Megváltoztak az üzleti viszonyok is a manhattan-i csapást követően, mint szinte minden. Ezzel kapcsolatban találtam egy jó cikket. Íme:
"A világgazdaság a támadás előtt és után
A világgazdaság növekedése már jóval az Amerikát ért támadás előtt lelassult. Különösen az amerikai gazdaság mu-tatta a gyengülés jeleit. Ez év második félévében megállt az amerikai gazdaság növekedése, és folytatódtak az elbocsá-tások. A piaci kereslet stagnálása külö-nösen érzékenyen érintette az úgyne-vezett „új gazdaság” cégeit; az informa-tikai és telekommunikációs vállalato-kat. A tervezett értékesítések meghiú-sulása pedig lefelé mozdította a rész-vényárakat. A technológiai cégek tőzs-dei indexe jelenleg 30 százalékkal ala-csonyabb, mint 2000 januárjában volt. Az amerikai központi bank ebben az évben október 3-áig 9-szer csökkentet-te a kamatlábakat, ösztönözve az embe-reket a hitelre vásárlásra, a cégeket pe-dig a beruházásokra. Azonban annak ellenére, hogy 1994 óta ma a legalacso-nyabbak a kamatok az USA-ban, ennek még nem jelentkeztek a keresletélénkí-tő hatásai. Az amerikai gazdaság bajai-tól természetesen a többi gazdaság sem függetlenítheti magát. Ennek egyik oka éppen a globalizáció, a gazdaságok és a pénzmozgások sok szálon való össze-kapcsolódása. Csökkent az év első ne-gyedében a gazdasági növekedés pél-dául Belgiumban, Olaszországban, Ja-pánban és stagnált Németországban. Az eurorégióhoz tartozó 12 európai uniós ország növekedése pedig mini-mális, 0,2 százalék volt. Több helyen, így például Ausztriában, Japánban és az USA-ban is nőtt a munkanélküliség.
Mi az 6ka az általánossá válni látszó gazdasági válságnak? Az egyik az úgy-nevezett digitális megosztottság, vagyis az „új gazdaság” kudarca. Az informa-tikai és telekommunikációs cégek óriá-si felfutásra, az internet és az elektroni-kus kereskedelem gyors elterjedésére számítottak, ami maga után húzhatta volna a gazdaság más szektorainak nö-vekedését is. Az óhajtott piaci kereset-növekedés azonban, az általánossá vált „állami rásegítés” ellenére sem követ-kezettbe. Ennek oka egyszerűen a rossz tervezés. Nem számoltak ugyanis a cé-gek azzal, hogy ezekre az Új szolgáltatá-sokra a lakosság többségének sem szük-sége, sem pénze nincs, Sőt az igény-bevételhez szükséges tudással sem ren-delkeznek. Ezt a helyzetet egy friss eu-rópai uniós tanulmány például úgy jel-lemezte, hogy mára kialakult az „elekt-ronikus nincstelen réteg”, amelyiknek semmi köze az „új gazdaság” által kí-nált új szolgáltatásokhoz. Minél alacso-nyabb továbbá az életszínvonal egy or-szágban, annál kevésbé van igény pél-dául az internet használatára. Például amíg a svédek 66 százaléka használ internetet, ez az érték a görögöknél 15 szá-zalék, a portugáloknál pedig 19 száza-lék. Érdekes mellétenni a magyar ada-tot, ami nem teljesen összehasonlítha-tó, ugyanis az előfizetők arányát méri a teljes lakosság százalékában. Egy előfi-zetés azonban több felhasználót is je-lenthet. Ennek ellenére ez az arány na-gyon alacsony: 2,6 százalék. Ez is nyil-vánvalóan összefügg az alacsony ma-gyar életszínvonallal, de a szolgáltatá-sok magas árával is. És ezzel már el is jutottunk a globális világgazdaság re-cesszióba hajlásának másik fontos oká-hoz, a globalizáció okozta elszegénye-déshez. Ma a világ lakosságának leggaz-dagabb 20 százaléka fogyasztja el az egy évben termelt összes termék és szolgál-tatás 86 százalékát, a legszegényebb 20 százalék pedig Csupán az egy százalé-kát. Egy másik elemzés szerint a globa-lizáció úgy megnövelte a szegények és gazdagok közötti különbségeket, hogy ma már az emberiség 60 százaléka nyo-morban él. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a globalizáció az elszegényítéssel felfalja saját piacait. A gazdagoknak pe-dig már mindenük megvan, ezért csak luxustermékekre és -szolgáltatásokra költenek, vagy spekulációval próbálják növelni vagyonukat. Nem véletlen, hogy a napi pénzmozgások csupán 2 százaléka kötődik az úgynevezett reál-szférához, vagyis termék- és szolgálta-tásértékesítéshez.
A robbantások és az azóta felkorbá-csolt háborús hisztéria egyaránt rossz hatással van az emberekre. Növekszik a bizonytalanság és ezzel együtt csökken a vásárlói bizalom: Vagyis az emberek nem vásárolnak. Pedig egy amerikai fel-mérés szerint a vásárlói bizalom már a támadás előtt is történelmi mélypontra, 8 éven belül a legalacsonyabb értékre csökkent: nyilván a recessziót jelző el-bocsátások miatt. A vásárlói bizalom-csökkenés pedig különösen érzékenyen érinti az USA gazdaságát, amelynek nö-vekedése nagymértékben függ a hazai piacon vásárlók bizalmától és attól, hogy továbbra is bátran vásárolnak-e hitelre. Ennek a vásárlási kedvnek a felkeltését szolgálja a kamatok csökkenése. A cégek viszont csak akkor ruháznak be, ha van piaci kereslet. Jelenleg azonban nem-csak az USA-ban, de a fejlett világban mindenhol kihasználatlan kapacitások vannak, ami a kamatcsökkentés ellenére is visszafogja a beruházási kedvet. To-vább növelik a bizonytalanságot az elbocsátások: például a légitársasá-goknál eddig már legalább 100 ezer em-bert bocsátottak el. Legutóbb az olasz lé-gitársaság, az Alitalia küldte cl munka-vállalói 17 százalékát, vagyis körülbelül 4.000 embert. Az elbocsátások pedig to-vább szűkítik a piaci keresletet. Az elbo-csátástól félve hitelre sem vásárolnak az emberek. Ennek egyik nyilvánvaló jele a tipikusan hitelre vásárolt termék, a gép-kocsi iránti kereslet csökkenése. Szep-temberben az előző év szeptemberéhez képest 15 százalékkal kevesebb gépko-csit vásároltak az USA-ban. Erre a jelen-ségre nekünk is fel kell figyelnünk, és várható hatásaira fel kell készülnünk. Hiszen a nálunk lévő nagy külföldi Cé-gek többsége az autóiparban, illetve a hozzá kapcsolódó területeken működik.
Nem az tehát ma már a kérdés, hogy lesz-e recesszió, hanem az, hogy mek-kora, és kit hogyan érint.
Az, hogy mely cégek mely csoportba kerülnek, az amerikai válaszcsapás ter-mészetétől, mértékétől, időtartamától és kiterjedésétől is függ. A vesztesek között már ott vannak a légitársaságok, a bizto-sítótársaságok, a szállodák, az éttermek, a kulturális létesítmények és általában a turizmus. AThe Economist szerint idén már a híres müncheni „sörünnep”, az „Octoberfest” is megérzi a recessziót:
ugyanis várhatóan 30 százalékkal csök-ken a vendégek száma. De lesznek nem nyilvánvaló vesztesek is, mint például a környezet. Hiszen az USA, azzal az ürüggyel, hogy függetleníteni akarja magát az arab olajtól, megkezdi a fúráso-kat a védett Alaszkán. A vesztesek közé kerülhet továbbá az oktatás, a kultúra és az egészségügy is, hiszen a légitársasá-gok kisegítése, valamint a többletbizton-sági intézkedések technikai és emberi feltételeinek biztosítása rengeteg Pénzt von majd el a költségvetésből. Lesznek azonban, és már vannak nyertesek is.
Nyertes lesz a hadiipar és a kapcsoló-dó ágazatok. A jövőbeli biológiai hábo-rútól való félelem megnöveli a biotechnológiai cégek lehetőségeit: a piac ugyanis biológiai háború elleni védeke-zőszerek kifejlesztését várja tőlük. Egy The Economist-cikk szerint óriási pia-ci igény van amerikai zászlókra. Akko-ra, hogy a hazai cégek már nem is tud-ják kielégíteni a keresletet, ezért impor-tálni kell. Gázálarcot is könnyű eladni. A Bush által bejelentett infrastrukturá-lis fejlesztések és a rombolás miatti új-jáépítési igény piacot jelent továbbá az építőiparnak. A nagy kérdés azonban az: az így létrejövő Új munkahelyek mi-lyen arányban lesznek a megszűnő munkahelyekkel? Továbbá, hogy med-dig tart az a politikai bizonytalanság, amelyet az USA katonai lépései a világ-ban okoznak, és ezek mennyire csök-kentik tovább a vásárlási kedvet. Min-denesetre néhány mértékadó elemző cég már lefelé módosította növekedési előrejelzéseit.
A gazdasági növekedés már nálunk is csökken. Ennek bekövetkezésére a szakértők már korábban is figyelmez-tettek. Hiszen a régió legglobalizáltabb gazdasága a magyar: a gazdaság túlnyo-mó többsége külföldi kézben van, és ezen cégek többsége nem a hazai piacra dolgozik, hanem éppen a szűkülő kül-földi piacokra exportálja termékeit. Most mutatkozik majd meg igazán, mennyire hazardírozó megoldás volt a hazai gazdaság többségének külföldi cégek általi privatizációja.
A külföldi cégek természetesen nem az olcsó bérű országokban kezdik az elbocsátásokat, amikor piacaik szűkül-ni kezdenek. De növekvő piacvesztés esetén az alacsony munkabérek sem lesznek képesek megállítani az elbocsá-tásokat. Ez a veszély, mint már koráb-ban utaltunk rá, különösen az autó-, il-letve autóalkatrész-gyártó cégek esetén nagy. Az elbocsátások pedig óhatatla-nul továbbgyűrűznek a beszállítócé-gekhez is. A magyar kormánya kezdeti kötelező, a „minket ez kevéssé érint” optimizmusa után jelentős gazdaság-élénkítő lépésekre szánta el magát. Uta-kat, hidakat akar építeni, és tovább ösz-tönzi a lakásépítkezést. Ezekkel a lépésekkel valószínűleg a híres közgazdász, Keynes is egyetértene, hiszen ő is eze-ket javasolta annak idején az amerikai elnöknek a nagy gazdasági válság le-küzdésére. A kérdés azonban nálunk is az: ezek az ösztönző lépések elegendő munkahelyet teremtenek-e a külföldi cégeknél várható elbocsátások ellensú-lyozására? Az infrastrukturális beruhá-zások gazdaságélénkítő hatásai egyéb-ként is hosszú távon jelentkeznek, te-hát egy mai recessziót ezekkel teljesen kivédeni nem lehet. Az építőipari mun-kahelyek ráadásul elég rosszul fizetnek, így a hazai piaci keresletet jelentősen nem tudják növelni.
A lakásépítkezésekkel is csínján kel-lene bánni. Akármilyen alacsony ka-matozású is ugyanis egy hitel, azt is vis-sza kell fizetni. Az elbocsátások pedig a hitelfelvevőket is elérhetik. Nálunk is gondot okoz továbbá, hogy az állami be-ruházások, éppen úgy, mint a többlet biztonsági intézkedések, sokba kerül-nek. Ezeket az összegeket pedig, a tarta-lékok kimerülése után, vagy máshon-nan — például az oktatástól vagy az egész-ségügytől — lehet elvenni, vagy hitelből lehet finanszírozni. Az egyébként is magas hitelállomány további növelése viszont a jövőbeli közfogyasztások bő-vülésének és minősége javításának le-hetőségeit veszélyeztetné.
Csath Magdolna
egyetemi tanár
