Nem tudom, hogy jár e erre még valaki. Igazán jó lenne. Nagy a gond Brúnóval. Végre elértük a hőn áhított családiházat. ennek egyik mozgatórugója pont Ő volt. aki ismer minket még régről, erről a fórumról az tudhatja, jó gazdái vagyunk, a kutyánk nagy szeretetben nőtt fel. Most azonban összeomlani látszik minden. Röviden: Az építkezés utolsó három hónapjában albérleteztünk ahol nem hagytuk magára Brúnót. augusztus végén beköltöztünk és most pokollá vált a vele való együttlét. Pontosabban ha vele vagyunk a világ legtündéribb kutyája, a hétvégéken semmi gond. A gyerekeink is (háromból kettő) másik városban tanul, a harmadik dolgozik és mellette tanul. Magyarul sokat van Brúnó egyedül. És tombol. Elfelejtette milyen a szobatisztaság, nem kíméli sem a régi antik bútorokat sem a drága vadiúj bejárati ajtót vagy a szobák ajtaját. A károk már most sem kicsik. A kert még nincs bekerítve így tavaszig nem tudom mi lesz. Ezt álmomban sem gondoltam volna. Tudom, olvastam, szeparációs szorongás.Egy csomó mindennnek utána jártam. Értem is. De talán megértetek engem is, hogy munka mellett nem tudunk otthon ülni Brúnóval. Fogalmam sincs mit tehetnénk. ??? Volt valaki hasonló helyzetben??
Akkor jól gondolom, hogy hagyni kellene, hogy nyugodtan barátkozzanak, nem fogja bántani a cicákat. Persze mennél jobban visszatartod tőlük, annál inkább oda akar menni.
De jó hogy felőled is hallani!:-) a sünit Brúnó sem bántotta soha. Azt hittem a szúrósságuk miatt:-) arra nem is gondoltam, hogy meg sem próbálta megkostólni, megpiszkálni őket. Csak a nagy vauvau volt.
A ma reggel nagy meglepetést hozott. Férjem vitte ki Brúnót sétálni és megengedte neki hogy megszaglássza a cicát. Én indig rövid pórázon húztam magamhoz Brúnót. Úgy tűnik tényleg csak az érdeklődés felfokozott és nem akarja őket bántani. Azt változatlanul nem szereti, ha felveszem őket. A lényeg hogy ez mindenképpen jó jel. Majd még beszámolók a történtekről.
Ingyen elvihető az alábbi linken szereplő 2,5 éves beagle szuka. Sajnos meg kell válnunk tőle, mert új helyre költöztünk, ahol a már meglévő öreg vizslánkkal együtt sajnos nem tudunk neki megfelelő mozgásteret biztosítani. Még soha nem volt kiskutyája.
Érdeklődni a hírdetésben szereplő telefonszámon, vagy e-mailen itt:
Szia! Nagy ritkán én is benézek. Nagyon nehéz látatlanban tanácsot adni, de szerintem engedni kellene, hogy Bruno nyugodtan megszaglászhassa, megvizsgálhassa őket. Nem a kezedben tartva a cicákat, mert úgy érthető módon izgatottan ugrál Bruno, hanem lent a földön! Nyilván nagy lendülettel rohanna oda (amitől a cica meg is ijedhet persze) de szerintem nem bántaná őket. Ha rendszeresen találkoznak, akkor megszűnik a felfokozott izgalom és szépen megszokják egymást.
Nekünk nincs cicánk, de előfordult, hogy a szomszédból betévedt egy kiscica (máskor meg sünik járnak át a kerten). Ugyan ilyen nagy izgalommal rohannak "rá" a kutyáink, de odaérve megtorpannak és csak szaglásszák a jövevényt, nem bántják.
Szóval én azt mondanám, hogy engedd a cicákat a lakásba, amikor Bruno nincs bent, aztán bejöhet Bruno is. Minél előbb célszerű az összeszoktatást megcsinálni, mert ha a cicák már nagyobbak és ijedtükben komolyabb sérülést tudnak okozni a kutyának, akkor Brunóban is kialakul a mostani izgatott érdeklődés helyett egy határozottabb ellenérzés. Remélem sikerül a béketeremtés-békefenntartás! :)
Sziaaaa! Én ehhez nem tudok szólni,mert nekem nincs cicám,de azért az utcán lévőket sem engedem hajkurászni Samunak.De azért lehet,jobban örült volna egy kisbiglinek:-DD
Azért tudok nem egy példát,ahol remekül megvan együtt kutya-macska,lehet,nálatok is változni fog,csak türelem kell,meg hogy Brúnó lássa,továbbra sincs mellőzve.
Nagyon nagyon rég jártam erre! Brúnó kutyánk jól van ő a család kedvence. De..!! Most tanácsra, tapasztalatra van szükségünk. Egy hete két kiscicát vettünk magunkhoz. ( Idő közben családi házba költöztünk) kerítés még nincs, Brúnó bent van a cicűk meg a garázsban. Úgy tűnik nem tudom összeszoktatni őket. Ha a cicák a kezemben vannak hisztizik, ugat, mondhatnám őrjönk Brúnó. Ha "csak" tehetné odakapna. Van esély szerintetek az összeszoktatásra? Tegnap úgy robbant ki az ajtón és rávetett volna magát a cicákra. Menekültek szegények amerre láttak. Mit tudok tenni szerintetek? Nekem már az jutott eszembe, hogy visszaviszem a cicákat, mert nem szeretném ha bajuk esne.
Ötven éves leszek hamarosan - a Párom tíz év csendes háborúja után úgy döntött, hogy tekintettel erre a szép kerek szülinapra, befogadhatunk egy kutyát.
Bevallom, a kezdetekben uszkárt akartam, de a fiam felvetette, hogy neki jobban tetszene egy beagle... Mivel a családból leginkább ( rajtam kívül ) Ő fog kutyázni és, mert a másik kedvenc fajtám a beagle, elkezdtem egy ilyen befogadható ebet keresni.
A leendő kutyus neme nagyjából mindegy ( ivartalaníttatni fogjuk mindenképp ), de azt szeretnénk ha fiatal lenne , úgy fél és másfél éves között.
Ha tudnátok ilyen beagle-ről, kérlek, értesítsetek !
Petra vagyok, új beagle tulajdonos. Neve Apacs, most 13 hetes. Nagyon szeretem, de kérlek adjatok tanácsot a problémámra.
Játék közben rendszeresen harapdál, pólóimat, nadrágjaimat kiharapja, a játék közben néha úgy tűnik, mintha támadna. Tudom, hogy minden kiskutya harapdál, de adjatok tanácsot, hogyan lehet mindezt korlátok között tartani, a harapdálásról leszoktatni.
Ismerősöm csütörtökön Győrújfalu határában talált egy jó kondícióban lévő beagle 1 év körüli fiú kutyust. Valószínűleg elcsavargott otthonról. Keressük a régi gazdáját.
Nem,nem a sok pénzre gondoltam!!! Csak a kissé igénytelen,vagy rosszul megfogalmazott hirdetésre,amiből nem derül ki,hogy Nálad a gondosság=törzskönyves,betegségre szűrt szülőktől,oltott,féregtelenített,8 hetes,vagy idősebb törzskönyves kölykök,jó helyre való eladása a cél.