NSZ • 2002. november 12. • Szerző: Valaczkay Gabriella
Prága, Berlin és Brüsszel után jövő év tavaszán Budapesten is bemutatkozik a brémai egyetem kelet-közép-európai szamizdatkultúrát bemutató kiállítása.
–A brémai gyűjtemény egy része „hazaérkezik” – mondta tegnap a Millenáris Parkban a kiállításról tartott sajtótájékoztatón dr. Wolfgang Eichwede, a Kelet-európai Kutatóintézet igazgatója, a Brémai Egyetem kelet-európai politikával és történelemmel foglalkozó tanszékének vezetője. A Németországban két évtizede gyűjtött anyag több tétele ugyanis Magyarországról származik. Ilyen például az a stencilgép, amelyen Demszky Gábor 1990 előtt saját kezűleg készítette a szamizdat kiadványokat, majd a brémai intézet gyűjteményének adományozott.
Bár a kollekció nagyrészt az orosz, a lengyel és a cseh földalatti mozgalmak tárgyait tartalmazza, Eichwede kiemelkedően fontosnak tartja a gyűjtemény magyar darabjait. A főpolgármester hozzátette: a magyarországi underground nem merült ki a tiltott iratok sokszorosításában; önálló kulturális irányzat fejlődött a mozgalomból. Ezért a hazai szamizdat „termékei” alatt – az előállítás eszközei mellett – festményeket, könyveket, grafikákat, kéziratokat, performance-okat, sőt színházi előadásokat is érteni kell. Vagyis minden olyan művészi-kulturális megmozdulást, amely az egykori hatalom képviselői ellen irányult.
A brémai anyagot Berlinben, Prágában, majd a brüsszeli Európai Parlamentben mutatták be. Ez utóbbi helyszínen határozták el a szervezők, hogy a vándorkiállítás következő állomása Budapest lesz. Demszky szerint a kollekció befogadására a Millenáris Park a legalkalmasabb hely a fővárosban. December 31-én bezár az Álmok álmodói – világraszóló magyarok című tárlat, így a kiállítócsarnok egyik termébe beköltözhet a kelet-európai szamizdatkultúra. Wolfgang Eichwede úgy nyilatkozott, a budapesti kiállítás megnyitása előtt a brémai intézet kutatásokat folytat a témában Magyarországon, és ennek kiadásait magára vállalja. A fővárost terhelik viszont a kiállítás anyagának szállítási, biztosítási számlája és a tárlat megrendezésének költsége.
kedves mindenki aki segített: köszönöm nektek a konstruktív hozzászólásokat.
a dolgozatra végül 5-öst kaptam, bár volt amit bíráltak benne, de inkább dícsértek. (mondjuk én nem vagyok annyira megelégedve vele)
most pedig megyek a könyvtárba és kiveszem a válogatott bibót...
A Beszélő 2001 decemberi száma egész sokat foglalkozik a Beszélő indulásával, a szamizdat készítésének módszereivel, a főtéma éppen ez:
Húszéves a Beszélő Kis János,
Szilágyi Sándor,
Orosz István,
Hodosán Róza,
Krahulcsán Zsolt,
Nagy W. András,
Havas Fanny és
Fencsik Flóra visszaemlékezeivel.
Nagyon tanulságos, ajánlom mindenkinek, akit érdekel a szamizdat.
Sajnos még nem láttam online, de hátha lesz hamarosan.
lm
"1981. december Megjelenik a Beszélô 1. száma.
Megkezdi mûködését az AB Független Kiadó (Demszky Gábor és Nagy Jenô). A szamizdatkiadó több '56-os tanulmányt és könyvet ad ki: A magyar felkelés rövid története; Bill Lomax: A magyar forradalom irodalma; Fehér Ferenc-Heller Ágnes: Egy tiszta politikai forradalom; Micunovic: Moszkva-Belgrád-Budapest" http://c3.hu/scripta/beszelo/99/01/15krono.htm
"1987. március - Nagy Jenôt, az ABC Független Kiadó vezetôjét többszörös súlyos pénzbírságra, majd összes ingóságainak elkobzására ítélik. "Preventív" ôrizetbe vételekkel igyekeznek megfélemlíteni az ellenzéket" http://www.artpool.hu/kontextus/kronologia/1987.html
"Modor Ádám: Én olyasmire emlékszem a személyes emlékeimből, hogy 1986 februárját követően, amikor Nagy Jenő elindította az ABC Demokrata című, földalatti újságját, ami konkurenciája volt az akkoriban megjelenő Beszélőnek és a Demszky Gábor fémjelezte AB Hírmondónak..." Molnár Balázs interjúja M. Ádámmal és Bokros Péterrel.
http://netlap.hu/vasarnapiujsag/05molnar0924.html
Ezt a 81-es Kenedi cuccot én sem értem pontoosan, de találtam egy későbbi érdekességet:
"...a diktatúra állambiztonsági iratait kezelô TH szemléletmódja az áldozatokról. E szemléletnek határozott iránya és logikája van. A szemlélet középpontjában az áldozatok (és eszméik) iránt tanúsított indolencia áll. Magyarán a bosszantó közönyösségben ölt testet a TH észjárásának iránya, amely az áldozatokat amúgy is hátrányosan érintô különbözô törvényi helyeket olyan logikával egyesíti, amilyentôl a saját sorsára kíváncsi emberen elhatalmasodik az az érzés, mintha mindaz meg sem történt volna vele, amit 1990 elôtti életében tapasztalt. Mintha nem is lett volna diktatúra. Se kemény, se puha. Azt a célt, hogy a diktatúra ne látszódjék annak, ami a diktatúra operatív játszmák és a nyilvános sikerpropaganda váltógazdálkodásával érte el. A más véleménnyel rendelkezô embereket a „bomlasztás”, „leválasztás”, „megosztás”10 módszereit megvalósító hálózati személyeivel vette körül, és a módszer kialakításához szükséges információk megszerzéséért használta az operatív technikákat. A pszichológiailag elszigetelt kisebbség nemhogy a véleményét, de köznapi élményeit sem tudta megosztani az ország kirakatpolitikáját szemlélô többséggel. Az állambiztonsági szolgálat parancsokba foglalt figyelmével kriminalizálta a kisebbséget úgy, hogy a többség szemében szánalmas futóbolondnak tûnjék, aki többet vél látni a valóságosnál.
Kádár János a Belügyminisztérium Országos Parancsnoki értekezletén11, 1985 december 28-án, három hónappal az emberi jogok betartását szavatoló Helsinki Egyezmény keretében Budapesten rendezett Európai Kulturális Fórum és a nem hivatalos ellenfórum után. „Miféle rendszer az, aminek még egy kis ellenzéke sincs, mutatóban legalább. Egy kicsit kordában kell tartani ôket. Figyelni kell ôket, bizonyos határon túl nem léphetnek, és ha ezt megkísérlik, rá fognak fizetni. Nekem is adódik néha dolgom ezzel, bár nem szeretem, ha naponta jelentik, mit gondol az ellenzék, vagy mit lehet olvasni tôlük. Valamiképp értessék meg velük, hogy tôlünk ingyen reklámot nem fognak kapni. Ha azonban egy bizonyos határt túllépnek, akkor lesz reklám, de az nem lesz ingyen; ha rákényszerülünk, tudunk gorombák is lenni.” Ezt a belügynek is hízelgô, a Nyugatot is megnyerô hozzáállást George Shultz, amerikai külügyminiszter is méltányolta, ha igaz. Kádár mindenesetre a Belügyminisztérium parancsnokaival közölte: „Az amerikaiakkal kezdetben volt vitánk az ellenfórum és a monitorcsoportok kérdésében. A végén Shultz kijelentette, hogy az USA kormányánál nem maradt vitás kérdés a kulturális fórum után. (…) Amikor felmerült az ellenfórum ügye, akkor mi azt mondtuk, hogy semmiféle ellenfórum rendezésére nem vállalkoztunk. (…) Végül (…) még imponált is a nyugatiaknak, hogy olyan magyarosan intéztük el az ellenfórumot. Hadd említsem meg, a mi saját belsô ellenzékünk nem sokat nyert ezen a fórumon. Abban a »szerény« írói lakásban12 összecsôdítettek 140-150 embert. Két-három napig mûködtek, neves nyugati résztvevôk is bekapcsolódtak, de két-három nap múlva otthagyták ezt a rendezvényt, mondván, hogy ezek – a rendezôk – nem komoly emberek.” Bővebben http://es.fullnet.hu/Evergrns/dox/TH.htm érdemes lehet az egészet átfutni.
Te választod meg az olvasmányaidat, nem muszáj nekem belebeszélni a dologba. Szóval utólag és előre is elnézést.
Mindössze annak a véleményemnek próbálok hangot adni, hogy a magyar irodalom tele van jobbnál jobb könyvekkel, Eötvöstől és Mikszáttól Ottlikig és Esterházy-ig, de még Kardos G.-t, Hevesi Andrást Cs. Szabót és Márait is ideértve, lehetetlen akárcsak töredékét felsorolni.
Ehelyett Konrádot és a többi felsoroltat olvasni nem tünik jó döntésnek, de a te dolgod. Bibó emlékkönyv helyett is érdemesebb Bibót magát olvasni.
Társadalomtudományi irodalom tekintetében pedig a 30-as éveket merném figyelmedbe ajánlani. Eléggé szinvonalas és ma is aktuális irodalom jelent meg akkor.
Eszterházy-t kár, hogy rühelled. Ha nem jött össze eddig a szellemi találkozás, akkor érdemes újra megpróbálni.
Bizonyos sajátos szempontból - irodalmi és társadalomrajzi értéke miatt is - szerintem mostanában Ungár Richárd-ot érdemes olvasni.
Látszólag messze vezet ez a szamizdattól. Amit mondani szeretnék, az az, hogy az egész irodalomban érdemes gondolkodni, aminek része az itthon legálisan megjelent szépirodalom és esszéirodalom, az "illegális" szamizdatban megjelent írások, és az emigrációban és a határon túl máshol született életművek is. Sok minden történt a legális szférában és külföldön, ami nem értéktelenebb, mint a szamizdat. (Mondom én, hajdani lelkes szamizdatolvasó.)
Nem lehet a priori értéksorrendet felállítani megjelenési hely és forma szerint. Érték szerint kell nézni a dolgokat, és érték bárhonnan jöhet.
Könyörgöm, ne tegyél ilyet. Annyi jó könyv van a földön, bűn lenne a drága időt ilyesmire pazarolni.
Ha a korszak érdekel, olvasd el Esterházy-tól a Kis magyar pornográfiát, és hallgass akkori Cseh Tamás dalokat.
Vagy nézz filmeket. Számtalan jó film készült akkor. Pld. Mészáros Márta filmjei. Eltávozott a nap, ilyesmik. Túl sok jó film van ahhoz, hogy felsoroljam.
Hidd el, nem a szamizdat volt a korabeli magyar kultúra csúcsa.
Ráadásul még az sem biztos, hogy a 80-as évek voltak a magyar kultúra csúcspontja.
A HE-ben a keleti blokk azért volt érdekelt, mert azt remélte, hogy csökken a fegyverkezési verseny. Ezért - ha nehezen is - elfogadta az un. harmadik kosarat is az emberi jogokról.
82-ben Reagan elkezdett újra fegyverkezni, és új rakétákat telepített. A Szu innen kezdve becsapottnak érezte magát, ha bekeményítettek, ezért tették.
Mi más helyzetben voltunk, mert a Szu nem fizette ki az adósságunkta, de a BIS segített, és beléptünk az IMF/WB-be. Megúsztunk egy válságot, de cserébe magunkra vettünk újabb, elsősorban reform jellegű kötelezettségeket.
Elsőre nem tünik meggyőzőnek Kennedi érvelése. A gépi sokszorosítású szamizdat éppen 81 végén ekkor indult el, és 84 után nem lassult le a liberalizálás, bár voltak rá kisérletek.
Lehet, hogy egy ilyen kisérlet okozta a félelmet, amit Kennedi akkor írásban rögzített. Az események azonban mint tudjuk, másként alakultak.
Nehezen volt összeegyeztethető Helsinki szellemével a lengyel katonai puccs, és az azt követő atrocitások. Ugyanakkor egy-két ejnye, nem kéne szövegen kívül nem nagyon volt más reakció a nyugat részéről. Ez a hazai keményvonalasok jelzésnek vették, vehették: nálunk is szabad a vásár.
Lya, ha már szóba került Kenedi Jancsi, akkor ajánlom becses figyelmedbe Az elhülyülésem története című kötetét. Tán 1988-ban jelenhetett meg, még szamizdatban, pontosabban Párizsban, a Magyar Füzetek sorozatban. A jobb könyvtárakban biztos elérhető. Szerintem ez a könyv adja vissza a legjobban a korszak hangulatát, DE szemszögből nézve, élve.
A Kádár kor egésszére (pontosabban a 60 utáni részére) nagyon jellemzőek voltak a húzd meg - ereszd meg ciklusok. '84-ben is jött egy keményítés, de ez szerencsére nem tartott sokáig, és nem is volt túlságosan kemény. Mindenesetre ezidőtájt verte meg Demszky a fejével a rendőrök gumibotját, és ez időtájt fogocskázott Köszegh Feri a személyi követőivel.
Kenedi általad említett szövege nincs a fejemben, de szinte bizonyos vagyok benne, hogy annál azért árnyaltabban fogalmazott, mint ahogy Te utaltál rá. Mindenesetre akár így van akár másképpen, kár lenne túlértékelni egy aktuális helyzet által ihletett alkalmi írást.
Tehát 75-ben aláírtuk HE-t, 82-ben IMF tagok lettünk. 82-től vigyázni kellett hogy ne legyenek nagy botrányok emberi jogok tekintetén, mert nem jön kölcsön. Eddig értem.
De
Mi biztosította 75-82 között, hogy a HE-t betartják -valamennyire- itthon?
Miért írja Kenedi 84-ben, hogy a HE a hidegháború miatt érvényét veszítette és ezért reménytelen a DE működése? (nem így történt, mert jött Monor, Lakitelek, Szabad Kezdeményezések és Demokrata Fórum, Kádár megbukott, egyre szabadabb lett a légkör, de ezt akkor ő még nem látta)
1975-ben Helsinkiben az európai államok aláírtak egy szerződést, amelyben sok mindent vállaltak, pld. hogy erőszakkal nem törekszenek a határok módosítására és hogy tiszteletben tartják az emberi jogokat, köztük az emberek, eszmék és információk szabad áramlásához való jogot.
Innen kezdve ez Kelet-Európában hivatkozási alap lett, megjelentek a Helsinki Megfigyelő csoportok, és a kötelezettségek számonkérhetővé váltak. Ha jól emlékszem ebből a Helsinki folyamatból nőtt ki az EBESZ is.
A Kelet-Európai országoknak fontos volt az enyhülés, ezért is a Helsinki kötelezettségekre azért tekintettel voltak.
1975 és 84 között 79-ben a Szu megszálta Afganisztánt, 81-ben Reagan lett az elnök, aki beindította az újabb fegyverkezési versenyt, 81-ben kihirdették Lo-ban a rendkivüli állapotot, Kenedi ilyesmire gondolhatott.
De: 82-ben beléptünk az IMF/WB-ba, és a fizetőképességünk megmentése érdekében magunkra vállaltunk egy s mást, aminek persze a hatalmi elit egy része örült, a másik része nyügnek tekintette.
A Dem ellenzék és a fellazulás megértéséhez Helsinki fontos elem.
Reformok
A másik fontos elem annak megértése, hogy a szocializmus nem statikus, hanem permanens önreformáló rendszer volt. Minden fennakadás ellenére.
Nem volt előre leszögezett terv, nem lehetett soha tudni, hogy ami ma eretnekség és börtönveszélyes, az holnap nem válik-e hivatalos pártvonallá. A hatalomban levők sem tudták.
Erről szól az ismert mondás arról a elvtársról, aki három napig beteg volt, és így "lemaradt egy brossurával". Ez pedig az 50-es évek elejéről származik.
Fontos tudni, hogy sokan idealizmusból lettek kommunisták, és feladatukat abban látták, hogy megjavítsák a rendszert. Ez süt Nagy Imre írásaiból, Hegedüs András Humanizmus és hatékonyság cikkéből is.
A fordulatot Kis J. Antitőkéje hozta, aki azt állította, hogy a rendszer alapvetően nem reformálható, de ez neki is bevallottan fájdalmas felismerés volt.Ebbe az irányban mutatott Kornai Hiány c. könyve is, aki lényegében azt mondta, vagy-vagy.
A rendszernek reformokra volt szüksége, így az ezen gondolkodó avantgard csapatot ha nem is fogadhatta be, de nem nézte kifejezetten rossz szemmel. Felülről mindig volt valamiféle csendes támogatás. A végén pld. Pozsgay/Havasi.
A pártközpont-egyetemek-kutatóintézetek-ellenzék között folytonosság volt, ezek nem ellentétes csoportok voltak.
Innen érthető meg Kis János, Demszky, Bauer T. és mások pályája is, és ez az a kép, amelyben a helyére kerül a maoizmustól az új baloldalon át sok minden, anélkül, hogy emberi jellemtelenség vagy következetlenség árnyéka vetülne a résztvevőkre, és szerintem valahol itt van a kulcs a "védettség" problémájához is.
erről a Helsinkiről mondana vki többet? Kenedi azt írja 84-ben hogy Helsinki jó volt nekik mert aláírta Magyaro. ezért nem bántották őket rendőrök. Ámde 84 körülre, renfdőrség bedurvult, mert Helsinki már nem volt érvényben. Ezt meg hogy érti?
Kenedi János: A magyar demokratikus ellenzék válsága -szamizdat, 1984-
