"Egy egész ország eszmei vezetésének irányvonala nagymértékben az MTA-tól függ. Ez sokkal fontosabb bármilyen tudománynál, mert ez a gondolkodás alapja."
Ennek semmi értelmét nem látom. Egy országot a kormánya vezessen, de ne eszmeileg, hanem gyakorlatilag. És főleg ne saját zsebre. És ennek semmi köze a gondolkodáshoz.
"Minden egyéb tudomány szemléletét ez határozza meg, nem mellékesen az oktatásét is."
Látszik, hogy fogalmad sincs arról, hogy mi a tudomány, és hogyan működik. (vagy pedig rosszul választott szavakat használsz)
"Egyébként nem maradnak állás nélkül a számtantudósok vagy akik az élettan tudományát művelik, csak más lesz a munkaadójuk, mert más szervezethez fognak tartozni. Úgy, ahogy ez külföldön bevett szokás."
Egyébként meg ne te mondd meg, hogy kinek hol legyen állása, valójában semmi közöd hozzá.
"Sehol sincs egy tudományos akadémiának ötezer dolgozója egy ekkora országban. Ez egy vicc!"
Tök mindegy, hogy minek nevezed. Ha Max Plack Institute-nak hívod, akkor rendben van? Van probléma az Akadémiával, de pont nem a kutatóintézetek.
Egy egész ország eszmei vezetésének irányvonala nagymértékben az MTA-tól függ.
Ez sokkal fontosabb bármilyen tudománynál, mert ez a gondolkodás alapja.
Minden egyéb tudomány szemléletét ez határozza meg, nem mellékesen az oktatásét is.
Egyébként nem maradnak állás nélkül a számtantudósok vagy akik az élettan tudományát művelik, csak más lesz a munkaadójuk, mert más szervezethez fognak tartozni. Úgy, ahogy ez külföldön bevett szokás.
Sehol sincs egy tudományos akadémiának ötezer dolgozója egy ekkora országban. Ez egy vicc!
Szerinted. Nyilván másnak más erről a véleménye. És a tudomány mint olyan főleg nem őstörténelemből áll. Egy matematikust vagy biológust például nagyon nem érdekelnek a siralmaid, miközben a munkahelyét próbálod megszüntetni.
"A tudomány attól nevezhető tudománynak, hogy a feltárható tényekből képes összeilleszteni egy valószínűsíthető képet."
Az MTA erre nem képes. Dühödten elzárkózik őstörténeti kérdések bárminemű megvitatásától, ami nem illik bele
a finnugrista dogmába.
Ez beleillik abba a deheroizáló erőlködésbe, ami a magyar történelemmel kapcsolatos szemléletet jellemzi.
Kimondottan politikai elkötelezettséget jelez amikor pl. irodalmi kérdésekben állást foglalnak, hogy ki a szalonképes és ki nem az. Nem irodalmi, művészi értékek mentén alkotnak véleményt.
Nyilván nem értesz egyet velem, de szerintem az MTA értéktagadó -legalábbis a hagyományos értékeket tekintve az- és valamiféle neokon irányultságú társaság, tele szabadkőművesekkel.
A magyar őstörténethez való viszonyulásra egy követendő példa...
Én készséggel elhiszem, hogy ez egy fontos kutatási terület és bőven lehetnek vitatható álláspontok is. Azt viszont nem gondolom, hogy egy vitás, vagy vitatható álláspont miatt az egész MTA beszántásra érett lenne. A tudomány attól nevezhető tudománynak, hogy a feltárható tényekből képes összeilleszteni egy valószínűsíthető képet. Nem tévedhetetlen, de nem ugrik minden nacionalista álomkép, vagy politikai nyomás hatására újragondolni a korábbi tények alapján megalapozottnak tekinthető véleményének újragondolásához.
Egyéb tudományterületekbe nincsen semmilyen még csak hozzávetőleges belátásom sem.
Az nem akadály. Egy igaz magyar ösztönösen is érzi, mitől lesz boldogabb. Az MTA beszántása pedig csak örömet okozhat a többségnek, hiszen nem kell így szembesülniük azzal, hogy mennyire kevesek az értelmesnek mondható élethez. Mert mit is tud mondani az MTA például egy futball bajnokságról? Vagy a lelátók felgyújtásának szent rituáléjáról? Ugye hogy semmit. Pedig ezek a fontos dolgok. Na meg az, hogy a történelmünket tessék átírni olyanra, amit a nép is meg tud szavazni. (A történelem írás mindig is a hatalmon levők privilégiuma, a hülye tudóskák meg ne pofázzanak bele.) A parlamenti többség meg elegendően erős ahhoz, hogy törvénybe iktassa a nép által elvárt tényeket, ami alapján aztán a kutatók majd innoválnak egy jót.
Ma kvázi törvénybe van foglalva a finnugrizmus. Ezt kár tagadni. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen támadhatatlan dogma bebetonozása nem tartozik a tudományosság körébe.
Persze, hogy így van. Mert a mi ősi magyar kultúránkat és nyelvezetünket vette át ez a társaság, de mégse rólunk nevezték el, ezzel porig alázva az igaz magyar lelkületet. (Ezzel is bizonyítva, hogy ez egy bolsevik, kommunista szemléletű társaság, direkt a romlatlan ősi magyar lelkület lealázását tűzte ki célul.)
A társadalomtudományok egyértelműen és kizárólag marxista alapú nézőpontból nyilatkoznak meg. Ennek sincs sok köze a tudományhoz.
Ez így igaz. Pontosan elegendő és megfelelő iránymutatást kaphatunk a teológiai tudományoktól, a társadalomtudományoknak semmi helye az MTA-ban.
A nyelvészet, a történelemtudomány, a néprajz, és a régészet ma nem tudomány Magyrországon.
Ezt le kell rombolni!
Mit monjak? Ez olyan felemelő. Tessék felszólítani a kormányt, hogy iktassák törvénybe, hogy mi a summérek leszármazottai vagyunk és semmi közünk a finnugrász hülyeségekhez. Majd ezután ki kell hírdetni és szintén törvénybe (akár az Alaptörvénybe) kell foglalni, hogy Jézus magyar volt.
Ha csaka arról van szó, ami minden más területen látható, hogy a csókosokat akarják helyzetbe hozni nagy fizetéssel és semmi munkával,
akkor nem sz@rtunk a kútba......
Indítsunk mozgalmat azért, hogy csakis megbízható káderek kerülhessenek az MTA-tól jogosan visszavett intézmények élére, különös tekintettel a finanszírozást ellenőrző helyekre.
Az alábbi ábrán szereplő intézmények (MTA TTK) teljesen idegenek a magyar lelkülettől! Követeljük, hogy ezeket sürgősen szántsák be. A magyaroknak, magyar juhok és marhák kellenek! Ez a mi dicső múltunk, jelenünk és a kívánatos jövőnk is! Ezt tudomásul kell vetetni az akadémikus vén szamarakkal is!
Végre a tudomásukra hozzák, hogy hol a helyük az öreg szamaraknak
Jó látni, hogy egyeseknek kifejezett kéj érzetük van a magyar tudományos élet lerombolásától. Csak így tovább, hogy beköszönthessen végre a boldog középkor kis hazánkba. Remélem a gyönyörök közül a könyvégetés sem marad ki. Nem való a magyarnak ez a sok tudományos hókuszpókusz, nekünk lovak, megy juhok kellenek, ott domborodik ki a magyar lelkület, mikor megint pásztornép leszünk. Mert Palkovics úr a mi igaz pásztorunk.
"Ezt a célt pedig csak a valódi nemzeti erők képesek megvalósítani, amelyek tettekben is hajlandóak vállalni a haza mindenek előtti képviseletét, nemcsak szavakban."
In 406, the Alans (who were not Germanic but of Iranian origin), the Suebi and the Vandals crossed the Rhine together, invading Gaul, then three years later, they crossed the Pyrenees into Roman Hispania. The Suebi migrated to the western half of Iberia, where they established the Kingdom of Gallaecia (409–585). The Vandals and the Alans went south to Andalusia, then crossed over the North Africa in 429, where they founded a kingdom that also comprised Sicily, Sardinia and Corsica.
The Alans negotiated the status of federates, i.e. military-obliged allies, for Northern Italy and Gaul from Rome after they gained control over vast territories where they created their Southern and Northern Kingdoms in the areas of modern Toulouse and between the Loire and the Seine rivers with Orléans as the capital. Until 450, menacing king Goar ruled in Orléans, ordered by Roman commander Aetius to protect the city from Huns and Visigoths. Sangiban was his successor.
The 1304 campaign began with a month's delay due to continuous disputes between the almogavars and their Alan allies, which caused 300 deaths in the forces of the latter. Finally, in early May, Roger de Flor began the campaign to raise the siege of Philadelphia with 6,000 almogavars and 1,000 Alans.
Besides, the names Catalonie or Cathalania (Catalonia) and catalanenses (Catalans) are easily found referring to a geographical area and its inhabitants related to the people of the Languedoc.
De folytathatnánk a sort a szarmatákkal (szauromata – gyíkbőrű), akiket szintén népnek tartanak, noha az is csupán egy fegyverneme volt a szkítáknak. Azokat a harcosokat nevezték így az ellenfeleik, akik ruhára varrott bőrlemez pikkelyekből készített páncélt viseltek, és így “bőrük” a gyíkokra hasonlított.
ez érdekes fejtegetés, ezek ugyanis a jászok (alánok)
és ahogy nézem, az alánok szarmatákat ugyanazokként emlegetik
The dispute led to war under Hadrian, who invaded the Iazyges.[125][111] The exact terms of the peace treaty are not known, but it is believed the Romans kept Oltenia in exchange for some form of concession, likely involving a one-time tribute payment.[111] The Iazyges also took possession of Banat around this time, which may have been part of the treaty.[128]
Ha egy római megírta Róma történelmét, nem csupán az eszével, hanem a szívével is írta. Ha nem így tett, nem volt igazi római, esetleg a neve volt az. Úgy írta, ahogyan szeretett édesanyjáról írt volna. Egy idegen erre képtelen. Azt a szívvel és szeretettel is írott történelmet szívesen vallotta magának minden nemzet hű fia és az iskolában is ilyen történelmet tanítottak és tanítanak. Ez minden népnek, nemzetnek egyszerre joga és kötelessége. Csak mi magyarok nem írhatjuk így, tehát szívünkkel is a történelmet, mert közbeszól rögvest az akadémia.
Minden más nép megteheti szent kötelességének tartja azt, nemzettársainkat megtaníthatják igaz történelmükre, csak mi magyarok nem tehetjük meg. Csak mi nem szólhatunk bele abban, hogyan írják, hogyan tanítják a történelmet, a mi történelmünket. Ezt nem is Isten, nem is valamiféle idegen hatalom tiltja, mint a monarchia vagy a szovjet megszállás idején, hanem főként a magyar adófizetők pénzéből létesített és fenntartott magyar pénzből élő Magyar Tudományos Akadémia. Az akadémia illetékeseinek meg kéne már tanulnia egyszer, hogy nem a nemzet van az akadémiáért, hanem az akadémia van a nemzetért. A nemzet akaratát érzéseit tartsa tiszteletben az akadémia és a minisztérium egyaránt. Ha ez a kérés és jogos követelés nem tetszik az akadémia és az illetékes minisztérium egyes urainak, akkor le is út, fel is út, nagy a világ, menjenek máshová.. Nagyon is tisztában vannak azzal az emlegetett urak, hogy a pénz nélkül nem kutathatja egyetlen nemzet tudós múltját sem.
Aki eltér a megkövesedett, mumifikált akadémia hivatalos dogmáitól, az ne számítson állami kitüntetésekre, érdemekre. Csak „demokráciánknak" köszönhető, hogy nem nyilvánítják bolonddá, hogy nem küldik rács mögé, mint felforgatót. Bizony egyes magyar pénzből élősködő intézmények többet költenek népünk butítására, mint tanítására és az igazság keresésére. Jó példa lehet erre a jelenlegi magyar média és benne a „nemzetköziek" a másként „gondolkodók" döbbenetes túlsúlya. Így aztán ne is csodálkozunk azon, hogy nemzetünk őstörténetéről jóval többet tudnak a külföldi tudósok, mint a magyar tudósok.
Míg egyes népek, nemzetek mesékből alkotják meg a történelmüket, a magyar nemzet történelmének kezdetét akadémiánk urai mesékké nyilvánítják, bár tisztában vannak azzal, hogy minden nép történelme regékkel, mondákkal kezdődik, s aki ezt tagadja az hazudik azzal kár is vitatkozni.
Ők a magyar történelem meghamisítói, s aki ezt tagadja, az hazudik, azzal kár is vitatkozni. E hamisítás sokkolta nagyobb bűn, mint a minden államban szigorúan büntetett pénzhamisítás. De jó pénzért hajlandóak ezek a nem is olyan régi és sokak által ismert történelmi tények események meghamisítására is. Gondoljunk csak az 1956-os forradalomra, amikor ellenforradalomként tüntették fel.. Mióta csak ránk telepedtek a Habsburgok majd a németek, oroszok megállás nélkül tart az új urak parancsára a magyar történelem meghamísítása és folytatódik ma is.
Tehát az igaz magyar történelem megismerése céljából is szükség van a gyökeres politikai változás bekövetkeztére azaz most regnáló egygyökerű politikai elit leváltására. Ezt a célt pedig csak a valódi nemzeti erők képesek megvalósítani, amelyek tettekben is hajlandóak vállalni a haza mindenek előtti képviseletét, nemcsak szavakban.
Azért a régi természeti népek (cselekvő, nem szofisztikáló) köznyelve erősen tőmondatos volt, hasonlóan pl. a seregi "Kib..szódik!" egyszavas tömör kontextusához, amelynek irodalmi verziója: "Az őrmester beszólt a körletbe: Honvédek, sorakozó a folyosón!" :)
Ugye nem kell sokat bizonygatni, hogy a "görbe" és a "görbít" szavak egy tőről fakadnak, csak a ragozásban térnek el - így ha valaki azt állítaná, hogy a görbe szót a magyar nyelv a szláv grkeb (=aszott) szóból vette (ezt most csak hasraütésből fantáziálom a példa kedvéért, ne keressétek semmilyen szótárban), a görbít pedig a francia curbiette-ből (=kanyargós) származik, akkor joggal nézhetnénk hülyének. A Magyar Tudományos Akadémia pedig éppen ilyesmit állít, és még sokkal rosszabbat. Nézzük meg ezt egy konkrét példán, vagyis folytassuk a görbe család kifejtését immár a puszta ragozásnál egy kicsit komolyabb módon.
A magyar nyelv sok jó alternatív nyelvész szerint gyökökre épül, amikből szóbokrok nőnek ki. Az egyik ilyen gyök a G-R, ebből nagy sor szó képződött az évezredek folyamán, melyek jelentése mind egy szálig kötődik a GÖRbe forma, illetve a görbe vonalú mozgás fogalmához. A gyök közepén azért nem szerepel magánhangzó, mert a központi jelentést a mássalhangzók hordozzák, amit a magánhangzók (akárcsak a további ragok, jelzők, képzések) módosítanak, bővítenek vagy szűkítenek. A G-R gyök bokrába tartozik a GÖRdül és GURul is, ahol bár a magánhangzó megváltozott, azért látjuk és értjük, hogy a szavak és a jelentések kapcsolatban állnak egymással. Sőt, magától értetődően kapcsolódik ehhez a bokorhoz a GÖRgő, GÖRgeteg, GÖRöngy, GARat, GERezd, GÖRnyedt (tájszóval GERnye, GIRhes, GORnyadoz), GÖRcs, GURgula, GURiga is. [Akinek valami nem világos, nézzen utána az értelmező kéziszótárban.] Apró módosulással, de egyértelműen ide tartoznak a GYŰRű, GYŐR, uGAR, eGER szavaink is.
Kapcsolhatóak ide régies, ritkán használt kifejezések is, pl. a GARaboly, ami egy kerek, gömbölyű fenekű kosár, GARádics (kerítés, erről bővebben később...), GÖRönd (tengely, rúd), GARnírung (köret, szintén később), GÖRvély (egy dudorral, daganattal járó betegség), GURdély (zug, kiöblösödés), GURIGURI (karnis). A bátrak találhatnak még további képzettársításokat is, mondjuk a GARas, GERencsér, GIRland szavak irányában, illetve a GIRo- előtaggal, ami ugye forgómozgást jelent, pl. a giroszkóp szóban. Nem állítom, hogy ezek mind egy szálig a magyar G-R szóbokor részei, de ugyanakkor nem kizárt, hogy van közük hozzá. A garnírung vagy a girland például lehet egy magyarból elszármazott szó külföldi módosulásának visszavétele, és ilyen értelemben félig-meddig külföldi eredetű, vagy akár teljesen külföldi eredetű szó is, ami csak valami fatális véletlen folytán képes szervesen kapcsolódni a magyar szóbokorhoz. Viszont ilyen kivételekből nem lehet sok, 1-2 talán létezhet, de 10-20 semmiképpen.
Eddig gondolom világos a dolog és nincs is mit kötekedni rajta, úgyhogy jöhet az első csavar, mégpedig a finnugorológusok kedvence: a hangzóváltozások. A beszélt nyelvekben vannak afféle rokon hangok, amiket nagyon hasonló száj- és nyelvmozgással ejtünk, ezért tájszólásokban, eltérő nyelvjárásokban helyettesíthetik egymást. Erre a legegyszerűbb példa, amit valószínűleg mindenki ismer, hogy sokak a "bicikli" szót "bicigli"-nek ejtik, mivel a K és G hangok rokonok. Éppen ezért a G-R bokrunkat simán tovább lehet bővíteni K-R irányba, az eredeti jelentéskör megtartása mellett - talán nem kell sokáig magyaráznom, hogy a KERek és a GÖRbe szavak jelentése rokon egymással.
Amit eddig G-R gyöknek neveztem azt a szakirodalom általában K-R gyöknek titulálja, és meg is értjük hogy miért, ha végignézzük miféle bokra van:
KÖR, KERek, KERék, KERing, KERengő, KERekedik, KERet, KERít, KERítés, KERítő, KERekít, KERület, KERül, KARol, KARám, KARéj/KARaj, KARika, KARima, KARom, KARmantyú, KARó (kör keresztmetszetű, hengeres tárgy értelmében, mint a GARat vagy a KARnis), KÉReg, KORc, KORdon, KORda (övként használt kötél), KORlát, KORona, KORong, KORsó, KERámia (kerek korsó vagy edényféle amit korongozással csinálnak), KERge (lásd a szótárat), KERget,KERtel, KÓRicál, KORhad, KORnyadozik (lásd GÖRnyed), KÓRó (elgörbült, görnyedt növény), KORpa (ami a magot KÖRbeveszi, mint a KÉReg), KORty (korsóból a garatba), KORzó (aki a korzón korzózik az a körúton köröz), KÖRít, KÖRet (ami a főétel KÖRé van adva), KÖRéje/KÖRibe, KÖRül, KÖRülmény, KÖRöm, KÖRnyez, KÖRnyezet, KÖRnyék, KÖRzet, KÖRlet, KÖRönd, KÖRte, KÖRző, KURbli, KÜRt, KÜRtő.
És itt még nincs vége. A K és G hangok további rokona a H (finnugoristáink szerint így lett a finn kotából a magyar ház), így a szóbokrot lehet folytatni H-R irányba is: HORdó, HORgad, HORgaszt, HORpasz, HORpad, HERvad (horgad/görnyed), HARang, HORog, HORgas, HORgol, HORgony, HÖRpöl (kortyol), HURok, HURkol, HURka.
A PÖRög-FORog kapcsolatba már bele sem megyek, azt hiszem a fentiek bőven elegendőek az érvelésem előkészítéséhez:
Szerintem teljes joggal tételezem fel, hogy egy sápkóros óvodás is képes felfogni, ezek a szavak egy nyelvben, egymásból fejlődtek ki. A jelentésük és a hangalakjuk annyira hasonló, hogy más következtetésre nem lehet jutni - példának okáért orbitális baromság lenne azt feltételezni, hogy olyan nyelv, amiben ezek a szavak egymásból kifejlődtek nem létezik, hanem ezek egymástól független nyelvekben egymástól független szavakként a semmiből, véletlenszerűen keletkeztek, és az is csak totális véletlen, hogy a magyarban összeálltak egy szóbokorrá.
Kapaszkodjunk meg: az MTA pontosan ezt állítja.
Mivel a szóbokor bizonyos elemei már évezredekkel ezelőtt felbukkantak szerte Európában, ezért az MTA nem tehet mást, mint hogy azt feltételezi, a magyarban szervesen összefüggő szóbokrot más nyelvekből, szavanként szedtük össze, az Uráltól elindulva a honfoglalás közben, ill. azóta. Csak hogy egészen tiszta legyen: hivatalos, okleveles, akadémikus nyelvészeink szerint a KARaj szláv eredetű jövevényszó nálunk, a KARám török, német vagy szláv (de semmiképpen sem magyar), a KARima szintén szláv, a KERámia görög, a KERek/KERék viszont finnugor eredetű, a KORc francia, a KORda latin, a KORdon "nemzetközi", a KORlát "ismeretlen"...
...és itt engedtessék meg nekem egy sort idézni a magyar etimológiai szótárból (kiemelés tőlem):
Korlát: Ismeretlen eredetű. Elsőként 'KÖRülKERített hely, KARám' jelentésben adatolható.
Ha ezt aszótárat valódi nyelvészek írták, akkor megeszem a kalapom.
...a KÓRó török, a KORona latin, a KORong szláv, és folytathatnám még napestig.
A mai magyar nyelvészet szerint ez az ábra:
Mi az Uráltól jöttünk, a nyelvünkbe a K-R szóbokor pedig szó szerint mindenhonnan. Volt belőle 3-4 elem a törököknél, ugyanannyi a latinban, szlávban, németben, stb., és itt álltak össze egésszé. Persze egy épelméjű ember, aki nem szenved kretén prekoncepcióktól, rögtön rávágná, hogy ez valószínűleg fordítva történhetett, mivel úgy ezerszer logikusabb: a szóbokor egy nyelvben fejlődött ki, és onnan szóródtak szét egyes elemei a szélrózsa minden irányába. Nyelvészeink ebbe a verzióba viszont a szó legszorosabb értelmében bele sem gondolhatnak, ugyanis nekik azt nem lehet, nem szabad. "Tudománytalan" lenne elgondolkodni, mi van ha. A finnugor eredetet vitatni tilos, és ha onnan jöttünk akkor nem adhattunk át szavakat a latinba évezredekkel ezelőtt. Így viszont az ő elméletükből hiányzik a központi elem, az a nyelv ami eredete és terjesztője volt a K-R szóbokornak. Ezt az ellentmondást a következőképpen oldják fel, és itt a wikipédiát idézem viszonylag hosszabban, a lényeget pirossal kiemelve:
a kör: kör-karika-kerít-kert-kerék-kerek-király-korong-korona-körte-köröm-kürt-kurta-kar-kereplő, gördül-gurul-görbe-görcs-gyűrű, húr-hurok-horog-hordó-hurka - eddig a szókezdő hang grimmi változatossága. Azonban ettől eltérő hangváltozás is megfigyelhető ugyanebben a szóbokorban: a far, forog, ferde, fúr, pörög, pereg szavak szintén körmozgással, vagy köralakkal kapcsolatos szavak.
E szóbokor kifejezetten nemzetközi (vándor) szógyökre épült: Kör (ahol a jelentés nincs kiírva, ott kör) – sumérḫ.r (poliszemantikus, egyik jelentés-csoportja kör, körbe, stb.), gur, kur (= hajlít, görbít, teker), gar és kar (= bekerít, keret), kurkur (= görbít,görbület), héberkikkar (= korong), etruszkcarsi (= korsó), perzsagard (=körforgás), óindčŗt-kŗt (= fonni és csomózni), tibetikhor, khorlo (= kerék), tadzsikgurd, görögkirkosz (= kör, karika), gurosz (= kerek, guruló) és gyro (= teker, csavar),kyrte (fonadék), latincirculus és circum (körben, valamint corona, carica, curvus,gyrus, cratus, stb.), currit (= keresztül), currus (= szekér – „kerekes”), gurges (=görgeteg), gótgard (= karám), angolcircle (továbbá car, curved, stb), németKreis,Schraube (= csavar), ófelnémetGurtil (= öv) és Hurd (= fonadék), oroszkrug, törökküre (= gömb és tekerle (= kerék), ujgurxar, osztjákkorek (= kerek), finnkeri (=kerület) kiereä (= kerek), vogul ker (= körüljár), mongolkürdü, gurbaji (= tekeredik, csavarodik, görbül)
Tehát a térképemet ki kell egészíteni, mert úgy tűnik még több helyről szedtük össze a bokrot. Mondjuk ez a felsorolás nekem különösmód a hunokat juttatja eszembe, talán mert a keltáktól a sumérokon át a mongolokig sokmindent felölel, amihez általában a hun jelző szokott képzettársulni. A lényegen ez viszont semmit nem változtat: itt van ez a "nemzetközi", "vándor" szóbokor, ami a magyarban többtucat, ha nem többszáz ágat növesztett, más nyelvekben viszont alig néhányat, és azokat is össze-vissza, következetlenül. Sőt, sokszor egyértelműen hamis a kapcsolat - például ha a szláv krám-ot tekintenénk a magyar karám szó eredetének, akkor a hülye ősmagyarok miért egyszatócsbolt, limlom jelentésű szóból faragtak maguknak jelzőt egy olyan KERítésre, amivel az állataikat KERítik KÖRül? A szlávok nem értik a kapcsolatot krám (=szatócsbolt) és a kraj (=valaminek a széle) között, náluk ezeknek semmi köze egymáshoz, se nyelvészetileg, se logikailag. Ugyanez elmondható a góttól a héberen át az oroszig minden egyes nyelvre,kivéve a magyart. A magyarban egy kis logikával tökéletesen megérthető, hogy mi a közös a karám és a karaj, a horog, a karika és a gurul szavakban.
A magyar nyelvtudomány megcsúfolása mellett további tragédia az MTA hülyeségében még az, hogy a nemzetközi nyelvészetet is megtorpedózza. Egy megcáfolt és lehetetlen elmélethez ragaszkodva elutasítják még a gondolatát is annak, hogy más nyelvek esetleg a magyarból vettek át valamit, így amikor a nemzetközi nyelvész szakma kapcsolatok után kutat, a magyar szálat eleve elvarrják. Ha teszem azt egy német nyelvész a Kreis szó eredetét keresi, és véletlenül meg szeretné vizsgálni a magyarból való átvétel lehetőségét, tízből tízszer az MTA-hoz fordul információért, akik elküldik a halál f*szára azzal, hogy a magyarok akkoriban itt sem voltak, finnugorok vagyunk, később jöttünk és mi vettünk át mindent másoktól. Szerencsétlen német nyelvészünk pedig elfogadja ezt, mert hát milyen okon vagy jogon akarná felülbírálni a magyar nyelvvel kapcsolatban a Magyar Tudományos Akadémiát? Tovább keres tehát más kapcsolatokat, és olyan hülyeségekre kell kilyukadnia, mint hogy valami "vándor gyök". Nem vándor az, csak le van hazudva a térképről a nyelv, amiből származik.
Pedig minden más tudományág - elsősorban is a genetika - arra mutat, hogy bizony őslakosok vagyunk itt, tehát a nyelvünk itt lehetett már évezredekkel ezelőtt is, és a frankoktól a törökökig mindenki átvehette tőlünk a K-R szóbokor egyes részeit. Ha megengedjük a feltételezést, amit a szegedi kutatók vizsgálata is alátámaszt, hogy a hunok rokonai vagyunk/voltunk, akkor a hunok révén a nyelvünk nyugodtan eljuthatott akár Tibetig is. Nincs ebben semmi logikátlan, sőt, nagyságrendekkel ésszerűbb, mint a finnugorista ostobaság.
A K-R szóbokor eredete nem csak a hivatalos magyar, de a nemzetközi nyelvészetben is egy ásító fekete lyuk, amit azzal lehetne betömni, ha visszatennénk a magyarságot és történetét az eredeti helyére. Amíg az akadémia ragaszkodik a finnugor sületlenségekhez, addig e téren nem lehetséges előrelépés.
Zárszóként arról, hogy akkor mi is van valójában a magyar-finnugor rokonsággal. Ahogy már többször is leírtam, minden valószínűség szerint volt valamilyen kapcsolat, épp csak a legkevésbé sem abban a formában ahogy az MTA állítja. Ahogy máshova, úgy a finnugor nyelvekbe is adhattunk át szavakat - ettől a magyar nyelv a legkevésbé sem válik finnugor eredetűvé.
A világ összes finnugoristája együtt sem tudja megcáfolni semmilyen ténnyel vagy adattal annak a lehetőségét, hogy a nyelveink kapcsolata az ő oldalukon volt átvétel, részünkről pedig átadás. Ez megmagyaráz minden egyezést és hasonlóságot, ugyanakkor sok más dolgot is, amit a hivatalos finnugor elmélet nem képes (pl. a K-R gyök létét és eredetét). Ilyen értelemben a "mi adtunk át nekik dolgokat és nem fordítva" elmélet mindent tud amit az MTA-féle finnugorista elképzelés, és még jóval többet is. Ennek fényében igen különös, hogy az MTA szakértői ezzel a lehetőséggel egyáltalán nem foglalkoznak - pedig magyar nyelvtudósokként hivatali kötelességük lenne, ha már személyesen nem is érdekli őket.
Aki szakmájaként foglalkozik a magyar nyelvvel, annak a szóbokrok elméletével igen hamar találkoznia kell, és a magam részéről biztos is vagyok abban, hogy hivatalos tudoraink mind egy szálig tisztában vannak az itt leírtakkal. Hirdették ezt már mások is, képzettebb és tanultabb emberek is mint én, de semmi nem számított, a hivatalos álláspontot nem tudták kikezdeni. Sajnos nyilvánvaló, hogy hivatásos nyelvészeink tudatosan és következetesen hazudnak, mert annyira hülyék nem lehetnek, hogy elhiggyék a saját aberrált elméleteiket a vándor gyökökről és egyéb marhaságokról. Aki képes olyasmit a felnövekvő magyar gyerekeknek tananyagként kiadni, hogy a girbét a németektől vettük, a gurbát a törökből, a görbét meg a latinból, az nem ostoba, hanem a magyar nyelv tudatos ellensége.
„Nem hinném, hogy Petőfi érdemeiből, költészetének zsenialitásából bármit is elvenne, ha azt kellene megtudnunk, hogy 33 évesen, krisztusi korban valahol Oroszországban, több ezer kilométerre szülőföldjétől, a Bajkál közelében, a rokon burjátok között fejezte be életét, és a hazatérés reményétől megfosztva talán utódokat is hagyott maga után, akiknek leszármazottai vállalják azt, amit idegen lelkületű és fondorlatos lelkű szellemi kútmérgezők a magyar közvéleménnyel akarnak megtagadtatni!” – írja a felvidéki Mihályi Molnár László költő, író, történelemtanár. Az utolsó Csehszlovák parlamentben 1990-1992 között Prágában a magyar frakció vezetője volt.
Mihályi Molnár László alábbi felszólalását „a lelkeket megszálló török áfium ellen” 2018. augusztus 19-én, a Magyarok Világszövetsége alapításának 80. évfordulójából Ópusztaszeren rendezett ünnepi konferencia keretében mondta el. Ajánljuk minden érdeklődő magyar, de különösképpen irodalmárok, magyartanárok, papok, lelkészek és politikusok figyelmébe.
... de Petőfi nem alkuszik !
(akadémiai bürök-raták cukormázas nemzetárulása és a mákonyos létől elbénultak tévelygése kapcsán)
„Jogot tehát, emberjogot a népnek!
mert jogtalanság a legrútabb bélyeg
Isten teremtményén, ki rásüti:
Isten kezét el nem kerülheti!”
Romantikus filmek gyakori témája, hogy egy emberről felnőtt korában derül ki, hogy nem is azok a szülei, akik felnevelték. Aztán a valódi szülők vagy akarják vagy elutasítják, de a gyermekük számára felszabadító megkönnyebbülést és örömöt jelent az igazság megismerése. Bár sokan azt vallják, hogy jobb nem tudni az igazságot, amely rossz hírt tartalmaz, de ettől függetlenül az érintett személynek emberi joga van arra, hogy hozzáférjen. S ha a hír nem is rossz, akkor még inkább. Minden egyén és minden nép szeretné tudni, hogy kik az ősei, honnan származik, és nagyjainak, dicső őseinek sorsa hogyan alakult. Kinek vagy kiknek az érdekét szolgálhatja mégis ködbe burkolni a tényeket, amelyek ismeretéhez ez egy egész nemzetnek joga lenne?
Az természetesen nem érv, hogy Petőfi versein nőttem fel, s nem véletlen ezért, hogy első próbálkozásaim az ő ritmusát, ütemezését, szófordulatait utánozták akaratlanul is. Még az érettségi vizsgán is őt húztam ki, s magyartanárom arcán könny gördült végig, mikor visszahallotta szavait és gondolatait a hazafi, a szülőföldjét és népét szerető, szabadságvágyó, önfeláldozó és a csatatéren a szabad Magyarországért hősi halált halt költőről (annál is inkább, mert még friss élmény volt a 68-as szovjet megszállás a Felvidéken, amit kötelezően internacionalista segítségnyújtásként kellett tanítani és tanulni...). Természetesen én Petőfiről elhittem, amit tanultam, és a költői jóslat is erről szólt: „ott essem el én”. Nincs ennél szebb, nemzetibb, hazafiasabb halál. Egy magyar forradalmárhoz méltó. (Persze, ha most Budaházy módjára követni akarnánk, akkor megnézhetjük magunkat! Pedig ő még annyit sem mondott, hogy akasszátok fel a gyurcsányokat...) Ki merészelné ezt a hőstörténetet kikezdeni? Már az is elég folt egyesek szemében ezen a portrén, hogy az anyja egy tót menyecske volt...
A mélyebb szemiotika felé akkor még nem vonzott a kíváncsiság, és a tananyag, a hiedelem és az előítélet amúgy is eltakarja azt az utat, amely ésszerű kereteken belül más irányból, másfajta módon és új kérdésfelvetésekkel világítaná meg a dolgokat. Pedig már a néphagyomány sem azt hirdette, hogy meghalt volna a csatatéren, hanem azt, hogy ELTŰNT. Még szólássá is vált, hogy „eltűnt, mint Petőfi a kukoricásban”. Ilyen „felkészültség” után jómagam is felháborodtam, amikor a Tükörben olvastam Fekete Sándor tollából, hogy valamiféle „dilettánsok kutakodnak Petőfi után Szibériában”. Méghogy Barguzinban?! Hiszen akadémiai tudósok bizonygatták, hogy a muszkák nem vittek foglyokat! S akkor le is zártam magamban a dolgot. Egy időre. Mert valamivel korábban barátom lakásán egy éjszakán át olvasgattam a Beszélőt, főleg azt, hogy talán nem is ellenforradalom volt, mint ahogy tanultuk 1956-ról, hanem szabadságharc. (pedig máig vannak, akik továbbra is úgy tanítják, hogy 1956-nak „nem egyértelmű a megítélése”, hősei „megosztó személyiségek”, „antiszemita és fasiszta magyar gengszterek szervezték” stb.). Számomra akkor vált egyértelművé, hogy sok dolgot kell újra olvasnunk. Mert József Attilát sem lehet a „kommunista költő” skatulyába gyömöszölni (hiszen éppen ő mondja ki, hogy „fasiszta kommunizmus”), és amit Anonymus és Arany János is tudott hun származásunkról, bizony az az igaz, nem pedig az akadémiai katyvasz a karikalábú lovasnomád halászokról, akik mindenféle tudást más népektől kellett megtanuljanak. Ma már egyértelmű, hogy a finnugor kizárólagosság is legalább olyan baromság, mintha mindenkinek csak anyja lenne és apja sehol, vagy még jobb, ha talált gyereknek könyvelnek el, aki bárhonnan jöhetett, és bármit lehet vele csinálni, aki mindent csak a szomszédainak köszönhet. Ráadásul azóta már az is kiderült, hogy a finnségi népekkel annyira sem vagyunk genetikailag rokonok, mint az amerikai indiánokkal, de az ujgurokkal és türk népekkel annál inkább. Ám ez már a hivatalos tananyagon kívüli a tiltott övezethez tartozik.
Valahogy így jutottam el ahhoz a ponthoz, amikor meg kellett lássam, hogy Petőfi nyomait sem dilettánsok, hanem komoly szakemberek (régész, antropológus) kutatták. És egyre több nyom jelezte, hogy a tudományosnak nevezett, de a hatalom önkényének és szabadkőműves páholyoknak szolgáló lélekromboló személyek és szervezetek minden területet kisajátítanak, elködösítenek, hogy a magyar nemzeti érzést, hagyományt és történelmet elsorvasszák vagy meghamisítsák. Még akadémiai elnök is lehetett egy olyan személy, aki Árpád magyarjairól olyan aljas hazugságokhoz adta a nevét, amilyeneket még ellenségeink sem szoktak összezagyválni.
Mert bizony a nemzeti önbecsülés megtartó erő, de akiknek az útjában állunk, azok ezt nem óhajtják megerősíteni, hanem csak lerombolni, elsorvasztani, megkérdőjelezni, mivel az ő szemükben azért vagyunk bűnös nép, mert még mindig nem pusztultunk el, bár az elmúlt 1600 évben, megtelepedésünk óta szinte minden évszázadban volt eddig legalább egy szervezkedés, hogy a „magyar nemzet végleg kipusztuljon”. Ám 1111 éve Pozsonynál is kaptak egy leckét, és azóta sem bírták kitörölni Európa keresztútjáról a magyar nemzetet. „Állítsuk meg a hunokat” – ezzel a felhívással küldték hadba az amerikai hadsereget az első világháború derekán. De New Yorkban már 1905-ben eltervezték, és Londonban 1909-ben jóváhagyták, hogy az általuk kiprovokált és nagy haszonnal kecsegtető háború egyik hozadéka nem csupán a német és orosz terjeszkedés letörése lesz, nem csupán a több milliárdos kamathaszon és a fegyverszállítmányok utáni jövedelem (és a segítség fejében Izrael megalakításának kizsarolása), hanem a Kárpát-medence befektetési területekre való feldarabolása is, amelyben a meghagyott megcsonkolt területnek önként kellett volna behódolnia. (ha nem jön Horthy Miklós, akkor nem lett volna akadálya !) Egy évszázad óta összeesküvés-elméletnek bélyegzik azt, ha arról beszélünk, hogy a nemzetközi pénzügyi világ az európai keresztény kultúra felszámolására törekszik megbízott ügynökei útján. Pedig Magyarországon a közelmúltban már törvény is született eme ügynöki tevékenység megakadályozására.
Ám a MTA máig nem akarja ebben az irányban kutatni, vizsgálni, feltárni és nyilvánosságra hozni a dokumentumokat!!! Fárasztó adatokkal, statisztikai grafikonokkal, harmadrendű okoskodásokkal terhelik meg a tankönyveket is, hogy a diáknak még csak eszébe sem jusson az egyenes és igaz útra tévedni.
Bár már nyilvánvaló, hogy a magyar szabadságharcot is olyan nemzetközi összefogás tiporta el, amilyenre másfél évszázada mindig ugyanazok a bankok nyújtanak hitelt (hogy ki tudják fizetni az orosz cárt és a felbérelt oláh, rác és tót martalócokat egyaránt), de ezt a körülményt sehol nem mutatják fel. Ahogy azt sem, hogy milyen pénzügyi körök vittek csődbe országokat, kormányokat, hogyan szerveztek forradalomnak nevezett éhséglázadásokat, hogy a vérszomjassá hergelt csőcselékkel likvidáltassák nem kívánatos ellenfeleiket a „trónok és oltárok ledöntésére” biztatva, a nemzeti önbecsülést őrző nemesség és az egyház ellen, vagyis az európai keresztény kultúra felszámolása céljából. Ha ezt felismerhetnék a tankönyvekből, akkor a mai folyamatok sunyi konspirátorai sem rúghatnának labdába a választásokon. Tehát éppen az a cél, hogy ez ki ne derüljön. Milliárdokat költenek a tények eltitkolására és álhírek gyártására, hogy sok ezer milliárdot kaszálhassanak a rászedett országok népének verejtéke révén.
Az már csak szappanhab a kőművestortán, amit a világon legjelentősebb, szinte minden országban jelelevő magyar szervezet ellen elkövetnek! Nem is a trianoni hóhérok, sem a kisantantbeli alattvalóik, hanem Csonkaország legfelsőbb szintű szervei nevében. Csak azért, mert nem egy szabadkőműves ripacs, hanem egy székely ember lett az MVSZ elnöke 18 éve !? És az MVSZ tiszteletbeli elnökeként egy igazi szabadságharcos, Rácz Sándor is őt támogatta. Ezért Sanyi bácsi halálakor a „hivatalos Magyarország” elfeledte őt meggyászolni, hiába volt az 56-os Munkástanács elnöke, és 1989-ben még köztársasági elnökjelölt is, amit az amerikai cionista pénzügyi lobbi nyomására vetettek el...
Ennyire szálka lett igaz magyarnak lenni a Kárpát-medencében?!
A Magyarok Világszövetsége kezdeményezte ugyanis az elszakított területek magyarságának visszahonosítását, a trianoni bűntény felülvizsgálatát, a magyar őstörténet tényeinek tiszta fénybe helyezését, a benesi dekrétumok ügyének napirenden tartását és Petőfi Sándor földi maradványainak méltó eltemetését is.
De vajon miért kényelmetlen és nem kívánatos nemzetünk történelmének igazi arca?
És miért is kell hazugságok ködébe burkolni Petőfi Sándor életének utolsó időszakát?!
Miért kell táplálni egy illúziót a tények ellenében is?
Ismerős szlogenek: Már megszoktuk ezt, minek bolygatni! – mondják akkor is, amikor egy kommunista hóhér nevét akarják levenni az utca végén. Ne bolygassuk hőseink magánéletét! – amikor kiderül Ady vagy Kossuth kapcsolata a szabadkőműves páholyokkal, ami még a botrányos nőügyeknél és kártyaadósságoknál is veszedelmesebb. Eddig ezt tanították, ezen már nem szabad változtatni! – mondják a segesvári csata kapcsán, és mondták Bolyai Jánosnak is, amikor a nem euklideszi matematika tételeit újraértelmezte. Kádárnak mégis igaza volt, mert akkor jól éltek az emberek és mindenkinek volt munkája! – hallom most is, amiből az következik, hogy azok hibásak, akik megkérdőjelezték. Szálasit minden szégyentáblára ki lehet akasztani, de a nála is veszedelmesebb Kun Béla, aki „csak” ártatlan magyarokat gyilkoltatott halomra, még mindig tabu... És mennyivel szebben hangzik az, hogy Petőfi úgy halt meg, ahogy megjövendölte! (és nem egy nemzetközi bűnszövetkezet megegyezésének „járulékos vesztesége”, hiszen az orosz cár 200 ezer katonájának kifizetésére a bécsi Rotschild bankház adott hitelt... aminek későbbi kamataiból bőven jutott a cionista világhódítók terveinek kivitelezésére). És lehetne még folytatni a sort, hiszen szinte minden gondolkodó magyarnak van legalább egy ilyen esete a hatalmi gőgtől és a birtoklási vágytól megrészegült pojácák miatt. Ahogyan pár nappal eltűnése előtt Petőfi sem kímélte azt a tábornokot, aki gorombán szólta le őt:
„S ön engemet gorombaságival
Elhalmozott, hogy két orcám pirúlt.
Igen, pirúltam, de nem magamért,
Pirúltam a magyar sereg miatt,
Hogy annak egy ilyen tábornokja van...”
Szabad-e ilyen hát ilyet írni a szabadságharc valamelyik hős tábornokáról ilyet írni? Vagy talán nem kellene közreadni a költő köteteiben? A tény, hogy ez megtörtént, s hogy ezt Petőfi megírta, és azóta is ott van a gyűjteményekben. Van viszont olyan, amit eltüntettek. Vajon miért?
Tudtommal 1849 július 31-e előtt Petőfi nem járt Segesvárnál, de az 1900-ban Szegeden kiadott Petőfi összes költeményeiben utolsó verseként a Segesvár romjai szerepel (azóta egyetlen további kiadásban sem találom ennek a versnek a nyomát): (részlet)
„Egy országszerte üzött, kergetett,
Sebtől sebtől vérző vad volt a szabadság.
E vár vala utolsó menhelye
És itt elfogták a vérszomju kutyák.
E vár vala utolsó menhelye,
Innen tekintett a tiprott hazára.
Míg durva gőggel tört reá a zsarnok
És a börtönnek fenekét járta.
Sötét börtönbe tették be a hőst,
Hol rabbilincs kígyózott a kezekre...
Lement a nap az égről – más napig.
És a hazáról? ... arról mindörökre.
Vajon hová lett a többi kiadásból? Miért és kinek az utasítására? !
Sok kérdés van, de tények, érvek és dokumentumok helyett a MTA először azzal védekezett, hogy a segesvári csatából nem vittek el foglyokat a cári csapatok, ezért Petőfi sem kerülhetett Szibériába, és ezzel úgy gondolták, hogy rövidre zárják a történetet, pedig ennek több helyen dokumentált cáfolata van. Gracza György könyve, a bécsi újsághírek, a hazatérő hadifoglyokról és a Szibériában maradtakról szóló dokumentumokig. A költő segesvári haláláról elterjedt és elterjesztett különböző szóbeszédek, jelentések teljesen ellentmondásosak, és ráadásul olyanoktól eredő, akik csak sebesülni látták, illetve olyanok vélték látni holtan, akik nem ismerték korábban, ezért nem lehet hitel érdemlőnek elfogadni szavaikat. Tömegsírban nem lelték, talán nem is akarták. Esetleges túlélési nyomait nem kutatták, talán nem is akarták. Amikor később mégis kutatni akarták, akkor ezt hivatalos úton akadályozták meg, tették lehetetlenné. A sebesült költőről szóló vallomásokat viszont nem közölték. Egy ilyen tendenciózusan szelektált vaskos válogatás szerkesztője annak a szabadkőműves páholynak volt vezéregyénisége, amelyik Magyarország szellemi és fizikai megszállásában konspirált. Viszont a múlt század nyolcvanas éveiben szakemberek csoportja komoly előtanulmányok alapján tárta fel azt a sírt, amelyet egy Szibériába száműzött rab, Alekszander Petrovics magyar honvédőrnagy sírjaként ismertek a túlélők és az emlékét őrzők. A csontváz antropológia jellegzetességei két tucatnyi egyezést mutattak Petőfi fennmaradt fényképe, szemfoga, testmagassága, karhossza, sérülései alapján. Egyébként egy rendőrségi azonosításhoz már a fele is elegendő lenne. A magyar rabokat Vengerszkoje Szilo településen dolgoztatták, amit lefordítva Magyarfalunak nevezhetünk, de az idegenek számára Barguzinban volt temető. A cári börtönnyilvántartás jelzi, hogy több száz hadifogoly rab került hozzájuk az osztrák fennhatóság alól. Ezeket a dokumentumokat viszont a MTA látni sem akarja !!! Vajon miért? A Kínában elvégzett genetikai összehasonlítás közel száz százalékosan igazolta Petőfi anyai rokonai és a megtalált csontok közti rokonságot. Ezt a MTA elveti. Vajon miért?
Vajon honnan érkezik most a parancs? Mert tudjuk, hogy a nem finnugor irányú kutatásokra az 1880-as években is tilalmat adott ki a minisztérium, és az Akadémián a szkíta, hun vagy türk esetleg sumér kíváncsiság „szakmai alkalmatlanság”-ként a lehetetlenné tétel utasításával járt együtt. Például ilyen „háttér” miatt nincs egy darab sem Stein Aurél több vagonnyi gyűjteményéből az egykori szkíta és hun területekről, Belső-Ázsiából. Ami megmaradt, azt a British Museum-ban őrzik, a többi, mint a „magyar tudományos kutatás számára felesleges csecsebecse” természetesen odaveszett. Hasonló módon Petőfi 1849 július végéig írt verseit ugyan nem tudták eltüntetni, de őriznek és titkolnak (vagy csak őriztek? s már likvidáltak?!) hét lakat alatt tartott magyar nyelvű kéziratokat az 1850-es évekből Petőfi saját kezű aláírásával, amelynek egyik oldala mégis nyilvánosságra került, de arról gyorsan és látatlanban is „megállapították”, hogy hamisítvány. Akik pedig esetleg csak kérdésként is felvetik, hogy a költő talán mégsem halt volna meg Segesvárnál, azokra a kirekesztés, kitagadás, megfélemlítés, nevetségessé tétel, szakmai elgáncsolás, nacionalistává, fasisztává és antiszemitává bélyegzés vár. Aztán marad a neurózis, infarktus vagy elmegyógyintézet.
Ki merné hát megkockáztatni ezt a veszedelmet?
Akik viszont az aktuális hatalom által is hivatalosan támogatott verziót hirdetik, szajkózzák, reklámozzák, azok elnyerhetik a mindenkori seggnyalás jutalmát: pénzt, paripát, fegyvert, rangot, hírnevet, pozíciót, érdemérmeket, díjakat, ringyók vigyorát.... és a Mindenható bónuszát: egy jó kis forró szurkos katlant a pokol bugyraiban.
Legyen nekik kívánatos és kellemes, amire vágynak!
De Petőfi nem alkudott kufárokkal, sem nyomorító hatalmakkal!
„Életem pedig
Hazám, te szent hazám.
Kész áldozat gyanánt
Tenéked áldozám.
A mi még megmaradt:
Te szűz becsületem,
Magammal viszlek el,
Te sírba szállsz velem.”
(A huszár – ez a Szalontán jegyzett verse a Segesvár romjai előtt szerepel a Petőfi összes 1900- as szegedi kiadásban)
Nem hinném, hogy Petőfi érdemeiből, költészetének zsenialitásából bármit is elvenne, ha azt kellene megtudnunk, hogy 33 évesen, krisztusi korban valahol Oroszországban, több ezer kilométerre szülőföldjétől, a Bajkál közelében, a rokon burjátok között fejezte be életét, és a hazatérés reményétől megfosztva talán utódokat is hagyott maga után, akiknek leszármazottai vállalják azt, amit idegen lelkületű és fondorlatos lelkű szellemi kútmérgezők a magyar közvéleménnyel akarnak megtagadtatni! Nem csupán Schwartzokból lett Sorosok, hanem kommunistákból lett demokraták, liberálisok, globalisták, eutanáziások és emberből lett törtető csúszómászók is!
Nos, kedves olvasó: eldöntheti, hogy melyik oldalon kívánja szolgálni a magyar jövőt!
Akar-e választ a feltett kérdésekre, vagy maradjon minden úgy, ahogy azt eddig elénk tálalták?
Van-e még orvosság a lelkeket megszálló török áfium ellen?
Eliaszov professzor, néprajztudós az 1930-as években jegyezte fel Mária Morokova visszaemlékezését Petőfiről.
Értesítette erről magyar kollegáit - nem érdekelte őket:
„-Hát arra kiváncsiak, hogy a faluban kit neveztek feltámadott embernek?
Hát arról szívesen beszélek, mert tudok róla egyet–mást:
Igaz-e vagy sem, nem tudom, de az akkori években az itteniek egymást közt igencsak emlegették, van itt egy olyan ember, aki feltámadott. És aztán valahányszor a városba bementem, mindig találkoztam vele, mert hogy bejáratos voltam a szobaasszonyához. A feltámadott ember Annuska Kuznyecovához volt beszállásolva. Annuska meg Karlicsnak volt a rokona. Karlics családja messze földön ismert volt. A paraszti élet egyikőjüket sem vonzotta. Inkább hivatalnokok vagy iparos vállalkozók kerültek ki közülük. Nohát, ennél az Annuskánál, ki nálam vagy húsz esztendővel öregebb volt, lakott ez a feltámadott. Elmondok hát róla mindent, úgy sorjában, ahogy azt a jóakaratú emberekről hallottam, és mindazt, amit gyakori beszélgetéseink közben Annuska mondott el róla. Az ilyen beszélgetések csak nagy titokban folyhattak, mert a messzünen „érkezettekről” hangos szót ejteni is tilos volt. A feltámadottat Petrovicsnak hívták, de az itteniek a nyelvjárásuk szerint csak Petrovánnak szólították. Annuska ugyan mindenkinek mondogatta, hogy nem Petrovánnak, hanem Petrovicsnak kell őt nevezni. Na, isten neki! Most nem erről van szó. Ez a Petrovics nem a mi földünkről, de nem is a mi országunkból, hanem valahonnan messziről való volt. De hogy honnan jött, azt ő soha senkinek el nem mondta, s az emberek aztán erről nem faggatták. Petrovics koldusszegény volt és az egész lényén látszott, nagyon kijutott neki a keserűségből. Mindenhez hozzátörődött, a gazdagság nem vonzotta. Az ilyenek, mint ez a Petrovics, nem szeretik a királyokat, viszont azok sem szívlelik a petrovicsokat.” Petrovics halálosan összerúgott a királlyal. Szidták egymást, a király Petrovicsot, ő meg a királyt. Sokáig huzakodtak, de megbékélni nem tudtak. A király azt hajtogatta, Petrovics ne bolydítsa ellene a népet. Petrovics a szemére vetette: a királyságban a nép nem tud zöld ágra vergődni, ínségbem él, lerongyolódott. A királynak nagy kedve lett volna Petrovicsot lefogatni, kezét hátrakötni, aztán be vele a pincébe, hadd üljön odalenn, hadd szelídítse a patkányokat. Elfogatta volna, de nem merte. Petrovicsot mindenki ismerte. Az emberek rögtön megkérdezték volna a királyt, hová tetted a mi Petrovicsunkat? A királyának bizony erőlködnie kellett volna, hogy szárazon kerüljön ki a vízből. A viszálykodás a király és Petrovics között sok esztendeig eltartott. Petrovics nem hátrált, a király meg a hatalmát nem akarta elveszíteni. Hogy mindez mennyi időbe tellett, azt senki sem tudja, de az emberek egy szép napon elmentek a királyi palotához és azt mondták: - Királyunk, gyere ki és felelj a mi szónkra. A királynak nem fűlött a foga hozzá, nem akart az emberek előtt mutatkozni, mert bizony szégyenlette, hogy annyira megszorította az egyszerű népet, hogy az lázongani kezdett. Ráripakodott a generálisaira: - Hívjátok ide a katonákat! Mindenkit agyonlőni! A nép, amint meghallotta, hogy a király mindannyiukat le akarja mészároltatni, szétszéledt. Mikorára a katonák a palotához értek, addigra az embereknek bottal üthették a nyomát. Hiszen van a népnek magához való esze, csak úgy semmiért nem töreti be a fejét. Petrovics ezután, a királyságban ahány szegény csak volt, azt mind-mind összehívta és azt mondta: szavakkal a királyt rábeszélni nem lehet. Előbb megfosztjuk a hatalmától. Elvesszük a nagybirtokokat, le az urakkal, aztán mindőjüket munkára fogjuk. Az embereknek nagyon tetszett, amit Petrovics mondott, hiszen a nép már régóta vágyott saját föld után, de nem tudta, hogyan tehetne szert rá. Teltek-múltak a napok, talán esztendő is eltellett. Az emberek a király elől behúzódtak az erdőrengetekbe. Ki puskagolyót öntött, ki meg töltényt készített. Az asszonyok meg mundérokat varrtak, merthogy egyenruha nélkül nem katona a katona. A muzsikok titkon behajtották a rengetegba a teheneket, és behordták oda a kenyérnek valót. A háború a király ellen csendben készült. Úgy kell ennek az átok királynak! Nem tudta a király, hogy a nép felkel. Mihelyt megtudta, tüstént kezdte behívni katonának a szolgáit. Királyságszerte hírnökök száguldoztak és nyomukban felserkentek mind a gazdagok, mint a hangyák a bolyban. Petrovics ekkor az embereit a király ellen vezette. Megrettent a király, hogy oda az országa. Féltette az életét és bőgött, mint a gyerek. A kutya hálás a koncért. Összesereglettek hát a királyi szolgák a nép elleni harcra. Mindnyájuknak puskát adtak. Megtöltötték az ágyukat, és a király tábornokai elindították a csapataikat a szegény emberek ellen. A háború a király katonái és a Petrovics-vezette egyszerű nép között soká elhúzódott. Sehogy se tudták legyűrni egymást. A királynak sok katonája elesett, de a felkelők, a muzsikok soraiban is aratott a halál. A király, látván, hogy a muzsikokat legyőzni nem bírja, reményvesztetten fordult a tábornokaihoz: - Oda a királyság és a koronás főmet sem tudjuk megmenteni. Tábornokaim, mind egy lábig elveszünk és velem jöttök a túlvilágra, mert sírba löknek bennünket a muzsikok. Ezért, hős tábornokaim, az életetek árán is szorítsatok sarokba minden muzsikot. Ha ők győznek, akkor mindannyian vasban jártok majd a fegyenctelepen. A tábornokok végighallgatták a király szavait és válaszoltak: - Örömünk telne benne, ha a mezőn minden muzsikot leteríthetnénk, de kevés az erőnk. Mert bizony a mi katonáink közül sokan a muzsikok közül kerültek ki, és a saját fajtájukra lőni nem akarnak. Mit tegyünk? Adj tanácsot, királyunk. Dühös lett a király. Vöröslő fejjel rohangált a palotában, és miközben trágár szavakkal emlegette a szenteket, ordított: - A királyságot nem értékelitek, a királyotokat nem sajnáljátok! Mindenkit felakasztatok! Mindenkit szétvágatok! Megijedtek a tábornokok és erőiket összeszedve, a harcba szálltak a teljes Petrovics-sereg ellen. Ám így sem sikerült dűlőre jutniuk. A muzsikok, ha lőtték őket, álltak, akár a cövek, mint az elvarázsoltak. Ha ők lőttek, akkor két-három királyi katona holtan bukott fel. Harcoltak egyik nap, harcoltak másnap is…. A király egyszerre csak eszébe vette, hogy segítséget kér a mi Nikolkánktól, az orosz cártól. Küldi a hírnököket. Útra készítteti a követeket és megparancsolja: - Mondjátok meg az orosz cárnak, hogy segítsen rajtam, mert különben az is megtörténhet, hogy a fejemet lecsapják, aztán ő kerül sorra. Elindultak a követek, elvágtattak a futárok. Éjjel-nappal mentek-mentek, de az út csak nem akart véget érni. Kimerültek a futárok, elfáradtak a követek, ám egyre csak haladtak, egyre közelebb jutnak az oroszok cárjához, Nikolkához. Odaértek a palotához és beszélni kezdtek: - Fogadj bennünket, cár-bátyuska. Mi Franztól, a tengeren túli királytól jöttünk. A király azért küldött bennünket, hogy a segítségedet kérjük. Mert a muzsikok hordákban támadják a királyt, és ha hozzáig eljutnak, tán még fejét is vehetik. Aztán meg még hozzád is elérhetnek. A cár meghallgatta a palotában a követeket, fogadta a futárokat. Jól tartotta étellel, itallal és elszállásolta őket. Összehívta a minisztereit és eléjük tárta: Franz, a tengeren túli király segítséget kér a követei által és sírva üzeni, hogy különben hamarosan a fejét veszik. Felállt ültéből az egyik cári miniszter és válaszként azt mondta: - Segíteni kell, mert a nép ma náluk indult ellen, de maholnap nálunk fordulhatnak a cár ellen a muzsikok. Eszerint határoztak. Nikolka cár töméntelen hadat gyűjtött és elküldte a Franz királyságába. A sereg vonult-vonult, ám bizonyosan nagy sietve mentek, mert egyszeribe összetalálkoztak a király ellen harcoló muzsikokkal. Egymásnak estek. Olyan verekedés, olyan haddelhadd kerekedett, hogy még az ég is megcsömörlött, a napot füst takarta, és mindenütt égett szag terjengett. Tusáztak egyik nap, majd másnap is, de győzni egyik sem tudott. Petrovics, aki bátran együtt küzdött a muzsikjaival, fennszóval parancsolta: - Nem hátrálunk. Mindhalálig itt csatázunk, ám a királyt és a Nikolka cárt is átküldjük a másvilágra. Nekünk nincs veszteni valónk. Kétszer senki nem hallgat meg és egyszer így is, úgy is meg kell halnunk! - Igazat szólsz, Petrovics! – mondták a petrovánok -, harcoljunk hát mindvégig. Hadd tudja meg a király, hogy őt is a nép már nem sokáig tűri. Nekünk a szabadság, neki a halál. Az emberek megértették Petrovics igazát és sziklaként állták a királyi és a cári katonák támadásait. Ágyúval lőtték őket, nem hátráltak. Szuronnyal támadtak rájuk, ők is szúrtak-vágtak. Sok-sok ideig támadták Petrovicsot, de legyőzni őt sehogyan sem tudták. A király ekkor elkurjantotta magát és a nép apraját-nagyját a harcmezőre hajtatta. Egyszer csak Petrovics látja ám, a csapataival szemben a harcmezőn leánykák és asszonyok, meg aggastyánok és vénasszonyok jönnek. Hát nem lőhetett. Mondta is az embereinek, nehogy rájuk lőjenek. Ez idő alatt a király rohamra küldte a lovasait. Azok kivont karddal a kezükben kiugrottak a síkra. Elkerülték a sokaságot és tüstént hegyibe estek Petrovics hadainek. Olyan verekedés támadt, hogy azt sem elmondani, sem leírni nem lehet. Egyszóval, Petrovicsék összeakaszkodtak a katonákkal, de a harc egyenlőtlen volt. A király katonái ezerszer többen, Petrovics emberei pedig csekély létszámban voltak. Sokan meghaltak. Amikor a harc elült, a király elrendelte: a petrovicsokat mind-mind egy közös gödörbe kell vetni, hogy senki meg ne tudhassa, hol van a sírjuk és abban ki van eltemetve. A katonák mindenkit egy közös sírba húzgáltak bele. Sok napig húzgálták, míg végül mindet belehúzták. Amikor a gödröt temetni kezdték, abban némelyek még éltek. A katonák, mert a legyőzöttekkel hasonszőrűek voltak, a még élőket, a sebesülteket a gödörből kihúzgálták és behordták egy cserjésbe. Valaki Petrovicsot is kihúzta a sírból és odébb a fűre fektette. Fektében, ahogy magához tért, körülnézett. Egy hegy magaslott a síkon, és alatta Petrovics élve és holtan eltemetett harcosai. Hogy aztán Petrovics hová lett, azt senki sem tudja, ám egy vagy két esztendő múltán, titkon elhozták őt Barguzinba és az Annuska Kuznyecovánál kvártélyozták be. Mindezt saját maga sorolta el az Annuskának, aki nekem továbbadta. Petrovics eljárogatott hozzánk Jelkinóba és Tolsztihinóba. Csak úgy gyalogszerrel Molokovóba is elsétált, de Agafonovóba nem mehetett. Még Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepére sem engedték meg, hogy oda mehessen! Engemet nagyon is ismert, de alig szólt hozzám, mert hozzá képest még leányka voltam (10-15 éves, 1851-1856 közt), ugyan miről beszélgethettem volna velem. Arra mégis igen jól emlékszem, hogy a bátyámmal halászni járt és mesterien tudott varsát fonni. Olyan varsákat készített, hogy az itteni parasztok közül senki sem tudta utánacsinálni. A Barguzin-folyóban kerítőhálóval is halászgatott. A jégen körmös vasakon járt. Cobolyra nem vadászott. A távoli havasok csúcsai után nem vágyott. - Petrovics inkább lakatoskodott. Karliccsal huzamos ideig zárakat és kulcsokat gyártottak, de bámulatosan értettek az ikonok újrafestéséhez is. Olyan festékük volt, hogy mihelyt rákenik, már ragyog is. Istent nemigen hitte, de soha nem szidta, nem káromolta, nem gyalázta. Beszélgetéseiben korlátozta a tilalom. Kifogás esetén azonnal beidézték az őrsre, hogy elbeszélgessenek vele. Onnan mindig szomorúan tért vissza. Önmagáról senkinek semmit el nem mondott, de mindnyájan tudták, hogy ő a feltámadott. Hogy az emberek miképpen tudhatták meg, azt nem tudom, de amikor erről őt magát kérdezték, olyankor csak elmosolyodott és azt mondta, ez mesebeszéd. Utána, akárha rocskából öntötték volna nyakon, hirtelen elkomorodott. Karlics sem mondott Petrovicsról semmit. Karlics halála után már ő sem élt sokáig. Tán öt esztendőt, ha megért. Meghalt, és a Karlics mellett temették el. Az öregek itt a környéken mindenfélét beszéltek róla. Annuska, nyugodjék békében, akkorjában gyakran emlegette, hogy a megboldogult nagyon jó ember volt. Sajnálatos, hogy ennek az embernek, bár sokáig élt közöttünk, mégsem tudja senki rendesen sem a keresztnevét, sem a családi nevét. Olyan idők jártak, nem tehettünk róla. Hanem ezután elmondom maguknak, hogy Petrovics itten sok emberen segített. Ő maga orvosságokat csinált, és azután ingyen szétosztogatta. Mindenféle nyavalya gyógyításához értett, és a betegek mindahányan úgy jártak Karlicshoz meg őhozzá, akár egy doktorhoz. Ezért is emlékszünk rá ezen a vidéken. Ehol a bátyám, aki is őt jól ismerte, és tudta róla, hogy jó ember volt, meg az egyszerű emberekkel barát módra viselkedett."
.svg){kind=link}
.svg){kind=link}
.svg){kind=link}
.svg){kind=link}
