Mínuszt ne kérjél, azt kapsz alapjáraton is, ha akarod, ha nem. :D:D
Amúgy azért nem lesz az eredmény releváns, mert szinte soha nem egyidőben vagyunk jelen, akik ezt a topic-ot látogatjuk.
Ráadásul van, aki havonta 1-szer néz be ide (de azért aktív szokott lenni, tehát nem csak olvas, hanem ír is) és gondolom, van, aki meg akár naponta is benéz, de még az életben nem szólt hozzá.
Eladó egy speciális, ívelt lemez sarkú stretch műbőr térdcsizma, ami a rejtett sarkúak kategóriájába tartozik és garantáltan ez az egyetlen darab létezik belőle. A csizma egyedi megrendelés után készült és ennek a bokacsizmának a talpszerkezete volt az alapja:
Az eredeti ára 200 dollár, már a boka fazon is 150 USD volt, amikor még kapni lehetett, de ráadásul most már nem is elérhető ebben a méretben, a térdig érő fazont pedig egyébként sem gyártották soha, csak nekem.
A csizma egyszer sem volt viselve, tökéletesen vadonatúj állapotban van, ahogy az nálam lenni szokott, de doboz nincs hozzá.
A szárhossz 52 cm, tehát nagyjából pont térdig ér, a szárbősége a felső peremnél pedig 40 cm, ami akár 6-8 cm nyúlásra is képes, mivel a PU gumírozott hordozón van. Műbőr anyag ellenére meglepően élethű, valódi bőr hatását kelti, de kétség kívül a sarokmegoldása a legkülönlegesebb és legfeltűnőbb eleme az egész lábbelinek.
A mérete kínai 45-ös, azaz 27.5 cm-es lábra a legkényelmesebb, de egy keskenyebb 28 cm-es lábfejre is ugyanolyan jó lehet.
Részletfotók alább láthatók.
Jelenleg nem tudok postázni, nincs csomagküldés, nincs utánvét, hanem eljössz érte személyesen, ha kell, kifizeted KP-ban és elviszed, cserébe a tiéd lehet akár már 39.000 Ft-ért!!!
Ha fáradoznom is kell az eladás kapcsán, akkor ennek megfelelően tovább drágul az ára.
Házhoz is elviszem gyakorlatilag bárhová az országban, de a benzint felszámítom pluszban, bocs!
Ha eljössz és komoly vevő vagy, akkor természetesen biztosítok kényelmes próba lehetőséget is.
Vedd figyelembe, hogy ilyennel soha sehol nem fogsz másutt találkozni és ha nem is az egész világon, de hazánkban tutira csak Neked lesz ilyen csizmád!
Sajnos a 42-es méret nem annyira jellemző nálam, mert az én lábam nagyobb ennél, de ez pont az a mérethatár, amelyben még kis szerencsével akár a hazai üzletekben is találhatsz magadra lábbeliket. Na jó, mondjuk a "kis szerencsénél" lehet, hogy valamivel több kell, de messze nem olyan lehetetlen, mint mondjuk a 43-44 vagy pláne az afölötti tartomány. :)
Meg ugye az sem mindegy, hogy ez a 42 mennyire 42, vagyis hogy erősebb a lábad és inkább a 43-as felé hajlik vagy az átlagos (női!) lábszélességhez hasonlatos és valóban jó rá a szokásos (nem WIDE FIT) 42-es? Női magassarkú cipőknél még ez a pár milliméter differencia sem mindegy, de csizmák esetén már elhanyagolhatóbb.
Csizmából mondjuk akad nálam néhány olyan fazon, ami rám túlságosan szűk, így szerintem sokkal inkább 42-es, mint amennyire 43-44-es, de ugye ilyenkor szoktak kiütközni a mindenféle egyéni speciális kívánalmak, hogy "nekem csak feketében kell, meg csakis tűsarokkal és csak lakkból vagy bőrből". :)
Nos, a helyzet az, hogy én a feketét kedvelem a legkevésbé (mint színt), ezért jobbára más színű csizmáim vannak, ezért sem tudok nagy hirtelen mit ajánlani, mert fogalmam sincs, mit szeretnél, milyen szárhosszt, milyen saroktípust, milyen színt és milyen anyagot, milyen záródással, milyen orrformával, stb. stb.
Akadt itt korábban pár hirdetésem, de azok sosem fekete csizmákról és még kevésbé tűsarkúakról szóltak, hanem inkább blokk-, oszlop- vagy wedge sarkú csizmák kerültek eladósorba, mert épp véletlenül félrenyúltam a mérettel vásárláskor.
A kollekcióm kizárólag az én változatos, de jól körül határolt ízlésemet tükrözi és az sajnos nem mindig van összhangban más vágyaival, ezért sem nagyon szoktam kínálgatni a darabjaimat, legfeljebb csak olyanoknak, akik nyitottak a nem szokványos darabokra (tehát nem a feketére és nem feltétlenül a tűsarkúakra. :) ).
Ha van elképzelésed, akkor nagyon szívesen segítek (ha tudok), de fotókat nem küldözgetek találomra a lábbelijeimről, mert arra sajnos nincs időm.
Példa: a jó múltkor meglátogatott egy nagyon-nagyon kedves vevőm, aki csak annyit mondott, hogy kell neki egy kicsit extrémebb és egy utcai csizma és tudtam is neki mutatni párat, ami megtetszett neki, passzolt is a lábára és amelyeket meg is vett, így még grátisz adtam is neki egy plusz pár csizmát ingyen a korrekt vásárlásért.
De megesett egyszer régebben olyan is, amikor valaki kizárólag a potya-próbálgatás és "élvezkedés" reményében rabolta a drága időmet, aztán többórás válogatás után vásárlás nélkül távozott. Na, ilyenekre nem vagyok berendezkedve, így ezt beszüntettem, mert nem vagyok cipőbolt, ott lehet nyugodtan vásárlás nélkül próbálgatni óraszám, nálam nem, csak ha határozott tervei vannak az illetőnek és feltett szándéka, hogy venni akar valamit. :)