Azért írok, mert partnereket keresünk egy új fociportál létrehozásához, majd működtetéséhez. A lényeg a következő: Létrehoztunk egy ingyenes online fogadóirodát, amelynek a teszt verzióját a foci EB alatt sikerrel kipróbáltuk és ennek a következő verzióját indítjuk a BL, illetve a Premier League őszi indulásával kb egyidőben.
www.focieb2008.net
A BL verziót sokkal komolyabbra tervezzük, ami azt jelenti, hogy pl. minden BL csapatnak saját oldala lesz a site-on belül, ahol a csapattal, valamint annak játékosaival kapcsolatos híreket fogjuk megjeleníteni. A terv szerint a csapatokkal kapcsolatos tartalom szerkesztését szeretnénk olyan rajongókra rábízni, akik már kipróbálták magukat ezen a területen, mondjuk azzal hogy saját rajongói oldalt üzemeltetnek.
Minden csapatnak egy szerkesztője lesz, akinek az a feladata, hogy a csapattal kapcsolatos híreket összeszedje és feltöltse, illetve saját elemzéseivel, véleményével színesítse az oldalak tartalmát. Mivel a Freebet (ez a fogadóiroda neve) látogatottsága elérheti akár a havi többszázezret, ezért a csapat szerkesztő egy komoly, felelőségteljes pozíció, amellyel hírnevet és a későbbiekben akár bevételt is szerezhetsz.
Amennyiben érdekelnek további részletek, erre az email címre válaszolj: csorogi@webimpex.hu
Akkor ezt a táblázatot tanulmányzzuk (lentről flfelé, zöld oszlop). És az adósság/érték helyett az adósság/bevétel még csúnyább dolgokat mutatna. (Inter adósságáról tényleg nincs ott sem semmi, de ahol hasonló tulaj van, nem is jelent sokat. Bár jöhetnek még az ő bizniszeikre is rosszabb napok.)
Késő, kiengedted a szellemet a palackból :))) Esetünkben, nem lévén tőzsdén szereplő részvénytársaság, nem rendelkezünk, pontosabban a nagy nyilvánosság felé nem tárunk olyan részletes és pontos mérlegadatokat, mint ahogy ezt az As Roma kénytelen megtenni, így a kérdésedre sem tudok pontos választ adni. Annyit viszont el tudok mondani, hogy az hogy egy klub éves szinten, akár nem kis deficitet termel, az még nem feltétlenül jelent súlyos adósságproblémát, vagy nem vezet béklyóba kötő "hitelcsapdába". Magyarul annak hogy az Inter évek óta minden szezonban "túlkölti" magát, messze nem biztos hogy adóssághegy a következménye. Felénk a hírek szerint a tulajdonosok(elsősorban Moratti, de nemcsak ő), minden évben belenyúlnak a "bukszájukba", hogy az Inter megbillent büdzséjét helyrerázzák, aztán hogy ez tőkeemelés, tőkeinjekció vagy hogy egy nagy helyi klasszikust idézzek: "trükkök százai, amiről nektek nyilvánvalóan nem kell tudnotok", azt már mindenki döntse el maga. Amúgy Pruzzo-nak igaza van, egy globális és begyűrűző hitelválság(ami a jelenlegi amerikai folyamatok tükrében, nem teljesen esélytelen sajnos) okozhat sok helyen, akár a profi sportban is nagyon komoly gondokat, abban viszont sajnos nem értek egyet vele, bármennyire is jól hangzana az én fülemnek is ez, hogy ezt az angol bajnokság sínylené meg a legjobban.
Emlékszem rá, az egy elég érdekes lista volt, persze minden nézőpont kérdése. Egyébként, és erre forrás az As Roma hivatalos honlapján is rendszeresen megjelenő negyedéves pénzügyi jelentések, az As Roma jelenlegi nettó adósságállománya 121 millió euró, ez az utóbbi évek következetes és racionális gazdasági működésének következtében ennyi, hiszen a "csúcson" közel 140 millió volt , ezt sikerült az utóbbi 3-4 évben 121-re lefaragni.
Nem is tudom, hol jelent meg legutóbb a klubok anyagi helyzetéről toplista, de emlékeim szerint a Roma kifejezetten jól állt bevétel/adósság arányban a nagyobb európai csapatokhoz képest.
Ez vicces, mintha nem tudta volna mindenki, mennyire túlköltekeztek. Megjegyzem, a hitelválság miatt hatalmasat szophatnak a nagy adósságokat felhalmozott csapatok. Ha a fociban is beüt a krach, lehet majd olcsón játékost venni Angliából.
még jó hogy nekünk nézőknek, csak nézni kell őket (vagy azt sem), megoldani a problémákat, taktikát kidolgozni, elemezni nem, vagy legalábbis felesleges...:)
ez már csak így szokott lenni. :) egyébként -- mint tudjuk -- van olyan, hogy az edzô már nem tudja motiválni a csapatát, kvázi ôk is unják a bamba fejét, bár reméljük itt most nem errôl van szó. legyünk optimisták! az amúgy is sokkal szórakoztatóbb.
Aludtam rá egyet, de még mindig nem tudom mi a szar van. Oda kezdünk süllyedni, mint ahol a "legszebb" del neris időkben voltunk. Elképzelés nélküli rugdosódás folyik, ráadásul az önbizalomszint is igen alacsonyra csökkent.
Tottitól várnám a csodát, de egy jó darabig hibába, ráadásul olyan jó már nem is lesz, hogy egydül húzza ki a gödörből a csapatot.
Az én sirámaimnál mondjuk jóval nagyobb baj, hogy érezhetően Spallatti sem találja a kiutat. Azért bízom benne, de nem egyszerű hónapok jönnek.