Hybrid,és sima benzineseknél egyaránt előfordul,hogy 4 év,és kuka az akku,ez a minőség már nem olyan,mint amit 10 éve venni lehetett.A belső világítás,és egyéb fogyasztók nagyon hamar lemerítik,ha erre figyel az ember,akkor azért ez után is működőképes az akku,viszont ha megmérnénk akkuteszterrel,az esetek 90%-ánál 4 év után azt írja ki,hogy csere szükséges,csak ezt nem veszik észre,főleg ha napi használatban van az autó.Ha feltöltöd,eléggé valószínű,hogy az még menni fog,csak figyelj a fogyasztókra.
Hybrid összekerekes Rav4 szűk helyre parkoláskor kitekert kormánnyal nyekergő hang hallható valahonnan a kerekek felől. Belülről nem igazán hallatszik. Egyébként nem éerezni, hallani a futómű felől semmit. Ez mennyire (vagy inkább nem) normális? Mi lehet a probléma?
Urak, mi a tapasztalat, a benzines Toyoták akksija meddig szokta bírni?
Azért kérdem, mert a 4 éves C-HR nem indult ma, csak bikával.
A tapasztalatom az, hogy általában a gyári akksik 5-6-8 évig is bírják.
Lehet, hogy én hagytam bekapcsolva valamit, nem tudom. Tény, hogy az ajtók sokat voltak nyitogatva, tehát a belső világítások égtek sokat, de ez már máskor is előforult, ettől nem illene, hogy tökre lemerüljön.
Nekem navigacio van, igy annyira nem izgat, hogy nekialljak vele szorakozni, hogy mi a baja. Igy csak a forgalmi adatok nem mennek (mondjuk tmc-vel kulfoldon az is megy, itthon meg minek :)
Én se pornót akarok nézni rajta (vezetés közben :-)), de gondoltam, ha már van, akkor a telefonos navigációt átküldeném rá. (merugye az nincs az autóban, nem is vágyom rá)
Az önindítónk nem indít,úgy néz ki,hogy nem húz be a behúzótekercs.TS24E30 de sehol nem találok a neten.Elképzelhető,hogy komplett önindítót kell cserélni a behúzótekercs miatt???Valaki tudna esetleg megoldást?Ajánlottak 30 ezerért bontottat + posta,hát inkább az új.
Én sokáig nézegettem vásárlás előtt, hogy mit is vegyek, legfőképp a "belét". Mi is van a 2ZR-FXE motorban, mi is van a P410-ben (és főleg mi nincs), nincs elektromos kézifék, nincs ledes lámpa, satöbbi.
Mikor végre eléggé leszűkült a kör, vásárlás előtt ki akartam próbálni, mi(ke)t is készülök megvenni. Egy hétvégére kibéreltünk egy hibrid aurist, és nagyjából egy órával azután, miután kigurultunk a kölcsönzőből
és a Balaton parton kirándultunk, el is dőlt, hogy ez tetszik.
2022 júliusban sikerült végül megvenni, azóta 30 000 km bele is gurult. Amiket eddig csináltam rajta:
A vásárlás utáni "kötelező" dolgok, meg amiket észrevettem, illetve amire előre készültem.
Minden folyadék csere (motorolaj, hajtómű, fékfolyadék, hűtőfolyadékok motor körben és inverter körben)
Minden szűrő csere
2 db hátsó lengéscsillapító. Még a gyári volt benne, 160 000 km-nél már kicsit könnyezett a teteje, de mivel úgyis ott volt felemelve az autó kerekek nélkül, inkább kicseréltem egyből.
Elektromos vízpumpát direkt cseréltem ki, Japánból megrendeltem a gyári Aisint, 55 000 Ft-ért mindenestől nem volt nagy befektetés.
Olajcsere max 10 000 km-nél. Gumit ne számoljuk, az mindegyikre kell, akármit veszek.
+ garnitúra acélfelni, dísztárcsa és TPMS szenzor az új téligumikoz.
Nem várt kiadás:
1 db féklámpa kapcsoló - ha belementem valami gödörbe néha kikapcsolt a tempomat.
Következő nagyobb beavatkozások, amiket hamarosan megcsinálok: hűtők között kitakarítani, EGR és szívósor tisztítás. Szerintem a következő olajcserével egybekötve lesz ez.
Nekem E180, van 1,6-os szívóval, direkt azért vettem ilyet, mert utánaolvastam a gépnek, nem egy problémás autó. Ekkora tömeghez (1200-1300kg) jó is a 132LE (6400-as fordulat környékén), én legalábbis szeretem ha könnyen felveszem a forgalom ritmusát, mondjuk egy autópályára felhajtáskor, és persze előzéskor is jó (ezelőtt egy Volvo V40-em volt, az is 1.6-os, de csak 110LE, na az a "szódával elmegy" műsor). Lehet pörgetni is, bírja, de persze lehet krúzolni vele 50-nel negyedikben, 130-cal hatodikban. Szóval, ajánlom.
Egy kereskedő szerint azért váltottak Auris névre (csak itt Európában, máshol maradt Corolla), mert már unalmas volt a Corolla név. Aztán látod most megint Corollának hívják :)
A "nyomatékosabb" a gyakorlatban azt jelenti, hogy alacsonyabb fordulaton nagyobb teljesítményt tud leadni vagyis egy nyomatékosabbnak mondott autó emiatt jobban gyorsul alacsony fordulaton. A teljesítmény és a forgatónyomaték között az összefüggés kb a fordulatszám, tehát ha ismert a teljesítménygörbe, abból kiszámítható a nyomatéggörbe, bár ezt régen az autós újságírók nem tudták, beszéltek össze-vissza, mert nem figyeltek fizika órán :-).
A hétköznapi életben a katalógus max teljesítmény (lóerő) adatnak emiatt kb semmi jelentősége, mert az emberek ritkán mennek mondjuk 7000-es fordulaton, amikor azt mérik, sokkal inkább 2-4 ezer között autóznak. Így a hétköznapi használatban oda érdemes koncentrálni a lóerőket, mert ekkor érzik az emberek erősnek az autót (ez pedig az eladási számokra jótékony hatással van :-) ) és nem attól, hogy a max lóereje 100 vagy 120 lóerő.
Márpedig ha alacsonyabb fordulatra nagyobb lóerőt koncentrálunk, akkor a matematika miatt nagyobb (max) nyomatékot kapunk, emiatt az átlag usernek a max nyomaték többet mond. Ott is persze a görbe egésze számít de ez már részletkérdés.
Igen , szerintem is a kisturbós nyomatékosabb, de ha megtanulja a zember vezetni, akkor ki lehet hozni az 1,6 szívóból is.
Ha lett volna lehetőségem, én is a szívót választottam volna, mert a GDI állítólag kokszosodik, meg EGR, meg DPF, de ezekről valóban nem hallani panaszt. (remélem, később sem)
Asszony szereti is a nyomatékosságát, mert 2.0-es dízel után hasonló a vezetési stílus.
Egyébként ez a 116 lovas valamicskével gyengébbnek tünik, mint a 150 lovas dizel, de ez valszeg azért is van, mert elég nehéz az autó a kategóriájában (majd 1400 kg)
Nyilvan. Vegsebessegben, gyorsulasban ugyanazt tudja mindketto. Nyomatekban kicsit jobb a turbos. Es nyilvan alacsonyabb fordulaton. De a piac eldontotte.
Ott vettek jobban a turbosat, ahol pl. a szivot egyszeruen megszuntettek, vagy jobban adozott.
Pedig ezek a lóerő értékek csak csúcsértékek, amik gondolom valamilyen egész magas fordulatszámnál voltak mérve és így szinte semmit nem mondanak az autóról.
Még a sokat áhitott gyorsulásról sem, mert a gyorsulást nagyban befolyásolják az alacsonyabb fordulatokon lévő lóerő értékek (hiszen onnan gyorsul az autó és amikor már eléri a max teljesítményt vagy meg is haladja, akkor váltunk vissza). Szóval valójában a görbét (teljesítmény és nyomaték) kellene tanulmányozni, főleg, hogy abból következik az alacsonyabb fordulaton lévő gyorsulás, ami a mindennapi használatnál sokkal fontosabb, mint hogy a piros tartomány közelében hogy gyorsul. Vagy meg lehet nézni a szimpla katalógus adatot másodpercben a gyorsulásra, lehet az egyszerűbb és többet mond egy autóról, mint egy teljesítmény csúcsérték...
Aurisbol 1.2T-t talalhatsz, ha nagyitoval keresed (van osszesen 7db a hahun). Ott volt vegig 1.6 a hazai piacon, es 100e-vel olcsobb volt, mint a turbos. Es addigra azert mar boven kialakult a turbofrasz.