Nem,nem kérdeztem meg se bácsit,se nénit :) Szerintem a környéken talált avar-és egyéb kerámiák után vonták le a következtetést a kohók korára vonatkozóan. Az se biztos hogy a bácsik ezt nyilatkozták,a média szereti kicsit ferdíteni a dolgokat,lásd Alsónyék-Kanizsa dűlői ásatás.(ott is kerekperec kimondták azt hogy 7000 éves leletek,holott ilyet senki sem nyilatkozott,ott is csak közelítőleg)...
Így konkrétan,hogy 1200 éves,elég pontatlanul lett megfogalmazva,inkább úgy kellett volna írni,hogy 1200 év körüli. Bizonyos vizsgálatokkal(nem tudom pontosan hogy milyenekkel),közelítőlegesen elvileg meg lehet határozni nagyjából a korukat.
Ha egy baci, vírus antigénjei immunológiailag hasonlatos egy vércsoportantigénhez, ami ellen a szervezetünk nem ad választ mert saját ellen kialakult az immunális tolerancia, akkor a szervezet kisebb ellenállást fog tanusítani. Tehát ebben az esetben mondjuk egyik vércsoporthoz tartozók kétszer olyan nagy arányban halnak meg mint a többi vércsoporthoz tartozóak, így már a Darwin-i szelekció tud dolgozni.
Amit fontosnak érzek viszont, hogy 1988 óta vagy húsz év telt el, ki tud milyen régészeti leletek vannak az elmult időkből Románia Moldovai területéről, Moldáviából és Dél Ukrajnából a IX századból az elmult időből, mert ez azt hiszem a legizgalmasabb kérdés szerintem!!!!!!!!!
Tokárok akik nyugati indoeurópai dielektussal kentum nyelvel éltek a térségben is lehet, hogy ennek a turfáni csoportnak is valamilyen őse. A vércsoportok népességen belüli eloszlásának arányát meg némely fertőző betegség is meg változtathatja.
1200 éves leletek – Kohókban olvasztották a vasércet
RTL Híradó 2008-04-21, 18:41
1200 éves késő avar kori vaskohókat találtak a régészek Bátaszék mellett, az M6-os autópálya tervezett nyomvonalán. Eddig összesen 19 égető maradványai kerültek elő a föld alól.
A kohók eredetileg hordó alakúak és nagyságúak voltak. Ezekben olvasztották meg a vasércet. Egy-egy kohóban csaknem 15-20 kilogramm vasat tudtak előállítani a varkhoniták. Ebből aztán kapát, kardot, nyílhegyet, lószerszámokat
Kőrösi Csoma Sándor feltételezését a japán tudósok mai tudományos eszközökkel – vérvizsgálat alapján – igazolták. Így bizonyosodott be, hogy az ujgurok rokonaink. Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain indult el Dr. Máthé Lajos 2006-ban, saját költségen szervezett önfeláldozó kutató útjára.
Utazásáról így vall:
„Bár az MTA három kutatóintézete (zenetudományi, néprajzi, humángenetikai) is komoly ajánló levelet adott, a pekingi magyar nagykövetség kínai nyelvű támogató levele volt az egyetlen hivatalos papírom, amellyel tovább repülhettem Észak-Nyugat Kínába Ürümcsibe. Onnan kiindulva kb. 9000 km-t tettem meg hátizsákkal, buszon, vonaton, teherautón, öszvérfogaton és tevén Hsincsiang, majd Kanszu tartományokban az ujgur illetve jugur területeken.
A Hotán oázis mellett 20 km hosszú(!) és átlagosan 2km széles szkíta temető található, amiről például az európai tudósoknak fogalmuk sincs. Az oázisban lévő múzeumi tárgyakat ugyan szigorúan tilos fényképezni, de azért a bizonyító erejű képeket sikerült elkészítenem, illetve a tartomány legfontosabb saját tárgyait, illetve az azok lelőhelyeit bemutató jegyzéket is sikerült hazahoznom...
Az expedíció eredménye:
Sikerült 35 kg feljegyzést, könyvet, hang-és képanyagot hazahoznom. Ebben 350 ujgur népmese, 250 rege és monda, 4400 népdalszöveg, valamint számos közmondás, mondóka, feljegyzés és szakcikkek fénymásolata található. Mindezt kiegészíti kb. 35 óra hanganyag, 30 óra mozgókép és kb. 1200 fényképfelvétel. Az ujgur-kínai-angol szótár tízezer szót tartalmaz digitális formában. 40 db DNS mintát vettem, amely már feldolgozás alatt van.
Jelenleg az anyag rendezésének elsődleges feldolgozása folyik. 2008 nyarán szándékomban áll visszatérni, hogy a helyszínen folytassam a kutatómunkát.“
Itt is megkérdezem, milyen régészeti leletek vannak a Dontól keletre a Keleti Kárpátokig a IX századból? Mivel a magyar történelem egyik legfontosabb szakasza zajlott itt, jó lenne tudni valamit róla.
A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára tisztelettel meghívja
A Selyemút rejtett kincsei Stein Aurél és az Ezer Buddha Barlangtemplomok c. kiállítás megnyitójára
A kiállítást megnyitja: Dr. Wojtilla Gyula tanszékvezető egyetemi tanár
Helyszín: MTA Könyvtára Vasarely-terem 1051 Budapest, Arany János u. 1. Időpont: 2007. november 22. 11 óra Megtekinthető: 2007. november 22. - december 15. hétfő-szombat 10-18 óra
A Selyemút rejtett kincsei - összefoglaló :
Stein Aurél és az Ezer Buddha barlangtemplomok A Selyemút - Kínát a Földközi-tenger mellékével összekötő eurázsiai közlekedési útvonalnem csupán kereskedelmi célokra szolgált, hanem a Nyugat és a Kelet nagy civilizációinak találkozási pontja volt. A Kr. e. II. századtól kezdődően több mint egy évezreden át selymet, luxuscikkeket és egyéb kereskedelmi árukat szállítottak és cseréltek az út menti városokban, oázisokban, de egyben eszmék, vallási tanok, művészeti stílusok, technológiák terjedésének és meghonosodásának színtere is volt. A kínai, az indiai, az iráni, valamint a klasszikus nyugati kultúra keveredett, és hatott itt egymásra. Ennek örökségét, írásos és tárgyi emlékeit kutatta Stein Aurél (Pest, 1862 – Kabul, 1943) régész-felfedező. 1900-1916 között három nagy expedíciót vezetett a Tarim-medence homokba temetett romjainak feltárására, melynek eredményeként addig ismeretlen nyelvek és írások kerültek a kutatók látókörébe, az ott élő népek története, művelődéstörténete került új megvilágításba. Világhírnevét azonban a dunhuangi Ezer Buddha barlangtemplomokban őrzött kincsek felfedezésének köszönheti. Kína Gansu tartományában, Dunhuangtól délkeletre mintegy 15 kilométer távolságban, egy sziklafalban találhatók az Ezer Buddha barlangtemplomok. A negyedik század közepétől virágzó buddhista közösség élt itt, melynek tagjai mintegy ezer éven keresztül építették és díszítették a barlangszentélyeket. Ma 492 barlangban 45 ezer négyzetméternyi falfestmény és több mint 2000 stukkó szobor alkotja azt a csodálatos művészeti együttest, melyet a világ legkülönlegesebb buddhista művészeti galériájaként tartanak számon. A helynek azonban van egy másik nevezetessége is: 1900-ban egy taoista szerzetes az egyik barlangban felfedezett egy titkos üreget, amelynek bejáratát a XI. században zárták le. A rejtekhely a rendkívüli szárazság következtében több tízezer kéziratot, valamint selyemfestmények kivételes gyűjteményét őrizte meg igen jó állapotban. 1907-ben Stein Aurél volt az első európai, aki a barlangkönyvtár kincseit láthatta. Nem volt azonban véletlen, hogy II. belső-ázsiai expedícióján (1906-1908) Stein Aurél Dunhuangot is felkereste: 1879-ben ugyanis járt már itt egy magyar expedíció gróf Széchenyi Béla vezetésével. Az expedíció egyik tagjának, Lóczy Lajosnak, a barlangokról adott beszámolója keltette fel Stein Aurél érdeklődését: „Magukkal ragadtak lelkes leírásai az ott látott pompás falfestményekről és a sztukko szobrokról…. Ez volt egyik főok, a mi arra indított, hogy expedíczióm útitervét ily messze keleti vidékekre kiterjesszem, be egészen Khínába.” Stein Aurél 1887-től Indiában élt, a brit-indiai kormányzat szolgálatában állt. A földrajzi távolság azonban nem jelentette a szülőföldtől való elszakadását. Rendszeresen hazalátogatott, szoros kapcsolatban állt a magyar szellemi élet képviselőivel. Rövid budapesti tartózkodásai alatt előadásokat tartott a Magyar Tudományos Akadémián, amelynek 1895 óta volt tagja. Egész életében adományaival támogatta a tudós társaság könyvtárát, végrendeletében nyomtatott könyveit, valamint kéziratai egy részét, s több mint 7000 darabból álló fényképgyűjteményét az Akadémia könyvtárára hagyta. A kiállítás a Stein Aurél hagyatékából származó fotók, térképek, levelek, kéziratok, valamint korabeli és modern kiadványok segítségével kalauzolja el a látogatót - követve a második belső-ázsiai expedíció útvonalát - a száz évvel ezelőtti nagy felfedezés helyszínére, s bepillantást nyújt a két kiváló tudós, Stein Aurél és Lóczy Lajos munkásságába
( A filippovkai nomád fejedelmi sír kincsei) Kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában 1997. március
A hatalmas eurázsiai steppeövezet a Kr. e. VIII. századtól Belsõ-Ázsiától a Kárpátokig iráni nyelvû nomád állattartó közösségek népesítették be: a Fekete-tenger északi partvidékén a Hérodotosz mûvébõl ismert szkíták, a Volga és Dél-Urál vidékén a szarmaták, a mai Kazahsztán és az Altáj vidékén pedig a szakák éltek. Ekkor alakultak ki az elsõ nagy nmád birodalmak Európa és Ázsia pusztáin. Az egykori nomád fejedelmek hatalmát és gazdagságát jól szemléltetik az óriási méretû földhalmok, amelyek sírjaikat rejtik, s ahol a kincskeresõk és régészek a pompás kivitelû arany és ezüst tárgyak százait találták. A nagy orosz múzeumok legféltettebb kincseiként számon tartott fejedelmi leletek korábban a Fekete tenger mellékén (Csertomlik, Kul- Oba, Tolsztaja Mogila, stb) és az Altáj vidékén kerültek elõ (Pazirik, Arzsán). A Dél-Urál vidéki szarmaták egykori szálláshelyein a legutóbbi évekig ismeretlenek voltak e fejedelmi temetkezések. A. H. Psenyicsnjuk ufai régész 1988-ban Európa és Ázsia határán, Orenburg városától mintegy 100 km-re, Filippovka falu mellett olyan halomsírt tárt fel, amewly ámulatba ejtette a leleteket ismerõ szakértõket. A korábbi idõben már négy alkalommal is kirabolt, egykor fából épült hatalmas sírkamra még így is hatalmas kincseket rejtett: több. mint ezer, fõként aranyból és ezüstbõl készült tárgyat lltek a régészek. Nem csupán a sírmellékletek nagy száma, hanem mûvészi kivitelük is merõben szokatlan: 26 db, 50-55 cm magas, fából faragott és aranylemezekkel borított szarvasalak, arany- és ezüst korsó, faedények ezüst és aranyborításai, ruhadíszek, aranyberakásos kardok, lószerszámok, bronzüstök, ékkõberakásos aranydíszek - mind-mind olyan páratlan emlékei az egykori steppei mûvészetnek, amelyeket csak a British Múzeumban õrzött oxusi kincshez mérhetünk. A tárgyak a korban széltében elterjedt un. állatstílust képviselik, de annak egy olyan sajátos, helyi mûhelyekben készült válfaját, amely mind az eddig ismert európai, mind pedig az altáji leletektõl különböznek. Ez kétségtelenné teszi, hogy az Ural-vidéki szarmaták egykori mesterei sajátos mûvészi stílust alakítottak ki, s e mûvészet gondolati hátterét az itteni népesség hitvilágában kereshetjük. A filippovkai lelet eléggé megbízhatóan keltezhetõ a Kr. e. IV. század elsõ felére. Egyébként e leletenek érintõlegesen magyar vonatkozása is van. A filppovkai szarvasok ugyanis eltérnek az eddig ismert szkíta aranyszarvasoktól: jóval nagyobbak azoknál, s egy részük agancsa félreérthetelenül életfát jelenít meg, amelyek ágai sasfejben végzõdnek. az egykori hiedelem szerint égi eredetû szarvas pedig kapcsolatba hozható a magyarság õsi eredetmondájával, az un. csodaszarvas-mondával, amely nagyjából ebben az idõben terjedhetett el a steppe számos népénél, többek között az ekkor még a Dél-Urál körzetében élt õsmagyarságnál is. A Nemzeti Galériában tervezett kiállításon a lelet legszebb tárgyait - mintegy 250 ötvösremeket - mutatjuk be, elhagyva az apró töredékeket és a még restaurálatlan leleteket. Ez lesz az elsõ bemutató, amely teljes áttekintést ad majd e régészeti sznzációról, hiszen a leletegyüttest még sehol nem közölték, s csupán egy tucatnyi tárgy szerepelt belõle egy alkalommal egy gyûjteményes kiállításon. A magyar és angol nyelvû katalógus tehát - amely a megnyitóra jelenik meg - elõször tárja a világ elé e pompás kincsleleteket Fodor István Mindkét kiállítás március 14.-én nyílik, a Tavaszi Fesztivál nyitórendezvényeként.
Tízmillió éves majomállkapocscsontot találtak Kenyában. Az eddig ismeretlen fajtól származó lelet alátámasztja a már-már bukottnak számító elméletet, miszerint a majomtól az emberig tartó evolúciós folyamat Afrikában ment végbe teljes egészében. A gorillák, csimpánzok és emberek utolsó közös őséhez közelálló nagymajom alsó állkapocscsontjára vulkanikus eredetű iszaplerakódásban Kenya északi részén bukkant rá egy japán-amerikai kutatócsoport. A csontban 11 fog nagyméretű, vastag zománcú, alacsony és vaskos koronájú fogak találhatók. Ez arra utal, hogy a majom jórészt kemény anyagú táplálékot, például diót és magvakat fogyaszthatott. A csont mérete alapján az állat nagyobb termetű lehetett egy nőstény orángutánnál, és kisebb, mint egy nőstény gorilla. Csupán egy állkapocsdarabból azonban nemigen lehet megállapítani, hogyan néztek ki az eddig ismeretlen faj példányai. "Jövőre tovább kutatunk a helyszínen. Megpróbáljuk megtalálni a nyak alatti testrészek maradványait, amelyek sokat elárulhatnak az állat mozgásáról és életmódjáról" - mondta Jukata Kunimacu, a Kiotói Egyetem főemlőskutató intézetének munkatársa. A kenyai majom az ember, a gorilla és a csimpánz közös ősének igen közeli rokona lehetett. Genetikai vizsgálatok szerint az emberek és a majmok fejlődési útja 5-7 millió éve, Afrikában vált el egymástól. Sokan feltételezik, hogy a közös ős az ezt megelőző földtörténeti korszakban, 7-12 millió éve valamikor átvándorolt Európába meg Ázsiába és később visszatért. Azért gondolják így, mert Afrikában alig kerültek elő maradványok ebből az időszakból, a miocén közepéről- végéről. A mostani lelet viszont ellentmond ennek az elméletnek, és a korábbi teóriát támasztja alá, miszerint az evolúciós folyamat az elejétől a végéig Afrikában zajlott le. "Most van egy kiváló jelöltünk, aki az evolúciós kirakójáték újabb darabja lehet" - mondta Kunimacu. "Már nem kell arról spekulálni, hogy a közös ős Eurázsiából vándorolt vissza Afrikába. Azt hiszem, a lelet alapján sokkal valószínűbb, hogy a nagymajmok és az ember közös őse itt fejlődött ki Afrikában, a miocén korszakban." Az új faj a Nakalipithecus nakayamai nevet kapta. A miocén földtörténeti kor az oligocén után kezdődött, 23,03 millió éve, és 5,33 millió éve, a pliocén kor előtt fejeződött be. (MTI/Reuters)
Már a hatodik Árpád-kori templomra bukkantak Csíkban 2007-11-13. 10:47:33
Román kori templom szentélyének maradványait azonosította Darvas Lóránt, a Csíki Székely Múzeum régésze a csíkszentkirályi templomban végzett ásatás során. Csíkban ez a hatodik templom, amelyről az utóbbi néhány évben kiderült, hogy helyén már az Árpád-korban templom állt.
A csíkszentkirályi templomba a napokban vezetik be a központi fűtést, és ezzel egyidejűleg több, részben engedélyezett, részben engedély nélküli munkálatot végeznek. A padlót is kicserélnék, mert a templom kőpadlója több helyen besüllyedt, beszakadt. Épp ezen állapot miatt gondolt arra a régészeti felügyelettel megbízott régész, hogy sírokat vagy kriptát rejt a mély. Nem tévedett: az új karzat lábazatának környékén eddig tíz sírt, illetve sírrészletet sikerült feltárnia, és ezzel egyidőben egy Árpád-kori templom szentélyfalát, illetve hajófalának egy részét. Ennek alapozásából egy sor kő maradt meg, és ez még nem minden. Ugyanis megfigyelhető egy nagyon érdekes jelenség, amelyet már több magyarországi Árpád-kori templom ásatása során észleltek, mégpedig az, hogy eleink a kőalap alá agyagréteget döngöltek, ezáltal is szilárdabbá téve az alapozást.
Ami még különösen érdekes, hogy a régész a román kori alapozás alatt sírokra bukkant. "Ez azt bizonyítja, - hangsúlyozza Darvas Lóránt -, hogy a román kori templom építése előtti soros temetkezéssel kell számolnunk ezen a helyen. A sírok valószínűleg 11-12. századiak, mellékleteket nem tartalmaznak." A mai templom északi hajófalán a nedves vakolat alól freskótöredék is előbukkant, igaz, valamelyest megsérült az erőszakos vakolat-eltávolítás során. A freskó 14-15. századi lehet, felismerhető rajta egy angyalalak lába, szárnyának alsó része, valamint a Madonna a kisdeddel. Keretdíszére utólag egy évszámot írtak: 1615. dec. 6.
A kutatók arra is bizonyítékokat találtak, hogy a mai, 17. században épült csíkszentkirályi barokk templom már többszörös átépítés eredménye, ugyanis a felső omladékrétegből nagy mennyiségű boltozati bordatöredéket gyűjtöttek össze, amelyek egy gótikus templomból származnak, és amelynek építésekor részben lebontották, és keleti irányban hosszabbították meg a román kori templomot. A Csíki-medencében ez a hatodik templom, amelyek esetében a régészek az utóbbi néhány évben találták meg a román-kori templomelőd nyomait, s valószínűleg még számos csíki templom esetében sikerülne bizonyítékot találni, különösen, ha alaposan előkészített ásatásokra kerülhetne sor.
