Ez a topic ugyan behalt de hatha valaki ideteved:-)
Ezennel kürtölöm vilagga hogy a sok eletemet, sok evi munkaval sikerült 2-re redukalnom!
Ugye van a Katherina, itt es mindenhol virtualissan, es van a ferjem felesege egy normalis hetköznapi nevvel (ha ugyan a török vezeteknevet annak lehet nevezni).
Szoval gratulaltok magamnak, sok munkamba telt, de megerte :-)
Hát sajnos nekem még mindíg több életem van mint amennyi kéne:-(most próbálom közelíteni őket egymáshoz.
Van 1:az itthoni a szüleimtől kapott nevemmel(régi barátok,és az egész város).Aztán 2: Svájci(3 éve élek ott)az új hivatalos nevemmel amit itthon csak néhány ember ismer.
3: a Svájci török baráti köröm akikel szinte együtt élek, de más normák szerint mint a svájciakkal pl.,és nekik csak "Alma" vagyok, mert ez ragadt rám.
Meg persze a netes (irc,icq,index, és mindenhol a neten)így már többen ismernek mint bármelyik másik nevemen, ami azért érdekes, mert tök mindeggy, hogy olaszban, vagy svájcban, vagy törökben, vagy itthon vagyok,aki innen ismer, az az életben is így szólit már.
A legviccesebb az amikor hívnak telefonon:-)
Na most ki vagyok?Mit kell mondanom?
Régi ismerősnek N
Hivatalos személynek P
Svájci töröknek Alma
Neteseknem Katherina
Ezért maradt a :Hallo?és síri csend.......ez meg a legbunkóbb:-((
De komolyan mondom nagyom igyexem és egyszer majd megint EGY leszek:-))))
A munkahely, az otthon, a csalad, a bovebb csalad, az Index Topicok, a baratno (a feleseen kivul, ha eppen van), ezek mind kulon eletek, persze, alapveto atfedesben. No, es a szerepjatek, ami persze egy teljesen kulonbozo vilag es eletek - akar a sajattol gyokeresen mas, es azzal szinte semmiben sem kozos "elet", amit lehet, sot a jatek idejere nagyon is kell komolyan venni ! Csak utana a valos eletbe nem szabad athozni.
lehet, hogy kicsit off lesz, de azért a témához kapcsolódik:
Olvasta közületek valaki Eric Berne Sorskönyv című művét, és előzményét, az Emberi játszmákat? Én most olvasom a Sorskönyvet. Elképesztően érdekes! (Az író neves pszichológus, és ezzel a két könyvével szerintem sikerült valami nagyot és maradandót alkotnia.)
A könyvet olvasva egyfajta választ kaptam arra, hogy hány énünk van, ezek hogyan működnek együtt, mit eredményez, ha valamelyik nagyobb szerepet kap, mint a többi, mikor melyik aktivizálódik, mennyire vannak előre beprogramozva az emberek különféle viselkedési formákra, stb.
Idézet: " Minden ember három én-állapottal rendelkezik.(1) A szülőfiguráktól származó állapot, röviden Szülői. Ebben az állapotban úgy érzünk, gondolkodunk, cselekszünk, mint ahogyan azt szüleink tették, amikor még kicsik voltunk. Ez az énállapot például olyankor lép működésbe, amikor saját gyermekeinket neveljük. Még ha ténylegesen nem is mutatjuk ezt az énállapotot, a "Szülői hatás" a lelkiismeret formájában akkor is befolyásolja a viselkedésünket.
(2) Felnőtt énállapot, röviden a Felnőtt olyankor lép előtérbe, ha objektíven értékeljük környezetünket, ha múltbeli tapasztalataink alapján számot vetünk lehetőségeinkkel és problémáinkkal. A Felnőtt úgy működik, mint a számítógép. (3) Mindannyiunkban lakik egy kisfiú vagy kislány, aki pontosan úgy érez, gondolkodik, cselekszik, beszél és reagál, ahogy mi magunk tettük gyermekkorunkban. Ez az énállapot a Gyermeki. A Gyermeki sohasem "gyerekes" vagy "éretlen" (ezek csupán Szülői szavak), hanem egyszerűen valamely életkorra utal, normális körülmények között valahol a második és az ötödik életév között. A bennünk lakó Gyermekit nemcsak azért fontos megértenünk, mert egy életen át elkísér minket, hanem azért is, mert személyiségünk legértékesebb része ő."
Valóban az "érzések" az ének szinházához tartozóak.
Mi az állandó? Ez nagyon fontos kérdés. Alapszinten vehetjük a legtöbb esetben a nemünket, (ritkán ugyan, de ott is van kivétel :-) ) . A tudatra ébredés sokak számára a nemi tudat felismerésekor aktiválódik - a nemi funkciók gyakorlása, noha új, mégis valahogy felismerhetöen kellemes.
Mi még ami ezen felül igazi? A legeslegérdekesebb a rejtett tehetségeink felfedezése. Ismeretes, hogy nem használjuk a képességeink egy piciny hányadát sem.
Van valami, ami velünkszületett - nevezzük ezt esszenciának - amit nagyon gyorsan belep a környezettöl kapott, kulturától függö reakciórendszer - ez nevezhetö személyiségnek.
A személyiség két polarizált végletben vizsgálható: vagy harmónikusan illeszkedik az esszenciára, vagy pedig teljesen idegen attól. Az utóbbi álszemélyiség-et neveztem vadhajtásoknak.
Egy roppant leegyszerüsitett hasonlattal élve: Nézzük a lényünket úgy, mint egy mértani formát. Ha valaki pl kör alakú esszenciával született és a környezete miatt a személyisége háromszögletüre alakult, akkor az bizony nem illik rá, a "csúcsoknak" nincs valós támasza, s azok emiatt gyakran "beakadnak". Ugyanez fordítva is igaz, a háromszögletü esszencia kör burokban saját magát szúrja .
A személyiség - a sok én felfedezése -- az elsö lépés az esszencia megismerése felé, hisz az esszenciát a személyiség úgy veszi körül, mint egy héj. Egy "erös személyiség" megakadályozza, hogy bármi is eljusson az esszenciához, ami gyakran meg is reked a fejlödésben egy gyermek szintjén.
A vadhajtások: túl sok hazudozás, becsapjuk magunkat, fantazmagórák
(itt nem az alkotó fantáziára gondolok, hanem a félig-meddig paranoid gondolatokra).
A negativitások - amelyek azért jelentkeznek, mert az érzelmeink utánozzák az ösztöneinket
(az ösztönöknek szükség van negativ információra pl nem nyílni a forró kályhához, a fájdalmak jelzik, hogy valami nincs rendben a gépezettel)
holott az érzelmek eredeti funkcói között alig van negativitás
(ilyen lehet esetleg a bánat érzése mikor egy szeretett ismerös kilép a harmadik dimenziós, anyagi világból, vagy ha egy megvadult bika üldöz, az is hiteles félelem - ezek valós mentális szenvedések, ezek néha kikerülhetetlenek)
a "hétköznapi" szenvedések belénknevelt elöitéletek következményei - ezen negatív ének nyesegetése a "kert" karbantartása.
Na vajjon melyik én írja mindezt - kissé kategórikus és leegyszerüsített fogalmazásban?
Egy ilyen kérdést feltehet pl egy semleges, megfigyelö én, amelyik nem itél, csak megfigyel, regisztrál, konstatál.
A valódi pedig ráhall a valódira, az igazi személyiség, támogatva a esszenciális adottságoktól manifesztálhatja a potenciális, velünkszületett lehetöségeket.
Talán egy metaforával azt mondhatnánk, hogy ha vállaljuk önmagunkat, akkor fejlödik ki belölünk az, ami addig csak szunnyadt a földben.
Ha azonban a környezet követelményei miatt "cseresznyének" kell mutatkoznunk, noha "körtének" születtünk, akkor nem biztos, hogy teljes életet tudunk élni.
Vagy bele lehet ebbe törödni - "aktiválva" egy nekem-úgyis-mindegy-én-t, vagy egy öncsonkítót, és a valódi egyre inkább elsorvad, takarékon eltengödik valahogy.
PS:OFF
Van a hozzászólásodban két olyan mondat, ami nagyon meglepett, s mivel az már nagyon OFF, ha írsz egy e-mailt, akkor ott bövebben kitárgyalhatjuk.
Kettő.
Az egyik a spirituális, azaz a folyamatos, a belső.
A másik a hétköznapi, ahol össze-vissza történnek mindenféle kusza események, ezer ember jön-megy, mondanak mindenfélét, sőt, azt is elhitetik, hogy létezik az idő, és be kell érni pontosan a munkahelyre.
Na ez egy kedvünkre való topic:-)
Teljesen nyilvánvaló, hogy a mindenkinek többé-kevésbé több-(kevesebb ) énje van.
Ha ennek a tudatában vagyunk, akkor nincs is baj, hiszen egy kontrollált tulajdonság=képesség.
Az elmebetegségek akkor veszélyesek, ha nem tudjuk kordában tartani, de a kontrollált skkizofrénia az kimondottan hasznos és praktikus is; az önmegfigyelés nem is müködhet anélkül.
Ha nincs metszet az ének között (pl az egyik leteszi a kulcsot, a másik meg keresi - ezek nincsenek beszélöviszonyban egymással) akkor ezt gyakran feledékenységgel, figyelmetlenséggel magyarazzuk, holott, ha abból a szempontból vizsgáljuk meg magunkat, hogy az egység csak egy illuzió akkor sokkal gazdagabb lehet az életünk.
Mintha egy rádiót vizsgálnánk:
Most a jókedvü program megy, majd hirtelen átvált egy másikra, ami éppenséggel lehet aggódás, majd megint egy másik stb.
Ha ezeket az éneket sajátunkénak is vesszuk, az szintén fals.
Mert ahelyett, hogy azt mondjuk magunkról: Aggódom, azt is lehet mondani:
most az aggódás aktiválódott nálam. Az aggódás, mely nem én vagyok, mert hát volt aggódás 300 éve is, és van Ausztráliában is, azt inkább egy utánzó, parazita-én-nek lehet mondani. Valakitöl átvettük a forgatókönyvet szöröstül-aggódástúl.
Tehát úgy érdemes megvizsgálni a sokságot, hogy melyik én az aki velünk van és melyik az amelyik semleges és melyik a vadhajtás.
Mi bennünk az állandó?
A sejtjeink hétévenként kicserélödnek, tehát anyagilag sem vagyunk konstansok.
A nevünk ránkakasztott címke, azzal sem lehet azonosulni.
A munkahely? Ugyan…
A kis-ének konglomerátuma adja azokat a jól megfigyelehetö szerep-éneket, amelyek összetevöi néha átfedik egymást néha alig vagy egyáltalán nem.
Ami állandó arra rárakódik a környezettöl eltanult viselkedés-forgatókönyvek betanult sémája, ami a legnagyobb börtön.
Amikor azt mondja valaki magáról: "ezen én mindig feháborodom" akkor leengedi magat egy stimuli-válasz gép pavlovkutyus szintjére és ezzel a "reakciós" programmal marad ott ahova a benyomásokra reagáló program sodorja.
Ha minden átfutó programot én-nek nevezünk, akkor a mechanikus lét gombnyomásra müködö bábjai vagyunk, ahol a körülmények illetve az asszociativ gondolkodás aktivál (vagyis inkább passzivál:-)
Ha viszont tudatában vagyunk a repertoárunknak akkor a kontrollált skizofrénia (lehet belsö szeparációnak is nevezni, tán úgy szebb) segitségével mi választhatjuk az adott szituációban a legmegfelelöbb én-t, s ha kell dühöt mutatunk (azonosulás nélkül), ha kell elövehetjük a türelmes én-t és a különbözö szituációkban tudatosan válallhatjuk a szerepjátékot, mert hiszen más szerep jó mikor a szülökkel kommunikálunk, más mikor a munkatársakkal stb.
Mikor egy negativ érzelem, vagy "rossz gondolat" megjeleneik - mondhatjuk a "szeparálódj" varázs-szót magunknak - felismerve, hogy nem vagyunk azonosak a gondolatainkkal.
Ha ez nem sikerül, az épp olyan, mintha egy deszkán állva próbálnank azt felemelni.
Nem lehet, mintahogy az aggódást sem lehet felemelni, szeparálódni praktikusabb, mert az müködik:-)
Ha kicsit felszines akarok lenni, akkor azt mondom, hogy hat en mindig onmagamat adom... ergo 1.
Csak hat ha oszinte akarok lenni magamhoz (is), akkor bizony joval tobb mint egy. A kulonbozo kozegekben mas szeleteket latnak belolem, s idonkent ezek a szeletkek igencsak furcsa hatast tudnak kivaltani veletlenul osszefuto ismerosokben. Kicsit mas a rolum kialakult kepuk.
Eleteim, akarom mondani eletem szeletei:
(1) a szulok kicsi_lanya (nagyon konzervativ, tradicionalis csalad... mar az is sokkolja oket, amit tudnak a gondolkodasomrol... pedig hat egy igen visszafogott kep jut el csak hozzajuk)
(2) amilyennek en latom magam es a leges-legkozelebbi igen keves nagyon kozeli baratom ismer...
(3) amit a haverok latnak belolem...
(4) amit a munkahelyemen gondolnak rolam...
Ettol persze nekem egyetlen eletem van, csak kulonbozo szerepekkel a szituacionak megfeleloen. S meg csak azt sem mondhatom, hogy megjatszom magam, mert minden megnyilvanulasom oszinte. Igazabol nem is nagyon tudom en ezt maskeppen elkepzelni, ugy ertem a jelenseg maga termeszetes. Nemigen ismerek senkit, akirol minden kornyezeteben ugyanaz a kep alakult volna ki...
Végig olvastam a topicot.
Szédülök! Hogy bírjátok?
Nekem össznye-vissznya egy párhuzamos életem van (majd komoly matematikusok kielemzik mi a franc lehet egy párhuzamos?), de néha abból az egyről sem tudom, mikor melyik melyik...
egy barátom látta ezt a topict, nincs a Tasztalon, de mailben elküldte, ime:
Beleolvastam a parhuzamos eletek topicba. Erdekes volt.
Nem is annyira az atfedesek resze, meg hogy kinek mennyi van (valamennyi
mindenkinek), engem inkabb az izgat, hogy melyikek vagyunk, vagyis
melyik all legkozelebb az igazi enunkhoz? Es persze jo lenne
belekukkolni masokeba, hogy valakit teljessegeben ismerhess meg, ne csak
azt az arcot amit neked mutat. Ez talan a legerdekesebb.
Nem vagyok egy Freud, de azt hiszem van egy alap en, ami az idovel
valamennyit folyamatosan valtozik. Es a tobbi (akar jol jatszott szerep,
akar mar termeszetes(nek tuno) viselkedes) epul erre ra. Es mikortol
vagy pszichiatriai eset ezzel?
Lehet kovetni? Vagy hulyesegeket hordok ossze?
Vegyunk 2 peldat:
1. Brad Pitt mint vampir. O alt. eletvidam, konnyed hapsi, a szerep
pedig egy eletunt, melyen depresszios, gyotrodo figura. Ahhoz, hogy
elethu legyen, olyan mertekig beleelte magat, hogy a forgatas vegere mar
ugy evett, viselkedett, stb., mint az a young nemes, akit jatszott.
Kikeszult bele.
Szoval, sok-sok enunk nem veszelyes kisse? At lehet alakulni teljesen es
veglegesen? Esetleg ugy hogy eszre sem vesszuk mi tortenik velunk? Es
akkor mar pszichiatriai eset, vagy megtalaltad vegre onmagad?
2. Rudolf Hoess. A felesege szerint csodas csaladapa, szereto ferj es
egyeb kozhelyek. A naci vezetes szerint efficient ember, aki remekul
szervezte es oldotta meg munkajat. Es az emberiseg szerint elvetemult
gyilkos.
Most akkor melyik? Ez persze koltoi kerdes, mert valahol mindegyik.
Normalis volt mondjuk szerinted, vagy szerintem? Es egy pszichologus
szerint?
Aztan: mindegyik "enedet" egyforman szereted muvelni? Ha leepitenel a
parhuzamos eletedbol, melyik nem hianyozna, es melyik amit sosem
epitenel le?
Es ha megnyitsz egy ujat es rajossz, hogy sokkal inkabb az az uj vagy,
vagy idod nagy reszeben szeretnel lenni, mint aki voltal? Tudod, mikor
megdobbensz magadon, aztan megtetszik es a vegen rajossz, hogy eddig is
ez voltal, epp csak nem tudtad.
Van valaki aki elott sosem, semmiben nem jatszol? Ez a legjobb, szvsz.
Millio dolog. Ezer bocs, ha nagyon hosszu vagy elvont voltam.
Kar, hogy nem tudtam a neten belefolyni. Erdekeltek volna a velemenyek
ilyen aspektusbol is.
Hali! Igaza van Vikocanak, az en eletemben is nagy az atjarkalas, es a legkevesbe se zavar. Pl. van olyan edzotarsam, aki a kollegam, olyan kollegam, aki a baratom, olyan baratom, aki a rokonsaghoz tartozik, stb. stb. En ugy erzem, ugyanaz vagyok, csak a szituacio mas.
Mostanában már igyekszünk leszokni a skozofréniáról... :))
Nagyon meguntuk, hogy mindig "álarcban" járkáljunk: egy a munkahelyre, egy a haverokhoz, egy a családhoz, egy a kedveshez... Igyekszünk önmagunkat adni mindenhol. Ha meg nem tetszik, na bumm! Nekünk sem tetszik mindig mindenki...
g+g
Miert zavar teged az atmaszkalas? En pl. azonos emberekkel is megelem kulonbozo eneimet. Azaz jololtozott munkatarsakkal elmenni szutykosan lovagolni, plane masnaposan. Vikocat jolszitualt ifju-tortetokent megismert emberkekkel igenytelenkedem az erdoben napokig. Meg felelotlen, kocsmaban ismerkedo csajszikent ismero emberek szeme lattara egyszerrecsak jolfesulten, satbbi. Hol itten a zavaro tenyezo?
1, együttes
2, a többi együttes, zenész stb.
3, rajongók/közönség
4, riporterek
5, kritikusok
alapvetően ennyi, minél magasabb a sorszám, annál kevesebbet adok magamból. azt, hogy a körök egymáshoz képest hogy vannak... nem tudom. azt máskor.
ja, én is egy picit be tudok zavarodni, amikor kiderül, hogy valaki több csoportba is igazolt, illetve átigazolt egyikből a másikba. van kb. 5 mp-es átszokási időm... :)
Hát igen, nekem is van néhány...
1: család
2: 13 éves testvérem...
3:Tanárok
4:Osztálytársak
5:Máshonnan ismert barátok
6:Internet
7: Fogalmazásaim...
8: Egyebek (TOPSECRET :) )
Valoban érdekes, amikor egyes ismeroseim osszetalálkoznak, igaza van Dannak
Haaaat, van nehany parhuzamos elet, a felsorolassal inkabb nem untatnak senkit sem. A lenyeg az, hogy ezeket szeparaltan eld, es ne kavarjanak be egymasba. A parhuzamos eleteket el kell fogadni, ez van. A dolognak az a vonatkozasa zavaro, amikor kulonbozo idosikokbol szarmazo eletekhez kulonbozokeppen kell viszonyulni. Ez egy picit zavar neha.
Szerintem az, hogy a barátaid meglepnek az attól van,hogy nem ismered őket eléggé. Vagy azt, nem hogy mit szeretnek, mivel töltik az idejüket stb, vagy a személyiségüket.
Nem ismerem ezt, ezért kérdezem milyen (belső) jellegekben különbözik ha otthon, vagy, ha a neten vagy vidám ? A vidámság érzés, lehet jobban, vagy kevésbé, de hogy lehet többféleképp ? (Hogy létezik többféle vidámság-érzés ?)
Sziasztok!
Tejóisten, hogy birjatok ti ezt a rengeteg szerepet eljátszani?
Én beleőrülnék, ha mindig másmilyennek kellene lennem.
Olyan vagyok, amilyen. Ha valakinek nem tetszik, az ugyis lekopik rólam.
Szerintem a legkényelmesebb önmagunknak lenni. Én nem is tudnék szerepeket eljátszani.
Olvastam a Gólyakalifát, sőt, egyszer abból feleltem holmi lekezelő négyes osztályzatért. Nem kaptam meg. ;-)))))))))))))))))))))))))))
Én azt vettem észre magamnál, hogy ezek az "ének" már nem különböznek annyira. Nem tudom, ez jó jel-e vagy sem.
Nálam egyszerűen úgy működik, hogy az egyetlen különbség az "arcok" között a nyíltság mértéke.
Fokozatok:
1. testvéreim
2. legközelibb barátaim
3. szüleim
4. IRC, ICQ egyéb Chat-helyek
5. tágabb baráti kör
6. Törzsasztal
7. tág család, tág ismerettségi kör (kényszerismerettségek, ide akár munka is tartozhatna)
8. ellenszenves, megbízhatatlan emberek köre
A szerelem az, ami beoszthatatlan és örökké változó.
Egyszerűen a nyitottsági fokkal tudom felmérni, hogy hol hogyan viselkedek, hol mennyire vagyok tartozkodó, hol mennyire játszom a laza gyereket, poénkodok, vagyis egészen röviden: hol mennyire vagyok őszinte.
