Ez minden kölyök kutyának szokása.A legegyszerűbb megoldás,amikor harapdál,rászólni,hogy "nem,ez fáááj" és ott kell hagyni,nem elfutkosni a gyerekeknek sem,hanem határozottan otthagyni! teljesen semmibe venni a kis "terroristát".
Szép lassan lefog szokni róla csak következetesen kell(ene) kezelni,ami ugye nem mindig sikerül,mert letudják venni az embert a lábáról :-)
érdekes, mire beírtam, úgy látszik valami történt, mert ma elkezdett megnormálisodni :) most is kint ül a lányomal és egyáltalán nem kapkod a kezéhez. reméljük elkezdődött egy folyamat.
újdonsült beagle-gazdiként kérek segítséget. kilenc hetes szukánk sajnos nagyon harapós. simogatni sem lehet, folyton a kéz után kap, és elég fájdalmasan beleharap, főleg a gyerekeknek okoz problémát. tudom, van olyan topic, hogy harap a kiskutyám, de ott inkább veszekednek, szóval gondoltam itt próbálkozom. sajnos nincs időm ennyit visszaolvasni, úgyhogy elnézést, ha már volt téma. kb én vagyok az egyetlen a családban, akivel nem meri megcsinálni, én tanítom, nevelem, nekem szót fogad. ha be is kapja a kezem, már nem harapja meg, csak nagyon óvatosan. de tegnap pl tarkón kapta a lányomat, ez nem igazán tetszett. sajna nem voltam ott, utólag meg nem bántom érte.
jó lenne minél előbb megoldást találni, mert a gyerekek már félnek kimenni az udvarra, tépi a nadrágszárukat is, simogatni nem tudják, csak sötétedés után, mert akkor belassul és kezes bárány válik belőle, igazi öleb lesz :)
előre is köszönöm ha valakinek van ötlete hogyan szoktassuk le erről.
Nálunk csak kintiek. Az egyik 4, a másik 6 éves. Mivel kiskoruk óta állandóan kint vannak semmi bajuk nincs. A kutyaház szigetelt és szélvédett helyen vannak. Természetesen, amikor ivartalaníttattuk őket, akkor utána 1-2 éjszakát bent tölthettek a lakásban. Kert tényleg nincs igazán, mert a telekrész elég kicsi és ahol a kertet szeretnénk előlük elzárni, oda is megoldják az átjutást időnként. Persze sokszor lebuknak. Az idősebb a diszpáziája miatt nem ugrál annyit, így ugatással jelzi, ha a másik átjutott a kerítésen.
A lányomék kb május második felében költöznek családi házba (Bp. XV ker), ahol jó nagy egybenyitott udvar és kert van.
Szeretnének egy aranyos kutyust is - lehetőleg beagle-t .
Még korai ugyan, de azért "óvatosan" érdeklődnénk...........
Előnyben részesítenénk a kutyabarátokat, mert a tenyésztőkről nem sok minden jót hallottunk. Agyon tenyésztik a kutyusokat és sok a genetikailag "selejt". Vagy nincs igazam.............????
Ezért is kérjük segítségeteket illetve tanácsaitokat! Előre is köszi!
Az biztos, hogy a kutyusnak tuti jó helye lesz!!!!!
Van egy bigi kan kutyusunk,aki most 1 éves.Fájó szívvel úgy döntöttünk,hogy megválunk tőle,mert sajnos nincs rá annyi időnk,amennyire szüksége volna.Egyedüli kutya és azt hittük,hogy a fajtársainak a hiányát mi tudjuk pótolni.Nagyon szeretet-és mozgásigényes és minden fajtajelleggel rendelkezik(beleértve az ásást és a rágcsálást is:-)).Tenyésztőtől vásároltuk,de nem törzskönyvezett.Chipje van,teljesen egészséges,oltásai rendben,és jó kondija van.Kerti állat,imádja a sétát és a gyerekeket,táppal etetjük.
Szeretnénk neki egy jó gazdit találni,aki tud vele foglalkozni és/vagy fajtársaival vagy más kutyákkal együtt tartaná.A többi kutyával szemben félénk,játékos,semmiképpen nem agresszív,szerintem a meglévő hierarchiát nem borítaná fel.Mi a kutyust,aki Boby névre hallgat,ajándékba is odaadnánk szívesen,és nem kérünk érte pénzt.Egyetlen dolgot kérünk cserébe,hogy jó helye és jó dolga legyen.A kutyus mellé adnánk a házát és minden felszerelését is.Elsősorban kertbe javasoljuk,mert idáig is ott tartottuk.
Természetesen megnézhető előre egyeztetett időpontban.Helyileg Budapest II.kerület.
Képet nem sikerült feltöltenem hiába kicsinyítettem a méretét,de e-mailben tudok küldeni.
érdeklődni e-mailben:teglaga@freestart.hu
vagy telefonon délutántól estig:+36-20-331-05-68
Mivel rászántuk magunkat előre jelezném,hogy több helyen is keressük a leendő gazdit.
Azt hiszem nm véletlenül nem mondott eddig senki sem véleményt,mert tiszta szívvel,őszintén senki nem tudja azt a gondolatot támogatni,hogy csak azért ,hogy legyen egy ugyanolyan helyes kis beagle-tek,fedeztessétek.És a többi kiskutya sorsa vajon mi lesz?Tudjátok-e nekik is biztosítani,hogy olyan szerető gazdihoz kerüljenek,mint -feltételezem-Ti vagytok? Láthatod,ha körülnézel a mostani világban,mennyi kidobott,megunt(hogy a megkínzott,felakasztott kutyákról már ne is beszéljek) van az országban,illetve szerte a világban.Úgy gondolom,ha oda kerül a sor,fogtok tudni választani akár menhelyről,akár tisztességes tenyésztőtől egy pont olyan kis helyest,mint amire vágytok.
Egy szaporulatért felesleges lehozni egy almot-hiszen az egészséges életéhez a kutyának sem feltétele,hogy egyszer szüljön.
Amennyiben tenyészteni úgysem akarjátok,jobbnak látom az ivartalanítást,mindenki jobban jár.
Már nagyon-nagyon régen jártam erre. De most úgy érzem nagy bajban van Szende kutyám. :( Az azóta 6 évesre nőtt drágaságom :)- hoz beszökött (a teljesen épp kerítést szétcincálva ) egy nagyon hmmm furcsa kinézetű nagyon keverés kan kutya. Mire férjem észrevette, Szende háta csupa-csupa nyál volt....
Azért nem ivartalantíottuk anno Szendét, hogy mire megöregedik majd, legyen egy hozzá hasonlóan tüneményes kis Beagle-nk. A férjem most azt mondta, nem kockáztat, ivartalaníttasuk őt, nem akarja minden tüzelésnél ezt megélni. Én megértem őt, én is rosszul voltam az idegen kutya látványától is. :( Ti mit tennétek? Érdemes egyáltalán még várni a fedeztetéssel, nem nagyon idős már? Tényleg egyszerűbb az ivartalanítás, ne kockáztassunk?
Szia! Ez a felfújhatós gallér rajta is marad a kutyuson? Az én egyik kutyámat most ivartalaníttatuk és a gallér csak 1 napig volt rajta, mert utána leszedte magáról.
Utána kutyaruhát kapott, de 2 nap alatt azt is ledolgozta magáról úgy, hogy elől van rajta szakadás. De a ruha sehol nem volt kigombolva... Kan kutyáról van egyébként szó, de szerintem túl nagy fájdalmai nem lehettek, mert már másnap reggel vígan ugrándozott volna, csak rászóltunk. Holnap megyünk vele a varratszedésre. Remélem az orvos nem fog nagyon leszidni, hogy ruha sincs a kutyán.
Mindenképpen egy ennél hozzáértőbb dokit keress. Sajnos sok minden lehet. Akár beagle pain is, de ezer más dolog amitől esetleg erős fájdalma van, de az epilepszia sem kizárható.
A segítségeteket szeretném kérni. Van egy 5 hónapo beagle-ünk és valami nagy baja lehet, mert csak remeg, egyfolytában, olyan, mintha epilepsziás lenne, de a doki szerint nem lehet, mert akkor csak kisebb görcsrohamai lennének. Mérgezésre, vagy epilepsziára gyanakszik az orvos, de azt mondta, ilyet még életében nem látott. Tapi (a kutyánk) fel sem bír állni, csak a rángások közepette "mászik" az udvaron. Nagyon ijesztő, főleg azért, mert nem tudjuk, hogy mit kellene csinálnunk.
Tegnap este úgy kezdődött, hogy a hátsó lábai megfeszültek és remegtek, utána pedig kb. egy perc múlva már az egész kutya és meg sem bírta tartani magát, szó szerint legurult a lépcsőről.
A köldöksérvtől még lehet boldog élete a kutyusnak.
Foltosomnak is volt kölyökkorában, már a tenyésztője is felhívta erre a figyelmünket.
Én csak annyit tettem, hogy nem emelgettem. Aztán mikor oltásokra vittük, akkor kérdeztük az állatorvost, hogy mi a teendő. Kitapintással megvizsgálta és azt mondta ez nem olyan óriási, úgyhogy mikor ivartalanítottuk, akkor ezt is eltávolították neki.