Várni ,Várni,Várakozni.
Hidd el megérti:)
Mi is kivártuk az időnek,november közepén rendeltem meg akkor azt mondták karácsonyra,végül márc 08. ért ide .
De nem szakad,nincs külön költség és tényleg annyi a sebbesége, mint amennyiért fizetsz.
Azért azt se feledjük itt még van addig is álltalány díjas internet.
Részemről az MTT nem üt meg semmilyen normát.
Március elején kötöttünk egy ADSL előfizetést.
Akkor azt mondták egy-másfél hónap múlva,de közben küldenek levelet.Ez tuti.
Két hónap után betelefonáltam már,ugyan mikor lesz valami.
-Junius közepe vége.
Ma voltam bent : 3 azaz három hónapon belül lesz már!-újságolták biztatóan.
Könyörgöm hol van még egy ilyen szolgáltató aki megköti a szerződést és utána fél évre sincs még semmi.
Ez minden de nem színvonal.
Undorító!
És még azt se mondják:bocs.
Elvágták a fő optikai kábelüket.
Ahhoz képes gyorsan dolgoztak ,állitólag volt olyan falu ahol se telefon ,se kábeltévé,se internet.
Ahhoz képest mi jól megúsztuk,kicsit tudtam olvasni délután.
Lujzi
aki kiváncsi lenne mennyit vernek arra a cégre aki a kábelt elvágta.
Vecsést konkrétan nem tudom. összesen 168 bekötésre volt most lehetőség, ezt állítólag teljesítették. 2-3 hónapon belül kerülhet sor a bővítésre, ekkor 112 vonallal bővülhet a rendszer.
Én úgy tudom, hogy a MonorTel-nél az ADSL az első körben csak korlátozott létszámban lett kiépítve. maglódon, ahol lakom csak összesen 16 vagy 17 bekötés volt. 2-3 hónapon belülre ígérik a további bővítést.
nekem azt mondta telefonos kisasszony, hogy
_majus 1._ -re vagyok bejegyezve..
mindenesetre kivancsi leszek , hogy fog-e jonni valaki.. de van egy sejtesem.. :>
a masik dolog:
en ugy olvastam monortel.hu-n hogy plussz koltsegterites elleneben FIX IP-t adnak ADSL-hez
"Lesz-e fix IP cím?
Alapesetben sem az egyéni, sem az üzleti ADSL csomagok nem rendelkeznek fix IP címmel, viszont ezt mindkét esetben külön díjszabásért meg lehet majd rendelni."
telefonon azt mondtak, hogy ilyen nem lesz :\
most akkor lesz vagy nem? tud valaki valamit errol?
Igen, de csak amolyan MonorTel-es módra!
Vagyis: csütörtökön jött két fazon, akik a vezetékelést csinálták meg. Aztán pénteken újabb csapat jött telepíteni a modemet. Már éppen örültem, hogy egész hétvégén végre otthonról kóborólhatok a hálón, DE a szoftver telepítése után a megadott jelszót nem fogadta el a rendszer.
Csak most kaptam meg a jelszó módosítását, így még nem tudom, hogy működik-e (még a dolog-helyen vagyok). Remélem este már otthonról dícsérhetem a Monortel-t, bár őszintén szólva (az elmúlt egy hónapos sz@rakodásukat tudva) ehhez nem sok kedvem van.
Bocs, nem akarok itt kisérletezgetni, hogy hogy kell linket beszúrni, de a lényeg hogy van egy cikk a monortel ADSL-r?l:
http://www.prim.hu/online/cikk.prm?id=27280
Ja, nekem most azt igérték, hogy 1.5-2 hónap múlva lesz b?vítés, akkor talán.... :O
ma kaptam meg a multhavi szamlat es arra a 12 napra amig nem volt adsl-em annyit fizettem mint az aremeles elott egesz honapban... meg johogy lett adsl-em...
Hát én még nem. Még februárban megrendeltem, aztán valamikor március közepén előzetes egyeztetés nélkül jöttek a fiúk, hogy kötnének. Sajna, csak a zasszony volt otthon, oszt ő meg elhajtotta őket. Azóta is sz@rnak a fejemre, bár szinte minden nap telefonálok nekik, hogy mikor...
brühühü