassen quetschender Enge, aus der Kirchen ehrwürdiger Nacht sind sie alle ans Licht gebracht.
Sieh nur, sieh, wie behend sich die Menge durch die Gärten und Felder zerschlägt, wie der Fluss in Breit und Länge so manchen lustigen Nachen bewegt, und, bis zum Sinken überladen, entfernt sich dieser letzte Kahn. Selbst von des Berges ferner Pfaden blinken uns farbige Kleider an. Ich höre schon des Dorfs Getümmel. Hier ist des Volkes wahrer Himmel. Zufrieden jauchzet gross und klein: Hier bin ich Mensch, hier darf ichs sein!
Közép-európai szemmel nézve hihetetlen, ahogy a hollandok és a németek rendezték a második világháborús problémákat egymás közt ( annyit elárulok, hogy többet ésszel és pénzzel, mint erővel)
Ismered-e a citromok honát? Narancs tüzel sötétlő lombon át, A kék egek halk fuvallata kél, Nem rezdül meg a mirtusz, a babér. Csak dél felé! Te ismered! Szerelmesem, odamennék veled. Ismered azt a házat? Oszlopok Tartják tetejét, csarnoka ragyog, És márványszobrok állnak, nézve rám: Mit tettek veled, szegény, kicsi lány? Csak dél felé! Te ismered! Védelmezőm, odamennék veled. Ismered-e a hegy szűk ösvenyét? Felhők között az öszvér félve lép, Barlangokban ős sárkányfaj tanyáz, Szirt omlik s rá örvénylő áradás. Csak dél felé! Te ismered! Menjünk, atyám! Utunk oda vezet!
Itt egy másik gyöngyszem J. W. von Goethe tollából, a Mignon:
Mignon
Kennst du das Land, wo die Zitronen blühn, Im dunklen Laub die Goldorangen glühn, Ein sanfter Wind vom blauen Himmel weht, Die Myrte still und hoch der Lorbeer steht? Kennst du es wohl? Dahin, dahin Möcht ich mit dir, o mein Geliebter, ziehn!
Kennst du das Haus? Auf Säulen ruht sein Dach. Es glänzt der Saal, es schimmert das Gemach Und Marmorbilder stehn und sehn mich an: Was hat man dir, du armes Kind, getan?- Kennst du es wohl? Dahin, dahin Möcht ich mit dir, o mein Beschützer, ziehn!
Kennst du den Berg und seinen Wolkensteg? Das Maultier sucht im Nebel seinen Weg. In Hoehlen wohnt der Drachen alte Brut. Es stuerzt der Fels und über ihn die Flut. Kennst du ihn wohl? Dahin, dahin Geht unser Weg. O Vater, lass uns ziehn!
"Már a kelta időkben is sok hajó borult itt fel, és ami felborul, az el is süllyed. "
Ehhez részben kapcsolódóan a Rajna-vidéki és az alpenvorlandi kelta népekről még csak annyi, hogy az általános vélekedéssel szemben nem tűntek el nyomtalanul a történelem süllyesztőjében, hanem nyelvileg és kulturálisan is germanizálódva, elnémetesedve, a délnémetek, svájciak, osztrákok és felső-rajnai németség szerves részét képezik.
Erre számos bizonyíték van, többek között genetikaiak, de kulturálisak is, pl. a hiedelemvilág és népszokások egy jó része, a nyelvészeti anyagban pedig főleg helynévi elemek.
A német felvilágosodás a franciához, angolhoz és hollandhoz képest némi késéssel indult meg, de aztán gőzerővel rákapcsoltak.
Már a 18. sz. utolsó harmadában hatlamasakat alkottak a filozófia, az irodalom és a tudományok területén is.
Ami a 19. sz. második felét illeti, ott a németek leginkább már a technikai fejlődés és a természettudományok területén értek el hatalmas eredményeket, a század végére gyakorlatilag a világ élvonalába kerülve az USA mellé és megelőzve a briteket.
Sajnos egy militáns porosz bagázs állt a birodalom élén, akik - világhatalmi lázálmoktól vezérelve, de a nemzetek fölötti pénzoligarchia ármánykodásainak is felülve - készségesen belemasíroztatták a németséget az I. világháborúba.
Az ezutáni történéseket egészen napjainkig már viszonylag jól ismerjük, nem részletezem.
Lényeg, hogy a németség - ha gazdaságilag egyelőre nem is, de politikailag és kulturálisan mindenféleképpen - lassan, de biztosan elveszíti a jelentőségét és a második, harmadik vonalba süllyed le.