Az én nem kedvenc autóreklámom a következô lenne:
Egy gyönyörű, fakó drapp-libafos-kaka-barna csodában ülök, csatakosra izzadt lukacsos atlétatrikómat forró nyári szél dagasztja. Elôttem a végtelen szántóföld, mögöttem fullasztó kékes füst, bár ezt amúgy sem láthatom a csálé visszapillantóban, mert kitakarja az a 30 láda barack, amit sikerült az elsô ülések mögé beszuszakolni.
A motor prüntyögése vadítóan verôdik oda-vissza a kocsiszekrény kongó-bongó lemezei között. A szférák zenéjének eme ámulatba ejtô földi zengéjét harmónikusan ellenpontozza a karosszéria 2 centis illesztési hézagai között fütyülô szél. Az alapritmust persze a padlólemezen dörömbölô súlyos göröngyök adják.
Hopp, egy tehén közelg, nagyot rántok a keskeny bakelit kormányon, erre a hátsó kerekek visítva farolnak míg a kormányváltóval birkózok, s bár kizökkentem ugyan a Zetor-szántotta barázdákból, ez nem jelent gondot, mert kedvenc járgányom öles szökkenésekkel talál vissza a keréknyomba.
Ujjé, hamarosan ismét a széllel versengve suhanok a tarlón, az ülés rugói ritmusra nyikkannak tomporom alatt. Huncut mosollyal törlöm le az ajtókárpitra kenôdött olajat -- ez a szagos műbôr mi mindent el nem visel?! Mire a menetszél kisöpörhetné a hagymaszagot a kabinból, már itt is a második állomás, újabb 15 zsák paprikát és 2 mázsa krumpli nyel el a feneketlen csomagtartó.
Könnyed mozdulattal még egy liter motorolajat löttyintek a tankba, s irány az autópálya. Bírja ám ez a kocsi a kiképzést! Lenézô mosollyal, felsôbbségem teljes tudatában szemlélem a japán és német gagyikat -- ezek a kényes népek fejvesztve tekerik fel az ablakokat, ahogy a közelembe érnek! Micsoda emberek, nem átallanak csikorogva fékezni, mikor heves kikerülô manôverre ragadtatom magam szédítô nyolcvanas tempónál. Bezzeg, amikor a belsô sávban repesztek, mind mögöttem sorjáznak, az ô gépük sem tudhat többet az enyémnél.
Nicsak mit látok! Egy szerencsétlen BMW-s épp a hifi vagy a klíma gonmbjaival birkózik, bár lehet hogy a fedélzeti kompjuterrel vagy a gyárilag beépített telefonnal gyűlt meg a baja. Bezzeg az én verdámban ilyen nem fordulhat elô, a műszerfalon a három kapcsolót még egy hülye sem keveri össze, csak ha sokat hörpölt a kisüstibôl.
A csodálatos futómű minden zökkenôt kisimít, még a záróvonalon is milyen simán csúszom át ebben az enyhe kanyarban, ihaj! Kár hogy az idillnek a szembejövô kamion vet véget. Milyen tahó emberek is vannak az utakon, nem átallanak villogni meg dudálni minden csekélységért. Nem is olyan hangos a dudájuk, azt hallgassák meg, milyen szépen cseng-bong-csattan az én kasztnim a kamion elején. Oda a sok barack, de sebaj, hiszem az én autómból egy ügyes szaki lemezollóval meg forrasztópákával pikk-pakk új autót varázsol. Vagy ha autót nem is, de mezôre való munkagépet bármikor!
Hurrá, sose halunk meg (ki) !
*****************************
Ez fikázás volt, bocsesz, de nem tudtam megállni...