Kipróbáltam. Bevallotta, hogy nem talál megfelelő oldalt, de felkínált néhányat kilincsekről, még zsanérról is.
Nem rossz.
Azt hiszem, a Fülesben voltak régen olyan feladatok, hogy ki kellett találni, mit ábrázol a kép. Kb. a lemezjátszó tűjének hegyén egy porszem:-). Ha nem lenne ilyen zsanér az ajtónkon, abból a képből amit kijelölt nem nagyon jutna eszembe semmi.
Lefényképezed az alkatrészt és vidd be pl Békáson a piac mellett az vasbótba. A hegy felőli oldalon is van egy bolt a Lukács Gy utca elején. Direkt ilyen panel apróságok is vannak. Rákóczi tér vasbolt stb
A panelházban lakók ismerhetik a beltéri ajtók (bár itt minden beltéri:-)) zsanérjait. A tokra csavarozható fém részhez kapcsolva egy olyan elem fordul el, amit az ajtószárnyban elhelyezett műanyag vacakba kell pattintani.
Le kellett szednünk a konyhaajtót, de visszarakáskor a háromból két műanyag elpattant (3x év alatt elöregedtek). Most kissé lóg az ajtó, nem lehet becsukni, pedig időnként nem ártana.
Tudja valaki, hogy mi a neve ennek a zsanérnak, esetleg azt, hogy hol lehet kapni? Keresgéltem a neten (szerintem egy ideig zsanér ajánlatokat fogok kapni), de ilyen nem volt.
Titokban reménykedtem, hogy az éppen aktuális lombtalanítás miatt kiraknak egy-két ajtót és jól leszedem a műanyag részecskéket, de nem volt szerencsém.
Azt hiszem, a kis eredményeknek is örülni kell. De ez nem is olyan kis eredmény. Hány éven át néztem a több hektárnyi, egyszerűen csak füves területet!? Szerencsére mások úgy néztek rá, hogy itt lehetne valamit építeni. Lehetett. Ráadásul jót.
engem azért Békás egyikegdélebbi házában (Hollós Korvin Lajos utca) déli tájolású lakásbam azért kurvára zavar hogy csukott ablaknál is hallom egész éjszaka a Szigetet...
A 11-esen bőgve száguldozókhoz képest ez semmi. És ez egy hétig sem tart. A rövidp_csű sz@rjankók viszont egész évben zajonganak. Élvezetes nyitott ablaknál aludni, aludni próbálni.
Köszönhetően a Fidesz-kormány szociális ágazatot érintő megszorításainak és annak, hogy még az önkormányzatokat is kizsebelik, nehogy érdemben meg tudjanak oldani bármit is (lásd: "szolidaritási" adó).
Eddig csak bringáról láttam egyszer-kétszer, de biztos, hogy elsétálok oda és jobban megnézem.
Mondjuk, az ú.n. kajak kenu egyesület tagjaként már tapasztaltam, hogy nem kell a pocsolyán átgázolni, de nem tudtam, hogy ilyen jó megoldás eredményezte.
>> ...a lovardától vissza hova épül az a rengeteg ház
F*ngom sincs, én is csak látom mi történik. Bekerítettek ott egy legényes terület, gondolom lesz lakópark level 99 , saját őrrel,kerítéssel,stb.
Én ha tehetem, heti egyszer megyek el vásárolni, egyébként meg az "én házam, az én váram".
Arról is volt hír, hogy a Mészkő utcai nagy üres telken (buszmegállóval szemben) CBA épül, hiányzik mint mókusnak az erdőtűz.
Úgy vagyok vele, hogy ezt a pár évet már bilin ülve is kibírom. Ja nem, mégsem.
Jelenleg azon dolgozom gőzerővel, hogy egy 32 hónapja szabálytalan állapotot szüntessek meg.
Az Önkormányzat megnyert egy pert, jogerős törvényszéki határozat van (fellebbezni már nem lehet), és én - aki nem vagyok alanya a pernek - próbálom végrehajtatni az ítéletet valahogy.
Szóval a Településkép védelem csak papíron fontos, szomszéd elköveti, te bejelented és utána nézel bután mi történik Abszurdisztánban.
Inkább azt mondd meg hogy a puzstakúti úton a lovardától vissza hova épül az a rengeteg ház? Úgy tudom nincs is ott közmű. Meg az Ürömhegyi lejtőn mióta járnak le SUV-dögök százai minden reggel? Kik ezek és honnan jönnek?