Időközben nálunk megtaláltam a kistestű bűnösök mellé a nagytestű bűnöst is, aki elénk szokott... Elbeszélgettem vele, és azóta nincs szar előttünk. Cserébe viszont, bár puruttyán néz ki, de megnövesztettük a szúróskalászos füvet a ház előtt, szerintem az is visszatartja a gazdákat a szaratástól.
felhozom a topikot, mert sose volt ennél aktuálisabb
most pl. a kánikula miatt még kevésbbé képesek az elkövetők maguk után takarítani, és nem lehet arra számítani hogy majd az eső eltakarítja, mert nincs olyan sűrűn eső, csak bűzlik a nagy melegben
Mi mostanában visszavisszük "kulanéninek" a háza elé a kutyaszart, ha megint a házunk elé sikeredik valamelyik ebnek... Tudjuk, ki az öreglány. Csak a hígfossal vagyunk gondban... Igen, minden kutyással, aki otthagyja, megetetni.
Nagy kutyás vagyok. Éppen ezért MARHÁRA UTÁLOM azokat a "gazdikat", akik otthagyják a kutyaszart. Pesten az ötödik kerületben laktam egy évig, minden reggel hányingerrel jártam munkába. Mindent elborított a kutyaszarszag, ráadásul még nézegetni is kellett a halmokat, mert különben hogy tér ki nekik az ember. De az se segített, ha kitértem, mert pont elég volt szétkenve is, a cipömön mindig maradt valami, vagyis munkahelyre érve irány a klotyó, wc-papírral kutyaszart tisztogatni cipötalpról, ha nem akartam egész nap élvezni a "bukéját". Száz szónak is egy a vége: megetetni a gazdival, aki otthagyja!!!
(Nem, nem nehéz felszedni! A zacskóval estélyi ruhában is kivitelezhetö, nem lesz koszos-büdös az ember, a kéz se! És most már kapható olyan zacskó-tok, amit egyszerüen a pórázra lehet akasztani, így az a duma se áll, hogy "jaj, otthon felejtettem a zacskót", mert az egész egyszerüen mindig a pórázon kell hogy lógjon.)
Nos, leírnám a kutyaszarszedés (bocsánat, barna...) "előnyeit". Remek fogyókúra: eltakarításkor egy-két róka, utána fél napig étvágytalanság... A hét közepére megint elénk termett egy tehénlepény nagyságú tekercs. Sajnos megvártam, míg felenged a fagy, így már csak olvadó hólével, lágyfosként tudtam belapátolni egy zacskóba. Iszonyat volt az állaga és a szaga is, és persze meg is néztem, mit ehetett a kutya előtte, megrázó. Ekkor tört rám a kényszer, hogy kidobjam a taccsot. Kétszer gyűrtem le az ingert, aztán inkább felhagytam a takarításssal. A csorgós zacsival nem nagyon tudtam gyorsan mit tenni (menekülőre kelett fognom, mert féltettem bringa előtt a gyomromban dolgozó reggelimet), így két napig lógott az előttünk levő bokron. Sokan rácsodálkoznak az arra haladók, pont a fára tűzött, kutyakaki címsort viselő kiáltványunk mellett himbálózik a cucc. Asszem, most megint elhalaszthatom az ebédem pár órával. Eldöntöttük, az első gazdit, akit rajtakapunk, csúnyán feljelentjük. Én mondjuk előtte kitépéném a karját és a seggébe szúrnám, meg egyebek, de ez távol áll a királylányos image-emtől.
2009. karácsonya táján minden magyar emberhez elérkezett a változás szele! A gleccserek, jégmezők olvadása már nem színes dokumentumfilm többé. Emlékezünk az egész napos hóviharra, a mínusz 18 fokra. Majd a négy nappal későbbi plussz 20 fokos nyárelőre.
Ideje felismernünk, hogy a közös jövőnkért itt kell tenni a mában, most. A környezettudatosságot nem lehet levenni a polcról, betenni a kosárba és kifizetni. Azt magunkban kell kialakítani!
Most nem szólunk a madarakról, az erdőkről, a kipufogó gázokról, az elpocsékolt energiafelhasználásunkról, a csomagolóanyagokról, a kommunális hulladékainkról, a felesleges vásárlásainkról.
Most a kutyákról szólunk! Több tízezrük él menhelyeken, ketrecben, a szerencsésebbje némi jó szóval, némi törődéssel. Több ezrük él utcákon, az éhhalál küszöbén, autók, kamionok, vonatok között állandó életveszélyben. Több tízezren élnek láncon, udvari portákon, elhanyagolva, élelem, orvosi ellátás, szeretet szűkében. Rettegésben, félelemben, bizonytalanságban, agresszivitásban, vagy teljes közönyben, méltatlan szerepben.
Ma elérkezett az idő, hogy észrevegyük, erről nem mások tehetnek, hanem mi magunk. Itt az ideje, hogy ma, gondolkodást váltsunk. Képesek legyünk egymással beszélni és megvizsgálni, én mit tehetek értük.
Be kell látnunk, hogy a kutyák tenyésztése tanulmányokat, pénzt, időt, szelektálást és minőségi követelményeket igényel. Meg kell értsük, hogy ők érző lények, akik ki vannak szolgáltatva nekünk embereknek. Mi hoztuk létre őket, nekünk is kell értük felelősséget vállalni.
Itt az ideje, hogy elfogadjuk a problémát és kitaláljunk különböző megoldásokat. A törvények, rendeletek és szabályok csupán időt húznak és altatnak. Eljött az idő, hogy felébredjünk mély álmunkból és megoldásokat keressünk, tettekkel! Ideje, hogy megvizsgáljuk mivel tudunk tenni itt a mában, hogy a sok problémára megoldások szülessenek.
Néhány maroknyi csapat igyekszik erőn felül tenni a kutyákért. Mentik őket, élelemhez, gyógyuláshoz és otthonhoz juttatni őket. Mind emellett szükség lenne tájékoztatásra, megelőzésre, és mindenek előtt gondolkodásmód váltásra. Ideje, hogy valami picit tegyünk értük is, csatlakozzunk hozzájuk. Éppen annyira ami nem erőn felüli, hanem ami jól esik. Nem várhatjuk egymástól, hogy megszakadjon, de jólesően adhatunk bele egy apró dolgot, hogy megszülethessenek a megoldások!
Van, akinek pénze van. Van, akinek ideje. Van, akinek szállítóeszköze, valaki jól tud kommunikálni, valaki ért a számítógéphez, valaki az internetet bújja, valaki szívesen ápol, valaki szívesen gyógyít, sétáltat, nevel. Valaki csak a másik emberhez szól, de a lényeg, hogy tehetünk valamit értük. El kell jutni az állatvédelemmel minden emberhez, hogy megelőzzük a felesleges szaporulatokat, a kóborlást, az utcára dobást, a kutyák ezreinek felesleges létét és halálát.
Szükségünk van nevelőkre, akik a gyerekeknek mutatják a jövő kutyatartásának elveit. Türelmes emberekre akik elmagyarázzák a chipeztetés és az ivartalanítás jelentőségét. Tettre kész emberekre, akik elhárítják a bajt, akik kimentik a rászoruló kutyát a legsanyarúbb körülményből, legnagyobb veszélyből. Szükségünk van egymásra, hogy meghalljuk egymás gondolatait. Még az is segítség, hogy meghallgatjuk az állatvédőket. Kezdetnek elég nézni és hagyni őket ahogyan teszik a dolgukat. Majd meglátva tettük jelentőségét, elismerve munkájukat, jó ha magunkénak érezzük már nézeteiket. A többi jön magától. Lassan megszületnek a cselekedetek, a tettek, a megoldások. Mi emberek, tudunk tenni a kutyákért, jobb sorsukért, európai körülményeikért!
Itt az ideje, hogy változzon a gondolkodásmódunk! A kutyákért, a környezetünkért, az emberiségért és egy új földért!
Én is pont ezen gondolkodtam, és be is akartam írni az imént. Nem attól hagyják ott a házunk előtt a maradványokat a kutyások, mert én kutyaszarnak hívom a végterméket. Van már egyébként jelöltünk, két nagy németjuhászt hív vissza mindig erőszakosan egy csaj, mikor meglát minket, hogy a ház előtt dolgozunk, vagy éppen hazaérünk. Pedig barátságos jószágok, farokcsóválva jönnek minket szimatolni. És ismerősen kerülgetik a fáinkat... De legalább már azóta a nagyobb barnák megszűntek, most kis- és közepes testalkatú kutyusok láb- és fekálianyomait találjuk.
nehogymar harcolni kelljen a legalapvetobb dolgokert csak azert,mert az embertarsaink neveletlenek? Igenis szidom,igenis elkuldom a francba es nem fogok irasbeli kervenyt benyujtani,hogy ne kelljen a gyerekemet naponta 5x kimosnom mas kutyajanak a vegtermekebol.
Elvileg igazad van a lakásban tartott kutyával kapcsolatban. Azonban a gyakorlat kicsit nagyon más. Ugyanis rengeteg kidobott, menhelyi és sintértelepi kutya van. Ha valahova, hát oda nem való kutya. Igaz, az sem a te portád előtt végzi a dolgát. De akkor nem az állatszeretet, az állat szempontja a fontos, hanem csakis a tiéd.
Én sem akartam lakásba kutyát, de befogadtunk kóbor ebet, mentettem sintértelepről. És belvárosi lakásban élünk. Nem hobbiból, hanem szánalomból és szeretetből vettük magunkhoz. Vallom, hogy kutya mindenhova való, ahol ember van -- és nem csak a kert, a ház tartozéka.
Amíg más után takarítasz, egy pillanat műve, hogy előtte lefotózd. Egyébként mindenkinek arra van ideje, amire szán és amit fontosnak tart. Igaz, könnyebb bosszankodni és szidni mást, mint venni a fáradságot és kiharcolni azt, ami szükséges.
Az tény, hogy ahova egyszer egy kutya odavizelt, azt a tárgyat (kerítést, oszlopot stb.) a többi kutya simán "üzenőfalnak" veszi. Erre egyetlen "gyógyszer" van, ha az aktuális "üzenőfalat" leöntöd pl méregerős hypoval. (Erre jön majd a megbotránkozás, hogy szennyezem a környezetet stb. Csak közlöm, a lépcsőházat, melyben lakunk, én takarítom, és nagyon nem jól veszi ki magát, ha a lakók azzal fogadnak, hogy még mindig ott a kutyakhmmm...., pedig minden nap felmosom, és akármelyik sétáló eb elmegy a ház előtt, naná, hogy ott, miliméterre azon a ponton emeli fel a lábát, mert érzi a szagot) Az is tény, hogy szerencsétlen állat egész nap otthon van, mikor "anyuci" hazaér, és utána rohanás az oviba a gyerekért. Hát hol máshol végezze el a dolgát, ha egyszer a lakásban tiltva van? Szerencsére a lány már nem jár óvodába, iskolás lett, az idén. Azóta hála istennek, nem is kellett emiatt cipőt pucolnom.
Nekem sose volt panelba kutyám - persze gyerekfejjel szerettem volna - és nem is lesz... Kinnt a kertünkben a nagyszüleimél, ott lehetett kutyánk. Ő egy helyre intézte a dolgát, a kert egy sarkába... (Ebből arra következtetek, hogy az "óvodás" kutya is hasonló módon azt a helyet szokta meg, ahova kikötik minden délután.)
