Tegnap rájöttem, hogy talán a lábujj-részt is érdemes lenne megerősítve kötni (csak még át kell gondonom, hogy az hogy működik a körbekötésnél), meg a fogyasztások is bonyolítják a helyzetet.
Most már én is beazonosítottalak - nemrég átfutottam a topicot nosztalgiázásból -, bevallom, nekem nem volt teljesen világos a sarok-módszered, bár talán csak azért, mert a jól bevált technika ismeretében nem voltam rászorulva, hogy megértsem.
A nálam leírt "1 szem leköt, 1 átemel" azért jó, mert így dupla lesz a sarok, egy szállal kötve is. A lábujjaknál én már beletörődtem, hogy az kopik el leghamarabb, így azt újra szoktam kötni, ha aktuális.
Szia, szívesen segítek, ha megakadsz, de előtte valóban tanulmányoznom kell hirvike "receptjét", mert nem szeretnélek összezavarni. A meglepettet pedig el lehet küldeni nagybevásárlásra némi szabadidő megszerzéséhez.
Kötöttem elég sok zoknit, de már nagyon régen. Viszont kedves ismerősömnek kellene segítenem a sarkában, és így jutott eszembe, hogy nagyon régen ide leírtam, én hogy szoktam. Persze közben sikerült "write only" üzemmódba kerülnöm, és a Pirosnak írt válaszodból csak a személyes segítségeden ugrottam át.
Szerintem azért még ne add fel, a lényeg, hogy találj ki valami jó álcázási technikát, hogy aztán éjjel-nappal zavartalanul kötögethesd életed párjának a lábmelegítőt.
Szia Sylvie ! Köszönöm az ajánlatodat. Hirvike segítségével már elkezdtem a kötést, a szárának elején tartok. Ha küldesz nekem egy E-mailt, amiben megadod elérhetőségedet, akkor tudunk beszéni személyesen is, és ha nem terhellek, találkozni is. Nem túl könnyű nekem, mert éppen pénteken futott be egy nagy feladat a munkahelyen, s pont most, karácsony előtt vágtam a fejszémet ilyen tanulásba. Szia: Piros2
Szia Piros, ha megtalálom az összes kötőtűimet a sok költözködés után (és sikerül dekódolnom a nagyjából 8 éves leírásomat) , szívesen megmutatom Neked valahol a tudnivalókat. Pesten, hétközben, nagyjából 5-6 körül működhet a dolog.
Segítséget szeretnék kérni. Karácsonyra szeretnék kötni egy zoknit az élettársamnak, de csak a sima-fordított és variációit tudom kötni. Könyvből egyszerűen nem megy, túl nagy misztérium ez nekem. Kellene a személyses segítség. Szóval én vagyok az az állatfajta, aki elzarándokolna Budapest és környékén bárhová az összes létező kötőtűjével, hogy személyesen tanulja meg a fortélyokat. Akár kávézóban, burgerben vagy mec-iben. Tudna valaki segíteni? Vagy tud valaki karácsonyig lezajló tanfolyamról, vagy bármiől, ahol meg tudnám tanulni a zoknikötést? Már a múlt évre kellett volna, az idén nem volna jó, ha kimaradna a karácsonyi ajándékok közül. Tehát, ha valaki tudna segíteni, vagy tudna egy kézimunka szakkört, tanfolyamot, bármit, nagyon megköszönöm, ha szólna.
A korábbi hozzászólásaimban megtalálható a (finn) zoknikötési módszer leírása. A vizuálisabb típusok kedvéért belinkelek egy képes útmutatót, (a kék'perussukat' link-re kell kattintani).
A szöveg finnül van, de ez senkit ne zavarjon meg :-)
Ok, várom a leírásokat. Még ha finnül is vannak a liírások az ábrákat, ha vannak, megmagyarázhatod magyarul és azt be lehet tenni. Szerintem azok a képek is jók lesznek. Jó alkotást Neked!
Koszi az otletet, pont tegnap gondoltam rá, hogy nethozzaferesem feleledese oromere szervezhetnék egy zoknikoto tanfolyamot.
A gond az az, hogy képeim nem igazán vannak (max. emberek lábán megörökített félkész zoknikról), a leírások meg főként finnül léteznek.
Azért majd megnézem, mit tehetek.
szia hirvike!
Éppen csak bekukkintottam ide, mert én életemben egyszer kötöttem zoknit és azt is egy körkötű tűvel. Ellenben van egy javaslatom. Nem tudom hallottál-e a SajátKezüLeg című kézimunkás oldalról ha nem itt megleled. Na szóval arra gondoltam hogy mi lenne ha a kötős rovatban bemutatnánk pár kötött zoknit. Ha volnának szép képeid és leírásaid szívesen venném. Mit szólsz?
hát akkor kérexépen 1 db (nem pár) zoknit, azzal az önös céllal, hogy legyen egy kézzel kötött példányom. a szín nem lényeges, de ha lehet, akkor ezüstmetál. méret: 42, de tulajdonképpen bármit elfogadok, amibe egy standard mikuláscsomag belefér. :-))))
Valamikor 3-4 éve kötöttem zoknit utoljára, normál zoknira való bakancs-zoknit.
2,5-es vagy 3-as tűvel kötöttem, a sarkánál és az orránál mindig dupla szállal, tapasztalatom szerint így sokkal tartósabb. A sarok-fogyasztást úgy oldottam meg, hogy a teljes szemszámot elfeleztem, az egyik felét "félreraktam", a többit oda-vissza sorokkal kötöttem úgy, hogy az első és az utolsó szemet minden sorban segédtűre tettem lekötés nélkül. Amikor elég hosszú, elkezdtem szaporítani úgy, hogy minden sorban a segédtű 1-1 szemét hozzákötöttem (csavart simával, hogy ne maradjon nagy lyuk), egészen addig, míg az összes szem el nem fogyott, ezután a pótszálat elszaggattam és kötöttem tovább körbe-körbe. Az orrát ugyanígy fogyasztottam, a szaporítás után pedig az utolsó sor szemeit hozzákötöttem a "használaton kívüli" tű szemeihez.
Volt, hogy az orránál kezdtem, akkor fele szemszámmal kezdtem, kb. 2 sort oda-vissza kötöttem fogyasztás nélkül, majd a már leírt módon fogyasztottam, amíg elég keskeny lett, utána visszaszaporítottam. Amikor elértem a kezdő szemszámot, felszedtem a kezdő sor szemeit, és innentől -1 szállal kötöttem körbe-körbe, egészen a sarokig.
A gumizáshoz kiváló a gumicérna, nem valami olcsó, viszont nagylyukú tűvel 5-6 sorba belefűzve nagyon jól tart.
A tűváltáskori lyukakat úgy szüntettem meg, hogy nem mindig azonos helyen váltottam a tűket, hanem mindig 2-3 szemet lekötöttem a következő tűről is.
Bocs, hogy hosszú lettem, sziasztok, Sylvie
Hirvike, ezt a topicot inkább elraktározom szűkösebb időkre. :)
Amúgy Dóri, a tegnapi érdeklődő lány már kérte, hogy eccer majd nyomtassam ki neki. Kár, hogy ő nincs netközelben gyakran. Hogy pezsegne itt az élet... :)))
köszi szépen...Lejjebb olvastam,hogy ír kötés,az milyen? Írnátok róla,akár emilben? A norvégmintát ismerem,és nagyon szeretem...Egyébként minden elismerésem a tieteké,hogy így vágjátok a zokni kötest:-)))Én sosem mertem belekezdeni...
1. Károly körúton a Deaák térhez közel, földszintes üzletsoron PATEX- üzlet, elég korrekt árai vannak, nézd meg :o))))
2. Petőfi Sándor utca, Párisi utca sarok majdnem a Ferenciek tere felől a Katona József színház oldalán, régi SZIVÁRVÁNY üzlet, most valami LAKBERENDEZÉS vagy mi a szösz. Általában nem olcsó, de ki lehet fogni szépeket, normál áron. Sokszor van leárazás náluk.
A kérdésem,nem kifejezetten a zokni témakörhöz tartozik,de hátha tudtok segíteni..Régen létezett a Temaforg,ahol olcsó fonalakat,és anyagokat lehetett kapni,de aztán csodbe ment,vagy nem is tudom mi lett vele.Tudtok e hasonló boltokról,amik még ma is müködnek?Elsosorban olyan érdekelne,ahol textiliát árulnak,aránylag reális áron.Ja, én pesti vagyok:-)