Kedves Fiatalok, Szülők és Nagyszülők! Egy rövid kutatáshoz kérném a segítségüket. A modern ember szerepeivel (szülő, házastárs stb.) kapcsolatban végzek egy felmérést és nagyon nagy segítségemre lennének, amennyiben az alábbi linken ki tudnák tölteni a kérdőívemet:
A téma szerintem nagyon izgalmas és amennyiben a kérdőív végén a visszajelzés rovatban megadja az e-mail címét, szívesen küldök visszajelzést is az eredményekről. Köszönettel: Gera Mónika
Ezzel teljesen egyetértek és felháborítónak tartom, bár nemigen tudok mit tenni ellene, mert még ha lenne is lehetőségem, egy 4órás állásból nem tudnánk kijönni a gyerekekkel együtt.
Persze a szülő adja meg az alapokat.. kb 3éves korig, addig amíg a gyerek inkább a belső biztonságot, mint a közösséget preferálja, így társas helyzetbe is csak mérsékelten kerül. Ovitól, iskolától kezdve pedig tényleg pár óra az, amit a dolgozó szülő a gyerekkel tölt, azt is jószerivel már otthon.
Én nem akarom másra hárítani a felelősséget, igenis nevelem, foglalkozom a gyerekeimmel, de én szenvedek attól, hogy ennyire keveset látom őket, és egész nap egy-két-több olyan pedagógus van vele, akit még csak nem is igazán ismerek..
Én nagyon sürgetőnek érzem a (kis)gyerekes anyák szerepének a munkavállalásban illetve a családban téma kivesézését társadalmi szinten, és valami változást kieszközölni, mert ezért tényleg egyre kevesebb értelme van gyereket vállalni.. :(
Nekem az sem mindegy, hol alszik a gyerek. Az egésznapos iskola, és a mostani- semmivel sem jobb- kötelező napközi után KETTŐ egész órát töltök a gyerekeimmel lefekvésig. A nevelés a család feladata??? Hogy, könyörgöm? A fiaimat a kortársaik nevelik, és egy pedagógus, aki jó esetben normális, és mondjuk lelkiismeretesen teszi a dolgát. Én látom este, gyorsan megetetem, és dugom az ágyba. Nagyon dühös vagyok az egész iskolásdi, "én majd mindent megmondok anyuka" hozzáállásra.
"..., amelyek olyan eredményesek voltak a fejlödésben, hogy manapság csak a fejlett államok jótékonykodása révén maradhat fenn némelyik, kvázi rezervátumként,..."
A legfejlettebb mai társadalmak is ilyenekből lettek, nem a Marsról pottyantak ide. A lassabbak rosszabbul jártak, ez igaz, de nem változtat azon, hogy az egész emberiség ilyen körülmények között töltött sokezer évet.
"... vagyis annak a társadalomnak a találmánya, amely az egész mai jóléti demokráciánk alapja volt."
A mai "jóléti" (kacc-kacc) demokráciáé (hümm-hümm), amiben nagyjából mindenki boldogtalan és stresszelt, ahogy magad is kifejtetted.
Az "egésznapos" (kb. 7 órás) és a félnapos bölcsi-ovi között időkülönbség legnagyobb részét a délutáni alvás teszi ki, amikor úgysem kell/lehet foglalkozni a gyerekkel, akárki is van mellette.
Írok neked :-) Tanulok, mint az őrült, mert a nev. tanácsadóba még hátszéllel is csak a téli szünetben jutunk be. Minden, amit írtál, az lehetséges, jómagam a mozgásterápiában vagyok benne, de minden segítséget elfogadok, mert a gyakorlatom még hiányzik, csak a motiváció, és a tanulás van meg. Itt vagyok amúgy: http://figyelemzavar.blogspot.com/ Tanulok, és próbálom segíteni a gyereket, meg keresgélni a lehetőségeket. Az a legjobb, hogy bár egy örökkévalóságnak tűnik, de néhány hetes ez az egész ügy. Az elsős bizonyítványa jól megfelelt lett.
Nevelési tanácsadóban voltatok már? Gyerekneurológián? Lehet, hogy nem alakult ki nála a jobb-bal dominancia? lehet, hogy egyszerre működik a két agyféltekéje és az információk ping-pongoznak köztük? Azokra jellemző ez a túlfáradás... ezek mind fejleszthetőek gyakorlatokkal. Nem lehet, hogy valamilyen disz-funkciózavara van? MOndjuk diszgráfiás (helyesírási nehzségek), vagy diszkalkuliás? Ezek is mind felmérhetőek lelkiismeretes tesztekkel. Lehet beszédértési és észlelési zavara van? Ez is... ezek mind olyan dolgok, maiket az ovónők és más gyerekekkel foglalkozó nem szakemberek nem nagyon tudnak megállapítani. Voltatok már a Tanulási részképességvizsgáló bizottság előtt? Ha ezek még nem voltak, és írsz nekem mailt, szivesen segítek.
Én úúúúútáltam az ovit. Csak egy évet jártam, azt is csak délelőtt, de rengeteget bőgtem. Szinte minden nap. Egyszer meséltem ezt egy óvónőnek, és ő azt mondta, hogy ez nagyon valószínű, hogy az óvónő hibája volt. Nem voltak barátaim, nem éreztem jól magam, és ezen nem is nagyon igyekeztek segíteni (már amennyire vissza tudok emlékezni...), sírtam, sírtam, megvárták, míg abbahagyom, vagy jól leszidtak. Olyan rossz emlék, hogy amikor a kisfiam ovis lett, görcsbe rándult gyomorral mentem a beszoktatásra, de aztán csodát láttam. Az óvónők, a dajka néni körbepuszilták, de jó hogy jöttél, gyerekek, nézzétek csak, új kisfiú jött hozzánk, XY-nak hívják, csigabiga a jele, nézd csak, milyen klassz autók vannak itt, van kedved a fiúkkal autósat játszani? - és az én fiam már ment is...és a beszoktatás alatt végig azt láttam, hogy ha valamelyik gyerek magányos, azt megszeretgetik, majd bevonják valamilyen játékba és hihetetlen, milyen barátságos légkört varázsolnak köréjük. A gyerekek szeretik egymást, olyannyira, hogy még ovin kívül is sokakkal összejárunk, örülnek egymás sikereinek (jajj, de szépet rajzoltál! Húúú, micsoda gólt rúgtál!) és ez szerintem nagyon sokban köszönhető az óvónőknek. Nem tudom, nálatok milyenek az óvónők, milyen az ovi maga, de nem lehet, hogy a gyerek az ovit utálja? (engem anno a szüleim nyugodtan rábízhattak a nagyszülőkre, szomszéd nénire, barátokra, semmi bajom nem volt, de bömböltem, ha az oviban akartak hagyni) Nem lehet, hogy nem szeparációs válság ez, csak eccerűen nem szeret _ott_ lenni?
"A gyerektársaságtól szakítani el nem lenne "barbárság"?"
Nem mondtam, hogy maradjon otthon a gyerek, ne menjen gyerektársaságba. Azt az enyémek se bírnák. De talán nem túl nagy kérés, hogy a gyerek ébren töltött idejének nagyját a családjával töltse, ne a tömegmegörzésben. Ideális megoldás: félnapos ovi.
"A hagyományos agrártársadalmakban"...
..., amelyek olyan eredményesek voltak a fejlödésben, hogy manapság csak a fejlett államok jótékonykodása révén maradhat fenn némelyik, kvázi rezervátumként,...
"a gyerekek egész nap sok kortárs közt tartózkodtak, ... amelyuk nő éppen ráér (legtöbbet a munkában leghamarabb elfáradók)."
"Ehhez az ősi szituációhoz képest az a XIX. századi polgári találmány"...
... vagyis annak a társadalomnak a találmánya, amely az egész mai jóléti demokráciánk alapja volt. Micsoda primitív, múló epizód, tényleg!
"sok testvér"
Mondd, ki az a bolond anya manapság, aki megszül négy-öt gyereket, ha csupán a következö két lehetséges alternatíva közül választhat: - elbíbelödik a gyerekek nevelésével, öröme van bennük, a gyerekeknek is benne, viszont minden médiából azt üvöltik felé, hogy ö ingyenélö, ostoba, mert még saját karrierje sincs, nyugdíj almás; - megszüli és szinte azonnal "leadja" a gyerekeket a megörzöbe, egész napra, majd hajtja a pénzt és a karriert, aztán egy szép nap elcsodálkozik azon a szép felnött fiatal emberkén, akivel már évek óta nincs közös élményanyag meg beszélnivaló, annyira különbözö utakon folyik az életük. A harmadik út: megszüli, felneveli, aztán a kedves férje otthagyja negyvenévesen egy (vagy két, három...) húszévesért, ugyanis a nök "emancipálódásával" sajnos egyenes arányban nött a férfiak felelötlensége is.
"A mi háromévesünk sokat van itthon valamelyikünkkel betegségekből kifolyólag, tavaly 50-50% volt az arány, és pár nap után már láthatóan hiányzik neki a többi gyerek meg unja az otthoni (nem kevés) játékot -- pedig nem is számít ott különösebben közösségi lénynek, az átlaggyereknél jobban kedveli a magányos játékot tárgyakkal."
Mint mondtam: egész nap a szülökkel, gyermektársaság nélkül, egyszerüen elképzelhetetlen egy bizonyos kortól, a félnapos ovi áldásos intézmény!
csak egyszemélyes kapcsolatban tud dolgozni, matematikából a logikai összefüggéseket nehezen érti, helyesírása is elég gyenge. Minden eltereli a figyelmét, és mindig, minden percben rettenetesen fáradt. Emellett viszont (még) szorgalmas, és persze elég intelligens ahhoz, hogy felmérje, a többiekhez képest ő gyenge, így hát el is könyvelte magát ostobának. Ehhez már kapcsolódott a "csúnya vagyok" érzés is, és persze ettől folyton stresszel a közösségben. Nem közeledik a gyerekekhez, aztán búsul, hogy kitaszított. Pedig nem az. A gyerekek érzik, hogy más, mint ők. Emellett persze kérdezd nyugodtan a hatodikos tananyagról, amit a bátyja mellett hallás után megtanul. Jelenleg úgy tűnik, a dominanciái zavartak, szóval valami ott akadt el. Ez a legrosszabb varia, mert már csontosodott a kézben- lábban, de túlfárasztja az agyat. SEMMI konkrét infot nem kaptam eddig. Csak olyanokat, hogy furcsa, hogy szétszórt, hogy rendetlen. Most, idén jött először konkrétan (iskolát váltottam, mert az előzőben rendszeresen megalázták és szekírozták), hogy akkor figyelemzavar, és ide meg ide menjek el vele. Szóval nagyon kell figyelni, mert sokszor a pedagógus is tudatlan, vagy nem úgy közli, amit lát, hogy ezt felfogjuk rendesen, csak egy nagy kuszaság van.
"Szerintem barbárság a gyereket 8-9 órára elszakítani a családjától egy olyan társadalom-gazdaság propagálásával, amely erre épül.."
Jesszus. A gyerektársaságtól szakítani el nem lenne "barbárság"? A hagyományos agrártársadalmakban a gyerekek egész nap sok kortárs közt tartózkodtak, és több felnőtt vigyázott rájuk (már amikor vigyázott, mai szemmel sokat voltak felügyelet nélkül), és jellemzően nem a szüleik, mert a legmunkabíróbb generációnak bizony akkor is sokat kellett dolgozni, hanem leginkább az öreg nők és serdülő lányok.
A törzsi népcsoportokról készült fotókon meg filmeken ma is ez a leggyakoribb helyzet, hogy a falu összes nője nagy körben ül és dolgozik, gabonát őröl, főz, sző, stb., stb., és csak a csecsemők vannak közben az anyjukra kötve, az összes többi gyerek körülöttük játszik; időnként kicsit foglakozik velük, amelyuk nő éppen ráér (legtöbbet a munkában leghamarabb elfáradók). Ehhez az ősi szituációhoz képest az a XIX. századi polgári találmány, hogy az egész napot töltse a gyerek otthon az anyjával és testvéreivel (eredetileg jó sok testvérrel!), a múló epizód. Szóval a bölcsőde-óvoda egyáltalán nem akkora erőszak az emberi természeten.
A mi háromévesünk sokat van itthon valamelyikünkkel betegségekből kifolyólag, tavaly 50-50% volt az arány, és pár nap után már láthatóan hiányzik neki a többi gyerek meg unja az otthoni (nem kevés) játékot -- pedig nem is számít ott különösebben közösségi lénynek, az átlaggyereknél jobban kedveli a magányos játékot tárgyakkal.
Mivel mi túl vagyunk mindazon, amiről írtál, csak azt mondhatom, mint az előttem szólók, megfűszerezve azzal, hogy az éretlen idegrendszer mindig jár viselkedési, majd önértékelési problémával, légy inkább túlbuzgó, semmint felületes. Az én gyerekem furcsaságából mára tanulási és beilleszkedési zavar lett. A szívem megszakad érte, annyira magányos és boldogtalan, pedig a jelek aprók voltak. A környezet (család, stb) meg csitított: jaj, nincs ott semmi, csak furcsa a gyerek. Majd olyan lesz ő is, mint a többiek. Hát nem lett olyan. Hiába intelligens, értelmes, ebből senki nem lát semmit a legszűkebb családján kívül.
Én is azt érzem, hogy ennek más lehet is lehet a hátterében. Mindenképp megnézném a gyerek fejlődési naplóját és megbeszélném az óvónőkkel mit csinál a gyerek, mennyire kapcsolódik be a foglalkozásokba, játékokba, mennyire lehet valami iránt az érdeklődését felkelteni, hogyan tud beilleszkedni, milyen kapcsolatrendszere van a csoporton belül. Szerintem a gyereknek nem jár a fejében a szülő egész nap, csak ha elfárad, fáj valamije, igazságtalanság éri....
"Ez a "majd rendbejön" felfogás nem más, mint hogy homokba dugjuk a fejünket. (Aztán ált. iskola 3. osztályában kiborul egyszerre a bili...)"
Bizony, mert addigra (sőt, már sokkal előbb) a többi gyerek is elkönyveli, hogy csodabogárral állnak szemben, és jön a csúfolás meg a kirekesztés, önértékelési zavar, és egyre halmozódnak meg nőnek a problémák!
Jobban egyet értünk, mint gondolnád. Ez a lényeg, hogy figyeljétek, nézzétek, szólj az óvónőnek (már ha alkalmas az együttműködésre), és amint van valami, lépjetek. Segíteni kell, nem a csodát várni- pontosan ezt gondolom. Az anyja vagy, tehát bíznod kell a megérzéseidben.
" Például lehet, hogy trauma érte, és ezért kötődik, vagy érdemes figyelni, hogy mozgás, és egyéb fejlődése hogyan alakul, ugyanis az idegrendszeri fejlődés esetleges lassúbb üteme okozhat bizonytalanságot a gyereknél."
Pontosan. Ezt mondom én is.
"Még megerősödhet a személyisége. Ahogy a te kislányod is erősödhet, és akkor majd szépen leválik. Addig pedig hadd legyen minél többet veled."
Ezzel viszont egyáltalán nem értek egyet. Hogy mi miatt fél annyira elválni, annakutána kell nézni. Ha fizikai okok vannak a háttérben, azt fejleszteni kell. Ha lelki, akkor pedig azt kell szépen kikezelni. Ez a "majd rendbejön" felfogás nem más, mint hogy homokba dugjuk a fejünket. (Aztán ált. iskola 3. osztályában kiborul egyszerre a bili...)
Nem a kötődéssel van baj, hanem azzal, hogy 5 éves korára nem képes időlegesen sem elválni. Nem érzed a különbséget? Még a legkötődőbb nevelés mellett is (3 évig igény szerinti szoptatás, állandóan háton hordozás, együttalvás és tsai) képes a gyerek ennyi idős korára arra, hogy felfogja: időszakosan el kell válnia az anyjától. Lehet nyafogni reggelente, hogy nem akarok ovodába menni, lehet bőgve elválni egy párszor, de ezt egész nap folytatni? Nem ez már nem normális. Emögött biztosan van valami, amit ki kéne bogozni.
(Egyébként NEM azt mondtam, hogy a gyerek nem normális, hanem a viselkedése ebben a kérdésben. A gyerekcihológia egyébként csupa-csupa ilyen normális gyerekekkel van tele, akiknek van valami problémája.)
Bocsánat, hogy mint új fórumozó, belekotyogok, de nálam is húsba vág. Vannak esetek, mikor a kisgyerek átlagon fölül ragaszkodik az anyához. Például lehet, hogy trauma érte, és ezért kötődik, vagy érdemes figyelni, hogy mozgás, és egyéb fejlődése hogyan alakul, ugyanis az idegrendszeri fejlődés esetleges lassúbb üteme okozhat bizonytalanságot a gyereknél. A kisfiam tanulási zavaros, nyolc éves, és úgy tűnik, az egyetlen biztos pont vagyok az életében. Ebben az esetben teljesen elfogadom, hogy annyira anyás. Még megerősödhet a személyisége. Ahogy a te kislányod is erősödhet, és akkor majd szépen leválik. Addig pedig hadd legyen minél többet veled. Ha sokat sír, akkor biztos nem a szokásos ovis manipulációról van szó, mikor a gyerek sír, aztán anya kifordul az ajtón, akkor megy játszani.
Nem hiszem, hogy egy gyermek kötödése az anyjához "beteges"-nek nevezhetö ebben a korban. Teljesen normális és kívánatos, ha egy ötéves gyermeknek a saját családja, annak jelenléte, annak értékei számítanak.
Más lenne, ha egy 16 éves fiatalról lenne szó. Annál tényleg életkori sajátosság, hogy leszakad a családról, és saját útjaira lép (amelyek nem lesznek negatívak, ha addig elég idöt tölthetett a családjában ahhoz, hogy stabil értékrendet vegyen át, és nem a kortársai idióta ötleteit tartja nonpluszultrának).
Erre így önmagában nem nagyon tudok mit mondani. Még nem találkoztam olyan gyerekkel, aki 5 éves korára sem szokta meg az ovit és az elválást az anyjától. Olyannal igen, aki nem szeret ovodába járni... de az, hogy naphosszat sírdogál és utánad, az már nem normális ebben a korban. Mert - ha jól értelmezem - nem most kezdte az ovodát idén igaz? (Erre utal, hogy "különösen, hogy most új év kezdődött"). Vagy idén új ovodába került? Na de akkor is most már október második fele van...
Én mindenképpen felkeresnék a gyerekkel együtt egy gyerekpszichológust, aki kibogozza, hogy mi áll ennek a már -már beteges kötődésnek a hátterében. Valami félelem? Ennek utána kell járni, mert aztán jön az iskola, és ott ujra más közösséget kell megszoknia.
Bocs, de MUSZÁJ egész nap oviban lennie? Nem lenne megoldható, hogy legalább fél napot otthon legyen vele valaki - jó esetben Te, vagy a férjed, vagy a Nagyi, vagy valaki, akit szeret és akiben bízik?
Szerintem barbárság a gyereket 8-9 órára elszakítani a családjától egy olyan társadalom-gazdaság propagálásával, amely erre épül....(vagyis a nök eröszakos dolgoztatásáról már nem is lehetne rosszabb véleményem).... nagyon sajnálom az összes kisgyereket, aki ezt rosszul türi. És sokan rosszul türik, legfeljebb nem mindenki mutatja ki. Itt jegyzem meg: melletted szól szerintem, hogy a gyereked MER SÍRNI, tahát nem retteg attól, hogy Te majd jól lebarmolod.... biztos szeret Téged, bízik Benned, ez jó. Ne hagyd cserben, ha csak teheted! (És tudom, hogy egy minimálbérböl nem lehet megélni, még kettöböl is majdnem lehetetlen, és azt is tudom, hogy ezért a legtöbb ember nem is 8, hanem 12 órákat dolgozik, meg hétvégente is.... elég szégyen.)
Nem tudom, hogy "szoktathatnád be". Ugyanis nem hiszem, hogy a gyerekeket kéne "megreformálni", és "rászoktatni", hogy ellenállás nélkül hagyja magát kiakolbólítani a családjából, és elfogadni a tömegmegörzést. Hanem azt hiszem és vallom, hogy a társadalmat kéne már végre gatyába rázni.
(Ha a polidiliben lennénk, még azt is kifejteném, miért alkalmatlan szerintem minden mai politikus erre, pártállástól függetlenül.... de nem ott vagyunk.)
Sziasztok,Bea vagyok és van egy 5 éves leánykám. Van nekem egy problémám és nagyon remélem hogy tudtok nekem segitni,mert látom sok szülő van itt aki már túl van a gyermeke ovis időszakán. Namármost ,nekem az a gondom hogy a lányom nagyon nehezen szokja az ovit,főleg az ottmaradást.Nagyon nehezére esik az elválás.Valami őrületes amennyire nagyon ragaszkodik hozzám.Most hogy egy új év kezdődött,talán még rosszabb mint tavaly volt.... Van tanácsotok hogy mit tehetnék? Az hogy rövid búcsú,nem müködik,mert egész nap problémás ,nem csak reggel.S folyton azt mondja az ovónéninek hogy azért sirdogál ,mert én hiányzom neki.....Mit tegyek?
Nem, nem fognak. Legfeljebb beszélgetnek majd vele, hogy mit hallottak, mik nem történnek abban a kollégiumban, mire ő ártatlan szemekkel közli, hogy igen, sajnos ő is észrevette, hogy vannak ilyenek, de hogy ő.....???? Soha! Szülők elhiszik, megnyugszanak, pont.
Korábban említették a névtelen levelet. Szerintem is az a jó ötlet.
Ne haragudjatok, hogy ismeretlenül beleszólok a dologba, de olvastam, a problémádat és talán tudnék ötletet adni.. Nem tudom, hogy mennyire vagy jóban a fiú szüleivel, de ha szoktatok csak úgy spontán beszélgetni, akkor szerintem próbáld ilyen témára terelni a beszélgetést, hogy téged is aggaszt, hogy ha a lányod olyan társaságba kerülne, akkor elcsábulna-e, illetve hogy akkor mit tennél.. szóval úgy mintha a saját belső kétségeidről beszélnél, mint kamaszokkal járó lehetséges probléma felmerülésének esélyéről.. "annyi ilyet hallani", meg "remélem sikerült megértetnem a lányommal, hogy milyen veszélyei vannak ennek"..
Ez igaz nagyon is. Az ilyen őszinte lánykák adnak lehetőséget annak, hogy mások szülei idejében közbelépjenek, de én ezt a "nem avatkozom be a magánügyeikbe" elvet valahogy nem tudom értékelni. Van amikor ez mélyen igaz, de az ilyen esetekben NEM. (v.ö. "vétkesek közt cinkos aki néma".)
