Súlyos, de szerencsére nem életveszélyes sérüléseket szenvedett egy nő (tegnap) délután Szegeden egy ejtőernyős ugrás közben – közölte Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Ez igazán sajnálatos. Persze egy ilyen szűkszavú hír csak arra jó, hogy a sok laikus olvasó szörnyülködhessen, mert fogalmuk sincs az ernyőzés lényegéről, meg arról, hogy miért is csinálják sokan...
Bagóért??? Ugyan már, milyen anyagra gondolsz, ami bagóért van manapság, és nem megy szét egy év alatt az UV-től, a savas esőktől és a szélviharoktól? Az ernyőkupolák eddig átlagban 1 évet kibírtak (a pár száz ugrás, majd a kiselejtezés után!), folyamatosan kint hagyva. Na persze télire leszedtük mindig. Még ez a legolcsóbb megoldás, különben is sajnálnánk valamilyen más, kevésbé praktikus célra használni, mint hogy a siklóernyősök ebédeljenek vagy elméletezzenek alatta, vagy a családtagjaik és az utánpótlás onnan figyelhesse a napközbeni repülésüket. Sajnos, a kiselejtezett RS-4-esek és mentőernyők felszívódtak, de sejthető, hogy sokaknál hevernek a tárzsákban, különféle, az egykori tárolási előírásoknak nem igazán megfelelő helyeken. Aki úgy gondolja, hogy szívesen támogatja a kifejlődésben lévő legjobb hazai kezdőoktató terepet egy-egy körkupolával, pl. az említett cserealapon, ugyanúgy megérdemli, hogy egykoron majd márványtáblára kerüljön a neve a starthelyre vezető úton mellett, mint azoké, akik már eddig is segítették valamivel. Pl. ezeket a táblákat (amiken ugyan ejtőernyő szerepel siklóernyő helyett, de ez nem zavar minket, már csak azért sem, mert szeretnénk majd ugrásokat is szervezni itt, helyből felszállással), ajándékba küldte egy dekorral foglalkozó szimpatizáns...
az ejtőernyőanyag szerintem az egyik legrosszabb napernyő... hírhedtem rosszul tűri az eje anyag a napot. Miért nem varrattok inkább ejtőernyő alakú napernyőt rendes anyagból, bagóért.
Mi pedig itt a Fedémesi Siklóernyős Oktatóparkban vevők lennénk (ha nem túl drágán adja valaki) komplett kiselejtezett (de még egy ideig az időjárást elviselő) körkupolás ernyőre, mint amilyen pl, a jó öreg RS-4-es volt, vagy a Be-8-as, Sz-73-as, stb. Napernyőnek kellene, mert a képen látható már az utolsó a néhány éve beszerzett készletből, és hamarosan szétmegy, aztán nem lesz hová menekülnünk ebédszünetet tartani a kopasz dombon a nyári rekkenőben. Mellesleg jól jönne még néhány, katonáéktól leselejtezett "járműfelépítmény" is, ami a képen van, irodának, oktató- és vizsga-író helynek, raktárnak, műhelynek, téli melegedőnek, konyhának, és ügyeleti szállásnak. Ha ilyet tudtok, szólhatnátok! Szolid áron persze, vagy tandíjmentes siklóernyős képzésért és "A"-vizsgáztatásért cserébe! Köszi!
Szia! Próbáld felhívni a 0630-5044056-ot, és ha sikerül, beszélj a siklóernyősök kedvenc javítómesterével, NZ--vel! Nála gyakran akad leselejtezett, vagy csak használatból valamely okból kivont siklóernyő, hátha ad néhány négyzetméternyi anyagot!
Már tőlem is kértél anyagot. Nem véletlenül nem adtam.
Ugye nem gondolod komolyan azért, hogy rakétával lőhess az ejtőernyősökre még tőlük is kérsz alapanyagot.
Esetleg próbáld fordítva, először lőj, és ha jól célzol lesz anyag is :)
(-e két sor után csodálkoznék ha adnának)
Komolyabbra fordítva, még mindig nem voltam az ernyős ismerősnél, ha megyek és lesz neki akkor hozok neked.
Attól, függ, hogy mit akarsz... ejtőernyős akarsz lenni, érdekel ez a sport és inkább a szabadesés vonz akkor AFF, ha csak ugrani akarsz hébehóba és inkább az ejtőernyő alatt lógás vonz akkor bekötött. Ha meg csak ki akarod próbálni a dolgot és nem vagy biztps benne, hogy hosszabb távon is érdekel ez a sport akkor tandem.
A link beírása valamiért nem sikeredett. Nézd meg ezt: www.paramania.hu Nem hinném, hogy vén vagy hozzá, ha nem múltál el 99 éves. A nyáron járt nálunk egy 70 éves "Ifjú Titán", aki két éve kezdett repülni ernyővel, vizsga után repült már néhány nagyterepen is, csak a hátimotoros továbbképzése előtt jött hozzánk a startrutinját csiszolni egy kicsit. 50-65 év közötti növendékem volt jó néhány, akik zöme ma már az "Öregfiúk Baráti Körének" tagja, és rendszerint együtt mennek külföldre nagyokat repülni. Én meg a legvénebb hazai oktató vagyok a 60 évemmel, akinek még érvényes a képesítése...
Bocs', hogy közbeszólok, de a siklóernyőzésben, eltérően az ejtőernyőzéstől, a kezdőképzés optimális időszaka a későősz-tél-egészenkoratavasz időszak, mert ekkor zavarják a legkevésbé a termikleválások által okozott talajmenti turbulenciák a növendékek egyenletes lesiklási gyakorlatait! Nálunk pl. szívesen látunk bármelyik hétvégén, vagy akár hét közben is ingyenes próbanapra. Még csak a saját felszerelésedet se kell koptatnod, mert adunk.
Kérdés: jól megnézted, hogy mit vettél? Nem egy haladóknak való, régi típusú és veszélyes versenyernyőt sózott rád valaki olcsón? Mostanában ez többekkel előfordult. Előbb egy tanfolyam a célszerű, lehetőleg nem a saját ernyőddel, mert mire JÓL megtanulod az alapokat, addigra az ernyőd lehet, hogy félig elkopik. A képzés végére pedig képben leszel, hogy mi való Neked. További részletek és útmutatás az óvatosságra itt!
A minap szert tettem 1 siklóernyőre :-))) Csak azon gondolkodom, nem vagyok -e vén ehhez a sporthoz . Hát ez lehet, hogy már csak tavasszal derül ki ? Addig gyűjtöm a tapasztalatokat , nézegetem az oktatófilmet és tanulom az alapokat. Üdv HARD K.
Hiába volt néhány évtizedig szinte második otthonom a gödöllői reptér, úgy egy évtizede a kelleténél távolabb kerültem az ejtőernyőzéstől, és lemaradóban vagyok az új dolgokról, mert minden időmet a hazai legjobb siklóernyős oktatópark beindítására és fejlesztésére fordítom...
"A hét végén szombaton és vasárnap tartunk üzemet. A szombati első gépre még 3 szabad helyünk van. Az első gépet mindkét nap 9.30 kor indítjuk. a következő héten 06.26 12.00 tól tartunk üzemet 06.27 XI. Jamaica kupa . Várunk még csapatokat, ha jönnél telefonon: 20-3999551 vagy emailen : jamaica@enternet.hu jelentkezhetsz. A versenyről bövebb infók. http://www.mi-8boogie.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=61&Itemid=1 Megfelelő létszám esetén a normál üzem is megy a versenygépekkel felváltva. 06.28 án normál üzemnap 06.29 vasárnap 12.00 ig tartunk üzemet, amennyiben a vitorlázó nemzeti bajnokság repülései megkezdödnek. 07.05-06 napokon is lesz üzem. Ezekről az üzemnapokról késöbb írunk információkat. Várunk minden üzemnapon. www.mi-8boogie.hu Jami"
2008.06.19.-én napfelkeltekor odaszúrják a Srácok a gázt. A repülőgépben már nem lehet aludni, mert napfelkeltéig az összes hely elkelt. Ez persze nem jelenti azt, hogy még nem lehet odaférni az első géphez!:-)
A legtöbb ugrás napjára történő beérkezés és felszerelések ellenőrzése 2008.06.18.-án 17.00 órától. - 23.00 óráig. A felszerelések ellenőrzésénél nagy segítség lenne az www.ejtoernyosfesztival.hu weboldalon történő regisztráció, amely egyben a 11 naposra tervezett fesztivalra történő regisztráció is egyben!!!
A manifest kérése, hogy az ugrójegyeket ne egyesével akarjátok megvenni!!! A fel nem használt ugrójegyeket a fesztivál végéig visszaválthatók. Az sem lenne hátrány ha nem mindenki "nagy" pénzzel akarna fizetni! A fesztivál regisztrációs díja : 1.000 Ft. A Kaposdz regisztrációs dija: 2.000 Ft. ( aki még nem regisztrált és ez 2008.-as évre vonatkozik, amely december 31.ig érvényes ) A leghosszabbnapra az ugrójegy: 1.500 Ft. A Balaton átrepülésre az ugrójegy: 16.000 Ft. Az egyéb ugrások költségét a www.kaposdz.hu weboldalon megtalálod. A szállás költségét szintén.
A 2008.06.19.-én a rendezvény napján érkezők felszereléseinek ellenőrzése a szolgálat leterheltségétől és a szolgálatot ellátók ugrókedvétől függően!!:-)
Ugrókönyv Érvényes egészségügyi okmány Főernyő törzskönyv Tartalékernyő kártya Tok biztosítás kártyája Kitöltött hajtogatólap, melyen kérem kitölteni: a tok-hevedzet típusa, évjárata, szám tartalékernyő típusa, évjárata, száma biztosító készülék típusa, évjárata, száma, utolsó bevizsgálás időpontja.
A harmad osztályú bemutató engedélyek megszerzése, több sporttársunknak sikerült, ezért külön köszönet Tóth Totya Jánosnak!!
A felszerelések tekintetében: -Leplombált tartalékernyő -Zsinórvágó Más ugróterületek által leellenőrzött és jóváhagyott felszerelések is ellenőrzésre kerülnek így az ott jóváhagyott felszerelés nem jelent hivatkozási alapot.
Megkérek mindenkit, hogy tudásszintjének megfelelően hajtsa végre az ugrás során részére vagy önmaga által meghatározott feladatot. A rendezvény során a minimum nyitási magasság 800 méter.
A leszálló terület zónákra lesz osztva: Gyors kupolák, Normál kupolák Célbaernyők illetve tanuló ernyők illetve tanuló státuszban lévő ejtőernyősök
Megkérek mindenkit, hogy a zónán kívüli földetérésre lehetőleg egymás zavarása nélkül történjenek. A kupolákkal történő ereszkedés földet érési területtől távol történjen és széliránytól illetve dobási iránytól függően a bal vagy jobb iskola kör felépítése, de ez az eligazítás során külön kitérünk. A regisztrálás során kérek mindenkit, utólag adja TB kártyájának számát illetve aki rendelkezik extrém sportbiztosítással, akkor kötvényszámot illetve egy értesítési címet telefonos elérhetőséggel, személlyel.
A ejtőernyős ugrások az végrehajtása során az az érvényben lévő jogszabályok illetve az ejtőernyős üzemek szabályai a mértékadóak. Aki önmagára vagy más ejtőernyősre vonatkozóan veszélyesen tevékenykedik azt a szolgálat döntése alapján akár a rendezvényről történő kizárását is elérheti! Sajnálnám, ha ilyen eszközökhöz kellene folyamodnunk.
A legfontosabb, hogy rendezvény baleset mentesen érjen véget. Tavaly ezer ugrást hajtottunk végre baleset mentesen és ebből ebben az évben sem szeretnénk engedni.
A Balaton átrepülésre a mentőmellény kötelező, a szervezők csak korlátozott számban tudnak mentőmellényt biztosítani. A mentőmellényt a ruházat alatt kell viselni, a kezelő szervek miatt. Javasolnám, hogy mindenki vigyen magával mobiltelefont!!! Továbbá javasolnám, hogy mindenki vigyen magával tárolózsákot, bár ezek a visszaszállításért felelős gépjárművekben is elhelyezhetők, de közel sem biztos az, hogy azzal a gk.-val fogsz visszautazni, amelyben a tárolózsákodat elhelyezted, ezért lenne célszerű, ha mindenki magánál tartaná.
Ezen levelemben nem térhettem ki mindenre!:-) a nyitottan maradt kérdések tekintetében kérem, hogy hívjatok. Amennyiben nem venném fel a telefont, úgy kérek mindenkit, hogy addig próbálkozzon, amíg ez nem sikerül, mert a visszahívás - nálam - nem feltétlenül anyagi kérdés!!!:-)
Szép napot, kék eget és jó ugrást!!!!
Jászai Béla szervező ( egyik ) 20-922-8283 --~--~---------~--~----~------------~-------~--~----~ Eje.hu levelezőlistája
A MH VI. Nagy László Siklóernyős Emlékverseny kiírása
A verseny célja: Emléket állítani a Mi-24 harcihelikopterrel katasztrófát szenvedett kollégánknak.
Rendező: MH 54 Veszprém Légtérellenőrző Ezred,Sky Club Győr Siklóernyős Sportegyesület,Veszprémi Honvéd Sportegyesület. Versenybizottság: Kaptur József nyá. repülő alezredes, VHS Horváth Róbert, a Sky Club Győr oktatójaA verseny időpontja: 2008. 06. 28. (tart. nap (vagy örömrepülés): 06. 29.) A verseny helyszíne: Veszprém-Gyulafirátót aszfaltút, Jutaspuszta (N47 08.192 E17 53.324 útkereszteződés környezete) Versenyszámok: FAI 2 szabályok szerinti célraszállás csőrléssel és hátimotorral. Nevezés: 2008. 06. 24-ig a szkopa@c2.hu e-mail címen vagy a helyszínen a versenyszám(ok), név, szül. dátum, lakcím és pólóméret megadásával. Nevezési díj: Csőrlés, vagy mindkét kategóriában 4000 Ft, mely tartalmazza 3 csőrlés, egyszeri étkezés és egy póló árát, a rendezés, a díjazás, az orvosi ügyelet költségeit, illetve meteorológiai információkat. A nevezési díj csak motoros kategóriában 1000 Ft. A helyszíni nevezés pótdíja 300 Ft. Eligazítás: az első versenynapon 10:00-kor a verseny helyszínén. Nevezési feltételek: Érvényes pilóta regisztráció, A HFFA 2008-as nyilvántartásában szereplő alkalmas ernyő,Érvényesített alkalmassági kártyával rendelkező segédmotor és légcsavar, csőrölhetői jogosítás, mentőernyő.A jelentkezők a helyszínen nyilatkozatot tesznek, hogy a versenyen saját felelősségre vesznek részt, és rendelkeznek a nevezés feltételeivel. Díjazás: Nyílt siklóernyős:(1-3. oklevél és érem, serleg) Katonai siklóernyős:(1-3. oklevél és érem, ill. Nagy László vándorserleg) Segédmotoros siklóernyős:(1-3. oklevél és érem, serleg) Szállás: Egyéni szervezés, de kérésre elküldjük a Veszprém környéki campingek, szálláshelyek listáját. A helyszínen igény szerint büfét biztosítunk. Parkolni csak a kijelölt területen engedélyezett. Egyéb információk: Horváth Róbert 20-4902632, vagy Nagy Péter 70-3856464.A rendezők mindenkit szeretettel várnak. Jó versenyzést kívánunk!
A Magyar Ejtőernyős Szövetség, Hüse Tamás és a család kezdeményezésére, Charlie halálának 30. évfordulójára emlékszobor felállítását tervezi, Szolnokon.
A szobor elkészítéséhez szükséges összeg összegyűjtéséhez hozzájárulásokat várunk, amelyet az erre a célra létrehozott alszámlánkra lehet átutalni vagy befizetni bármely OTP fiókban.
Ajándék siklóernyő
egy legalább „B” vizsgás ejtőernyősnek (aki bővíteni szeretné lehetőségeit a siklóernyőzés felé is), ha nálam szerzi meg az alapfokú képesítést, és eléggé agilis ahhoz, hogy még ezévben elérje a „Pilóta 2” fokozatot! Az ernyő egy Inferno Highlight „Mandragóra”, egyedi példány, szérián kívüli kupolamérettel, egyedi zsinórzattal és függőhevederrel, karabiner helyett gyorsleoldózáras beülőhevederrel! Optimális pilótasúly: 70 kg, a felszerelés egy frontkonténeres mentőernyővel és hordzsákkal együtt 15 kg. A képzés idejére természetesen egy tanulóknak való, biztonságos DHV1-es ernyőt adok. Tel.: 0630-4178447.